Üzlet és politika metszéspontján

Élelmiszerellátás Budapesten az I. világháború körül

Az étel és az étkezés nem csak szimbolikusan telített minden korban és kultúrában, amint az jól ismert. A mindennapi táplálkozás megoldása, az élelmiszerellátás mikéntje, a beszerzett élelmiszerek elosztásának módja, akár szabadkereskedelem révén, akár a hatósági beavatkozás valamilyen formáján keresztül, vagy, mint leggyakrabban, ezek valamilyen kombinációján át történik – bár gyakran, mint manapság is, észrevétlenül maradva –, lényeges tényezője egy társadalom kohéziójának, és a körülötte esetleg keletkező nyílt konfliktusok adott esetben komolyan veszélyeztethetik a társadalom integrációját is. Krízishelyzetekben e konfliktusok közvetlen politikai tétekkel is föltöltődhetnek. Éppen ezért az élelmiszerfogyasztás a mindenkori kormányzat részéről is számottevő figyelemben részesült, s ez a figyelem meghatározta a téma mindenkori tudományos vizsgálatát is. Történészi szemszögből különösen az élelmiszert nem termelő társadalmi csoportok élelmezésének megoldása mutathat sokat egy társadalom működési mechanizmusaiból, hatalmi viszonyaiból. Az alábbiakban az I. világháború körüli budapesti élelmiszerellátás körüli küzdelmeket mutatjuk be, kiindulópontnak véve az alábbi leveleket.

“Kedves barátom!

A szegényebb háztartások élelmezési kiadásaira vonatkozó végtelenül érdekes összeállítás tanulmányozása mellett feltűnt nekem, hogy az Általános Fogyasztási Szövetkezetnek a főösszege, amely egy darabig tetemesen magasabb volt akár a vásárcsarnoknak, akár a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének árainál, ezen utóbbiakhoz fokozatosan közeledett, sőt azokat az utóbbi időben lényegesen el is hagyta, úgy hogy az Általános Fogyasztási Szövetkezet árainak főösszege a vásárcsarnokhoz viszonyítva 1914-ben 114%-ra, 1915 I. felében 106%-ra, 1915 II. felében 102%-ra, 1916 I. felében 98%-ra és 1916 harmadik évnegyedében 91,5%-ra rúgott.

Amidőn azonban ki akartam puhatolni ennek a nagyon feltűnő és örvendetesnek látszó jelenségnek okát, rájöttem, hogy ez 5/6 részben a füstölt kolbász áraira vezethető vissza. Míg ugyanis a nevezett szövetkezet 1915. júliusig drágábban vette a kolbászt a vásárcsarnok árainál. Ettől fogva a kolbász árában erős visszaesést mutat s az általa felszámított ár a vásárcsarnok árainál az utolsó időkben már 4 K 29 f-rel alacsonyabb.

Nagyon leköteleznél, ha végére járatnál, honnan van az, hogy ez a szövetkezet annyival olcsóbban adhatja a kolbászt a többieknél; hátha nyítjára jövünk olyan valaminek, amit a közellátás javára általánosíthatunk.”

A Vargha Gyula statisztikushoz1, a Statisztikai Hivatal korábbi igazgatójához, a Kereskedelmi Minisztérium államtitkárához intézett fenti sorok jelzik az élelmiszer ellátás hatalmi-stratégiai kérdéssé válását, hiszen maga a miniszterelnök az, aki a “szegényebb háztartások élelmezési kiadásaira vonatkozó végtelenül érdekes összeállítás” alapján az élelmiszerek, illetve a kolbász hosszabb távú áralakulását számolgatja, összehasonlítva különböző cégek, illetve piacok árait. Az “Igaz híved: Tisza” aláírású levélre az alábbi válasz érkezett:

“Kegyelmes Uram!

Nagybecsű felhívásodra a Statisztikai Hivatal igazgatóságától vett felvilágosítás alapján a következőket van szerencsém jelenteni:

Már akkor, amidőn az élő sertés maximálása után, a többi piacokon a kolbász árát felemelték, az Általános Fogyasztási Szövetkezet pedig éppen ellenkezően leszállította, a Statisztikai Hivatal kérdést intézett ennek oka iránt az Általános Fogyasztási Szövetkezethez, a honnan azonban kielégítő választ nem nyert.

Tegnap a Statisztikai Hivatal ismét érintkezésbe lépett az Általános Fogyasztási Szövetkezet vezetőségével, ahol újra csak azt hangsúlyozták, hogy a közölt adat tényleg megfelel a valóságnak, a kolbász árát ők leszállították és elsőrendű minőséget nyújtanak.

A Statisztikai Hivatal igazgatójának véleménye szerint valószínű, hogy a minőség nem olyan elsőrendű, mint ahogy állítják (ezt egyéb cikkeinél már korábban sejteni lehetett), de másrészről valószínű az is, hogy a kolbásznak ezzel a rendkívül alacsony árával bizonyos vonzerőt akarnak gyakorolni közönségükre, s esetleg más nem elsőrendű szükségletet képező árunál igyekeznek a különbözetet megnyerni. Bizonyos mértékig azt a benyomást teszi a dolog, mintha üzleti titokról volna szó, amelyet féltékenyen őriznek.

Mély tisztelettel vagyok Kegyelmes Uram

alázatos szolgád: Vargha Gyula.”2

Üzlet és politika összefonódása még egyértelműbbé válik, ha hozzátesszük, hogy az Általános Fogyasztási Szövetkezet a szociáldemokraták kezében volt. A szövetkezetek I. világháborús élelmezésben Budapesten betöltött szerepének megértéséhez érdemes időben kicsit visszább tekintenünk, és kialakulásuk körülményeit megvilágítanunk.

A nagyvárosi szabadpiaci élelmiszerkereskedelem konfliktusai

Az élelmiszerkereskedelem kora újkori hatósági szabályozásának lebontása után a XIX. században e tekintetben is liberális szabadkereskedelmi elvek érvényesültek. Az urbanizáció következtében egyre szaporodott a század második felében az olyan “szegényebb háztartások” száma, amelyek élelmiszertermeléssel már egyáltalán nem foglalkoztak. Átalakult ezzel együtt a család szerepe és a háztartás szerkezete is, mert az iparosodás nyomán szétvált egymástól a városokban a lakóhely és a munkahely, rögzült az állandó munkában töltendő idő. Ez oda vezetett, hogy a nagyvárosokban egyre több olyan család élt, akiknek a saját élelmiszertermelés hiánya mellett arra sem volt módjuk, hogy nagyobb mennyiségben vásárolva élelmiszert – ezt már bérkaszárnyák lakáskörülménye is lehetetlenné tették, hiszen a munkásság túlnyomó része szűk szoba-konyhás lakásban élt – vezessék a háztartást. Õk munkájuk után, kis tételben, nap, mint nap szerezték be élelmiszerszükségletüket. Ellátásukra alakult ki az élelmiszer- kiskereskedelem hálózata. A “fűszer és csemege”, vagy a külvárosokban inkább “szatócs” boltok hálózata a XIX. század második felétől egészen a szupermarketek, ABC-ék és tartós élelmiszerek második világháború utáni tömeges elterjedéséig a közép-európai városokban az élelmiszerellátás egyik legfontosabb pillérét képezték.

A krájzlerosokra – így nevezték a bécsi Greislerből származó szóval a fűszereseket Budapesten – alapuló szabadpiaci élelmiszerkereskedelem azonban nem működött mindenki megelégedésére. Az árakat sokan drágának találták, és sokszor volt panasz a minőségre.3 Mindez fogyasztóvédelmi törekvéseket szült két irányból is. Egyrészt a hatóságok a XIX. végén vásárcsarnokok építésével igyekeztek a városképet rontó és higiéniailag immár veszélyesnek minősülő piacokat az új nagyvárosi és polgári igényeknek megfelelő feltételek közé szorítani, és ugyanakkor ellenőrizhetőbbé tenni. A hatósági fellépés másik formája volt az élelmiszerellenőrzés bevezetése. Budapesten 1906-tól működött a Fővárosi Élelmiszer Ellenőrző Állomás, amely rendszeres mintavétellel igyekezett megakadályozni a tej vizezését, a kenyérnek liszt helyett részben más anyagokkal való sütését, romlott húsáruk kolbásznak, szaláminak való feldolgozását. Az I. világháború előtti Népszava állandóan tudósított az élelmiszerellenőrző-állomás és a városi hatóságok felfedezéseiről, amelyek uzsorás pékek, hentesek üzelmeit leplezték le.

Másrészt a spontán fogyasztóvédelem sajátos formájaként fogyasztási szövetkezetek alakultak. Az első ilyet az angliai Rochdaelben még az 1840-es években alakították, és Angliából terjedt át a mozgalom a kontinensre. A fogyasztási szövetkezetek, bár mindenütt akadnak tisztviselői-középosztályi szövetkezetek is, de rendszerint a munkások szervezetei voltak. Elvileg nem nyereségre törekednek, hanem az árak lejjebb vitelére, és gyakran látványos eredményt tudnak elérni a kiskereskedelmi árak letörésében. Rendszerint kiadtak egy újságot a tagoknak, de egyébként lemondtak az üzleti reklámról. A kiskereskedelem ellen gyakran szövetségre léptek nagykereskedőkkel. Az alapításnál gyakran működnek közre polgári elemek, filantrópok. Angliában arisztokraták, püspökök, és más notabilitások is tiszteletbeli tagok lehetnek, meghívottként részt vettek a rendezvényeken. Németországban ez elképzelhetetlen, a szövetkezetek zöme itt szorosan a szociáldemokrata munkásmozgalomhoz és a szakszervezeti mozgalomhoz kapcsolódik – ellentétben Angliával, ahol a szakszervezetektől, illetve a Labourtől független maradt a fogyasztási szövetkezetek mozgalma.4

Magyarországon az Általános Fogyasztási Szövetkezet megalakítását a nyomdász szakszervezeti mozgalom aktivistái kezdeményezték 1904-ben. A szociáldemokrata párt és szakszervezeti vezetés ellenzése mellett néhány nagykereskedő támogatásával, akik tőkével is beszálltak a szövetkezetbe és ugyanakkor szállítóként is közreműködtek, alakították meg a szövetkezetet. A vezérigazgató egy nyomdász szakszervezeti aktivista, Erdélyi Mór lett, az elnök Gajáry Géza, egy kormánypárti képviselő.5 Posztját egészen az I. világháború végéig megőrizte. Az ő feladata valószínűleg az volt, hogy tekintélyt kölcsönözzön az üzleti életben a szövetkezetnek, hogy az ne pusztán mint munkásvállalat jelenjen meg, illetve az üzlethez esetleg szükséges politikai összeköttetéseket biztosíthatta. A szövetkezet agitatív célú újságja, a Szövetkezeti Értesítő a fűszeresek, szatócsok és általában a kereskedők ellen érvelt, mint a dolgozók – munkaadó után következő – második kizsákmányolója ellen.6 1908-ban a szociáldemokrata párt, illetve a szakszervezeti mozgalom változtatott álláspontján – a nagyobb ágazati szakszervezetek ekkor tőkével is beszálltak a szövetkezetbe, képviselőik pedig megjelentek igazgatóságában –, és erőteljes agitációba kezdett a munkásság sorában a szövetkezet mellett.7 Ennek nyomán a taglétszám látványos fejlődésnek indult: míg 1908-ban 5 ezer tag volt, addig 1914- ben már 25 ezer. 1909-ben már a tagok vásárlásai után vásárlási visszatérítést is tudtak fizetni. Szaporodott a fiókok száma – a háború előestéjén már 30 akadt belőlük –, s ezek teherautókat szereztek be az áruszállításra, vegyi üzemet állítottak fel, amely cipőkrémet, tisztítószereket gyártott, valamint húsüzemet és szén-, illetve tűzifatelepet is működtettek.8

Az Általános Fogyasztási Szövetkezettel szemben szerényebb jelentősége volt a “Háztartás” fogyasztási szövetkezetnek, amely a Hangya keretében alakult, méghozzá szintén 1904-ben, s azzal a céllal, hogy tagjait a Hangya hálózatába tartozó vidéki szövetkezeteknél beszerzett jó minőségű, de a fővárosi áraknál olcsóbb élelmiszerrel lássa el. Ezt a szövetkezetet a kezdeti tőkehiány nehézségén Károlyi Mihály gróf segítette át, aki ekkoriban az OMGE elnökeként nagybátyja, Károlyi Sándor örökében még az agrárius szövetkezeti mozgalom egyik vezetője volt, s a Háztartást az igazgatótanács jegyzőkönyvének tanúsága szerint 70 ezer korona kölcsönnel segítette.9 Ez a szövetkezet mindazonáltal lényegesen kevesebb taggal rendelkezett, mint az Általános Fogyasztási, mivel nem volt olyan kiterjedt és biztos társadalmi bázisa, mint a szervezett munkásság. Tagsága az első világháború előtt 3-4 ezer fő között mozgott. Az élelmiszerek mellett ez a szövetkezet is forgalmazott tüzelőanyagokat, valamint élő baromfit.10

A köztisztviselők, akik kézenfekvő módon a Háztartás Szövetkezet potenciális tagjai lehettek volna, rendelkeztek a legrégibb fogyasztási szövetkezettel: még 1893-ban alakult a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete. E szövetkezet sajátossága, hogy az első világháború előtt nem üzletekben árulta az élelmiszereket, hanem napi házhoz szállítást szervezett.11

Ki adja az élelmet? Politikai harc az élelmiszerelosztásért a szabad kereskedelem háború alatti felszámolása idején

Az I. világháborúval az élelmiszerellátás stratégiai kérdéssé vált, a szövetkezetek pedig egyenesen centrális jelentőségűvé emelkedtek. A mozgósítás jelentős számú munkaerőt és lóállományt vont ki a mezőgazdaságból, a hadsereg nagy keresletet támasztott élelmezési cikkekre, az import pedig gyakorlatilag lehetetlenné vált. Felborult az igásállatok fontossága és a takarmánytermesztés révén szorosan egymáshoz kapcsolódó állattenyésztés és a növénytermelés érzékeny egyensúlya, ami mindkét területen az előállított mennyiségek csökkenéséhez vezetett. Budapest székesfőváros például az első pánikban, még 1914-ben nagy mennyiségben vásárolt élő sertést, majd ezeket nem tudta takarmányozni. A készletek apadására a kormányzat egyre több élelmiszer kényszer-beszolgáltatásának elrendelésével és jegyre való kiosztásának megszervezésével reagált, hogy a lakosságot egyenlően láthassa el élelmiszerrel.

Budapesten először a kiváló statisztikus, Thirring Gusztáv vezetése alatt álló Fővárosi Statisztikai Hivatal kapta a feladatot, hogy a jegyrendszert működtesse. A “Liszthivatal”, ahogyan az első fontos, szabad forgalomból kivont élelmiszer után nevezték, egyre több élelmiszer elosztását és árát felügyelte. Szabályozták a termelőnek fizetendő árakat, valamint a nagy- és kiskereskedelmi árakat is, vagyis tulajdonképpen megszabták az árréseket. Elvileg a szabad forgalomból kivont élelmiszereket kizárólag a hivatal által kiosztott jegyek ellenében lehetett az előírt áron megkapni. Ha például valaki pörköltet rendelt galuskával egy étteremben, akkor ehhez át kellett adnia a havi hús- és lisztjegyéről letépett, adott mennyiségre szóló szelvényt.12 Virágzott a feketepiac.

Az élelmiszerelosztás feladatát, amint ezt Thirring a feletteseinek panaszolta, nehezítette, hogy a kormányzat – engedve a nagy nyomásnak – más szervezeteknek is engedélyezte, hogy a vidéken rekvirált élelmiszerekből vásároljanak, és azt kiosszák, így ellenőrizhetetlenné vált, pontosan mennyi élelmiszert osztanak is ki Budapesten.13

Elsősorban a hadiipari szempontból fontos nagyvállalatok és a fogyasztási szövetkezetek tudtak a kormánynál különleges elbánást elérni. Mivel a jegy ellenében járó szűkös fejadagokat gyakran csak rossz minősségben lehetett beszerezni, az üzemek számára a munkások lojalitásának biztosítása szempontjából a fizetés nagyságánál is lényegesebbé vált, hogy ellássák személyzetüket az alapélelmiszerekkel. Ezt idővel a kormány támogatásával tehették, mert az elősegítette, hogy a nagy gyárak kertészeteket, sertéshizlaló telepeket tartsanak fenn.14 A kormány ugyanakkor a szövetkezetekre is támaszkodott, illetve kénytelen volt nekik is teret engedni az élelmiszerellátásban, amint az Tisza egy másik, ezúttal a belügyminiszterhez intézett leveléből kiderül:

“A csepeli élelmezési viszonyokra vonatkozólag még október 30-án hozzám intézett szíves soraidra megjegyzem, hogy a gyár munkásainak szétszórt s részben a gyártól távol levő elhelyezése folytán lehetetlen élelmezésüket magából a gyárból központilag kezelni. Ha nem akarjuk, hogy az egész élelmezési gondoskodás papíroson maradjon, vagy felesleges időtöltéssel és költséggel járjon a munkásokra, vagy családtagjaikra nézve, okvetlenül olyan szervre kell az élelmiszer kiosztását ruházni, amely mindazon a helyeken, ahol a gyár munkásai laknak, ezeknek lehetőleg közelében decentralizált helyiségekkel rendelkezik, úgyhogy a munkások feleségei lakóhelyükhöz közel szerezhessék meg a részükre biztosított élelmiszert.

Ilyen szervezet gyanánt tudomásom szerint csakis az Általános Fogyasztási Szövetkezet jelentkezik, s az a körülmény, hogy e szövetkezet igénybevétele annak az élén álló szocialista munkásoknak pozícióját erősíti, a mai komoly időkben nem tarthat vissza emez egyetlen hatékony eszköz igénybevételétől. Különben is, ha a gyár helyesen fogja fel a dolgot s a szövetkezettel érintkezésbe lépve, az általa beszerzett élelmiszereket a szövetkezet útján ugyan, de olyan módon juttatja munkásai rendelkezésére, hogy azok nem mint a szövetkezet tagjai, hanem mint a gyár munkásai kapják a kedvezményt s tudják, hogy azt a gyárnak köszönhetik, meglehetősen paralizálni lehet a fentemlített hátrányokat. Hiszen célszerű szervezés mellett csak azok a munkások kapják meg ez árukat, akik igazolni tudják, hogy a gyárban dolgoznak és megkapják akár tagjai a szövetkezetnek, akár nem. Arra kérlek tehát, hogy a gyárral érintkezésbe lépve, az élelmezési kérdések ilyen megoldását méltóztassál előmozdítani.

Szívből üdvözöl

Igaz híved Tisza”15

1916 őszén – úgy tűnik, a szociáldemokraták és a GYOSZ egybehangzó követelésére – állította fel a Tisza-kormány az élelmiszerellátás egységessé és áttekinthetővé tétele érdekében a Közélelmezési Hivatalt, amelynek működését már eleve a nagyvállalatok és a szövetkezetek, mindenekelőtt az ÁFSz élelmiszerosztó tevékenységére alapozták, s feladata tulajdonképpen – a vidéki rekvirálások mellett – ezek élelmezési tevékenységének összehangolása volt, az érintettekkel folytatandó állandó egyeztetés útján.16 Ez a szerv 1917 januárjától alapelvnek tekintette, hogy a munkásoknak mindig meg kell kapniuk a hivatalos fejadagokat a különféle élelmiszerekből, akkor is, ha a főváros nem tudja lakosainak ezt biztosítani.17

A haditermelés magas szinten tartásának, illetve általában a munkások lojális magatartásának érdekében a kormány tehát az élelmiszerellátás tekintetében privilegizálta a nagyipari munkavállalókat, és ebben a szociáldemokrata Általános Fogyasztási Szövetkezetre is támaszkodott. (Ugyanekkor hasonló céllal, a munkások kordában tartása érdekében az úgynevezett panaszbizottságok keretében a szakszervezeteket is bevonták a bérkérdések és munkaügyi egyeztetések folyamatába.) Mindez gyors taglétszámbővülést és erősödést hozott a szövetkezetnek (és a szakszervezeteknek).

Az ÁFSz már 1914-ben is 25 ezres taglétszáma a háború végére már 150 ezer körül járt. Ezzel a létszámmal a másik két szövetkezet nem tudott lépést tartani. Bár azok is óriási nyereségre tettek szert a háborús konjunktúrában, kifizették adósságaikat – Károlyi Mihály is visszakapta hetvenezer koronáját a Háztartás Szövetkezettől18 –, nőtt a taglétszámuk (a Háztartásnak 1918-ban 25 000 tagja, volt, ami családtagokkal együtt 120 000 embert jelentett), új profilokra terjesztették ki üzletüket, gyarapodott fiókhálózatuk (a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete is átállt a fiókokban való működésre), de egy nagyságrenddel kisebbek maradtak az ÁFSz-nél. Ez utóbbi a háború folyamán a nyereségből nemcsak kifizette korábbi adósságait, hanem karácsonyi ajándékokat adott rászoruló tagjainak, folyósította a vásárlási visszatérítéseket és emellett számos beruházást is végrehajtott. A szövetkezet ekkor már nem csupán kiskereskedelmi áruelosztást végzett, amire eredetileg létrejött, hanem – nem tudván ellenállni a csábító üzleti lehetőségeknek – nagykereskedést is folytatott, s ezzel tulajdonképpen eltért eredeti, elvileg kitűzött és folyton hangoztatott hivatásától. Számos gyár – többek között Weisz Manfréd – munkásai ellátásához a szövetkezetnél szerezte be az árut, de a szövetkezet a hadiszállításokba is bekapcsolódott. A háború alatt kibővített húsüzeméből többet szállítottak a hadseregnek, mint amennyit fiókhálózatukban értékesítettek. A szövetkezet létrehozott sütödét is, felújította vegyi gyárát, volt káposztasavanyítója és zöldségüzeme, pincészete Budafokon, tüzelőanyagtelepe, textilosztálya és garázsa, asztalos- és szerelőműhelye saját céljaira. Emellett részt vett számos új vállalat alapításában. A Budapesti Húsnagyvágó Rt-n és a Haditermény Rt-n kívül több kisebb vállalatban is részvényesek voltak, s képviselőjük – legtöbbször Erdélyi Mór, a nyomdászból lett tehetséges menedzser – e vállalatok mellett a különböző állami anyagelosztó központok vezetőségében is részt vett. A háború végén két munkás jellegű község, Csepel és Kispest teljes ellátását a szövetkezetre bízta a helyi elöljáróság. 1918-ban arra is lehetőségük volt, hogy a Felvidéken egy erdőgazdaságot vásároljanak, ez azonban hamarosan cseh megszállás alá került.19

Az Általános Fogyasztási Szövetkezet megerősödése láthatólag jobban nyugtalanította a GYOSZ-t, mint a kormányzatot. A kormányzat tulajdonképpen a szociáldemokrata vezetésre támaszkodva igyekezett a munkások magatartását befolyásolni, és ehhez utóbbiak mindvégig partnerek is voltak, felléptek például a sztrájkok ellen. A partnerséget a szociáldemokraták pozícióik erősítésére tudták kihasználni. Szakszervezeteik rendkívül megerősödtek 1916-tól kezdve, az ÁFSz pedig az imént vázolt szédületes fejlődést érte el. Mindez fokozódó gondokat okozott azonban az ipari vállalatoknak. Az élelmiszerellátás szociáldemokrata kezekbe kerülése révén a munkások polgári társadalomba való integrációjának egyik fontos eleme szűnt meg, élelmiszerfogyasztásuknak a magánkereskedelmen kereteiben való megoldása, éppen akkor, amikor a szakszervezetek hatalma folytonosan növekedett az üzemekben. A munkásság egy időre szinte egy zárt ellentársadalommá formálódott. 1917 őszén a GYOSZ ellenakcióként a Közélelmezési Hivatal keretén belül külön Ipari Munkások Élelmezési Bizottsága felállítását javasolta.20 Ez a testület létre is jött, s feladatának azt tekintette, hogy Budapestnek és környékének minden munkását élelmezze, oly módon, hogy abban az ÁFSz és a munkaadók egyformán részt vesznek. E célból a vállalatok is létrehoztak egy szövetkezetet, amelynek az ÁFSz- ben még nem tag munkások ellátásáról kellett gondoskodnia. Egyúttal a Közélelmezési Hivatal határozatban tiltotta meg az ÁFSz-nek új tagok felvételét. Mindkét szövetkezetnek az Ipari Munkások Élelmezési Bizottságának ellenőrzése alatt kellett tevékenykednie, amelyben a munkások és a munkaadók képviselői is helyet foglaltak, természetesen a kormányéi mellett. A GYOSZ szövetkezete létre is jött, a gyárak mintegy 70 ezer munkásuk után fizették be a fejenként 20 korona üzletrészt21 A felek egyelőre láthatólag megegyezésre jutva, a kormányzat felügyelete mellett, paritásos alapon igyekeztek kézben tartani az élelmiszerellátást. A megegyezést segíthette egyébként, hogy a szociáldemokraták és a gyárosok az élelmiszerek fogyasztójaként, közös ellenfelet találtak a mezőgazdasági termelőkben. Se vége, se hossza a Magyar Gyáriparban – a GYOSZ lapjában – és a különböző szociáldemokrata orgánumokban a háború alatt a nagybirtokosokkal vagy a ravasz, terményrejtegető, kövér parasztokkal szembeni panaszoknak. Az 1950-es évek propagandisztikus kulák-képének láthatólag voltak előképei, amelyekhez visszanyúlhatott. A gyáripari vállalatok és munkásaik közti élelmiszerellátási egyensúly azonban felborult a háború végével.

Az Általános Fogyasztási Szövetkezet üzleti és egyben politikai pályája 1918–19- ben ért a csúcsra. 1918 novemberében Erdélyi Mór a közellátási ügyek államtitkára lett. Ezzel egyidejűleg a rivális szövetkeztek helyzetük nehezedését konstatálhatták, mert nem jutottak áruhoz a kormány ellenőrzése alatt álló, beszolgáltatásból származó készletekből.22 A következő lépés a Tanácsköztársasággal következett be, amikor Erdélyiből a közellátás kormánybiztosa lett, s szövetkezetének a kormányzótanács rendelkezése szerint valamennyi fővárosi üzletet át kellett vennie. Utóbb mértéktartásuk bizonyítékaként említették, hogy csak 131-et vettek át. A többi szövetkezetet ugyanakkor államosították és a közellátási népbiztosság, tehát Erdélyi Mór alá rendelték.

A Tanácsköztársaság felszámolásával a szövetkezet hegemóniája megtört, de üzleti értelemben 1919 után sem került veszélybe, noha a GYOSZ rövid időre újra fölélesztette a maga szövetkezetének üzlethálózatát. Viszont nagy politikai nyomás nehezedett rá. Erdélyi, mint volt népbiztos, emigrálni kényszerült, s a tehetséges menedzser a ’30-as években a szovjet terrornak esett áldozatul. A Tanácsköztársaság alatt átvett üzleteket visszaadták, bár volt néhány korábbi tulajdonos, aki nem akarta visszavenni üzletét, inkább vételárat kért érte, ezekkel megegyeztek. A szövetkezeti tagság a forradalom végi csúcs után némi csökkenéssel 150 ezer fő körül stabilizálódott. A nagy és sikeres vállalatra szemet vetettek az ’ébredő magyarok’. 1921-ben, a közgyűlés küldötteinek megválasztása során az ÉME (Ébredő Magyarok Egyesülete) megpróbálta bejuttatni a saját embereit, hogy a szövetkezet vezetését átvehesse. Ezzel kívánta lerombolni a szociáldemokrácia munkásság feletti befolyásának egyik legfontosabb pillérét. A heves csatározásokba, amelyek viharos jelenetekkel, a főváros utcáin plakátháborúval zajlottak, a kormány is beavatkozott, egy alkalommal érvénytelennek mondva ki a küldöttek választását, hogy az újabb választásokon az ébredők újra próbálkozhassanak, illetve gondnokság alá vették a céget, és egy miniszteri biztost küldtek ki az élére, hogy a szövetkezetnél történt állítólagos visszaéléseket kivizsgálja. A vádak szerint sikkasztások történtek, illetve a szövetkezet dotálta a szociáldemokrata pártot és a Népszavát. A küzdelem végeredményeként a kormánynak, kihasználva a szociáldemokraták és az ébredők szembenállását, sikerült befolyást szereznie az Általános Fogyasztási Szövetkezetben. Az 1921 végén – a Bethlen–Peyer paktummal egy időben (Peyer egyébként maga is tagja volt a szövetkezet igazgatóságának) – született megegyezés értelmében megszűnt a cég gondnokság alá helyezése, megtarthatták a választásokat a küldöttközgyűlésbe, ahol az ébredők csak mintegy 10%-nyi helyet tudtak megszerezni, viszont a kormány képviselőket delegált a szövetkezet igazgatótanácsába és felügyelő bizottságába.23 A kormány nem engedhette meg, hogy a munkásság élelmezésében nagy szerepet játszó vállalat fölött a szociáldemokrata vezetés szabadon, minden ellenőrzés nélkül rendelkezzen, ugyanakkor Bethlen bizonyára az ébredőket sem akarta erősíteni a szövetkezet kezükre játszásával, csupán az általuk gyakorolt nyomást kihasználva tárgyalt Peyerrel az ÁFSz-ről. A politikai erőknek ez az egymással szembeni kijátszása a bethleni konszolidáció alaptermészetéhez tartozott. A továbbiakban a szövetkezet és a hatóságok kapcsolata normalizálódott. Az Általános Fogyasztási szövetkezet vezetésébe lojálisan beválasztotta a küldöttközgyűlés a kormány képviselőit is, aki a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium tisztviselői közül kerültek ki.

Tudományos érdeklődés a fogyasztás iránt a két világháború között

A fokozatosan ismét szabaddá váló élelmiszerkereskedelem mellett nem szűnt meg azonban a fogyasztás iránti érdeklődés, csupán a direkt politikai probléma helyett most tudományos formában foglalkoztak vele. A Fővárosi Statisztikai Hivatal 1927-től kezdve legalább 1931 végéig folyamatosan folytatott háztartás-statisztikai felvételeket. Ezek a vizsgálatok a hasonló külföldi kutatások sorába illeszkedtek, Bécsben és Németországban is folytak háztartásstatisztikai vizsgálatok az 1920-as évek második felében.

Budapesten Dr. Török István nyugdíjas miniszteri tanácsos kezdeményezte a Fővárosi Statisztikai Hivatalnál háztartási vizsgálatok lebonyolítását. A statisztikai hivatal ügyviteli iratai között található rövid írása világossá teszi Dr.Török antiszemita ressentiment-ját és jelzi a háztartásvizsgálatok lehetséges politikai tétjeit.

“A kispolgári és munkásosztály érdeke, hogy megdönthetetlen adatokkal bizonyítsa az államférfiak előtt, hogy mily magasak a közterhek azoknak a társadalmi rétegeknek a vállain, amelyek fokról fokra való pusztulása valósággal tetemrehívás azokkal a társadalmi rétegekkel szemben, amelyek a szemében porhintéstől elvakított állam elnézéséből vagy éppen támogatásából duzzasztják jólétöket. […] Azokon kell segíteni, akik szorongatott helyzetben vannak, nem azokon, akik könnyen szerzik jövedelmüket és a normális emberi igények mértékén felül élnek. […] A feltárt adatok győzni fognak úgy a hazafiatlan irányok [érsd: szociáldemokraták] megtévesztő adataival, de azoknak a vezérférfiaknak rövidlátásával szemben is, akik nem látják vagy nem akarják elhinni a veszélyt, ami az elhanyagolt társadalmi rétegek feltűnő süllyedésében rejlik. (…) Ezek az adatok élő szemrehányások lesznek azokkal a kategóriákkal szemben is, amelyek napról napra, szinte rajonkint szaporodó tömegekben eresztik útnak utcáinkon a le nem tagadható jólétet jelentő autókat, míg a becsületes keresztény munka a gyalogjáró sápadt forgatagában keshedt cipővel tapossa az élet kálváriáját.”24

A résztvevő családokat néhány szervezeten és e szervezetek tagjainak személyes kapcsolatain keresztül érték el. Az első közreműködő szervezet a Keresztény Magyar Asszonyok Párttömörülése volt. Ezt még 1927 májusában kérték föl a közreműködésre. A statisztikai hivatal nem követte azonban mindenben a “munkálatok társadalmi vezetőjeként” emlegetett Török elképzeléseit. A Keresztény Magyar Asszonyok Párttömörülésén keresztül csak a vizsgálatba bevontak mintegy felét, 150 főt értek el, másik 150-et más szervezeteken, az Antialkoholisták szövetségén és egy magántisztviselő szervezeten keresztül kértek fel. A vizsgálatba bevontak fele munkás volt, valószínűleg azonban a munkásság felső rétegéhez tartozott.

Az érintett családoknak, akiket évi 50 pengő díjazással motiváltak, háztartási naplókat osztottak ki és ezek pontos vezetését ellenőrizték, a megbízhatatlannak bizonyulókat a munkából kizárták. Az egyéb kiadási tételeken kívül rendkívüli figyelmet szenteltek az élelmiszereknek. Társadalmi rétegenként összesítve 121 élelmiszer-féleség fogyasztását összegezték, kezdve a marhahúson és végezve a konyakon. A háztartási könyvek feldolgozása a Statisztikai Hivatalban félbe maradt, áldozatul esett a világválság idején bevezetett költségvetési megszorításoknak. A munka során előállított táblázatokból megismerhető családi kiadás-szerkezetek elemzése túlmenne jelen írás témáján. Nem lényegtelen és nem véletlen azonban, hogy mikor vették elő újra a Fővárosi Statisztikai Hivatalban az 1920-as és ’30-as évek fordulóján összegyűjtött anyagot. A II. világháború folyamán vált újra érdekessé, amikor a statisztikusok aprólékosan kiszámolták, társadalmi rétegekre lebontva, hogy milyen arányban fogyasztottak a mintába került családok állati és növényi eredetű fehérjéket, illetve állati és növényi eredetű kalóriát.25 Egyebek között megállapították például, hogy egy egységnyi fehérjéhez legolcsóbban a túróból juthattak hozzá. Ezek az 1942-es számítások a háborús körülmények között ismét bevezetendő jegyrendszer tudományos megalapozását voltak hivatva szolgálni.

A cikk alapját képező kutatásokat az Oktatási Minisztérium Deák Ferenc ösztöndíja támogatta 2005/2006-ban.

  1. Vargha Gyula (1853–1929) költőként és műfordítóként is magasan jegyzett életművet hagyott hátra. (A szerk.)
  2. Gróf Tisza István összes munkái. V. kötet. 1718/a. Tisza levele 1916. okt. 8-án kelt. A válasz: Uo. 1718/b.
  3. Itt jegyezzük meg, hogy a szabadpiac csak belföldi vonatkozásban értendő, mert az Osztrák–Magyar Monarchiában a belföldi mezőgazdasági árukat, mindenekelőtt a gabonát, de részben a húst is – ez váltotta ki a leghevesebb vitákat – vámok védték. Ez persze emelte a fogyasztói árakat.
  4. Pierenkemper, Toni: Haushalt und Verbrauch in historischer Perspektive – ein Forschungsüberblick. In: Uő: Haushalt und Verbrauch in historischer Perspektive. Zum Wandel des privaten Verbrauchs in Deutschland im 19. und 20. Jahrhundert. St. Katharinen, 1987. Prinz, Michael: Brot und Dividende. Konsumvereine in Deutschland und England vor 1914. Göttingen, 1996.
  5. Soós Gyula: Húsz esztendő. Az Általános Fogyasztási szövetkezete fönnállásának 20 éves története. Bp. 1924. 10–21.
  6. A hangnem és az érvelés illusztrálásaként: “Kormány és parlament az agráriusok érdekében drágítják meg a megélhetést; a drágaság ellen védekező munkásságot letörni igyekeznek a munkaadók úszító szövetségei; a házbért emelik a háziurak és az amúgy is magas árakat emelik a saját hasznukra a közvetítő kereskedők. Vagyis mindenki, aki ebben az országban munka nélkül él, összefog a dolgozó nép ellen és teljesen lehetetlenné igyekszik tenni annak megélhetését.” Szövetkezeti Értesítő 1909. 5. sz. június 5. 1.
  7. Uo. 25. o.
  8. Szövetkezeti Értesítő 1909. I. évf. 6. sz. 1914. VI. évf. 27., 28. és 35. sz
  9. Háztartás Szövetkezet MOL Z 816 2. köt. 2. t. Igazgatótanácsi ülés 1910. február 18-án.
  10. Uo. Igazgatótanácsi ülések jegyzőkönyve 1912. január 26., 1913. február 7. és 1914. február 13.
  11. Magyar Köztisztviselők Fogyasztási szövetkezete. Havi értesítő. Érvényes 1906 évi december hóra.
  12. Közellátási Stat. Iratok gyűjteménye BFL IV. 1419. c. 141–142–143. cs.
  13. Thirring jelentése BFL IV.1407 B 6550 dob.
  14. Magyar Gyáripar (a GYOSZ lapja) 1917. március. (6. sz.) 8.
  15. Tisza levele Sándornak (1916. dec. 3.). TIÖM, VI. köt. 1821. sz.
  16. A GYOSZ választmánya “élelmezési diktatúra” bevezetését javasolta, mert túl sok szerv, egymás hatáskörébe ütközve kezeli a közellátás kérdését. Magyar Gyáripar 1916. szeptember. (18. sz.) 2. Ugyanekkor a Népszava is “élelmezési diktatúrát” követelt.
  17. Magyar Gyáripar 1917. január. (1. sz.) 3. Az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke első körrendeletében megállapította, hogy a munkások ellátása előbbre való, mint a lakosságé. A fejadagokat a munkásoknak akkor is meg kell kapniuk, ha a törvényhatóság egyébként csökkenteni kénytelen azokat. A munkások ellátását tehát a többiekétől külön kell megszervezni, s legegyszerűbb, ha az élelmiszert a munkaadó üzemek rendelkezésére bocsátják, amelyeknek viszont e célból áruraktárakat kell létesíteniük.
  18. Háztartás Szövetkezet MOL Z 816 2. köt. 2. t. Igazgatótanácsi ülés 1917. január 26., 1918. január 11., 1918. november 20.
  19. Soós Gyula: Húsz esztendő. Az Általános Fogyasztási szövetkezete fönnállásának 20 éves története. Budapest, 1924. 60–75. Szövetkezeti Értesítő 1916. december 9. VIII. évf. 50. sz., 1917. augusztus 18. IX. évf. 33. sz.
  20. A GYOSZ-ban Munkásélelmezési Tanács felállításáról vitatkoztak, amely átfogná egész Nagy-Budapestet, s amelyben a hatóságok képviselői mellett a munkások és munkaadók képviselői is részt vennének paritásos alapon. Lásd Magyar Gyáripar 1917. augusztus. (15–16. sz.) 10–11. A Szövetkezeti Értesítő szerint a kezdeményezés az ÁFSz-től indult ki. 1917. aug. 18. (33. sz.) 1–2. I. M. E. B. c. cikk.
  21. Magyar Gyáripar 1917. szeptember. (17. sz.) 9–10., szeptember. (18. sz.) 8., október. (20. sz.) 9–10.
  22. Háztartás Szövetkezet MOL Z 816 2. köt. 2. t. Igazgatótanácsi ülés 1918. dec. 21., 1919. jan. 3.
  23. Soós Gyula: Húsz esztendő. Az Általános Fogyasztási szövetkezete fönnállásának 20 éves története. Bp. 1924. 84–95. o. Szövetkezeti Értesítő 1921. március 12. XIII. évf. 11. sz. 1–2. 1921. március 26. 13. sz.
  24. 1927. V. 25-ére datálva. BFL. IV. 1419/8. Itt szeretnék köszönetet mondani Héjj Csaba levéltárosnak, hogy felhívta a figyelmemet a felvételhez kapcsolódó ügyviteli iratokra. Török utalása a hazafiatlan irányok adataira a szakszervezetek háztartás statisztikai felvételeire vonatkozik, ők ugyanis szintén folytattak ilyen adatgyűjtést a munkások között, ennek részletes eredményei azonban tudtommal nem maradtak fenn, vagy lappanganak.
  25. BFL IV. 1419. Bp. Szfv. Stat. Hiv. iratai. I. Háztartási statisztikai felvétel és feldolgozások iratai. 1928–1929. 3. doboz.
Kategória: Archívum  |  Rovat: DOKU-MENTÉS  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.