Irodalmi ég és menny-követ

péntek délután
épp egy díj után
a Horváth-kertben autóbuszra várok
egy gimnazista lány
csak ül és bámul rám
míg két sort magam elé dudorászok

harminchét év után
mosolygott újra rám
a dicsõség az irodalmi égbõl
bár jól elvoltam én
kevesek kenyerén
kik elélnek az örök dicsõségbõl

mégis jólesik
kapni egy kicsit
elõlegbe a halhatatlanságból
és az a menny-követ
vessen rám mennykövet
ki nem iszik csak az Isten italából

de nem vesztem eszem
csak ne vesszem szemem
és amire születtem azt csinálom
dicsérem az Egy-Jót
a fel-nem-foghatót
most éppen azzal ahogy dudorászom

Határiel

Határ átlépte a Határt
a legvégsõn is átkelt
sziven ütötte azt a zárt
s egy más világra rálelt

határtalan szelleme
akit börtönbe zárt
vallása teste nemzete
elemébe talált

szabadon száll-kel kedveszert
immár Határiel
a pleromában s vele szent
Prágai Anibel