Egy rejtélyes magyar vallástörténet bemutatása

Nemrégen egy kisebb konferencia foglalkozott a magyar vallástudomány történetével. Itt kívántam egy kis meglepetéssel szolgálni, amikor egy munkából úgy idéztem, hogy hosszabb ideig nem neveztem meg a szerzõt, illetve munkájának célját. Most is egy darabig “elrejtem” ezeket az adatokat.

És a bemutatást azzal a provokatív kérdéssel kell kezdeni: van-e valóban története a magyar vallástudománynak? Ami, még provokatívabb módon úgy is hangozhat: van-e valódi magyar vallástudomány?

Persze, ha nálunk mi és ma a vallástudománynak nevezett sokrétû érdeklõdésrõl beszélünk, rögtön panasszal szoktuk kezdeni: azért nem jobb, érdekesebb, a nagyközönség szemében is hatékonyabb ez a nálunk most voltaképpen eredményesen folytatódó, ám nem túl közismert tevékenység – mivel hiányoznak hozzá a tudományos kutatómunka feltételei. Noha elég sok kiváló teológus képezte az egyházi egyetemeken az eljövendõ papokat és vallástanárokat, meg tudósokat is, a világi egyetemeken pedig a történelem szaktól a mûvészettörténetig, mûvelõdéstörténetig, sõt (világméretekben is kiemelkedõen jó arányban) a folklorisztikáig tanárokat, általában értelmiségieket, ritkábban még tudósokat is – azért nem felejthetjük el, hogy a legutóbbi idõkig nem is volt vallástudományi tanszék vagy szak Magyarországon. Nemcsak az állami, hanem a vallási egyetemeken sem. Pár év óta végre a szegedi egyetem bölcsészettudományi karán van vallástudomány szak (magyar és angol nyelven), a Zsigmond Király Fõiskolán is van vallástudomány szak, a Pázmány Péter katolikus egyetem bölcsészkarán pedig vallástörténet szak. Ha e szavakhoz nem tesszük hozzá, melyik vallásról van szó, ez automatikusan azt jelenti, hogy a vallások tudományos vizsgálatát oktatják itt. Persze a végre megindult egyetemi oktatás nem bizonyítja rögtön azt, hogy a tanárok vagy diákok mind képzett vallástudósok lennének.

Van egy Magyar Vallástudományi Társaság, amely ugyan már sok évtizede legitim hazai részese a Nemzetközi Vallástörténeti Társaságnak (meg az ehhez kapcsolódó Európai Vallástörténeti Társaságnak) – ám sem tagjainak létszáma, sem anyagi feltételei nem voltak méltók e feladat teljeskörû ellátásához. Mivel Goldziher Ignác, Marót Károly, a klasszika-filológus Trencsényi- Waldapfel Imre, az etnológus Bodrogi Tibor, az egyiptológus Kákosy László, a Szibéria-kutató Kõhalmi Katalin, a folklorista Pócs Éva és jelenleg a sámán-kutató Hoppál Mihály jóvoltából ezek a nemzetközi kapcsolatok úgy ötnegyed évszázada (!) mûködnek, és jelenleg is további vallástudományi konferenciák és más együttmûködés terveit szövögetjük – külföldön valahogy úgy képzelik, hogy a vallástudomány továbbra is “virágzik” Magyarországon. Ámbár éppen most még a fiatalítás és bõvítés jelei is látszanak – azért a Magyar Vallástudományi Társaság egymaga biztosan nem tudja megteremteni azokat a kedvezõ kutatási körülményeket, amelyeket az egész magyar vallástudomány javára kellene biztosítani.

Mert hát mi is a “vallástudomány”? Világszerte így nevezik a vallási jelenségekkel foglalkozó tudományos kutatások összességét, ami több, mint a vallástörténet, a vallásszociológia, valláspszichológia, vallásfilozófia, teológia, néphit- és népi vallásosság kutatása (amelyrõl örömmel mondhatjuk el, hogy e téren is a világátlagot messze felülmúló mértékben mûveljük hazánkban) stb. Valamilyen pontos tudományelmélet számára bizonyára fontos, hogy alaposan megvizsgálják, mit is jelent a “tudomány” szó ebben az összefüggésben. Gyakorlatilag azt jelenti (szerencsére nálunk is): “megbízható vizsgálat, elfogulatlan bemutatás”. Sõt, a nemzetközi gyakorlatban ez automatikusan azt is jelenti: “összehasonlító vallástudomány” (comparative religion – ahogy napjaink globalizált szóhasználata is megõrizte): vagyis bármely vallás (vagy ahhoz hasonló, annak helyében megjelenõ társadalmi jelenség) vizsgálata ide tartozik. Szerencsére ezt Magyarországon nem kell hosszasan magyarázni. Magyar kutatók már az “összehasonlító vallástudomány” igényének megfogalmazása (kb. a XIX. század közepe és harmadik negyede) idejétõl fogva saját megfigyelések, sõt terepmunka vagy más jellegû kutatások alapján foglalkoztak a finnugor, az altáji, a tibeti, a sémi vagy más népek hitvilágával. Reguly Antal, Kõrösi Csoma Sándor munkássága szerencsére ma is a magyar nemzeti panteonba sorolódik. Ám ezen kívül még sok más jelenség, mint például a haiti vudu (Wass Samu), az angolai umbundu (Magyar László)sõt akár Okinava bennszülöttei vallásának legelsõ leírása (Bettelheim) is a “mi” vallástudományi hagyományainkhoz tartozik. Pontosabban tartozna – ha végre egyszer elkészülne a magyarországi vallástudomány történetének áttekintése.

Amire azért egy ideig még várhatunk, mivel … és itt visszatérek a korábban már intonált lamentálásra!

Sokszor (úgy látszik, mégsem elégszer) mondtuk el, milyen nehézséggel jár az, hogy nincs használható, jelentõs vallástudományi szakkönyvtár Magyarországon, és nem ismerjük a magyarországi vallástudományi kutatások történetét. Most azt is hozzá tehetem az általam is már sokszor ismételt megállapításhoz – mindez ma nagyobb nehézség, mint az, hogy sokfelé széttagolva folynak a vallástudományi kutatások, és a publikációk is a legváratlanabb helyeken jelennek meg – szerencsére egyre nagyobb számban, és a színvonal is növekedni látszik. Persze, amit ma nálunk az egyes kutatók, tudományos és más irányítók, olykor egész intézmények “vallástudománynak” tartanak, az gyakran nem az, legjobb esetben annak csak elõzménye-elõfoka. Ugyanezt mondhatjuk a vallástudomány történetére vonatkozó eddigi kutatásokról és publikációkról is.

Hosszasan lehetne sorolni, milyen nagy fejezetei, területei, intézményei vannak a magyar vallástudománynak, amelyek tudománytörténeti feldolgozása meg sem kezdõdött. Most nem is adok (ismét) ilyen listát, hanem egyetlen mû (és szerzõ) munkáját mutatom be ilyen vonatkozásban. Olyan mûvet választottam, amelynek szerzõjét nem tartották nyilván a magyar vallástudósok. Sõt, az általa képviselt felfogást sem szerepeltetik a magyar vallástudománnyal foglalkozó szemlékben.

Ha több idõm lenne, részletesebben idéznék a bemutatandó könyvbõl. Most azonban csupán az elsõ fejezet témakörét villanthatom fel. (Az alábbiakban lehetõleg szó szerint követem a szerzõt, ám mondatait én rövidítem és summázom. Minthogy nem a megállapítások ténybeli igazságának fokát, hanem azok bemutatásának módszerét tárgyalom – nem is fûzök ezekhez lapszám-hivatkozást vagy kommentárt.

A magyarok eredeti vallásos fogalmaiból csak kevés közvetlen emlékünk maradt. Az elsõ keresztény hittérítõk buzgósága a pogánykorból való sok emléket sodort el. Ipolyi Arnold, Kandra Kabos és mások mûveibõl azonban sokmindenre vissza következtethetünk. Bizonyos ezoterikus vonatkozások (amelyeket másutt “az emberek az Isten fiai” vagy a Logosz említésével fejezõdnek ki), megvannak a vogul világteremtés- népmondában (Ma kuli tem majt), amely Numi Tarom fiának (Elm-pi) születését mondja el. Az õsi vallásos kultusz fõ jellemvonása a természetimádás volt. Mind a négy elem (tûz, víz, föld, levegõ) tiszteletnek örvendett. A Nap- és a tûz imádatának nyoma a szentivánéji szokásokban vagy az újtûz gerjesztésében maradt meg. A víz isteneinek a libáció formájában áldoztak. A földet “anyának”, “kisasszonynak” nevezték. A levegõ is tele volt szellemekkel, Ezeknek áldozatot kellett bemutatni és velük a samánok (táltosok) révén lehetett érintkezni. Persze, mindez töredékeiben maradt csak meg, és Ipolyi is, Kandra is elmondja, hogy ami a rendszert illeti, a megmaradt “sok »babona« mögött kell valami reálisnak is rejtõznie”. A boszorkányok, táltosok, sõt a samánok is értelmezhetõk így. (Az eddig említett szerzõkön kívül Csengery Antal, Kállay Ferenc, Munkácsi Bernát, Elias Lönnrot, Sebestyén Gyula, Vámbéry Ármin és mások mûveire, antik auktorokra, középkori forrásokra stb. utal a könyv írója.) Különösen a tündérek (és Tündér Ilona), meg azok lakóhelyei (Erdély, Csallóköz) érdeklik. Az óriások, a törpék, a bányarém, a lidérc, a vízi lények, az ördög, a jövendölés, a “szemmel való igézés”, a gyógyfüvek, a bûvös igék, a ráolvasások és bájoló imádságok, sõt a varázsvesszõ, a rostavetés, a csillagkultusz (fõként a pásztorasztrológia), a szerencse és szerencsétlenség megnyilvánulásai, az átváltozások, a lélekvándorlás, a hazajáró lélek és a túlvilág is szóba kerülnek. A temetéssel és a halotti torral kapcsolatban is sok ilyen következetést tettek már a szakkutatók. (Az itt befejezõdõ elsõ fejezet végén olvasható irodalomjegyzékben a már említett szerzõk mellett Vikár Béla, Hunfalvy Pál, Julius Krohn mûve Bán Aladár fordításában, Kozma Ferenc, Róheim Géza, Herrmann Antal, Pintér Sándor, Bornemisza Péter, Katona Lajos, Kálmány Lajos, Jókai Mór és mások mûvei is szerepelnek.)

A második fejezet címe: “a magyar szentek csodái”, a harmadik témája a magyar történelem. A negyedikben Tar Lõrinc pokoljárása és gróf Listy László élete, valamint a boszorkányperek néhány feltûnõ eleme kerül bemutatásra. Az újabb kori magyar történelem (Deák Ferenctõl a XIX. századbeli dormándi és novaji [!] halottlátó asszonyig), a szépirodalom (Az Árgirus széphistória, a költõ Zrinyi, Csokonai, Kisfaludy Károly, Tompa, Petõfi, Arany, Madách, Jókai, Gárdonyi, Herczeg Ferenc és mások említésével) is kapott egy-egy adatbemutató és magyarázó fejezetet.

Minthogy a könyv utolsó három fejezetének címe túl árulkodó – most már el kell árulnom, hogy Tordai Vilmos: Okkult elemek a magyarság életében c. könyvérõl beszéltem eddig is. (A három, itt nem részletezendõ fejezet a magyar spiritiszta mozgalmak, a magyar teozófiai mozgalom, és a tudományos metapszichikai kutatások témáit tekinti át.) Az utóbbi fejezetek végén különösen gazdag és másutt hozzáférhetetlen szakirodalom- jegyzék van, sõt háromlapos (pontos) tárgy- és névmutató is.

Tordai Vilmos 150 lapos könyve 1922-ben (az év õszén) jelent meg Budapesten, a Kultúra Könyvkiadónál, “Az Okkultizmus Könyvei” sorozatban. Még évek múlva is kapható volt (akkor 2.20 pengõ volt az ára). Az 1922-ben indított könyvsorozatból egyébként 11 kiadványt tartanak számon, az utolsó kettõ már 1923-ban jelenhetett meg. Érdekes, cseppet sem egyszerûen félrehajítható sorozat ez a kiskönyvtár. Úgy gondolom, az egyes mûvek a követezõ sorrendben láttak ezek napvilágot:

Madary [Kreybig] Károly: Okkult gondolat és megismerés (az elsõ világháború elõtt Madary a metapszichikus irányzathoz tartozott) – Maurice Maeterlinck: A nagy titok.(Rózsa Géza fordításában) – Conan Doyle: Mi a spiritizmus, Az új kinyilatkoztatás (a kiváló ókortudós, Révay József fordításában) – Rudolf Steiner: A szellemvilág küszöbén(az Adyt elõzõ korszak modernista költõje, Telekes Béla fordításában) – M[ichel] Sage: Piperné a médium (ez is Telekes Béla fordításában) – (Karl Ludwig Friedrich) Reichenbach: Az od. Levelek az odmágnesességrõl (Wéber Arthur fordításában). Wéber germanisztikát tanult, a régi magyar irodalommal (pl. Szenci Molnár Albert, Zrinyi Miklós, a “kuruc balladák”) foglalkozott. – (a spiritiszta) Carl Du Prel: Az ember rejtélye (Tordai Vilmos (!) fordításában) – (Albert Philibert Franz) Schrenk-Notzing:Titokzatos erõk (Révay József fordításában). A kilencedik kötet lehetett Tordai könyve. 1923-as a tizedik és tizenegyedik kötet. William Crookes: Spiritualizmus és tudomány(a népszerû, jellegzetesen nagyvárosi újságíró-író, Tábori Kornél fordításában). Ez egyébként Crookes világhírû mûvének nevezetes, “orosz”, Akszakov elõszavával ellátott változata, pontosabban ennek angol szövege nyomán készült. Tábori az elõszóhoz fûzött megjegyzésében leírja a Davenport-testvérek 1868-as budapesti szellemidézõ bemutatóját, amelyet a mûvelõdéstörténész-író, Tóth Béla örökített meg. A legutoljára megjelent mû Kubelikné Széll Marianne: Misztériumok c. kötete volt. Éppen Tordai azt írja, hogy Grunewald egy mûvét is e sorozatban kívánták megjelentetni, Hartmann Ferenc: Mágia címû könyvét pedig Kállay István fordította le. Ezek megjelenésérõl azonban könyvészetünk nem tud.

“Az okkultizmus könyvei” egyike a húszas évek sok, hirtelen meginduló, majd nyilván anyagi és szellemi érdektelenség miatt abbamaradó sorozatainak. A magát reklámozó szöveg szerint e könyvek: “a spiritizmus, teozófia, mágia, kabbala izgató problémáinak ismertetését adják a legkülönb külföldi és magyar szakemberek tollából”. Ez különben igaz, és még azt is felfedezhetjük, hogy tudatosan törekedtek arra, hogy egymástól is eltérõ, német, francia, angol mûveket hozzanak, és a magyarok közül is különbözõ iskolákat mutassanak be. Valószínû, hogy a szerzõk, a kiadó és bizonyára mások is valamilyen laza szervezethez tartoztak, ismerték és segítették egymást. A kiadott mûvek közül sem mindegyik agitatív jellegû. Tordai is elég toleráns szerkesztõ lehetett – magam most sem tudom, mit és mennyire hitt el õ maga e sokféle természetfeletti jelenségbõl… Az õ újítása lehetett, hogy – a nemzetközi okkultista irodalomban társtalanul – a folklór okkult jelenségeit is tárgyalta.

A szerzõrõl én nem sokat tudok. Trajtler Vilmos (1903-tól Tordai) Budapesten született, 1880. július 27-én. Magyar királyi igazságügyminisztériumi számtiszt volt Budapesten. 1902-ben Versek és mesék címû könyve látott napvilágot, 1910-ben társszerzõje volt A bírói letét…-re vonatkozó rendeletek gyûjteményének. Szinnyei könyvészete tudja, hogy 1900 januárjában Siráki Ferenccel együtt megindította a Rejtelmes Jelenségek Ismerettára címû folyóiratot. Késõbb, a magyar metapszichikai mozgalom sorozatában (Lelki tünemények) hét füzete is megjelent: Sugalomhatások (1912), Lehet-e a jövõbe látni? (1913), Az ód-sugárzás és a szenzitívek (1913) – ez Reichenbach báró fõ munkájának kivonatos ismertetése –, Gyógyítás életdelejességgel (1913), Forrás és érckutatás emberi szenzitivitással (1913), A telepátiáról (1913), Jóslatok a világháborúról (1913). Ebben a sorozatban adták ki R. A. Wallace: A gyakorlati spiritizmus védelme címû mûvét (elõször, még 1884- ben, a drámaíró fia, Madách Aladár fordításában), Du Prel-tõl A világi kolostor címû mûvet (ezt maga Tordai fordította). Sõt a sorozat legelsõ kiadványa Jacolliot: Indiai fakírok között címû könyve volt (ugyancsak Tordai fordításában). 1915-ben még létezett a sorozat, itt jelent meg Crookes: Tudományosan bizonyított jelenségek a spiritizmus körébõl címû polémikus írása.

Az elsõ világháború azonban más mederbe terelte az addigra megsokasodott hazai “természetfeletti jelenségekkel” foglalkozó áramlatokat Nyilván ennek is betudható, hogy Tordai 1915- ben Van-e túlvilág? címmel tartott elõadást, amelyet 150 diapozitívval (!) illusztrált. (Ilyen képek sokszorosítása és szétküldése az akkori spiritiszta mozgalomban megszokott jelenség volt.) Természetesen a teozófia is megváltozik ekkor. (Lásd például Szegedy Maszák Leona: A teozófus és a háború címû könyvét – 1915.) Tordai az 1912-ben megalapított, ám késõbb átalakult Teozófia címû “hivatalos” lap szerkesztõje lesz (1916–1917-ben). A Teozófia egyébként túlélte a háborút és az 1920-as évek elején is még megjelent. Tordai ekkor egyébként “tudományos metapszichikai esetekkel” is foglalkozik, mint 1921-ben a “kecskeméti fiúval”, akinek közelében tüzek gyulladnak ki, és különféle tárgyak kimozdulnak, sõt repülnek. Ez év õszén az egyik legnevezetesebb magyar “hipnotikus erõvel bíró” és “szomnanbul” személy, a libazsíros vattával csaló médium, László László esetét vizsgálták. Foglalkoztak a tudathasadásos B. L.-né úrhölggyel is, 1922 nyarán pedig a karcagi “dobálásos” esettel. (Így szokták nevezni azt, amikor tárgyakat hajigálnak vagy mozgatnak “láthatatlan erõk”.) E “vizsgálat” során maga Tordai is cselekszik, “néhány »magnetikus« vonással 2-3 perc alatt szomnanbul álomba sikerült merítenie a kisleányt, ki a hozzá intézett kérdésekre azt a meglepõ és nem várt feleletet adta, hogy a dobálásokat egy »fekete nyúl« végezte, mely a többieknek láthatatlanul, most is ott van a szobában.” Ezzel az esetleírással ér véget Tordai könyve, pontosabban azzal a megjegyzéssel, hogy ugyanez a jelenet megvan már egy 1629-es kolozsvári boszorkányperben, valamint a késõbbi kecskeméti és karcagi dobálásos eseteknél is. Mindegyikben fiatal, a pubertás korában levõ gyermekek szerepelnek, spontán szomnanbul jelenségek közepett.

Tordai további munkásságát nem ismertethetem, mivel nem ismerem. Csupán két további, a magyar vallástudomány-története szempontjából tanulságos vonást emelnék ki.

Egyrészt Tordai mûve nemcsak a magyar néphit, történelem, irodalom jelenségeinek “okkult” értelmezését adja, hanem az ilyen értelmezések felbukkanásával kapcsolatban is tájékoztatást ad. Sõt, még arra is utal, hogy például egyházi szerzõk mely mûveikben ítélik el ezt a magyarázatot. A magyar néphit kutatáshoz is hozzátartozik ez a tudománytörténet. A “mûvelt” természetfeletti mozgalmak története nélkül ugyanis nem adhatunk teljes magyar vallástudomány-történetet. Ráadásul itt is “belsõ”, és “jól értesült” forrásoknak kell elsõbbséget biztosítani. Tordai mûve ilyen. Minden figyelmet megérdemel.

Másrészt olyan csodálatos vagy csak furcsa adatokra is bukkanhatunk ennek a mûnek a segítségével, amelyek a vallástudóst más miatt érdeklik. Azt ugyan nem hiszem, hogy a teozófia Blavatsky asszony által kialakított világmozgalma éppen Kõrösi Csoma Sándor mûveinek olvasásából vette volna kezdetét, ám a valódi tények között is van elég sok meglepõ. Magam ugyan már tudtam a most említendõ eseményrõl, úgyhogy nem a tény lepett meg, mégis, azt hiszem, nem mindenki tudja azt, amit Tordai persze megemlít, miszerint 1913-ban az akkor Nádler Róbert festõmûvész vezette magyar teozófiai társulat keretében tartott elõadást Budapesten a perzsa Abdul Bahá Abbas – a Bahái mozgalom akkori vezére. Azt viszont nem hiszem, hogy Saint Germain gróf (akit a titkos tudományok ugyancsak érdekeltek) II. Rákóczi Ferenc egyik fia lett volna.

Vallástudomány-történetünk szempontjából is sokféle irányban nyílik további kutatási lehetõség. És most itt nem Uri Gellerre, inkább a tudós teológusra, Wolkenberg Arthurra gondolok, akinek úttörõ és díjnyertes pályamûve (A spiritizmus) immár elég régen (1897) jelent meg ahhoz – hogy kézbe vegyük.

Felmerülhet az a kérdés, miért a vallástudomány története, és nem a vallás története rubrikában tárgyaltuk e könyvet?

Több szempontból is indokolhatjuk e választást.

Egyrészt, mint ahogy nem lenne teljes a magyar vallástudomány története, ha abba csak az iszlám vagy a kereszténység kutatóit vennénk bele, hanem természetes dolog, hogy például a filozófia vagy a folklorisztika tudománytörténetének egyes részei is ide tartoznak – hasonló módon a tág értelemben vett ezotérika is beletartozik a vallási megnyilvánulások történetének vizsgálatába. Ha Pázmány Péter és a suméristává vált Varga Zsigmond a magyar vallástudománytörténet tárgya, Rudolf Steiner ugyanúgy ide tartozik. A “nyelveken szólás” (glosszolália) és az asztaltáncoltatás vallástudományi vizsgálata között sincs elvi különbség.

Sajnos, mûvelõdéstörténetünk és tudománytörténetünk, mintha félne a “természetfeletti” megnyilvánulásainak tekintett jelenségekrõl. Még az aranycsinálás vagy az ördögûzés aktív részeseirõl szólván ilyen vonatkozásokat meg szoktak említeni – viszont Arany János, Jókai Mór vagy Gárdonyi Géza asztaltáncoltatásáról legfeljebb kuriózumkedvelõ kutatók írtak, gyakran Ráth-Végh István ironikus stílusában. Oroszhegyi Józsa Az ód és a delejesség közéleti értéke (Pest, 1858) címû könyve állítólag megvan a budapesti orvostudományi egyetem könyvtárában… Mostani lexikonaink ugyan már nem tüntetik fel, kinek mi volt eredeti családi neve, volt-e katonai rendfokozatra, mikor lett valamelyik párt tagja ám azt sem írják meg, kinek volt valamilyen köze a spiritizmushoz vagy más, misztikus irányzathoz? Furcsa ez a “félelem” éppen ma, amikor ezernyi új vallás, szekta, csoportosulás jelent meg nálunk, sõt egyre terjed.

Tordai említett könyve esetében azt is hozzá tehetjük ehhez, hogy ez a munka tudománytörténetileg jól hasznosítható, és nem mondjuk valamilyen butasággyûjtemény-álmoskönyv – vagyis ugyancsak érdekelheti a valláskutatót, ám nem tekinthetõ maga vallástörténeti kiadványnak. Persze, van még több olyan munka, amelyet érdemes kézbe venni a vallástudományok történetét vizsgáló szakembernek is. K[Kuliffay Edéné]-Beniczky Irma: Babonaság a salonban címû felvilágosító, babonaoszlató könyvét (Budapest, 1877) például biztosan ide sorolnám. Sõt én A mai kor vallása. Eszter médium által írta névtelen szellem 1913 (kiadja: dr. Leidenfrost Sándor, Budapest, 1922) címû könyvet sem hagynám ki e sorból – és nemcsak a megjelenés évszámainak Tordai könyvével egybeesése miatt. Hanem azért, mivel nyilván maga a társadalom története igényli az ilyen mûveket, szabja meg ezek irányát.

És itt térhetnénk át a társadalomtörténeti összefüggések érzékeltetésére is. Ezt azonban most meg sem kíséreljük. Azt közhelyként szoktuk idézni, hogy a titokzatos tudományok, a mágia, az ezoterikus vallások iránti érdeklõdés akkor erõsödik meg, amikor egy társadalom, vagy annak valamely része “utat téveszt”, válságba jut, katasztrófa sújtja. Azonban Tordai ilyen tevékenysége ebbõl a szempontból két, nem egyezõ korszakot képvisel. Közismert tény, hogy az elsõ világháború elõtti években szinte burjánzott Magyarországon a sokféle új, misztikus, messianisztikus érdeklõdés, amely a valódi egyházakon belül csakúgy megfigyelhetõ volt, mint akár a szervezõdõ politikai mozgalmakban. Ezt utólag ugyan lehet a világháború prófétikus elõre megérzésével magyarázni – ám ez csak utólagos magyarázat. Az viszont alighanem igaz, hogy például az okkultizmus ekkori divatja az új meg új felismerések ekkor igen széleskörû “progresszív” sorozatába illik, és párhuzama például az ekkor terjedõ pszichoanalízis. Az 1920-as évek eleje viszont a értékek szétesése miatti csalódás kora. Tordai élete talán nem omlott össze ekkor, ám “Az okkultizmus könyvei” sorozat több munkatársa ekkor viszont vagy félreállított, vagy idõsödõ ember. Ez idõben az okkultizmus az elõzõ években oly sok mindenben csalódott társadalmi rétegek számára nyújtott “vigaszt”.

Azt, hogy az 1910-es és 1920-as évek miben módosították az ezoterikus tanításokat, több példával is tudjuk megvilágítani. Rudolf Steiner 1910 karácsonyától kezdve Stuttgartban egy elõadássorozatot tartott, a világtörténelem és ennek fõbb szereplõi okkultista magyarázatáról. Pontosan tizenegy évvel késõbb, Dornachban “a világtörténelem az antropozófia megvilágításában” címmel hasonló elõadássorozatot tartott. Idõközben alakult át Steiner okkultistából antropozófussá. Ám a két elõadássorozat mondanivalója nagyjából azonos, és a tájékozatlan olvasó észre sem venné, melyik volt a világháború elõtt, melyik pedig utána. (Mindkét elõadássorozat egy kötetben is olvasható: A világtörténelem szellemi háttere. Budapest, é. n.)

Tordai okkultizmustörténete azonban nem ideológia és nem önazonosság-keresés, hanem mûvelõdéstörténet, amely noha ténynek veszi a rejtélyes szellemtörténeteket, azért ezeket elég blazírt módon mutatja be. Nála az okkultizmus csak úgy keret, mintha egy katolikus vagy református vallástörténetet olvasnánk. És ezek mellé érdemes oda tenni, ha egyszer valóban szeretnénk megismerni a magyarországi vallásos világok történetét.

Egyébként érdekes volna az okkultizmus (és a rokon jelenségek, mint például az antropozófia, a hazai jóga-kultusz stb.) az elsõ világháború elõtti és utáni korszakának vallásszociológiai vizsgálata is. Milyen társadalmi rétegbõl jöttek a kezdeményezõk, és milyen volt törzsközönségük? Tordai igazságügyi tisztviselõ volt. Milyen tudományos ismereteik voltak? Tordai vagy Steiner esetében nyilvánvaló a mûvelõdéstörténeti, illetve eszmetörténeti tájékozottság. Néhány jeles példánk arra is van, hogy a tudományig ér el az indiánosdi és India-imádat (mint Baktay Ervin esetében), sõt akár az iszlám (nemcsak Hajnóczy Rózsa, hanem maga Germanus Gyula esetében). Íróknál pedig szinte természetes az ilyen érdeklõdés. Ennek legismertebb példája Gárdonyi Géza, aki nemcsak misztikus vonásokat kever regényeibe, hanem a természetfelettit kutató divatos irányzatokat is ismerte, sõt külön “szellemvilágot” is kreált.

Persze, más-más korszakokban változik ez a vallásszociológiai kép. Viszont nyilvánvaló, hogy e jelenségek társadalmi helyzetének története csakúgy a magyar mûvelõdéstörténet része, mint akár a néphit, akár a nagy egyházak hazai története. Néhány, elsõ tekintetre furcsának tûnõ mûre és szerzõre ezért utaltam írásomban.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.