Jób dala

Hajdanában boldog volt Jób.
Volt háza és felesége,
Volt autója és családja,
De vége lett. Fuss el véle!

Jób dicsérte a bölcs Istent,
A tagdíjat megfizette;
Elfogadta a Teremtést,
S nézett tévét minden este.

Hitt a mozgalmi munkában,
S volt neki hétvégi telke.
Sört ivott és evett virslit,
A Vörös Csepelt énekelte.

Hitt a Pártban. Bélyeget vett.
Száját soha nem nyitotta.
Aki gyalázta a rendszert,
Az Irodán azt besúgta.

Jött az Ördög és azt mondta:
„Könnyű annak, aki gyáva:
Ha nem véd’né Isten szoknyája,
Nem vón’ oly nagy pofája.”

„Ne bántsd kérlek, Jób elvtársat.
Morálisan absztinens ő.”
„Épp ez dühít, a morálja!”
„Csak tudja, mi a kétszerkettő.”

„Nem dicsérné politikád,
Ha egy kicsit megríkatnád…”
Isten ekkor ótót küldött.
S Jób kapott egy magánzárkát.

Nem volt háza, se kocsija.
Feleségét jól megdugták,
S őt magát is megkínozták.
Gyerekeit ledarálták.

Munkahelyét elvesztette,
S barátai elkerülték.
„Biztos, valamit csináltál…”
Féltek tőle és rühellték.

Testét a fekélyek lepték.
Így teltek az évek egyre.
Foga kihullt, szája büdös.
Jób csak ült, de nem értette.

Végül Jób is amnesztiát
Kapott. Véget ért a rendszer.
Nyugdíj nélkül, hajléktalan
Lett végül a szegény ember.

Ördög lett a csúcsmenedzser.
Egyszer aztán hívta Istent:
„Volt neked rég egy sameszod,
Jób vagy ki is… Még emlékszel?”

Így méláztak együtt ketten.
„Ja. Rémlik, hogy volt egy ember…”
„Hogy megy sorod?” „Hát, nehezen.”
„Lehetnél humánmenedzser…”

A szervkereskedő dala

Hatalma volt és pénze Dáriusznak,
Mint senkinek a királyok között!
De hol van már a teste, merre úsztak
A könnyei, mikor elköltözött?
Istent dicsérje lelkünk, mint a készpénzt,
Nem férkőzhet szívünkhöz semmi részvét.

Hogy jajgatott a Néró, büszke császár,
Mikor levágták a testőrei,
A bőréből egyszerre csak kivájták,
De hol vannak már rőtes szőrei?
Istent dicsérje lelkünk, mint a készpénzt,
Nem férkőzhet szívünkhöz semmi részvét.

Pocsékolás volt, mondom én, leölni,
És nem hasznosítani a szerveket!
De hol van már, mikor csak megdögölni,
És nem recikleálni kelletett?
Istent dicsérje lelkünk, mint a készpénzt,
Nem férkőzhet szívünkhöz semmi részvét.

Megroncsolták és elégették rőzsén
A híres testet a sok irigye.
Pedig mennyit érhetne a szervtőzsdén
A Che Guevara tobozmirigye?
Istent dicsérje lelkünk, mint a készpénzt,
Nem férkőzhet szívünkhöz semmi részvét.

De mondd, hová lett Absolon hasnyála,
Szókratészből hová az agyvelő?
S a két vese, meg Kleopátra mája,
Trockij szíve, Dantonból csontvelő?
Istent dicsérje lelkünk, mint a készpénzt,
Nem férkőzhet szívünkhöz semmi részvét.

A Történelemben mennyi pazarlás!
Sorolhatnánk még hosszan számukat.
Kihasználatlan humán erőforrás
Most újra hasznosul: s ez bámulat!
Istent dicsérje lelkünk, mint a készpénzt,
nem férkőzhet szívünkhöz semmi részvét.

A két dal az Akár Akárki című brechti misztériumjáték betétdala.