Versek

Addigszinte

A lég tornászának (M. I. – 60!), akitől nem csak a lebegés biztonságát tanultuk meg szinte észrevétlen

Az ismeretlen görög szobrász
a női portré elkészültével
annak sugárzó, már-már isteni szépségét
elviselni nem tudta. Elviselni nem tudta,

ezért az orrát kalapáccsal beverte. Beverte,
amitől a fej életszerûvé, még gyönyörûbbé vált.
A szája sarkán játszadozó, addig szinte észrevétlen,
archaikus mosoly felerősödött. Szinte észrevétlen.

Mondjel

Középkori arab költő sírverse

Egy teve csipás szemében tükröződő homoksivatag.
Benne önmagunk árnyaival egy eltévedt, imbolygó karaván.
Ha csontjaim fölött haladsz el, tévelygő vándor, mondj el,
mondj el egy halk imát. Önmagunk árnyaiért, értem, érted?

Nemakar

duinói paradoxon

Szárnyas hajóról nézni a halk, halódó partot,
ahogy Isten szépen lecsupaszít mindent, alkot.

Egy angyal meg a szikláról nézi a tengert.
Vizet, köveket, szemetet.

Nem akar,
nem akar látni embert.

ŐTIS

In memoriam Kafka

Teremtett szörnyeit folyton az íróasztal fiókjába gyömöszöli,
és ő csodálkozik legjobban, hogy kitüremkednek már a réseken,
meg a kulcslyukon át. Végül persze felfalják őt is.
Ahogy előre megírta.

Naezaz

A lisszaboni teret csodáló fiatal angol lány bokáját
a díszkövek közt bujkáló magányos fûszál csiklandozza.

Na ez a költészet. Ez a csiklandozás,
sóhajtott Fernando Pessoa, mielőtt

kőnehéz, csatakos feje végleg belemerült volna
párnája puha hullámaiba. Na ez az,

azt hiszem, amiért érdemes volt…
De most már teljesen mindegy.

Messzetúl

hrabaliáda, avagy a Szt. Ferenc-aspektus

Akár egy beteg galamb, olyan szelíddé vált. Akár
egy galamb. Nem ivott sört már, csak ásványvizet.

A városi életmódtól aberrált galambokat figyelte,
etette naphosszat, időnként hozzájuk beszélt, nekik

elárulta elviselhetetlen fájdalmait és fáradt gondolatait,
amiket már végképp nem akart megosztani senkivel.

Hívásukra, velük repült, szállt el. Az életmeséken és az
ablakpárkányon is messze túl.

Hanem

Pilinszky-para

Rongyos felhőfoszlányokba csavarva az egek hajléktalanja
az aluljáró csikkel és aprópénzzel teleszórt, sáros betonpadlóján
félkómában fekszik. Nem leszünk megváltva mi sem, ha nem
tér magához, ha nem térünk magunkhoz harmadnap estig.

Egyrekészül

„…valaki nem lélegzik tovább…,
soha többé nem néz a szemünkbe…”
(Lábass Endre)

A félhomályos, dohányszagú lakásban porszemcsék vibrálnak.
A folyton égő, rejtett lámpák duruzsolják némán, hogy
a bennünk élő gyilkos vágy egyre készülődik. Hagyd nyitva
az ablakot éjszakára, hadd járkáljon egy kicsit a friss levegő.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.