Horkay-Hörcher Ferenc – Koranyár

 

Bodza illatú, olvadó vattacukor ízű koranyár: elfekszel a még selymes fűben,
amelyre örökmozgó, izzó árnyékfoltokat vet a fák napsütés átvilágította lombja.
A gyerekzsivaj úgy leng a légben, mint föl-fölkacagó léggömb az egyöntetű
tintakék ég hátterével. Vízcsobogás és csobbanás, csillámló, frissen barna testek
merülnek el az égtükrű medencében, gyöngyöző buborékok felhőjét eregetve.
Olyan üde a látvány, mint lányajakról lopott csók hűs, nedves érintése,
amitől a vér felforr tested kerengő érrendszerében. – írod, a szépről szóló könyv
hátsó, üres lapjára, melyre elmosódott, vibráló ábrákat fest a magasból belógó
faág, míg éles körvonalakat rajzolnak rá a fölé meredő pengevékony fűszálak.

Duna-parti elégia

Két órát töltesz el az északi határváros Duna-partján: két órát a semmiben.
Olyan békés itt minden, mint a víz alatt. Mintha a tájra boruló sötét felhő-
paplan a vízfelszín lenne, alulról szemlélve.
Ülsz a vízmagasság-mérő melletti keskeny lépcsőn, kezedben könyv, hallgatod
az elhaló hullámok gyenge locspocsát, a kavargó madarak zsivaját, ahogy
megszállják a sziklás-köves vízpartot.
Hátrafordulva nézed a gát magasra húzott fala fölött kikandikáló állomásépületet.
Kő kő hátán, mohos partfal, cserepe vesztett, málló vakolatú, kifakult indóház,
kiugró kövein búgó galambhad,
távolabb kutya ugat: az iramló nyár hangjai. Rozsdás jelzőtáblák reményvesztetten
és irigy pillantásokkal integetnek az elhaladó hajóforgalomnak, az íveltvonalú vashíd alól most lassan, méltóságteljesen, ár ellen felúszik egy hosszú sóderszállító uszály.
Ahogy közeledik, úgy múlik az idő, minden megtett méterével közelebb segít
a meghaláshoz.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.