Fáradt kadenciák 14.

Színes lepkéket játszik az idő
szárnyukról vér szitál s ez nem meglepő
hiszen a szépség szenvedésből fogan
Ürességet ringat a múlt ágain
*
Telnek a napok s nem kerül elő
Nem várok semmit de elfogy az erő
belőlem Fal tövébe roskadok
Fejem fölött írják át a holnapot
*
Egy kis irónia azért ráférne
ezekre a versekre Éh s a bére
*
Tombol a telihold Belázasodtam
Valaki néz rám Fent van a holdban
Fényes az arca Sebes a lelke
Hívogat Elcsalna messze messzebbre
*
Azt sem viseli hogyha szeretik
Nyílik a bicska Vér fröcsköl a falig
néhányat ráng a forró délelőtt
Valaki megölte bennem az időt
*
Át fogja rendezni a díszleteket
beomlott mítoszok felett kockát vet
Mit bánja hogy sosem perdül a hatos
Hajdalba döcög a kihűlt villamos
*
Szerelmes verseket ír a hiányhoz
megfáradt profi magában átkoz
voltat nem voltat ami még lehet
ellöki magától az életet
*
Megöl a hőség terasz tenger nélkül
Hullámzik az ég Aztán belehalkul
*
Közel vagy hallja szívdobbanásod
Később döntöd el szereted vagy szánod
végül mindegy is ha egy tőről fakad
Az öröm nem több elporladt indulat
*
Én még szinte őszinte ember voltam
már a bölcsőben romlásról gagyogtam
Ragyogtam később kölcsön díszekben
az Isten leült néha velem szemben

s mesélt mintha a jóapám lenne
Senki sem szólított meg úgy azóta
*
Csöndesedik a szívben a zivatar
Sohasem tudja meg hogy mit akart
*
Megszólítaná de azt sem meri
fél hogy válaszol s a válasza teli
váddal s egy új élet hamis rajzával
amit rég tud de sohasem vállal
*
Vakít a Nap kint ő nagyon beteg
Napokat számlál és fellegeket
*
Aki jó hozzá azzal nem boldogul
kéri vigyék el a feje fölül
ezt az eget de másikat nem akar
Idő záporozik ferdén céltalan
*

Barátok között a műteremben
világok fölött most nem is ember
Így hagyja magát pár pillanatra
Szembogarán lépked a nyitott hangya
*
Ürességek ringnak a múlt ágain
szépség a szenvedésből megfogan
szárnyáról vér szitál s ez nem meglepő
Színes lepkéket játszik az idő