Most majd mi lessz

 

Meg jelent a könyvem,
Nem valami könnyen,
De há vígre kísz lett
S amíg tart’ a kíszlet,

há köszönöm mindenkinek aki, vesz.

Akár hova lípek,
Kírdezik a nípek,
Hogy na, Sándor, várjjál,
Ennyi vót, le jártál’?

Meg hugy most majd mi lessz.

Falumba ki níznek,
Csúfollnak csibísznek,
„Tisza Virág Úrnak”,
S Pestbe es meg úntak.

Aszonnyák, hugy, “fiktív” (?)
S tizen öt perc hírnív,
Milyen böszme vagyok,
Minnyá öszve rogyok,

JAJ, (most öszve rogytam tínyleg).

Amit cselbe’ szűttem,
Le es leplezűttem,
De vígre lessz idő,
Kaszánni, s ními nő

Es bele fír. Örülök a tínynek.

 

Mi türtínt

 

Rózsikámma ki bíkkűtünk,
most íp nem tartunk harag,
írnám míg hogy, ‘ot’ de akkor
nincsen rím ha ot’ a rag.

A Kázmír meg meg bolondút,
fű gyujtaná a falut,
de ahányszor próbátta, a
gyufa s ő es, el alutt!

Na mi türtínt míg, ja igen,
választottunk’ tűz-óttót.
Írdekessíg hugy, pont íppen
a Kázmír öccsít, Ottót.

A Futbal Csapat meg EÚ-
pízbű kapott új kaput,
s ezen felű mindenkire
míg úgy másfíl pujka jut!

Na osztá a pógár mester,
meg a budiba esett!
Nem tudnyi, hogy, politika
vót ez, vagy csak baleset.

Ín meg dísz pógár es lettem
de a szomszíd faluba.
Ot vót má csak díj-átadó
díszes pajta-aula’!

Na há naggyábú ennyi vót,
ami óta nem irtam,
ja, dísz pógár má nem vagyok,
mer ott hejbe el ittam.

 

Petrence Sándor több művét is olvashatja a 2000 szeptemberi számában!