Gerőcs Tamás közgazdásszal Páva Rita beszélgetett 2013 áprilisában II. rész P. R.: Az, hogy az EU azt mondja, hogy vagy megcsináljátok ezt, vagy kizárunk titeket az eurozónából, ez így előfordul? A görögöknél is ezzel ijesztgettek, de senki nem vette … Folytatás
2k – Villany2000
Kedves Olvasónk!
Köszönjük a sok biztatást, a tényleg megható sorokat, akár egyes lapokban olvashattuk őket, akár levélben érkeztek. Köszönjük a magánszemélyektől érkező eddigi támogatásokat! Megerősítettek minket abban, hogy megpróbáljuk folytatni. Ha módunk lesz rá, E-folyóiratot szerkesztünk. Olyat szeretnénk, amit eddig még nemigen próbáltak. Meghagyjuk az eddigi struktúrát és nem törekszünk napi frissítésű internetes oldallá válni.
Hogyan tovább, 2000?
Nem tervezünk napi frissítésű onlájn újságot, tenger pénzt emésztene fel, s profilt váltani sem célunk. Tervünk, hogy elindítsunk egy e-folyóiratot (amire eddig a hazai pályán nemigen volt példa), havi frissítéssel, a rovataink megőrzésével, a folyóirat iránti érdeklődés fenntartását pedig Facebook-oldalunk és a hírlevelünk biztosítaná. Szerzőinket és a technikai munkákat ugyanúgy honorálni kívánnánk, mint papírkorunkban. Cikkeink, mondanivalónk nem veszne el, a folyóirat nem változna, csak a hordozó lenne más. Ha egy olvasónk ragaszkodik a régi formátumhoz, egy print-on-demand nyomdával szerződve, ki tudnánk nyomtatni számára egy-egy számot. S amit még nagyon szeretnénk, hogy az E-2000-ből tudjunk annyit nyomtatni, hogy a könyvtárakhoz eljuthassanak a lapszámok.S ha még reménytelibb jövőt képzelünk magunk elé, akkor nyomtatnánk lapszámokat arra, hogy az Írók Boltja, s arra, hogy hasonló profilú vidéki könyvesboltok kaphassanak belőle (annyit, amennyi elfogyna). Ehhez keresünk támogatókat, legyenek vállalkozások vagy magánszemélyek.
Hogyan támogathatná az E-2000 elindulását?
Amennyiben támogatná az E-2000-t bármilyen kicsi, vagy bármilyen nagy összeggel, kérjük, utaljon kiadónk, a Mentor Irodalmi Alapítvány számlájára:
Mentor Irodalmi Alapítvány,
K&H Bank Zrt.,
10201006-50165757-00000000
Nemzetközi számlaszám (IBAN):
HU35 1020 1006 5016 5757 0000 0000
K&H Bank BIC (SWIFT) kódja: OKHBHUHB
Illetve, fordítsa adója 1%-át e-lapunkra
Adószámunk: 18244274-2-41
Köszönjük támogatását!
Reméljük, segítségével folytatni tudjuk lapunkat.
A 2000 Szerkesztősége
ketezer.lap@gmail.com
Szeretnénk továbbra is
KIADJA A MENTOR IRODALMI ALAPÍTVÁNY
ADÓSZÁMA: 18244274-2-41
BANKSZÁMLASZÁMUNK:
K&H Bank Zrt.,10201006-50165757-00000000
Ezek a fiatalok (1967)
Az első magyar beatfilm szerepe a szocialista Magyarország könnyűzenei életében 1967 egyik nyári délutánján egy kicsiny Balaton melletti üdülőfalu, a Budapesttől mintegy 140 kilométerre fekvő Balatonlelle szokatlan eseményre készülődött: a bevett gyakorlattól eltérően nem a magyar főváros valamelyik ismert … Folytatás →
A titkos átjáró
Vonzások és változások, 18–19. századi magyar festészet magángyűjteményekben – A KOGART és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiállítása, Magyar Nemzeti Múzeum, 2013. március 23-tól augusztus 31-ig Megpróbáltam leltárt készíteni arról, miért is járok mostanában múzeumba: egészen egyszerűen vadászom a képekkel … Folytatás →
Globális történetírás. Sebastian Conrad bevezetőjéről
Hogyan reprezentálták a kínaiak a világot 1900 körül? Miként nézett ki a nemzeti önrendelkezés wilsoni elvének globális pillanata? Ezen túlmenően pedig miért is gazdagodtak meg az európaiak, miközben az ázsiaiak nem? Eleve mit értsünk globális történetíráson, mi is benne az … Folytatás →
Ciprus, válság, Európa – I. rész
Gerőcs Tamás közgazdásszal Páva Rita beszélgetett 2013 áprilisában I. rész P. R.: Meglátásod szerint milyen történelmi események játszanak szerepet a ciprusi válság kialakulásában? G. T.: Az biztos, hogy első körben történelmi keretben érdemes leírni azt, ami Ciprus körül történik. … Folytatás →
„Tudós nomádok” és az államnélküli Európa eszméje
Ki akartuk nyitni az ajtót, de a kezünkben maradt a kilincs. –– Marios Hakkas A körülöttem élők folyton a Ciprusban nemrégiben kirobbant válságról kérdezgetnek. Én azonban nem úgy látom, hogy ez a válság a derült égből csapott le. Épp ellenkezőleg, … Folytatás →
Michel Foucault – A rendellenesek
AZ 1975. JANUÁR 8-AI ELŐADÁS* Pszichiátriai szakértői vélemények büntetőjogi ügyekben – Milyen műfajú diskurzusokhoz tartoznak? – Igazságdiskurzusok és nevetésre ingerlő diskurzusok – A legális bizonyíték a 18. századi büntetőjogban – A reformerek – A belső meggyőződés elve – Az … Folytatás →
Petrence Sándor – Versek
Most majd mi lessz Meg jelent a könyvem, Nem valami könnyen, De há vígre kísz lett S amíg tart’ a kíszlet, há köszönöm mindenkinek aki, vesz. Akár hova lípek, Kírdezik a nípek, Hogy na, Sándor, várjjál, Ennyi vót, le … Folytatás →
Bíró-Balogh Tamás: Kosztolányi és a szegénység
Előadásom címe átvétel: Balassa Péter Kosztolányi születésének centenáriumán írt hasonló címmel dolgozatot (Balassa Péter: Kosztolányi és a szegénység. Az Édes Anna világképéről. Új Írás, 1985/11. 110–116.), kimerítően vizsgálta Kosztolányi szegénységről vallott etikai nézeteit és a (cselédi) szegénység nyelvi ábrázolását. Ezzel tehát … Folytatás →
Schein Gábor – Egy éjszaka álmai
1. Nagy társaság, beszélgetés, szendvicsek, a gyermekkori lakásban hangos zene szól. Betörők jönnek, feszítik az ajtót, bent füstgomoly, nekidőlök, kiabálok, hogy jöjjenek segíteni. Csodálkozom, hogy a hang kifér a torkomon. Kiszorítom őket, de újak jönnek, leszerelik a zárat. Tartanom az … Folytatás →
Halasi Zoltán – Versek
A meg nem született Ide? A félrenyelt személyiségük helyébe? A szorongás vaktérképére folyónak? Újságpapírnak a sánta szekrény alá? Az elveszített zsebkendőkre csomónak? Gyurmának egy megszállott kezébe? A Kisdedhez Kétezer éves Jóhelyettes! Nem szégyelled a színjátékot? A lakhatatlan giccshajlékot? Engem ne … Folytatás →
Start!
Ha van igazság volt Marshall McLuhan sokszor vitatott és sokféleképpen magyarázott kijelentésében, mármint abban, hogy „a médium maga az üzenet”, akkor a villany2000 szerkesztői karba tett kézzel, lábukat lógázva ülhetnének, hiszen az új médium magától üzen – de nem, szerkesztők … Folytatás →
Értelmiségi pozíció a késő modernitásban
Alighanem kevés olyan pillanat volt a történelemben, amikor egy ország véleményformáló értelmisége elégedett lett volna a közéleti viszonyokkal. Hiszen elégedetlenségre mindig van ok. Ugyanakkor mégis akadnak olyan válságos időszakok, amikor az elégedetlenség nem csupán egy lappangó érzés a sok egyéb … Folytatás →
Nők a politikában
Pont egy év van a következő magyarországi választásokig, de már javában folyik a jelöltek, esélyesek latolgatása, pro és kontra érvek felsorakoztatása pártokon innen és túl. Minden oldal lázasan keresi és nevezi meg jelöltjeit, aki majd ringbe száll. A 2014-es választásokkal összefüggésen … Folytatás →
„Akkor sajnálom a szegényt, / Ha olvas egy boldog regényt”
Szép Ernő és a szegénység Ha a szegénység ábrázolását kívánjuk megvizsgálni a magyar irodalomban, Szép Ernő munkái mindenféleképpen adnak anyagot ennek vizsgálatára. Szép Ernő műveinek alapállása – első látásra – ugyanis ahogy a gyermeki tekintet felől néz a felnőttre, … Folytatás →
Akkor is cigány vagyok
2000-beszélgetés Setét Jenővel 2000: Mesélted, hogy egy gyerektáborban ismerkedtél meg Horváth Aladárral. Setét Jenő: Tizennégy éves voltam, Aladár Sárospatakon járt főiskolára, ismerte a legtöbb helyi roma családot, így az én szüleimet is, és gyakran vendégeskedett nálunk. Egyszer fölajánlotta, hogy … Folytatás →