Monoron mondták

Monoron mondták

Az alábbi szemelvények a Monori Tanácskozás vitaindító előadásait és opponensi véleményeit tartalmazó, 1985 szeptemberében megjelent szamizdat-kötetben találhatók. Igyekeztünk néhány, ma is érdekes közgazdasági gondolatot összeválogatni.

A következő írásokból idézünk:

Csurka István: Új magyar önépítés

Szabó Miklós: Még néhány szó a magyar önépítésről

Kenedi János: Demokratának lenni: igen, de miért?

Bauer Tamás: Nyolc észrevétel a kongresszusi irányelvekhez

Laki Mihály: Négy észrevétel Bauer Tamás írásaihoz

Kis János: Korlátainkról és lehetőségeinkről

*

Ma nincs földkérdés. Földje lényegében senkinek sincs. A föld, a vagyon helyébe mára az információ, a kultúra, a szabadidő lépett. Ez az a vagyon, amivel mindenkinek szabadon kellene rendelkeznie, ezt kellene igazságosan, demokratikusan elosztani, Ma viszont információ-nagybirtokosok vannak és információ-zsellérek. Meglehet, ez az állapot legalább annyira vészterhes a nemzet jövőjének alakulása szempontjából, mint a földkérdés megoldatlansága volt annakidején. (Csurka, 9. o.)

A vezetés, a hatalom először a mezőgazdaságban tért jobb belátásra. Itt volt a legégetőbb. Be kellett látni, ha továbbra is dilettáns káderekre bízzák az erőszakkal megszervezett szövetkezeteket, ha nem hagyják, hogy a földműves dolgozzék úgy, ahogy ő akar, akkor éhen hal az ország. A háztáji, mint gondolat, korszakalkotó volt. Vele egy darab, egy kis darab hatalom került vissza emberi kezelésbe. Egy kis darab önállóság. És ez a kis darab önállóság, elképesztő önkizsákmányolás árán, de mégiscsak megmentette a magyar gazdaságot. (Csurka, 12. o.)

A homo oeconomicus ebben a világban soha nem lehet igazán független, és mindig manipulálható, mert csecsszopóként csüng az árun, az elosztáson. A javak megszerzése és birtoklása körüli mindennapos küzdelemben végképp kiszolgáltatottá válik. (…) A homo habilis azonban nemcsak azért, mert kevesebbel is beéri, hanem elsősorban azért, mert élete értékeinek nem a birtoklást és az előnyöket, a szolgáltatásokból való részesülésének minőségét és mértékét, hanem a saját alkotó tevékenységét és önépítését tartja, sokkal függetlenebb lehet. Ha emellett még azt is kinyilvánítja, hogy nem ellensége a fennálló hatalomnak, akkor ha nem is kedves, de elfogadott gyermeke lehet ennek, a mindenkiben az ellenségét kereső államnak. (Csurka, 16. o.)

A második gazdaság. A mondottak alapján két óriási értéket teremtett: egyrészt alternatív életviteli lehetőséget a karrier-orientációval, az előlépéssel szemben. Óriási népszerűségének valószínűleg ez egyik fontos oka. Másik: megadta a fizikai munka becsületét azáltal, hogy fizikai munkával, méghozzá kvalifikálatlan fizikai munkával lehet annyit keresni, mint értelmiségi munkával és vezetői tevékenységgel. Azonban ez a tevékenység is fokozza a privatizálást, a társadalom atomizáIódását. A mai maszek ugyanis pontosan azt teszi, amit Csurka István ajánl a homo habilis számára: „önkéntesen átengedi a hatalmi szférát”, még lélekben is. Ha az adóját emelik, nem is haragszik érte: az átengedett hatalom szférájába tartozónak, a hatalom monopóliumának tekinti, melyről önként lemondott. (Szabó, 21. o.)

A nyugati demokráciák egyik mérőrúdja szerint az Elbától errefelé kenyéren, kalácson és Trabanton is lehet mérni a demokráciát. Én a másik hiteles mértéket is használni szeretném, ami szerint minél több van kenyérből, kalácsból, Trabantból, demokráciából is annál többre van szükség. Kivétel nélkül minden európai országban. A veszélyt tehát úgy is megfogalmazhatnám, hogy megengedjük-e magunknak, hogy hozzá zülljünk a nyugati demokráciák értékcsuszamlásához? Vagyis, míg [Csoóri] Sanyi azzal a reális veszéllyel számol, hogy gazdaságunk „hozzáromlik szomszédainkéhoz”, addig én azzal a veszéllyel számolok, hogy értelmiségünk értékrendszere hozzálazul a nyugati demokrácia kettős értékrendszeréhez. (Kenedi, 38. o.)

Mintha elindult volna a leszakadási folyamat is, leválás Európáról, süllyedés lassan lefelé a harmadik világ országaiba. Még csak a balkanizálódásnak a tüneteit érzékeljük egyre sűrűbben magunk körül, a második gazdaságnak, a korrupciónak, a protekcionizmusnak azokat a szimptómáit, amelyek Tajvan vagy Szingapúr társadalmát övezik, Közép- és Kelet-Európában még mindenütt vannak csoportok, amelyek az európai fejlődés demokratikus vonalához húznak, de már az ellenkezőjéhez is vonzódnak szociológiailag jellemezhető csoportok; igen, az ellenkezőjéhez is, hiszen a demokratikus értékek nélkül való fejlődés is fejlődés, a modernizáció egyik, a harmadik világ országaiban kialakult válfaja. (Kenedi, 39. o.)

Hogy a tőkés világgazdaság válságban volt, részben még van is, az fölöttébb valószínű. Erről tanúskodik a tömeges munkanélküliség, a pénzügyi rendszer bizonytalansága, az Észak-Dél ellentét éleződése, stb. Csakhogy a rendszert egyidejűleg a mélyreható változások, a figyelemre méltó alkalmazkodóképesség jellemzi. (Bauer, 41. o.)

A hetvenes évek végén a magyar gazdaság – több más KGST-ország gazdaságához hasonlóan – sajátos válságba került. Noha ennek a válságnak a legnyilvánvalóbb tünete a növekedési ütem példátlan mértékű és tartós visszaesése, ez esetben nem (nem csupán) olyan ciklikus ütemcsökkenésről van szó, amilyenre korábban periodikusan sor került a magyar – és több más kelet-európai – gazdaságban. Eltérően a korábbi visszafogásoktól, ezúttal a beruházások, a termelés, az import növekedésének egy-két évi mérséklése nem volt elegendő ahhoz, hogy létrejöjjenek az új fellendülés feltételei. Azért indokolt válságról beszélni, mert az a fajta pazarló növekedés, amely a kelet-európai tervgazdaságokat a tervgazdálkodás bevezetése óta jellemezte, az új gazdasági feltételek – a szovjet nyersanyag- és energiahordozó-források szűkülése, a mindkét viszonylatban radikálisan megváltozott árarányok, a pótlólagos munkaerőforrások kimerülése, a környezeti ártalmak reális korlátokként való megjelenése, a világpiaci versenyfeltételeknek új versenytársak fellépése folytán végbement romlása – mellett egyszerűen nem folytatható. (Bauer, 41. o.)

Ami a kisvállalkozás konszolidációját illeti, három körülmény tűnik különösen fontosnak. Ahhoz, hogy a kisvállalkozók tisztességes úton folytathassák tevékenységüket, arra van szükség, hogy a szükséges anyagokhoz, eszközökhöz legálisan hozzájuthassanak a hivatalos piacon, tehát a hiánygazdaság további visszaszorítására van szükség. Másodszor, paradox módon: az állami és szövetkezeti szektor rugalmasabb, fokozottan teljesítményorientált működése, képessége a jobb teljesítmény jobb megfizetésére előfeltételei annak, hogy a kisvállalkozók ne legyenek gyanú övezte idegen elemek a gazdaságban és a társadalomban. Végül, harmadszor, a vezető szervek és propagandájuk egyértelmű állásfoglalására lenne szükség a kisgazdasági szféra társadalmi szükségességét, az önálló vállalkozáshoz kapcsolódó magasabb jövedelmek elfogadhatóságát illetően. (Bauer, 43. o.)

Az új vállalatvezetési formák rendeltetése az lenne, hogy számottevően lazuljon a vállalati vezetés hierarchikus függősége az államapparátustól, és megvalósuljon a vállalati vezetés bizonyos fokú alulról jövő, dolgozói ellenőrzése. Ahelyett azonban, hogy a konkrét megoldások kiépítése során a hierarchikus függőség újraéledésével szemben és az alulról való ellenőrzés manipulálása, formálissá válása ellen iktattak volna be bizonyos garanciákat, ennek ellenkezője történt. (Bauer, 45. o.)

(…) Nem hogy nincsenek biztosítékok az újfajta vállalati demokrácia formálissá válása, manipulálása ellen, de inkább az ellen teremtettek garanciákat, hogy az új vezetési formák valódi demokratikus tartalmat nyerjenek. Az egyik biztosíték maga az a propaganda, amely minduntalan azt hangsúlyozza: nincs szó semmiféle önigazgatásról, az új formák nem jelentenek változást az állami tulajdonban. A másik és legfontosabb garancia az, hogy a reformtörekvésekkel végig következetesen szembenálló szakszervezeti hierarchiának végül is sikerült biztosítania a maga dominanciáját a vállalati tanácsok és választott vezetőségek létrejötténél. (Bauer, 45. o.)

Ha most politikusok és a gazdaságirányítás vezető tisztviselői meghirdetik az élénkítés programját, a még meg sem haladott válság néhány éven belüli kiéleződését kockáztatják. A politikusok talán nem látják át ezeket a makro-ökonómiai összefüggéseket, talán nem értik, hogy miközben az akut fizetési válságon túl vagyunk, a strukturális növekedési válságból nem jutottunk ki. Bár azt ők is érzékelhetnék, hogy amit most csinálnak – a javasolt reformprogram megszelídítése és ezzel hatástalanná tétele, és ugyanakkor a növekedés gyorsítása, az életszínvonal-növekedés beígérése – az egészen más bázison és sokkal óvatosabban, de a dolog lényegét tekintve ugyanaz, mint amit Gierekék csináltak! Csak míg ők a hamis sikerpropagandával végezték, nálunk a hamis sikerpropaganda a kiindulópont. (Bauer, 48. o.)

[Bauer] egyrészt levelet ír a kormányzatnak, illetve valójában a gazdaságirányító hivatalnokoknak címzett cikket jelentet meg; mintha úgy érezné, hogy a kormányban van, vagy kellene, hogy legyen, reformszándék. Másrészt a megállapításai, a szomorúsága, afeletti csalódottsága, hogy ez a reformszándék olyan, amilyen, mindez azt mutatja, hogy borúlátó, de legalábbis ambivalens ezt a szándékot illetően. (Laki, 57. o.)

(…) Külön kell választanunk a reform-retorikát, a propagandát, az ezzel kapcsolatos szövegeket és a kemény reál- és szabályozási folyamatokat. A kettő közötti eltérés (…) azért is fontos, mert a nem közgazdász közvélemény hajlamos arra – és végül is mért is ne lenne az –, hogy a retorikát már reformnak érezze, a retorika mögött zajló változatlan folyamatokat pedig a reform valamiféle következményének, vagy éppen káros hatásának tekintse. A másik tanulság: én úgy érzem, és lehet, hogy ebben vitánk lesz, hogy a kormánynak egy határhelyzet, egy krízishelyzet fokozhatja vagy növelheti reformszándékát. Nem biztos, hogy egy ilyen helyzetben a reformot választja, de csak ilyen helyzetben választja a reformot. (Laki, 57–58. o.)

Bauer Tamás tanulmányában az ismert reformer közgazdászi taktikát alkalmazza: ijesztgeti a közvéleményt és a kormányzatot, hogy ha nem csinálnak reformot, akkor baj lesz. Ez elképzelhető, ezt nem tartom kizártnak. De úgy érzem, hogy főként a lengyel katonai kormányzatnak köszönhetően Magyarország igen jó pozícióban keveredett ki az 1982-es fizetési válságból. (…) Úgy tűnik nekem, hogy a Nyugat hajlandó a szokásos évi százmillió dolláros hitelt Magyarországnak megadni, és a magyar reform felemás, eddig folytatott zötyögését a Szovjetunió is hajlandó részben anyagilag is eltűrni, vagy talán támogatni is. Ha ez így van, akkor elképzelhető, hogy megy minden úgy tovább, ahogy eddig. Lesznek kis reformlépések és visszalépések. (Laki, 58. o.)

(…) Vannak szerintem nagyon pozitív dolgok, hogy például a személyi számítógép-importot lényegében a lakosság bonyolítja, és ezzel a magyar technikai elmaradást áthidalja, amennyire lehet. Tehát a népi kezdeményezés nagyon hasznos és nagyon hatékony is tud lenni. Sajnos az örömünk ebben az ügyben nem maradéktalan, mert szemtanúi lehetünk a korrupciónak, a két szektor hátrányait egyesítő viselkedéseknek is. Hogy ezek között milyen arányok alakulnak ki, arról fogalmam sincs. És még egy nehéz kérdés: ezek a hatékony formák elleplezik, elleplezhetik az állami nagyipar kevéssé hatékony formáit, mintegy kompenzálják az ott keletkezett hátrányokat, és ezzel konzerválják az ott összegyűlt rossz hatékonyságú tevékenységeket. (Laki, 59. o.)

A különböző ügyek elkötelezettjeit nem csupán az érdeklődés választja el egymástól, hanem elvi ellentétek is. A reform gazdaságtanát tartózkodással fogadják a társadalmi érzékenységű szociológusok, mert nem világos, hogy összeegyeztethető-e az egyenlőtlenség tűrhető határok között tartásával, és hogy mit hozna a leszakadó rétegek számára. A szociálpolitikai tervezetek a közgazdász reformerekben keltik föl a gyanút, hogy csak a piaci gazdálkodást megzavaró, központi redisztribúciót erősítenék. Az emberi jogi álláspont ellentmondásos viszonyban van mind a hatékony gazdálkodás elveivel, mind a nemzeti eszmével. A népiek és a közgazdász reformerek között az a fő vitakérdés, hogy az anyagi ösztönzés felszabadításával a reform nem zárná-e még szorosabbra a rossz kört – a pénzkereső erőfeszítések és a fogyasztói élvezetek bűvös körét –, amely a népi közírók szerint a tömegek nemzeti közömbösségének a legfőbb oka. A társadalmi érzékenységű szociológusoktól elsősorban a cigánykérdés távolítja el a népi tábort: az előbbiek elesett és faji alapon diszkriminált csoportot látnak a cigányságban, amelynek felemelkedéséről, beilleszkedéséről gondoskodni a többségi társadalom és az állam erkölcsi kötelessége. Az utóbbiak a népesedési arányok eltolódása felől közelítenek hozzá, etnikai fenyegetést sejtenek benne. Az emberi jogi ellenzéket egyebek között az zavarja, hogy a népiek nem eléggé tisztázták, hogyan viszonyul a nemzeti összetartozás, a nemzeti értékek melletti elköteleződés a modern társadalmaknak ahhoz a sajátosságához, amit az életfelfogások és magánerkölcsök pluralizmusának nevezhetünk. És így tovább, körbe-körbe. (Kis, 62. o.)

Jogok kellenek ahhoz, hogy a gazdasági szervezetek piaci vállalkozásokként működhessenek, s az állammal mint adófizetők és mint szerződő felek léphessenek kapcsolatba. Jogok kellenek ahhoz, hogy a nyíltabbá váló érdekellentéteket elfogadható kompromisszumokkal lehessen rendezni. Jogok kellenek ahhoz, hogy a rászorulók számon kérhessék az állam szociálpolitikai kötelességeit, s hogy másfelől, az újraelosztás ne önkényesen vegyen el más rétegektől s a gazdálkodó szervezetektől. (Kis, 68. o.)

[A civiljogi szférában] a kormány hierarchikus irányítása alatt tartott és gazdasági kiváltságokat élvező közüzemi vállalatok mellett a vállalati formák sokfélesége bontakozhatna ki, az állami tulajdonú, de civiljogi státusú vállalat különböző típusaitól a szövetkezeteken át a magánvállalkozásokig. A Nemzeti Bank mellett kompetitív pénzintézetek sokasága alakulhatna. Az állami társadalombiztosítás mellett létrejöhetnének vállalkozásszerűen működő nyugdíj- és betegbiztosító társaságok. Az egyetlen közjogilag elismert szakszervezet mellett megjelenhetnének civiljogi szakegyletek. (Kis, 69. o.)

Kategória: Archívum  |  Rovat: DOKU-MENTÉS  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.