JÁNOS. A JEGYZŐKÖNYV FELVÉTELE

Ezen az ágyon egy
apa halt meg, azon három, s a reggelek
kopogósak, kopognak. Ugyanazzal a szóval
sebek ejthetőek. Különösen hasonló sebek,
részlet nullája, szeretet. Mosom az arcom,
borostaszúrás, huszonhét éves vagyok, s te
a huszonhetedik óra utolsó másodperceiben

sétálsz, visszafelé. Pasziphaé, miért akartam volna egy
labirintust, ahol a tévedést gyakorlom,
mint az önzetlen állatvilág, kihalásig? Kijáratfényű táblán
a tekintet elcsúszik, a fény nem isten,
s innen nincs út kifelé. Van kiút, mint a mesében,
három kívánságból az életem a negyedik. Az életed
két kézzel hordom, mint egy vizeskannát, a súlya

lehúz a mélybe. S van, hogy az apákról kiderül,
mint az istenekről, hogy belőlük is egy van, s az távol, tőlem
ismeretlen területen. Ismeretlen ponton köztünk a beszéd

törött, mint egy hátgerinc. Festéstől frissen
csillogó aszfalt a hátad.

KATALIN. A SZENTEK KÖRÜLÍRÁSA

A szentekkel szappant etettek, azért
voltak olyan tiszták. Mint a megerőszakolt nők,
zárkózottak, egy anyanyelv nőtt a méhük helyén,
s sose tudták a kifejezést. Téged vagy engem
őriztek abban a nyelvben, te vagy az én nyelvem.
Vagy nincs többről szó, csak egyvalamiről, csak
hogy nem is voltak szentek. Csak tiszták, mint a szappan.

MEGALÁZOTTAN VESZEM TUDOMÁSUL

Hatan jönnek, kik hárman voltak eddig,
barátaim, egy célba ért
ring végső korlátjának árnyék, valamennyit
kedvelem, sebet sebért.

S mint téli estén súlyosan megrongált, rozsdás
vasúti átjáró, szégyenkezem,
akár az átjárón félbetört sín,
megalázottan veszem tudomásul.