„Tevőleges részese voltam…”

NAGY PÉTER AKADÉMIKUS KÉT EMLÉKEZÉSE 1948-RA

Nagy Péter (1920–2010) az 1970-es években tanárom volt az ELTÉ-n. Jártam drámaelemző szemináriumára, hallgattam összehasonlító irodalomtörténet előadásait. Államvizsgámon ő elnökölt. (A vizsgán azt találtam mondani, hogy az expresszionista műalkotás ingerel. Azonnal közbevetette: a Hunyadi víz is ingerel, pedig nem is expresszionista.) Közölte egy-két írásomat az Irodalomtörténet című folyóiratban. A hetvenes évek végén, az Akadémiai Kiadónál én szerkesztettem Szabó Dezső-monográfiája második kiadását. 1981-ben disszidáltam. Huszonöt évig nem volt közöttünk kapcsolat. Pár évvel halála előtt felkerestem. Szívélyesen fogadott. Néhányszor ellátogattam hozzá, leveleztünk. Nagy Péter legkedvesebb professzoraim egyike volt.

Ezt fontosnak tartottam előrebocsátani, hiszen a drámában, amelyről ez a közlemény szól, Nagy Péter tanár úr az intrikus szerepét játssza, és az intrikus sem a színpadon, sem az életben nem az a karakter, akiről tisztelettel, sőt szeretettel szokás megemlékezni. Nem lenne azonban becsületes eljárás azzal keresnem nagyra becsült olvasómmal a közös platformot, hogy megtagadom vagy akár csupán elhallgatom: miközben szomorúan veszem tudomásul, hogy Nagy Péternek volt egy Mr. Hyde-személyisége is, Dr. Jekyll-arculatát, a tudóst és tanárt változatlanul nagyra becsülöm. Nem voltam tanítványa, csak hallgatója. Baráti viszony nem alakulhatott ki közöttünk. Nem érzem hivatottnak magam arra, hogy bírája vagy bírálója legyek. Csak kommentálhatom, ahogyan írásban, majd szóban a Csornoky-ügyre emlékezett.

No igen, a Csornoky-ügy…

Csornoky Viktor 1919-ben Bún Győző néven született egy pesti zsidó család egyedüli gyermekeként. Tizennyolc éves korában református hitre tért. A numerus clausus ellenére felvételt nyert a budapesti egyetem jogi karára, de csak egy év halasztás után, 1938-ban kezdte meg tanulmányait, mert először katonai szolgálatot teljesített. A rendelkezésünkre álló információk szerint nem volt munkaszolgálatos: katona volt, utóbb a keleti fronton is, Kővágó József, Budapest későbbi kisgazda polgármestere parancsnoksága alatt. 1944-ben nőül vette Tildy Zoltán leányát (polgári esküvőjükre csak a felszabadulás után került sor). Ekkor már több nyelvet ismert, s az ostrom alatt oroszul is megtanult annyira, hogy 1945 januárjában ő kísérte el tolmácsként Tildy Zoltánt a szovjet parancsnokságra. Ekkor, és még sokáig úgy tűnt, arra született, hogy sikerrel dacoljon a körülményekkel, a kedvezőtlen konstellációval. Tildy még nem köztársasági elnök, még csak nem is kormányfő, amikor 1945 novemberében a 26 éves Csornokyt kinevezik az újonnan felállítandó washingtoni magyar követség követ-tanácsosává.

A követ, akinek közvetlen munkatársa, távollétében helyettese lett, Szegedy-Maszák Aladár (1903–1988) volt. A harmincas években, Berlinben kezdte diplomáciai pályafutását Kánya Kálmán, majd Sztójay Döme beosztottjaként. Utóbb a Külügyminisztériumban dolgozott magas beosztásokban. Nem utolsó sorban berlini tapasztalatai folytán az angolszász orientácót szorgalmazó külügyérek egyik vezető egyénisége lett. 1944 áprilisában a Gestapo letartóztatta, novemberben Dachauba deportálták. Súlyos betegen érte meg a felszabadulást. 1945 augusztusában tért haza. Az 1946-ra virradó Szilveszter éjszakát már a tönkrebombázott Frankfurtban, egy amerikai katonai repülőtéren töltötte, úton Párizs, majd az Egyesült Államok felé.

2006-ban Szegedy-Maszák Aladár családja akkori munkahelyem, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum Levéltárának adományozta az 1988-ban elhunyt diplomata irathagyatékának egy részét. Az irathagyaték más részei még a család birtokában vannak, illetve az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában találhatóak. A washingtoni gyűjteményt rendezve találtam meg a Szegedy-Maszák–Csornoky-levelezést, amelyben több ízben szerepel Nagy Péter neve. A Szegedy-Maszák Aladár leszármazottait képviselő Szegedy-Maszák Marianne, valamint az OSzK-ban található gyűjtemény kuratóriumát képviselő Csorba László engedélyével készülök a levelezés közzétételére.

A több mint harminc terjedelmes levelet tartalmazó iratsorozat pontosan dokumentálja a két diplomata mindennapjait, gondolkodását, elképzeléseit és terveit. Csornoky ír a közös munka kezdeti nehézségeiről, beszámol a Magyar Közösség-ügy fejleményeiről, a Kovács Béla- és a Nagy Ferenc-ügyről, Tildy Zoltán dilemmáiról, az MKP nyomulásáról, az ÁVO mind kevésbé leplezett tevékenységéről. A fiatal diplomata 1947 elején hazatért Budapestre, majd májusban elkísérte Amerikába Tildy Zoltánnét. A követ ugyanaz év júniusában nem volt hajlandó törvényesnek elismerni a Dinnyés-kormányt, és nem tért haza Magyarországra, disszidált – akárcsak párizsi, berni, majd kisvártatva római, londoni és számos más kollegája. Csornoky ugyanakkor belátja: a szovjet irányítás alatt működő Szövetségi Ellenőrző Bizottság támogatta MKP térhódításának nem lehet gátat vetni, és anyósával egyetértésben úgy dönt: apósa, Tildy köztársasági elnök nyugatra szöktetésével hívja fel a világ figyelmét a magyarországi helyzet tarthatatlanságára. Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, az érintett, Tildy Zoltán tudott-e a tervről. Az azonban tény, hogy a huszonnyolc esztendős Csornokyt – Rákosi emlékezései szerint Tildyné határozott kérése nyomán – egyiptomi követté nevezik ki, és ő Kairóban amerikai és brit diplomatákkal, valamint többek között Faruk királlyal is széles körű megbeszéléseket folytat az akció megvalósításának részleteiről. Tárgyal és levelez. Ír róla az újságíró Mikes Imrének, akit Gallicus néven ismerhetnek, akik valaha hallgatták a Szabad Európa Rádió Reflektor című műsorát, és ír Auer Pál volt párizsi követnek. Svájcban tájékoztatja a frissen disszidált Sulyok Dezsőt, azt az egykori kisgazdapárti politikust, akinél kevesen gyűlölték hevesebben Tildy Zoltánt. 1948. június 2-án hosszú levélben számol be a várható eseményről Szegedy-Maszák Aladárnak is.

Csornoky előtt egy pillanatig sem volt titok, hogy figyelik. Erről több levelében is beszámol Szegedy-Maszáknak. Kairóban az MKP által a követségre delegált Nagy Péter feladata volt, hogy tartsa szemmel a köztársasági elnök vejét. Tevékenysége eredményeként az 1948 júliusában jelentéstétel – s a Tildy-szöktetés végleges megszervezése – végett Budapestre érkező Csornoky Viktort az ÁVO őrizetbe veszi. Tildy köztársasági elnök engedelmeskedik Rákosi felszólításának, amely szerint a Csornoky-ügy miatt le kell mondania. A volt kairói követet novemberben halálra ítélik. Az ítéletet decemberben végrehajtják.

A Tildy-szöktetés alighanem első sikertelen vállalkozása volt Csornoky Viktornak. ő, aki arra született, hogy sikerrel dacoljon a körülményekkel, vereséget szenvedett, amikor Rákosiékkal találta magát szemben.

Fentebb drámát emlegettünk. A Csornoky-dráma tartalmi kivonata mindig is ismert volt. Az utóbbi évtizedben több újságcikk, forrásközlemény, tanulmány, és egy könyv is megjelent vele kapcsolatban. A történetet ismertük, de a darab dialógusai ismeretlenek maradtak, a főszereplők szavait nem hallottuk. A Csornoky–Szegedy-Maszák-levelezés, valamint Nagy Péter emlékiratai napvilágra kerülése nyomán most megszólalhat a hős és az intrikus is.

A jelen közlemény az utóbbi nyilatkozatának két változatát tartalmazza.

Nagy Péter visszaemlékezése, amelyet Levelek Piroskának címmel vetett papírra az 1980-as évek második felében, és amely jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában található, egész fejezetet szentel a Csornoky-ügynek. A szerző leánya, Nagy Piroska engedélye nyomán ez a fejezet képezi közleményünk első részét. 2006-ban, amikor feleségemmel, Katona Judittal megkértük Nagy Pétert, mondja magnetofonba azt, amire a Csornoky-esettel kapcsolatban emlékszik, nem tudtunk a memoár-kézirat létezéséről. A közel húsz esztendő különbséggel keletkezett két változat összehasonlítása lehetővé teszi, lássuk, hogyan alakulnak, módosulnak az emlékek. Nem kizárható persze, hogy az interjú előtt Nagy Péter átfutotta kéziratát: innen eredhet, hogy itt-ott szó szerint megegyezik a két szöveg. Nem kizárható, de Nagy Péter önbizalomban gyökerező nagyvonalúságát, valamint mindvégig megőrzött szellemi frissességét ismerve nem tűnik valószínűnek, hogy „puskázással” fáradozott volna.

Hiszen nem fordult forráskiadványokhoz, kézikönyvekhez akkor sem, amikor a Leveleket írta. A kéziratban több helyen is jelzi: munka közben nem ellenőrizte adatait. Annak idején, egyetemi óráin gyakran idézte a Hegelnek tulajdonított mondást: „Wenn die Tatsachen nicht mit der Theorie übereinstimmen – umso schlimmer für die Tatsachen!” – Ha a tények nem támasztják alá az elméletet – annál nagyobb baj az a tényekre nézve. Ezt tarthatta szem előtt Nagy Péter, amikor emlékeit gépbe írta – én pedig figyelembe vettem emlékemet az emlékezőről, amikor jegyzeteket készítettem a szöveghez. Az emlékezőt jellemzi, mire emlékszik, de az is jellemzi, mire nem, s mire tévesen. Ahogyan az emberi gyengeségek a személyiség fontos összetevői, a hibás adatok – paradox módon – építőkövei az emlékezésnek.

A Tanár Úr egy levelében azt írta nekem egyszer, hogy legszívesebben ezzel a címmel írná meg emlékiratait – idézem: „Szar idők – szar emberek”. Az iróniának, pontosabban a cinizmusnak ezzel a megnyilvánulásával később találkoztam memoárja kéziratában is. Eltűnődtem, vajon a szerző milyen szerepet szánt volna magának a nem mindennapi címmel ellátott műben? Hiszen nemcsak krónikása, de szerepét lelkesen vállaló munkása is volt korának, amelyről lesújtó véleményt fogalmazott meg. Nem vonakodott megmártózni a korban, amelyet, és elvegyülni az emberek között, akiket a maga keresetlenségében is gondosan megválasztott szóval jellemzett. Vajon kivételnek tekintette-e magát a formális logika szabályát követve e címből eredő következtetés alól?

A kérdésre valószínűleg soha nem fogok választ találni. Semmit sem tisztelő száraz humorát ismerve azonban el tudom képzelni, mit válaszolt volna, ha fölteszem neki a kérdést. „Nézze, Feri!” – szólalt volna meg a professzor, a művelt filosz, Simone de Beauvoir fordítója. – „Nézze! Stílszerűen, Luciferrel szólva »A kor folyam, mely visz vagy elmerít, / Úszója, nem vezére az egyén.« Én egy jó házból való úrifiú voltam, aki nem vonhatta ki magát a kor és a körülmények hatalma alól.”

Nem fogadtam volna el a választ. De – attól tartok – ezt nem közöltem volna vele…

1.
Nagy Péter: Levelek Piroskának1

XXXI. fejezet

47 végén, 48 elején2 érkezett Chornoky3 Viktor Egyiptomba, az ő kis nejével együtt. Megérkezésükre egyáltalán nem emlékszem; szinte bizonyos, hogy ugyanazon rituálé szerint folyt le, mint a miénk vagy a Kallósé4 (akiről egyáltalán nem esküdnék meg, hogy előbb ért ki, mint Chornoky),5 s minden bizonnyal én vártam a kikötőben. De erről emlékképem egyáltalán nem maradt.6

Chornokynak egyetlen nevezetessége volt: hogy a felesége Tildy-lány.7 Így s ezáltal ő jelentős tényező volt a Kisgazdapártban, ingadozva a jobbszárny és a centrum között, de fenntartva mindig, hogy az apósa vonalán áll: döntő kérdésekben nem is mert más irányban fellépni – legalábbis nem nyíltan. Számosan őt tartották Tildy8 rossz szellemének. Alacsony, erősen hízásra hajlamos, már majdnem teljesen kopasz ember volt – nekem fizikailag is ellenszenves az első pillanattől kezdve. Eredeti neve Buhn9 volt, s azt hiszem ügyvéd-fi.10 Az ellenszenvességéhez az én szememben – bármilyen nevetségesen hangozzék is – erősen hozzájárult, hogy örökösen izzadt: nemcsak a melegtől (attól is), hanem bőségesen és főleg, ha valamitől izgalomba jött, s ez nem volt ritka eset nála. A felesége teljesen jelentéktelen volt, kívül-belűl egyaránt: az a fajta, akinek az ember harmadszorra is bemutatkozik. Természetesen kedvesek voltunk egymáshoz, mint a farkasok; de ők erősen fenn hordták az orrukat, s én a más gőgjét mindig rosszul tűrtem. Amellett hát neki sem lehetett jobb véleménye rólam, mint nekem róla:11 ezt a komcsit azért akasztották a nyakába, hogy kémkedjen utána.12 De hát ő ügyvéd-gyerek, azt hiszem, maga is elvégezte a jogot,13 majd csak túljár az eszén a büdös… (s ide tessék behelyettesíteni egy megfelelő szót: prolinak, parasztnak, komcsinak, zsidónak – bár ez utóbbi neki nem juthatott eszébe, mert ő is az volt, legalábbis összes felmenőire nézve).14

Nem, mégis jóval korábban kellett megérkezniök, mint az előbb írtam: hiszen nyár lehetett, amikor az anyós15 kijött hozzájuk.16 Vagy mégsem volt nyár? Már ezek a mellékes tények erősen elmosódtak, s Egyiptomban amúgy is összemosódott a nyár és tél: a nap mindig ragyogott, legföljebb télen zakót kellett venni, nyáron meg este sem. No mindegy, tény az, hogy kijött Tildyné, látogatóba a gyerekéhez. Néha velünk is találkozott – bár a köztünk lévő hangulatra jellemző, hogy ők egyszer sem hívtak meg minket társaságba – egyáltalán nem hívtak meg, én azt hiszem, a lakásán sem fordultam meg soha. Tildynével a klubban találkoztunk egyszer-kétszer, s itt bánki17 sértődés érte. Isi18elég jól tudott magyarul, de persze magyar nem volt, s főleg a magyar társadalmi szokásokban nem volt járatos. Így történt, hogy amikor találkoztunk, Tildyné letegezte, s ő visszamagázta. Gondolom, ennél nagyobb sérelem egy vidéki tiszteletesasszonyt nem nagyon érhet, pláne, ha már ő a nemzet nagyasszonya: én csak később jöttem rá, miért is vagyunk mi olyan mélységesen elintézve általa.

Minden esetre ettől kezdve Chornoky elég nagy aktivitásba kezdett: sokszor zárkózott a szobájába be, írt, gépelt; gyakran elkérte a rejtjelkulcsot vagy nehezen adta át. Én természetesen gyanút fogtam, illetve eleve meglévő gyanúmat ez felszította: csak nem tudtam, hogyan fogjam meg, mit csinál. A véletlen kapóra jött: Kallóssal tanakodtunk sokszor ezen, míg egyszer csak elmondja, hogy ő összebarátkozott Ch.-ék házvezetőnőjével (akit magukkal hoztak), s aki nagyon dühös a Viktorra, mert az neki is a szeretője volt, de most elhanyagolja. Rövidesen kiderült, hogy nagy nőfaló, s éjszaka egyik nőről a másikra járt, s még azon kívül is.19 No mármost Ch. azért bízott benne, vagy benne bízott, summa summárum neki szokta átadni az Amerikába, Eckhardt Tibornak20 és másoknak írott leveleit, hogy postázza. Kallós megbeszélte vele, hogy egyszer-egyszer mutassa meg neki a levelet, ő majd feladja. A fontos csak az volt, hogy még aznapi dátummal legyen az ajánlott vevény, hogy hány órakor, az mellékes.

Mivel közben én is fogtam el hozzá érkező leveleket, s olvasmányokból merített technikával bontogattam és olvasgattam őket, sőt, egyet-egyet el is sikkasztottam közülük, a kép kezdett kibontakozni. Egyfelől minden Pestről jövő táviratot, utasítást, tájékoztatást lemásol, és elküld amerikai elvbarátainak,21 másfelől annak a tervét szövögeti, hogy Tildyné a következő őszön megint kijön hozzájuk látogatóba, itt Kairóban „súlyosan megbetegszik”, s azt kéri, hogy még egyszer láthassa a férjét. Ezt nem tagadhatják meg neki, s ha Tildy kijött, itt megtagadja a közösséget az otthoni viszonyokkal, s mint aktív köztársasági elnök, új, emigráns kormányt alakít.22

Politikailag természetesen ez volt a súlyos ügy. Adminisztratíve azonban ennél súlyosabb volt a rejtjel-titok kiszolgáltatása:23 hiszen elég volt az általa nyílt szövegben kiküldött táviratokat mellé tenni a rejtjel-táviratoknak, hogy bármely kódfejtő azonnal rájöjjön a nyitjára – az összes magyar rejtjel táviratoknak.24

Igen ám, de mindezt bizonyítani is kellett. Megszerveztem, hogy Reichmann25 segítségével találtam egy „minden gyanún felül álló”, teljesen obskurus, óvárosbeli fotográfust, aki hajlandó volt fényképet készíteni a papírokról; Ödön megszerezte a borítékot, én nagyügyesen kinyitottam, levéllel-borítékkal elmentem a fotóshoz úgy, hogy taxival ellenkező irányba indultam, majd átszálltam konflisra s azzal mentem az óvárosba. A fényképet, előhívást, másolást megvártam, filmet, kópiát, eredetit magammal hoztam, a levelet visszazártam s vittem a főpostára. A nő Ödöntől megkapta a térítvényt. Így minden el volt boronálva.

Már csak haza kellett juttatni. A futárpostára nem bízhattam: ki tudja, onnan kinek a kezébe kerül? Telefonáltam hát Mód Péternek,26 akivel akkor (mármint mielőtt elmentünk volna) igen jó barátságban voltam, hogy valahogy küldjenek egy teljesen megbízható embert.27 Rövidesen Szász Béla28 jött ki futárnak, s nem is egyszer, hanem kétszer-háromszor fordult.29 Minden alkalommal külön borítékban vitte a kópiákat, s zakója hátába bevarrva a filmeket:30 ez Isi remeklése volt.31 Én még a biztonság okáért le is írtam gépen a leveleket: valahol, azt hiszem, a papírjaim között még megvannak.32

Szász Bélát már korábban is ismertem a külügyből, de csak felületesen: itt s ekkor barátkoztunk igazán össze. Rendkívül megnyerő, elegáns, jómodorú fiú volt: költőnek indult, talán indulásakor tehetségesebbnek is tartották sokan Weöres Sanyikánál, akivel egyidős és egy osztályból jövő volt.33 Később kommunista lett, elcsapta a költészetet a világmegváltásért, lebukott, emigrált, Dél-Amerikában volt féllegális vagy illegális kommunista, már nem emlékszem, Argentínában-e vagy Brazíliában. Onnan jött vissza felszabaduláskor. Mérhetetenül tiszteltem mindezért, mint ahogy akkor még minden illegális múltú embert, kissé Übermenschnek tartottam. Amellett ő szeretett is tanítani: meleg, behízelgő hangja volt, szeretett előadni, műveltségét, marxizmusát csillogtatni. Sokat és hosszan beszélgettünk, hol nálunk otthon, hol nagyokat sétálva a Nílus partján.34

Egyik ilyen Nílus-parti sétán nagy vallomást tettem neki – azért a Nílus-parton, mert ott bizonyosan nem volt beépített mikrofon. Gondolom, lakásomon sem volt, de akkor már általános spionitiszben éltünk.35 Elmondtam neki, hogy most olvastam Arthur Koestler Darkness at Noon-ját.36 A könyv mélyen megrendített. Mert én is tudom, hogy Koestler renegát, tehát egy szavát se lehet hinni; hogy mindez kitalálás, rágalom, de mégis, a könyvnek megvan a logikája, legalábbis az írói logikája, s bár én is tudom, hogy mindez nem történt meg, arról meggyőzött, hogy a rendszerben ennek a lehetősége adva van: nem lehetetlen, hogy ez vagy ilyesmi megtörténhessék.37 – Béla nem háborodott föl – jó tanító volt – hanem elkezdett meggyőzni: igenis, a szovjet rendszerben mindez teljesen lehetetlen, ki van zárva, elképzelhetetlen; s ezt hosszan és meggyőződéssel magyarázta, amíg csak teljesen meg nem nyugodtam.

Be kell vallanom, hogy ez az emlék ötlött föl bennem, amikor Béla egyetlen (s egyetlen jó) könyvét olvastam, a „Minden kényszer nélkül”-t. Mindez, amit saját kálváriájáról leír, nemcsak bizonyosan hiteles és igaz, de íróilag is kitűnő; viszont amikor az elején arról bizonykodik, hogy ő már hazatérése pillanatától kezdve tudta, hogy a Rákosi-féle pártban minden tréfli,38 csak nevetni tudtam (s ez a többi részek iránti lelkesedésemet is némileg lohasztotta): élő tanú vagyok rá, hogy milyen hívő s milyen gyanútlan volt ő – tán a letartóztatása előtti percekig. Hiszen még amikor kikerült a külügyből, s a Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztályát vezette, akkor is találkoztunk többször s ugyanolyan lelkes és vak volt, mint én vagy más.

Vele főztük ki egyébként azt is, hogy mivel Ch. barátunk mérhetetlenül ambiciózus, miniszterséget vagy effélét kell megcsillogtatni előtte, s azzal hazahívni – még mielőtt Tildyné kijönne. Így is történt: ha jól emlékszem, 48 nyarán hazarendelték. Borzasztóan habozott, hogy menjen-e, nem-e; annyira, hogy még velem is megosztotta ebbeli gondjait.39 Éjjel indult a repülő (akkor már volt repülőjárat Európa felé), előtte én hívtam meg őt vacsorára; valamelyik elegáns hotel teraszán vacsoráztunk, ő szaporán izzadva, s egyik mentolos cigarettát a másik után szíva magyarázta, hogy neki most mennyire alkalmatlan hazamennie, mert nagy dolgok előkészítését kell megszakítania; én pedig a legangyalibb bárgyú mosolyommal magyaráztam, hogy éppen most kell hazamennie, otthon nagy változások vannak készülőben, én ezekről igen bizalmas és baráti tájékoztatást kaptam, s rá nagy feladatok várnak, szerintem minimálisan miniszter lesz.40 Sikerült is fellapátolni a repülőre.41

Kevéssel ezután jött a hír: Chornokyt letartóztatták. Az asszony kétségbeesett: én nyugtattam, hogy nyilván félreértés az egész. A letartóztatás körülményeiről később hallottam: tán ez sem érdektelen, s mindez bizonnyal jellemző a korszakra. Molnár Erik volt akkor a külügyminiszter:42 hazaérkezés után 1-2 nappal hozzá ment be beszámolóra Ch.43 Erik az íróasztalnál, Ch. előtte a karszékben, s már jó negyed-félórája beszélgetnek igen barátságosan, amikor nyílik az ajtó Ch. háta mögött s az ajtóban megjelenik Péter Gábor44 és Heltai Gyuri45 a pol[itikai].o[sztály]. akkori vezetője.46 Ebben a pillanatban, mintha rugó lenne a székén, Molnár Erik felpattan, s a következőket mondja: – Követ úr, önt megbízatása alól felmentem, állásából felfüggesztem, s ön ellen fegyelmi vizsgálatot rendelek el. A fegyelmi lefolytatásával az itt megjelent Heltai tanácsos urat bízom meg.47 – Ch. szélütötten rámered, majd hátranéz – ahol Péter Gábor áll, aki azt mondja: – Én önt ezennel letartóztatom.48 – S azzal ketten, Péter és Heltai kiirányítják a szobából. Mennek lefele a lépcsőn, elöl Ch., kivörösödve, izzadva, mellette szorosan Péter és Heltai, mögöttük két-három civilruhás smasszer, amikor szembe jön velük a lépcsőn Ravasz Karcsi,49 szintén kisgazda, de baloldali, akkor külügyér, s elrikkantja magát: – Szervusz Viktor, de jól nézel ki!50

Tudtam-e akkor, hogy Chornokyt a halálnak küldöm elébe? Természetesen nem tudtam. Még csak eszembe se jutott ez a lehetőség. Két dolog jutott az eszembe, két dolog mozgatott: az egyik, hogy ez az ember saját ambíciói kielégítésére olyan szálakat szövöget, amelyeken fennakadhat az a terv, amelyet én akkor az ország egyetlen lehetséges boldogulásának tartottam: a szocializmus.51 S az a ragyogó kép, amelyet akkor magamnak a szocializmusról festettem, sokat fakulhatott a lelkemben, de egészen el nem homályosodott: ma is azt hiszem, hogy így – minden bűn, gyalázat és tévedés, hozzánemértés ellenére – az egész népet, az egész országot nézve tovább s előbbre jutottunk, mint úgy jutottunk volna.52

A másik, ami bennem dolgozott: egy kellemetlen főnöktől szabadulni. Ez igen kicsinyesnek tetszhetik, de igen reális érzés, amikor a napi gyötrelmek taposómalmáról van szó. Amikor elment, azt tudtam, ide többet vissza nem jöhet, valószínűleg külügyi pályán sem maradhat – ennél tovább nem nagyon gondolkoztam.53

És most már, az események ismeretében, megbántam-e, amit tettem? őszinte lélekkel mondhatom, egy csöppet sem. Először is, mert nem én tettem, ő tette: én csak lelepleztem. Másodszor, mert nehezen tudok piszkosabb dolgot elképzelni (a köztársasági elnök veje részéről!), mint amit ő tett: kiszolgáltatni, esküje ellenére az összes birtokába kerülő titkot az ellenfélnek.54 Mert hiszen sem az nem volt akkor kérdéses, hogy Eckhardt Tiborék a honi berendezkedésnek ellenfelei, sem az, hogy az amerikaiak járószalagján vannak, s amit velük közölnek, azt az amerikai szervekkel közölték.55 Így, amikor hazament, s hallottam, hogy letartóztatták, úgy éreztem, csak azt kapja, amit megérdemelt. Hogy többet kapott? Erről nem tehettem, ebben részem nem volt; ennek fő oka a politikai helyzet volt, nem az, amit tett vagy nem tett.56 De hogy sem mártír nem volt, sem ártatlan, azt igen határozottan állítom.

Ugyancsak mit sem tudva róla, de azzal, hogy erre a komplottra fényt derítettem s hozzájárultam ahhoz, hogy a tettes hazakerüljön, nyilvánvalóan nagyban hozzájárultam a „fordulat éve” bekövetkezéséhez. Öntudatlanul annak előkészítője lettem. Mert Ch. bűnössége, vallomása közvetlen oka volt Tildy lemondásának, ez tette lehetővé Szakasits elnökségét – s mindazt, ami ekkor s ezután következett. Hát ezt bánom-e?

Ha ezt a kérdést felteszem magamnak, már sokkal kétlelkűbb vagyok, mint az előbbiekben. Akkor nem voltam az: akkor a dolgok természetes menetének tartottam a munkáspártok egyesülését, a szocializmus meghirdetését, az előrelépést a polgári-plebejus demokráciától a népi demokráciába. Akkor meg voltam győződve róla, hogy erre a magyar társadalom, a tömegek, elsősorban a munkásosztály érett: meg voltam győződve róla, mert hinni akartam benne. Ma már tudom, hogy azért ez nem egészen így nézett ki; s azt hiszem, hogy a magyar társadalomnak – de a kommunista pártnak is – jobbat tett volna, ha hosszabb periódus áll előtte57 egy polgári típusú demokráciában, a vitára, a harcra, önmaga s ellenfelei kipróbálására. Persze, ha akkor meg voltam is győződve arról, hogy Rákosi és társai politikai zsenialitása léptetett előre bennünket egy fejlettebb társadalmi formáció felé, ma már tudom, hogy ebben ők nagyon kicsi fiúk voltak: az előrelépés akkor következett be, amikor erre Moszkvában megrántották a drótot.58 S ha ma már tudom is, hogy ez az alakulás – akkor és ott – elkerülhetetlen volt, mint ahogy az összes szovjet szférába eső országokban bekövetkezett, még az olyan erős demokratikus hagyományokkal rendelkező és győztes Csehszlovákiában is, tehát Tildy vagy nem Tildy, ennek következnie kellett így vagy úgy és akkor – mondom, mindezt tudván is utólag csak sajnálni tudom, hogy ez az ország, ez a nép nem kapta meg azt a lehetőséget a történelemtől, amelyet pedig az ekkor megcsillantott előtte, s így politikai értelemben a fejlődés megint eltorzult, mint már annyiszor a 14. század óta. S ha úgy tetszik, ezért magam is felelős vagyok – annyira, amennyire. Annyira mindenesetre felelősnek éreztem és érzem magamat, hogy soha nem merült föl bennem a hátatfordítás, az emigráció gondolata, pedig lett volna rá módom bizonnyal, s nem is egyszer. Magam is főztem a menüt, végig kell hát enni.

Ch. eltűnése a kairói horizontról nagy megkönnyebbülés volt, de rövid ideig tartott. Az események sűrűn követték egymást.

Egy szép koraőszi reggelen éppen leültünk reggelizni, amikor Mohamed59 szokása ellenére igen izgatottan jön az asztalhoz. Azt mondja: – Monsieur, grande chose! Yugoslavia no good anymore, Monsieur Kominform très fâché!60 – Ez némileg primitíven fogalmazva, hűen tartalmazta az ún. Tájékoztató Iroda közleményét, amely aznap jelent meg, s amelyet ő munkába jövet az arab újságjában olvasott. Én természetesen mit sem tudtam róla, hiszen újságot csak a hivatalban olvastam.61

Egy kicsit a világ feneke esett ki. Ismét el kell mondanom: én ekkor valóban flamboyant kommunista voltam. A jövőbe világító fényszóró a Szovjetunió; de a dél-európai lámpás Jugoszlávia volt. Tito tekintélye vitathatatlan, mint magyarok különösen hálát éreztünk iránta, hogy szemben a csehekkel, nem kezdett magyarellenes politikát, pedig Újvidék miatt több joga lett volna rá; ha valahol volt ideális nemzetiségi politika, ha valahol volt gyakorlati internacionalizmus, az Jugoszláviában volt a szemünkben; s a nyári vasútépítő munkáról hazajövő fiatalok is csak erről számoltak be. Annak a – dunamenti vagy balkáni vagy délkelet-európai – konföderációnak, amiben ekkor erősen hittünk, hogy rövidesen létrejön, mindenképpen az egyik motorja Jugoszlávia volt. Most erről a nagyszerű országról, nagyszerű népről, nagyszerű vezetőről kiderült, hogy humbug az egész, sovén csibészek, akik ragályos eszméket terjesztenek. Mint mondottam, nekem személyesen is kitűnő tapasztalataim voltak a jugókkal, Svájcban is, a FESE62 konferencián is;63 nekem személyesen64 is kiesett a világ feneke.

Természetesen nem annyira, hogy kérdéseket tegyek fel. Nem is volt kinek; magamnak meg óvakodtam volna. Úgy voltam nevelve az elmúlt néhány esztendőben, hogy a kommunista nem kérdez, hanem hisz és cselekszik. Sztálin, a szovjet KB véleményét, ítéletét kétségbe vonni egy volt a lehetetlennel, ezt belső imperatívuszok akadályozták. Tehát megrendülten elfogadtam: ettől kezdve kedves barátomat, a jugoszláv ügyvivőt65 csak egyszer láttam, akkor is oly hidegen beszéltünk egymással, mint két szembenálló hadsereg tábornoka. (Szegény fiú, ő úgy tudom, jobban megjárta, mint én: némi habozás után – kommunista hűség! – a szovjet oldalt választotta, ki is ment oda, el is tűnt ott. De mindez már jóval azután történt, hogy mi eljöttünk Kairóból.)

Ch. otthoni letartóztatása után az én helyzetem is megnehezedett. Igaz, az egyiptomi protokollfőnök egyszer azt mondta: – Merci mon cher, de nous avoir débarassé de ce petit merdeux66 (állítólag rengeteg borsot tört az orruk alá különböző követeléseivel; kettőnk viszonyára jellemző volt, hogy ezekről mit sem tudtam), de ez az ő magánvéleménye volt, amit talán hivatalosan sose mondott volna. Ezzel szemben megindultak ellenem – elsősorban az arab lapokban, s onnan átvéve a francia-angol sajtóban is – a támadások: Rajkkal mi ketten főztük ki az egészet, Rajk, az akkori belügyminiszter juttatta el hozzám a kompromittáló hamisítványokat, amelyeket én helyeztem el Ch. bőröndjének általa nem ismert dupla fenekébe, így tudták hazaérkezése után kompromittálni.67 Az ilyesmi, mondani se kell, nem tette sem kényelmessé, sem kellemessé az életemet – annál kevésbé, mert otthonról azt az utasítást kaptam, semmi ilyesmire nem kell reagálni.68

Ch.-néval is természetesen sok bajom volt. Nekem arra kellett volna őt rábeszélnem, hogy azonnal menjen haza a férje után; erről hallani sem akart, illetve ide-oda játszott: kétszer igen, egyszer nem. Majd megjött Péter János,69 akkor még ifjú lelkipásztor, Tildy személyi titkára,70azzal a megbízással, hogy próbálja hazavinni. Neki sem sikerült, nem is tudom, milyen hévvel igyekezett erről meggyőzni.71

Majd Péter elment, s megérkezett Mátrai Tamás72 és Beck János73 a külügyből – azt hiszem, Beck ekkor már a politikai osztály vezetője is volt, bár ebben nem vagyok bizonyos. ők is tárgyaltak az asszonnyal, természetesen minden siker nélkül; ők két széf tartalmának birtokába akartak jutni, az egyik egy bankban, a másik a követi lakáson.74 Ezzel is felsültek, de ezzel nagyon ügyködtek; engem mindenféle őrületre próbáltak rábeszélni, hogy hamisítsak a magam részére egy meghatalmazást a bankba szólóan, hogy az egyik elcsalja az asszonyt otthonról, s én addig így meg úgy hatoljak be a lakásba, és ürítsem ki a széfet – szerencsére volt annyi józan eszem és állhatatosságom, hogy mindezekre és folyamatosan nemet mondtam. Már akkor is átláttam: csak ez hiányoznék ahhoz, hogy visszamenőleg igazoljam az összes rám szórt sajtó gyanúsításokat.

Egyébként ezt a két fickót nem fogadtam akkor szívembe. Kettejük közül Mátrai volt az ellenszenvesebb: hideg manipulátor, akit sem ember, sem ügy nem érdekel, csak saját helyzete, hatalma. Egész kintléte alatt egyetlen gondja volt igazán: mit vigyen „az öregnek”. Ezen nagyon csodálkoztam: azt hittem Rákosiról van szó, s el nem tudtam képzelni, hogy az – a puritán vezető megtestesülése! – bármit is elfogadna. Aztán kiderült, hogy „az öreg” ebben az esetben Péter Gábor volt, s neki kellett valami szépet vinni; egyikükről se lett ettől jobb véleményem.

Beck Jancsit később jobban megismertem. Tisztességes ember és tisztességes kommunista volt (meg is fizetett érte), de mindig kicsit fantaszta, lunátikus; itt is azt hiszem, jobban élvezte, hogy ő a vörös 007, mint amennyire a valósággal foglalkozott.

Egyszer, a városban sétálva, Mátrai kinyilatkoztatta: nagy dolgot vittem véghez, ezért a párt hálás lesz, kérjek, amit akarok, bizonyára teljesítik. Nagyon jellemzőnek tartom magamra, hogy mit kértem: sem nem ordót,75 sem nem állást – hanem lakást, mert az volt a legfőbb gondom, hova menjünk lakni, ha hazamegyünk? Mátrai kegyesen megígérte, hogy gondja lesz rá. Egyben azt is kértem, hogy sürgősen hívjanak haza: itt már többet nem tehetek, a támadások miatt a helyzetem lehetetlenné vált, otthon akarok hasznos lenni. Beck egyetértett ezzel, s ígérte, hamarosan be is következik.

Be is következett. 48 vége felé76 pakolhattunk, Rómán át hazafelé. Rengeteg holmink volt; Isinek annyi ruhája, hogy egy nagy gardrob-szekrényszerű bőröndöt csináltattunk, amiben ezeket hazavittük. (Ezt, mivel másutt nem tudtam elhelyezni, a külügy padlására tették; amikor újra kerestem, már nyoma veszett.) A holmi hajón ment (azt hiszem, már magyar teherhajón), mi magunk repültünk Rómáig. Ez az út feledhetetlen maradt: alkonyatkor repültünk, s egy adott pillanattól kezdve a gép két oldalán két egyenlő nagyságú, egyenlő fényességű vörös égitest kísérte utunkat: a lemenő Nap s a feljövő Hold. Így megtudtam azt is, milyen lehet az űrutazás. És Lilian77 közben önfeledten játszott a sorok közötti szőnyegen.

2.
Beszélgetés Nagy Péter akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanárral

Az 1943–1949-es évekről, különös tekintettel a Csornoky-esetre78

KATONA FERENC: Tanár Úr, köszönjük, hogy fogadott bennünket, és hogy elmondja ezt a történetet, amelyről én úgy értesültem, hogy Washingtonban Szegedy-Maszák Aladár79 hagyatékát dolgoztam föl, és az ebben lévő SzegedyMaszák AladárCsornoky Viktor levelezés 1948-ból olyan kérdéseket vet fel, amelyeknek Ön, Tanár Úr a szemtanúja volt.

NAGY PÉTER: Sőt, tevőleges részese.

KF: Hol kezdődött ez? Javaslom, hogy kezdjük Svájcban, a háború alatt, amikor Szőnyivel80 találkozott.

NP: Tulajdonképpen nem ott kezdődött, az még gyerekkori, mert apám81 és anyám,82 különösen anyám az egész Horthy-korszakban valahol a margón állt, és egy – hogy mondjam? – egy forradalmi mítoszban nevelte fel a fiát. Ezt kell mondanom. Ennek az is volt többek közt az oka, hogy az ő legkedvesebb – kilencen voltak testvérek – az ő legkedvesebb bátyját azt 19-ben83 kicserélték innen a Szovjetunióval, és az ott élt huszonöt esztendőt.84 Apám egy elég különös, egy ilyen krisztiánus felfogásban élt. Nem volt forradalmár, de nagyon rosszul tűrte az igazságtalanságot. Na, szóval így kezdődött, és akkor, amikor Kosáry Domokos segítségével megkaptam ezt a bizonyos svájci ösztöndíjat, amivel negyvenhárom telén kimentem Svájcba, akkor ott kint rendkívül hamar először egy laza, aztán szorosabb kapcsolatba kerültem azzal a magyar diákcsoporttal, amely később Szőnyi-csoportként vált ismeretessé. Szőnyivel akkor nem találkoztam, csak a többiekkel. […] Hát ott elég sokan voltak. Hát maga a Szőnyi-csoport, tehát az illegális vagy fél-legális kommunista csoport, az túlnyomó részt Zürichben tanuló magyar diákok voltak,… Most melyik nevüket mondjam? Mert mindegyiknek volt egy családi neve, s aztán volt egy felvett magyar neve. Ugye olyan, mint a Bauer-Földi Iván.85 Vagy Eisenberg-Detre István. Vagy… Na, szóval így.

KF: Olyanok voltak-e közöttük, akik később a közéletben fontos szerepet játszottak? Tudományos életben…

NP: Igazán – nem. Igazán – nem. Kaczander Gyula, aki Kövi Gyula néven jött haza. Az szakszervezeti funkcionárius volt, és ezek… Vagy a hogyhívják, a Dobó János, aki azt hiszem, nem is tudom már az eredeti nevét, aki kémikus volt és elég szép… akadémiai doktor volt vagy nem tudom micsoda, egy kémiai intézetnek volt az igazgatója. Ilyenek.

KF: Tehát az egyetlen történelmi név többé-kevésbé Szőnyi Tibor.

NP: Igen. Igen. Azt se akarta, csak csinálták belőle. Na szóval ez volt egy ilyen forradalmi alakulat. Hát Aczél86 mindig ugratott engem azzal, hogy én egy csokoládé-ellenálló vagyok, mert már a második tábla csokoládét nem akartam megenni. Szóval…

KF: Ez a forradalmi csoport nem Svájcban akart forradalmat csinálni, hanem Magyarországon.

NP: …hanem itthon, és gyűjtöttünk rekonstrukcióra, meg mit tudom én milyen ilyen akciók voltak, különben óvakodtunk attól, hogy ottan valamiféle akcióban részt vegyünk, mert abban a pillanatban a kiutasítást jelentette volna. Azért a svájci rendőrség az odafigyelt, hogy mi történik. Negyvenötben azután…

KF: Voltak információi arról, hogy mi történik Magyarországon.

NP: Eléggé precíz információink voltak, és adtunk is ki ott ilyen… különböző ilyen kiadványokat sajtó számára, meg mit tudom én kiknek arról, hogy mi készül Magyarországon… Az Auschwitzi Jegyzőkönyv meg ilyesmi, ami elég hamar a kezünkbe került, az egy döbbenetes dolog volt. Az ember nem akarta elhinni. Nem akarta elhinni. Hogy ez lehetséges. No, szóval a…

KF: És közben a disszertációján dolgozott?

NP: Dehogy dolgoztam a disszertációmon. Én már itthon ledoktoráltam. Rögtön, hogy úgy mondjam… Én nagyon tudatosan készültem arra, hogy kimegyek. A szakdolgozataimat már úgy írtam, hogy egy-egy fejezete volt egy eljövendő disszertációnak, amit akkor be is fejeztem, ki is nyomtattam, egy baráti nyomdatulajdonos baráti segítségével, és apám anyagi segítségével, és hát ledoktoráltam pillanatok alatt. Negyvenkettő? Igen, negyvenkettő… Nehéz így a dátumra visszaemlékezni, mindenesetre negyvenkettőben leszakvizsgáztam, és utána egy félévvel már doktoráltam. És kezet fogtam a rektorral, aki akkor Szekfű Gyula volt,87 ugye, mint doktor, és még aznap este vonatra ültem. Svájcba menet. Na, aztán ott kezdődött ez a svájci csoporttal való találkozás. Hubay Miklóssal is akkor találkoztam, ott egy darabig elég jóban voltunk, aztán később sokkal kevésbé. Én elég rosszul tűrtem őt és a dolgait, no…

KF: Mikor került haza Budapestre, Tanár Úr?

NP: Negyvenöt nyarán.

KF: És milyen volt a találkozás egy egészen más Budapesttel?

NP: Nézze, erre nagyon nehéz válaszolni. Hát megjöttünk. Ez volt az első vöröskeresztes konvoj, ami keresztüljött Németországon. Egy autóbusznyi fiatalember, meg öregebb is, mert hát Komlós Aladár88 is velünk volt, és egy külön teherautó hozta a cuccainkat utánunk, a koffereket meg miegyebet, és így jöttünk keresztül a negyvenötös Németországon. Az egy kísérteties dolog volt. A negyvenötös Németország. A legemlékezetesebb talán a müncheni Funk-Kaserne volt, ahol megszálltunk éjszakára. És ahol nyilasok és zsidók együtt voltak. Ugye a felszabadult zsidók, és a kimenekült nyilasok, és mit tudom én az „Erger-Berger-Sósbergert”89 énekelték a kertben vagy az udvaron, és ugyanakkor a mellettem lévő ágyon fekvő, szerintem még nem egészen normális ember azt mutogatta, hogy ő már összegyűjtött harminc selyeminget. Most gondolja el. Szóval teljesen eszelős világ volt. És akkor hazajöttünk, akkor hát Pest nagyon rossz állapotban volt, de az ember ezzel nem sokat törődött, mert azt se tudtam, hogy élnek vagy nem élnek a szüleim. Hogy megvan a lakásunk, vagy nincs meg a lakásunk, úgyhogy…

KF: Mikor szakadt meg a kapcsolat? Az ostrom alatt, vagy…

NP: Nem, még korábban. Korábban, még körülbelül a Sztójay hatalomrajutása után nem sokkal.

KF: Tehát negyvennégy tavaszán.

NP: Olyasmi. És akkor hazamentem, és őrült szerencsére a lakás is megvolt, a család is megvolt, egy szobában volt egy belövés, de mit számított az akkor? Ugye? És megörvendtünk egymásnak, és találkoztunk… ehhez hozzá tartozik, hogy a következő lépés az az volt, hogy miután én ennek a bizonyos Szőnyi-csoportnak voltam a tagja, ezt nem úgy hívták akkor, hanem MNFF, vagyis Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, aminek kiadványai is voltak, én abba irogattam is ott Svájcban mindenféle apró marhaságokat, és akkor hamarosan hát fölvettem az itthoniakkal a kapcsolatot, mert jóval előttünk ennek a vezető magja hazajött. Jugoszlávián keresztül. Akkor még Németországon keresztül nem lehetett, hanem Olaszország-Jugoszlávián keresztül hazajöttek, a Szőnyi, a Vági Ferenc,90 mit tudom én még kik. És akkor a … nekem gyerekkori ismerősöm volt, mondjuk így, a gyerekkori ismerősöm volt Aczél György, akinek a lakásán találkoztam vele és Szőnyivel először. Vele nem először, de a Szőnyivel először. Úgyhogy megismertem, mert ő már engem látott, megnézett. És akkor hogy hát mit csináljak itt, itthon?… Mi legyen velem? Hát. Így találtuk ki azt, hogy miután nyelveket tudok, meg mi a fene, valamelyest a kés-villát is tudom használni, hát akkor legyek külügyér.

KF: Szőnyi akkor már a káderosztály vezetője volt?

NP: Azt hiszem, hogy igen, mindenesetre jelentős tettekkel tényező volt a Pártközpontban. Ugye? Azt hiszem, a káderosztály vezetője volt akkor. És akkor, akkor bekerültem a Külügyminisztériumba, mint… ezt a Del Medico Imre tudná, hogy mi volt akkor a titulusom, de hát a legalsó szinten, szóval egy ilyen… franciául stagiaire [gyakornok],91 egy ideig a jogi osztályon voltam… Számtalan rendkívül értékes akta viseli a hátán a kézírásomat, hogy „hátirati másolatban mellékelten megküldöm további eljárás végett”, így mentek ezek a dolgok. Ilyenekkel foglalkoztam addig, amíg át nem kerültem a politikai osztályra, és… hát akkor onnan kiküldtek engem erre a kairói dzsemborira. Hogy mondjam? Én eleve tudtam, hogy a Csornoky kicsoda. Nem ismertem őt, de tudtam, hogy a Tildy veje, hogy a Kisgazda Párt jobboldalának egyik fontos tényezője, és hogy nekem ővele vigyáznom kell. Ezt tudtam.

KF: Ezt önmagától tudta, vagy erre figyelmeztették?

NP: Hát akkor azért mégis itthon éltem, Magyarországon, de figyelmeztettek is, persze, hogyhívjákkal beszéltem, a Szebenyi Endrével,92 ha ez a név magának mond valamit, és akkor akkor először mi mentünk ki feleségemmel, lányommal, első feleségemmel és az első házasságomból való lányommal,93 kislányommal mentünk ki, fölállítani a követséget, föl is állítottuk, aztán pár hónap múlva jött a Csornoky a feleségével. A Csornoky az első pillanattól ellenségesen viselkedett velem. Szóval például hát jó másfél esztendőt vagy mennyit töltöttünk együtt,94 nem emlékszem rá, hogy egyszer meghívott volna magához, vagy hogy meghívott volna vendéglőbe a feleségemmel mondjuk, semmi ilyesmi. Mintha az Orbán nevelte volna… ő azt a másik Magyarországot elutasította, és nem kellett neki.

KF: Hogyan éltek akkor?

NP: Van Kairóban egy nagy sziget a Níluson, ami hát a legelegánsabb negyede a városnak, abban laktunk különböző helyeken.

KF: Ha nem akartak, akkor nem találkoztak egymással.

NP: Így van, nem volt semmiféle kötelezettségem. Nem. No.

KF: Szóval akkor Tanár Úr valamikor 1947-ben került ki Kairóba, és tudta, hogy a főnöke olyan ember lesz, akivel politikailag nem ért egyet…

NP: Igen, persze…

KF: És azt tudta vagy sejtette, hogy ez az ember végül is olyan tevékenységet fog folytatni, amely nem felel meg a…

NP: Sejtelmem se volt. Erről sejtelmem se volt, hogy ő tevékenységet fog folytatni. Hát azt tudtam, hogy ő egy jobboldali kisgazda, Tildy veje, ezért eléggé védett állapotban van, és… és egy szarjankó. Na. Ezt tudtam. […]

Nagyon kellemetlen ember volt. Nagyon érdekes az, amikor a Szegedy-Maszák ebben a levelezésben, amelyet volt szíves nekem kölcsönadni,95 hogy a Szegedy-Maszák nagyon óvatosan megírja a Csornokynak, hogy mi róla a vélemény az emigrációban, az teljesen felháborodik.96 El se tudja képzelni. Holott az egy alapvető különbség, hogy valaki nem ért egyet egy rezsimmel, és annak minden funkciójáról lemond, és emigrációba megy, mint a Szegedy-Maszák Aladár, vagy pedig, mint a Csornoky, aktív követséget vállal, és mindent megtesz a rezsim ellen. Hát azért ez nagy különbség.97 No ezt mi hamar észrevettük, hogy ez így van, és hát mondom…

KF: Kik vették észre? Tanár úr és…

NP: …és a feleségem. A feleségem meg a Kallós,98 ezt már, amikor kijött, akkor ezt már mi tudtuk, és akkor volt kint a Tildyné látogatóban náluk, és akkor kezdtük megszagolni azt, hogy itt valami készül. Hogy ezek valamit főznek. Na most hogy ez… hogy… hogy jöttünk ennek a nyomára de facto, az egy eléggé krimibe illő dolog, mert a Csornokynak elég nagy háztartása volt, volt háztartási alkalmazott, volt egy ilyen társalkodónő vagy minek nevezzem, aki a gyerek mellett volt, és őmellettük, és a Kallósnak sikerült ezzel a nővel egy kapcsolatot létesítenie, és ez a nő halálosan meg volt sértődve a Csornokyra, aki időnként ágyában őt meglátogatta, de egyébként nem foglalkozott vele. És ezért hajlandó volt – a rábeszélésünkre – [segíteni] … ő vitte mindig a Csornoky leveleit a postára. Ezeket a leveleket hajlandó volt a Dönci rábeszélésére egy pár órára átadni, és csak aztán a postára vinni. Na mostan akkor kezdődött a krimi, mert ő átadta, akkor mi azt felgőzöltük, kinyitottuk, én megragadtam a leveleket, és azzal elmentem a Kairó óvárosában lévő fotográfushoz, akit egy ottani ismerősön keresztül szereztem. Úgyhogy először taxiba ültem, elmentem, akkor átültem egy konflisba, azon továbbmentem… Hát szóval ilyen teljesen krimibe illő dolog volt. Azt ott lefényképezték, a levelet még azonnal visszahoztam, visszazártuk, és ő elvihette a postára, vagy mi vittük el a postára, mindegy. Így derült ki a számunkra az, hogy a Szegedy-Maszákkal állandó levelezésben van, ami ebben az anyagban nincsen benne, ami érthető is, mert nyilván eldobták, de ami súlyos volt, az az, hogy a Csornoky a hazulról jött távirati utasításokat, rejtjeltávirati utasításokat is lemásolta, és küldte a Szegedy-Maszáknak,99 illetőleg Eckhardt Tibornak. Már nem tudom melyiknek, lehet, hogy mind a kettőnek. És hát ezt dokumentáltuk. No most idáig ez szép és jó, azonkívül a Tildyné kintjárása alkalmából annak a szagát kaptuk, hogy itt arra készülnek, hogy a Tildyt valamiképpen disszidáltassák, és ő kint alapít… bízzon meg egy emigráns magyar kormányt, s hát ebből mindenféle turbulencia lenne persze. Igazán nem változtatna a helyzeten, de hát azért nagyon kellemetlen lenne az itteni vircsaftnak. Ez megint elég világos volt akkor, hogy a Tildyné megint kijön, aki elég beteges asszony volt,100 ott súlyosan beteg lesz, kap egy orvosi igazolványt, hogy a halálán van, a férjét engedjék ki a haldokló feleségéhez, feltehető, hogy ezt megteszik, nem is lehetett volna nem tenni, és akkor már mindjárt a… Ez nem sikerült, ez nem jött be, azt hiszem, a Tildy ellenállásán is. És… és… De minden esetre ezek mind dokumentálva voltak. Túlnyomórészt. Mondom, hát a levelek és a távirat-másolatok az fotókópiában volt, na de hogy jön ez haza? Hát akkor nagyon nehéz volt a közlekedés. Telefonon nem tudtam beszélni Budapesttel, talán egyszer sikerült telefonkapcsolatba lépni, és mondtam, hogy küldjenek már le valaki megbízható embert. Akkor jött le futárútra Szász Béla, akinek a nevét nyilván ismerik, tán a könyvét is.101 […] Aki egy nagyon kedves, aranyos ember volt, én nagyon szerettem. És jött le Szász Béla futárként. Akkor az én első feleségem szabónő volt, s úgyhogy ezeket a filmcsíkokat, amiket csináltunk, azt bevarrta a Béla kabátja hátába, a bélés alá, és ő úgy hozta haza. Mert hát félő volt, hogy esetleg valamiképpen… Ugye futárpostaként lezárni nem tudtam, mert annak megvolt a procedurája, azt észrevették volna. Így hozta haza. Ennek következtében aztán aránylag rövidesen a Csornokyt hazarendelték jelentéstételre, és az tényleg feledhetetlen délután vagy este volt, amikor ő hosszú gatyázás után elszánta magát, hogy hazajön. Egy alacsony, kövér, kopasz fiatalember volt, velem akkor egyidős körülbelül, azt hiszem egyidősek voltunk,102 és én azzal próbáltam etetni, hogy pártvonalon nekem információim vannak arról, hogy kormányváltozás lesz Magyarországon, és őt miniszternek akarják a Kisgazdapárttal való egyezkedés következtében. Lehet, hogy ezért, lehet, hogy másért, mindenesetre elszánta magát arra, hogy hazajön, de halálraváltan jött haza. Szóval egy nagyon izzadós ember volt. Csurgott róla a víz. Az utolsó este, amikor én meghívtam őt a Shepheard’s Hotel teraszára, a repülő indulása előtt, hogy kávézzunk együtt, mert látni akartam, hogy elmegy. Na ez. Ennyi a történet. Akkor utána ő hazajött, letartóztatták. Annak is van egy kedves anekdotája. Ezt nem mondtam még magának? Hát ő hazajött, és bement az akkori külügyminiszterhez, aki Molnár Erik volt, és a Molnár Erikkel kedvesen csevegtek, aki ült az íróasztalnál, és a másik oldalon a Csornoky, majd a Csornoky háta mögött kinyílt az ajtó, ebben a pillanatban a Molnár felpattant. Azt mondta: „Követ úr! Állásától felfüggesztem, a fegyelmi eljárást megindítom. Átadom ebből a célból Heltai tanácsos úrnak.” Heltai György, akinek a nevét talán ismerik, Amerikában élt, amíg meg nem halt…

KF: ő külügyminiszter-helyettes volt aztán a Nagy Imre-kormányban.

NP: Igen. Szerintem… Na jó, ebbe most ne menjünk bele, ez nem lényeges.103 És bejött Heltai, és mögötte a Péter Gábor és két munkatársa. Hát a Csornoky valószínűleg újra elkezdett erősen izzadni. Fölállt, és akkor a Heltai kérte, hogy jöjjön velük. Elindultak, úgy, hogy elöl a Csornoky, és mögötte ez a suite, és a lépcsőházban szembejött a Ravasz Karcsi. A Ravasz Karcsi kisgazda volt, és ott volt a Külügyminisztériumban, és meglátja, és azt mondja „Szervusz Viktor! De jól nézel ki!” Hát jól kinézett. No, és akkor őt elvitték. Hát arra nem lehetett számítani, én arra nem számítottam, hogy kivégzik.

KATONA JUDIT: Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy [megbízták Önt azzal, hogy figyelje és leplezze le Csornokyt, vagy ez politikai meggyőződésén alapuló, spontán magánkezdeményezése volt-e: magánkezdeményezés volt vagy utasításra történt]?

NP: Nem volt utasítás. Áh! Utasítás? Hát nem volt kontaktusunk.

KJ: Mi volt a feladata Tanár Úrnak a követségen?

NP: Első beosztott voltam. Annak idején én állítottam föl a követséget. Kerestem helyiséget neki. Szerződtettem ottani embereket. Volt egy-két magyar is, akiket régebbről örököltünk. Na, szóval ez…

KF: Kallós is kommunista volt?

NP: Igen. Igen.

KJ: Szóval mindent önszántából csinált.

NP: Igen. Igen.

KF: Nem volt egy ilyen konkrét utasítás a [Kommunista] Párt részéről, hogy Nagy elvtárs, legyen szíves figyelje…

NP: Nem. Ez annyi volt, hogy mondtam, hogy Szebenyi Endrével találkoztam egyszer kimenetel előtt egy este, és akkor ő belügyi államtitkár volt, és azt mondta, hogy hát odakint én erre nagyon figyeljek, hogy mit csinál a Csornoky, mert az egy elvetemült csirkefogó.104 Ugye? Ez.

KJ: És a Tanár Úr jelentéseit, vagy ezeket a krimibe illő akcióit nyilván itt Budapesten ezek szerint százszázalékosnak vették. Szóval ennek volt köszönhető az, hogy őt visszahívták.

NP: Nem. Nem. Nekem nem voltak jelentéseim.105 Hát ismétlem, hogy nagyon nehéz volt az érintkezés. A futárpostába nem nagyon tehettem maszek levelet, mert az félő volt, hogy azt a Csornoky elolvassa. Tehát én csak azt tudtam tenni, hogy fölhívtam annak idején a Mód Pétert, aki akkor a kabinetfőnök volt, ha jól emlékszem, és mondtam, hogy feltétlen küldjetek ki valaki megbízható embert. Így jött le a Szász Béla, így hozta haza az anyagot, és így kezdődött az egész.

KF: És Szász Bélát nyilván szóbelileg informálta, hogy mit tartalmaz ez az anyag, és…

NP: Hát Szász Bélával meg tudtam beszélni mindent. Szász Béla egy régi illegális kommunista volt, nekem korábbról jóbarátom, hát azzal nem volt probléma. Egyáltalán – amit maguk nem tudhatnak, talán nem is érzékelhetnek, hogy itt volt valami, negyvennyolcig… a Rajk-perig… negyvennyolc végéig… kommunistának lenni, az egy meleg, baráti közösség részesének lenni… Jóllehet, hogy ez a legfelső rétegben nem így működött, de abban a rétegben, ahol én éltem, ez így működött. Szőnyivel összejártunk, vacsoráztunk együtt, meg mit tudom én, mindenkivel. Ez egy belső, egy meleg baráti társaság volt. Erre a jégsapka az a Rajk-perrel csapott le. És akkor teljesen megváltozott a hangulat és a légkör, és minden. […] Ugye Rajk volt a miniszter,106 és Berei107 volt az államtitkár. Hát a Bereiről tudvalévő volt, hogy egy régi komintern ember. Ugye? ő a háborút Belgiumban csinálta végig, illegalitásban, és elrejtve, és ott irányította az ottani mozgalmakat meg micsodákat. No, engem kiküldtek annak idején. Ezután én hazajöttem, mert… Hazajöttem, és akkor lettem a politikai osztályon az angolszász csoport vezetője. Szerintem az akkor több volt, mint ma egy miniszterhelyettes.108 Funkcióban… Hát az egész Angol Birodalom hozzám tartozott, meg még Amerika is hozzám tartozott, minden… És… Miért kezdtem el ezt mondani?

KF: Tehát a per idején Tanár Úr már Magyarországon volt?

NP: Hogyne!

KF: És kihallgatták a vizsgálat…109

NP: Kérem szépen, szíves engedelmével engem egyszer a Külügyminisztériumból elmenet az utcán elkaptak. Betettek egy nagy fekete kocsiba, és elvittek az Andrássy út 60-ba. És ott egyik kihallgatás a másik után, körülbelül úgy, hogy délután öttől reggel kettőig folyt ez a szórakozás, mindkét oldalról. Én azért az eszemnél voltam, és olyan éjféltájt, tizenegy óra vagy ekörül, szóval már későn este volt, mondtam ott a kihallgató[k]nak – akik nagyon civilizáltak voltak velem –, hogy hát szeretnék hazatelefonálni, hogy a feleségem ne aggódjon, hogy mi van velem, hogy bent kellett maradjak a minisztériumban, valamit csinálni. Megengedték. Na, mondom, akkor én innen kimegyek.

KF: De ez már a Rajk-per idején volt.

NP: Nem, még a Rajk… Már a Rajk letartóztatása után, még a per előtt.110

KF: De az én kérdésem arra vonatkozott volna, hogy a Csornoky-per idején Budapesten volt-e már.

NP: Semmi közöm hozzá…

KF: Már Budapesten volt akkor Tanár Úr?

NP: Azt hiszem, nem. Azt hiszem, nem. Nincs emlékem róla. Azt hiszem nem, és ha Budapesten lettem volna, akkor nagyon valószínűtlen, hogy legalábbis valami tanúnak be nem hívnak. Valami ilyenféle. Szóval nem, nem…111

KF: És hogy vette tudomásul az ítéletet, és az ítélet végrehajtását? Amikor értesült róla, hogy végül is mi történt, hát erre nem számított senki. Gondolom. Legkevésbé tulajdonképpen az érintett…

NP: Hát igen… Én se számítottam. Nem. Én arra számítottam, hogy na ezt a szarházit innen kipaszíroztuk, ez ide nem jön vissza. Ez… Erre számítottam. Azt, hogy kivégzik, arra nem számítottam, de hát ebben megint… Kérem szépen, három évvel vagyunk a háború után. Olyan olcsó volt az élet. Olyan olcsó volt az élet. Olyan könnyen ment az, hogy valaki haljon meg vagy ne haljon meg, hogy egész másképp esett a halálos ítélet, mint ahogy az ma esnék. Szóval nem…

KF: Ez nem okozott lelkiismereti válságot, vagy…

NP: Nem. Egy cseppet sem. Egy cseppet sem. Én őt egy árulónak tartottam. Az is volt, aki a saját esküjével szemben tevékenykedett. Hát – pechje volt.

KF: De hát a másik oldala az éremnek […], hogy ugyanebben az időszakban, három évvel a háború után folyton azt kértük számon vagy kérték számon az előző rendszer kiszolgálóin, hogy miért nem cselekedtek esküjükkel ellentétben. A csendőrök vagy a katonák, vagy a keretlegények…

NP: Ez igaz. Jó, hát azért volt egy elég erős, messianisztikus hit mindenkiben, aki valóban kommunista lett, és nem csak úgy belépett, valami opportunizmusból. Volt egy messianisztikus hit, hogy ez fogja, ez a rendszer, ez az elmélet fogja elhozni a földi Paradicsomot, mondjuk így.

KF: Az imént befejezetlen maradt az Andrássy út 60-beli kihallgatás…

NP: Ja, szóval az Andrássy út 60-ba bevittek, kihallgattak elég sokat, majd csudálatos módon, a legnagyobb megkönnyebbülésemre, úgy éjjel kettőkor kiengedtek, és hazamehettem. No most ez, azt kell mondanom, hogy rendkívül nagy mértékben befolyásolt engem abban, hogy elhittem azt a teljesen hihetetlen, összefércelt baromságot, ami a Rajk-per volt. Mert ha engem kiengedtek, mert ártatlan vagyok… az egyik kihallgatóval, egy Kovács nevű őrnagy volt, egy idősebb ember, annak mondtam… kérdezett, minden, és azt mondja „bűnösnek tartja-e magát”, mondom: nézze, ha van vétlen vétkesség, akkor igen. De mert én nem tudtam azt, hogy valami vétket elkövetek… De hát én a Szőnyivel jóban voltam. A Szőnyinek mindent elmondtam. A Szőnyi nekem kvázi ilyen párton belüli apai barátom volt. Hát akkor lehet, hogy bűnös voltam. Azt mondja: „Senki nem kém, aki nem tud róla.” Mondok ha nem, akkor nem, mert én nem tudtam róla. Na jó! Szóval kiengedtek. Ez engem eléggé hosszú időre meggyőzött arról, hogy ez… mégiscsak ez az abszurdum, ez valóság. Egyes konkrét esetekben azt gondoltam, hogy itt valami tévedés van. Hogy ez nem lehet így igaz. Meg mi. De hát azért valaminek lennie kellett, ha ő bent van és én meg kint vagyok.

KF: Tud Tanár Úr hasonló esetekről ebből az időszakól, amikor egy diplomatát hazahívtak, és azon az alapon, hogy rendszerellenes tevékenységet folytatott, leváltották?

NP: Nem tudok, de valószínűleg volt. Szóval nem emlékszem ilyenre, de valószínűleg volt.

KF: És volt-e azóta olyan gondolata, hogy negyvennyolcban talán mégsem így kellett volna csinálni? Folyamodott-e olyan eszközhöz – hát például ez a levélfelbontás –, amit később röstellt…

NP: Nem, egy cseppet se. Nem. Én egy ilyen szemérmetlen ember vagyok.

KF: Amikor ez a negyvenkilences Andrássy úti kaland lezajlott, akkor már Szász Béla is letartóztatásban volt?

NP: Még, azt hiszem, nem. Azt hiszem, még nem.

KF: Tehát amit én értek belőle, az az, hogy 1948-ban egy fiatalember, aki hívő a maga módján, méghozzá abban hisz, hogy a kommunizmus fogja elhozni a földi Paradicsomot, és hát erre minden lehetőség megvan még akkor, a bűnbeesés előtt, nem nézve vissza mondjuk a Szovjetunió-beli perekre, a harmincas évekre, hasonlókra…

NP: Erről mondok valami érdekeset. Akkor jelent meg, amikor én kint voltam Kairóban, akkor jelent meg a Koestlernek a Darkness at Noonja.112 És én azt rögtön megvettem, és elolvastam, és be kell vallanom, hogy bármilyen szilárd kommunista voltam, nagyon megrendített. És akkor kijött a Szász Béla futárútra, akiben hát én nagyon bíztam, nagyon szerettem, régi kommunista meg minden. És hát elvittem, mert hát nem tudtam kiszámítani, hogy a lakásom nincs-e bemikrofonozva, elvittem a Nílus partjára sétálni, és akkor vallottam neki, hogy én most olvastam el ezt a Koestler-regényt, hát és ez biztos, hogy ellenséges, és gonosz, és miegyéb, de azért a szisztémában a lehetősége ennek benne van, az kétségtelen, mondtam én. Erre a Béla hosszan győzködött arról, hogy nem, ez ki van zárva, ez nem lehetséges. No most ez idáig nagyon szép és jó, és rendben van. De utána megjelent a Minden kényszer nélkül, amiben ő azt írja, hogy ő már amikor hazajött, tudta, hogy milyen csibész világ lesz a kommunizmus.113 Nem tudta. Nem tudta. Kár ezt állítani. Visszamenőleg.

KF: Tehát Szász Béla mondjuk nem tudott a Buharin-perről114 és hasonlókról?

NP: De! Tudott a Buharin-perről, de nem… de… de…ezt az egészet eltakarta a Párthoz való hűség meggyőződése.

KF: Tehát ebből a meggyőződésből kiindulva ez a fiatal diplomata kötelességének tekintette, hogy azokat az információkat, amelyeknek a birtokába jutott a nagykövet „hűtlen és ellenséges” tevékenységéről…

NP: Csak kiskövet.115

KF: Kiskövet. Csak követ. Igen. … A követ tevékenységéről, arról informálja a magyar hatóságokat…

NP: De én ezt ma is… Ma is azt hiszem… Agg fővel ma is azt mondom, hogy igen ez primer kötelességem volt. Hát végeredményben mégiscsak egy rendszerre, egy rezsimre fölesküdtünk. ő is, én is. Hát hogyha valaki ezzel a rezsimmel szembefordul és tevékenykedik, akkor vagy mondjon le, vagy hagyja abba. […]

KF: Tanár Úrnak mi a véleménye, Csornoky mennyire került a hatóságok érdeklődésének homlokterébe a saját tevékenysége miatt, és mennyire volt ő csak egy eszköz Tildy elmozdítása érdekében.

NP: Nem. Az általa nyújtott bizonyítékokat kétségtelenül elsősorban felhasználták arra, hogy a Tildyt félretegyék. Ez biztos. De… De nem hiszem, hogy bárkinek ez eleve az elképzelé… Tehát ha ő egy olyan macchiavellisztikus izét, hogy a Rákosi ült és kigondolta, hogy küldjük ki a Csornokyt, akkor az ezt csinálja, akkor én kilövöm a Tildyt. Áh! Áh!

KF: Ez adódott.

NP: Véletlenül adódott, igen.

KJ: Meglepte Tanár Urat, hogy ez a levelezés megvan?

NP: Nem, nézze, erre Bulgakovnak a mondása igaz, hogy „kézirat nem ég el”.

KJ: Tanár Úr hogyan tekint azokra az ügyekre, amelyek ezeken a területeken, mint ügynöktörvény, beépítettek, rendszerellenes tevékenységek, stb. stb. a rendszerváltozás után felszínre kerülnek?116

NP: Nézze, én nem rokonszenvezem ezzel, enyhén szólva. Egy teljesen életidegen hogyishívjáknak tartom. Kétségtelen, nem volt hős az, aki vállalt ilyesmit. Aki nem vállalta, visszautasította, az talán hős volt. Lehet. De nagyon kevesen voltak. Az a benyomásom. Nekem például volt egy olyan elméletem, én ezt Martinovics-elméletnek hívom, hogy egy nem-demokratikus szisztémában az informátorokon keresztül tud meg valamit a társadalmi valóságról a rendszer. Hát Martinovicsról tudja, hogy eleinte, eleinte jelentéseket küldött, később váltott át illegális forradalmárrá, amikor a rendszer teljesen reakcióssá lett. Szóval nagyon nehéz, nagyon nehéz… Egyedi eset… Mindenkinek megvan a maga mentsége a saját magatartására. Én inkább azt veszem rossznéven, és azt tartom bajnak, mert falszifikálja a valóságot, hogy itt a rendszerváltás következtében elkezdték azt mondani, hogy ugye az „átkos”, és hogy a Kádár-korszak az egy rettenetes korszak volt. Nem igaz. Nem igaz. Kádár először megpróbált kunyerálni mindenkinek, hogy fogadják őt el, ezt az összes Munkástanács köpött egyet, és elutasította. Akkor kezdődött egy terror-periódus. Ez körülbelül a hatvanas évek elejéig tartott. Akkor az első amnesztiával jelezték azt, hogy ennek vége, és vége is volt. Hozzá kell tenni, hogy az például, hogy a magyar irodalom és főleg a fordítás-irodalom szempontjából egy virágkor volt, ami akkor következett. Az egész eltitkolt vagy elhallgatott, vagy elnyomott nyugati irodalom, ami a negyvenes évektől addig keletkezett, az akkor áradt ide be. És attól kezdve itt nagyon keveseknek volt kellemetlen. Voltak… volt egy társaság, akik valamiféleképpen aktívan tevékenykedtek a rendszerrel szemben, s ezt a rendszer dupla talppal visszarúgta. De nem voltak politikai letartóztatások. Egy. Kettő: a rendszerváltás után nem került ki egyetlen valamit érő kézirat sem a fiókokból. Nagy szó. Ezt például a Szovjetunióban nem lehetett volna elmondani.

[Eddig az érdemi beszélgetés. A hangfelvétel további percei udvariassági formulákat tartalmaznak.]

JEGYZETEK

1. A közlemény létrejöttének támogatásáért a Nemzeti Kulturális Alapprogramot illeti köszönet – Ezúton mondok köszönetet Nagy Péter leányának, Nagy Piroskának is, aki rendelkezésemre bocsátotta a Levelek Piroskának című memoár kéziratát, és engedélyezte a Csornoky-üggyel kapcsolatos XXXI. fejezet publikálását. A kézirat Nagy Péter irathagyatékának részeként a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárába került. Babus Antal osztályvezető tájékoztatása szerint a terjedelmes gyűjtemény 2014 nyarán még nem kutatható, feldolgozása folyamatban van.

2. Csornokyék 1947. december 17-én érkeztek meg Genovából, az „Argentína” nevű hajóval Alexandriába, ahonnan másnap, december 18-án utaztak tovább Kairóba. Az információ forrása: MNL-OL, XIX-J-11-b. 5. doboz. Külügyminisztérium – Kairói nagykövetség [tkp. követség] admin[isztrativ]. iratai, 1947–1952. Csornoky Viktor követ, 1947–1949 – 217 fol. (A továbbiakban: MNL-OL és fóliószám.)

3. Nagy Péter következetesen Ch-val írja Csornoky nevét.

4. Kallós Ödön (1917–1989) közgazdász. Londonban szerez közgazdasági diplomát. 1945-től 1947-ig az apja tulajdonában levő ELZET Gyár kereskedelmi tevékenységét irányítja. 1948–55-ben Magyarország kairói kereskedelmi kirendeltségének vezetője. 1959-től 1981-ig a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, majd társelnöke.

5. Csornoky Viktor ávón rekonstruált „naplója” szerint Kallós Ödön 1948. február 11-én érkezett Kairóba. – Szakács Sándor – Zinner Tibor: A háború „megváltozott természete”. Adatok és adalékok, tények és összefüggések, 1944–1948. Budapest, Batthyány Társaság, 1997. 403. (996. sz. jegyzet). A Szakács-Zinner által idézett dokumentum jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) található a Csornoky Viktor-ügy vizsgálati dossziéjában, jelzete: V-77282/1, 37/2. fol. (A továbbiakban: ÁBTL-Cs és fóliószám.)

6. Nagy Péter nem utazott Alexandriába, hogy Csornokyékat fogadja, hanem Kairóban várta őket. „Ikt.sz.: 143/[19]47 Pro domo: Távirat Páthy László[nak] SKO Alex[andria]. – Követ úr fogadására feljönni nem tudok. Csomagjai gondozását Zarb [szállítmányozó cég] megbízottja vállalta. Kérlek, táviratilag vagy telefonon értesítsetek pontos érkezésről. [Nagy Péter] – II. Csornoky, »Argentína« – Más utasítás hiányában Kairóban várunk külügy hivatalosan itt fogad kérek majd értesítést Kairóba érkezés időpontjáról XII. 9. NP” MNL-OL, 204–207. fol.

7. Tildy Erzsébet (1918–2012) Tildy Zoltán leánya. 1944-ben házasodott össze Csornoky Viktorral. Férje 1948-ban történt kivégzése idején Kairóban tartózkodott, és nem tért vissza Magyarországra, hanem 1945-ben született fiával, Lászlóval az Egyesült Államokba emigrált, ahol férjhez ment Max Boyd újságíróhoz. Tildy Erzsébet tehetséges festő volt, főleg portréival aratott sikert.

8. Tildy Zoltán (1889–1961) református lelkész. 1917-ben belép Nagyatádi Szabó István Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártjába. 1930-ban Nagy Ferenccel és másokkal megalakítja az FKgP-t, amelynek ügyvezető alelnökeként tevékenykedik. 1936-tól képviselő. 1940 januárjától, Eckhardt Tibor külföldre távozásától ideiglenesen ő a párt vezére. 1943-ban Bajcsy-Zsilinszky Endrével kidolgozza az FKgP háborúellenes memorandumát. A német megszállás után illegalitásba vonul. 1944. október 11-én Szakasits Árpáddal együtt tárgyal Horthyval a kiugrás előkészítéséről. 1945. november 15-től 1946. február 1-ig miniszterelnök. 1946. február 1-től köztársasági elnök. 1948. július 30-án, Csornoky Viktor őrizetbevétele után néhány nappal, erre való hivatkozással lemond az elnökségről. 1956 tavaszáig háziőrizetben tartják. 1956-ban szerepet vállal Nagy Imre-kormányában. A Nagy Imre-perben börtönbüntetésre ítélik.

9. Valójában Bún Győző néven született.

10. Csornoky Viktor apja, Bún Károly (1874–1930) valóban jogász, halálakor táblabíró volt. (Szűcs András: Az akasztófa két oldalán. Csornoky Viktor és Szász Béla. Budapest, Unicus Műhely, 2007. 11.)

11. Csornoky valóban lesújtó véleménnyel volt Nagy Péterről. 1947. december 29-én, Kairóból keltezett levelében ezt írja Szegedy-Maszák Aladárnak: „Nagy Péter attasé, kommunista, a Nagy Adorján színész fia, elszánt, opportunista és aljas. És nem is buta.” (USHMM Archives, RG-10.436.02*01, Aladár Szegedy-Maszák papers, 1927–1987. 5. doboz, 4. pallium. A továbbiakban USHMM és pallium szám.) Egy későbbi – 1948. március 4-i – levelében így jellemzi Nagy Pétert: „agresszív és provokáló, tenyérbemászó magatartásával sorozatosan olyan lavináját váltja ki az antipátiáknak, hogy azt hiszem, megbízói szempontjából nem végzi túl jól a feladatát”. (Uo.)

12. Különös, hogy ezt Nagy Péter rossz néven veszi, hiszen Csornoky spekulációjának helyénvalóságát épp ő bizonyította be, azzal, hogy csakugyan kémkedett utána. Valószínűleg onnan az indulat, hogy Nagy Péter nehezményezi Csornoky tisztánlátását. Mintha azt kérdezné: milyen jogon gondolkodik egy ilyen alak helyesen?…

13. Csornoky elvégezte a jogi egyetemet. Lásd A budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Almanachja […] az 1941–1942. tanévre című kiadványt (Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1942), benne a 27. lapon „Bún Győző, Budapest, 1919”-t a felsorolt doktorok között.

14. Csornoky Viktor tizennyolcadik születésnapja után néhány nappal református hitre tért (Szűcs András, i. m. 12. Közli Bún Győző érettségi bizonyitványát, melyre a gimnázium igazgatója rávezette az áttérés adatait).

15. Tildy Zoltánné sz. Gyenis Erzsébet (1896–1985) tanítónő. Apját 1919-ben a horthysta különítményesek kivégezték. 1944-ben ő tartotta a kapcsolatot illegalitásban levő férje és az ellenállási mozgalom vezetői között. 1945. november 4-től képviselő. Tildy Zoltán köztársasági elnökké választásakor lemond mandátumáról. Aktív a nőmozgalomban. Karitatív munkát végez. 1947 tavaszán az Egyesült Államokban előadásokat tart a magyar helyzetről. 1948 és 1956 között férjével együtt ő is háziőrizetben van. Rákosi ezt írja róla: „Tildyné okos, politizáló, ambiciózus asszony volt, akik közelebbről ismerték, azt mondták, hogy férje mögött ő a motor”. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, 1940–1956. Budapest, Napvilág Kiadó, 1997. 667. (A továbbiakban Rákosi: Visszaemlékezések…)

16. Tildy Zoltánné 1948. május 22-től június 16-ig tartózkodott Kairóban.

17. Ti. olyan mélységes sérelmet szenvedett, mint Bánk bán Katona József drámájában.

18. Nagy Péter első felesége, Ilse Fenniger, osztrák származású és német anyanyelvű volt.

19. Csornoky élete e vonatkozásának néhány részletéről az ÁVÓ-n tett vallomásaihoz csatolt függelékből értesülünk. Ott ugyanis nyilatkozik arról, milyen házasságon kívüli kapcsolatai voltak, de határozottan tagadja, hogy lettek volna kalandjai kairói hónapjai során. (ÁBTL-Cs, 69. fol.) „Jegyzőkönyv felvétetett Budapesten, 1948. július 25-én, dr. Csornoky Viktor kihallgatása alkalmából. – Előadom, hogy Kairóból való hazatérésem után anyósom és apósom megemlítették, hogy egyik kifogás ellenem az, hogy egész Kairóban közbeszéd tárgya volt, milyen botrányos és kicsapongó erkölcsi életet folytatok. – Ezzel kapcsolatban előadom, hogy Kairóban folytatott életmódom ellen semmiféle kifogás joggal és alaposan nem merülhetett fel. Kairóban semmiféle szexuális kapcsolatom nem volt. – Előadom, hogy házasságom tartama alatt összesen három nővel volt szexuális kapcsolatom, mind a hárommal itt Budapesten, mégpedig 1947 nyarán és őszén. Ez a három személy […] nevű nő, akit sógorom társa mutatott be, és akivel a nő svábhegyi lakásán találkoztam, egyízben. Előadom, hogy […] is csupán futójellegű volt a viszonyom, mindegyikkel csak kétízben voltam együtt. – Határozottan állítom, hogy sem 1945-ben Budapesten, sem később Washingtonban, sem pedig Kairóban szexuális kapcsolatom a fenti három eseten kívül senkivel sem volt.” (A neveket a személyi adatvédelem szabályainak megfelelően mellőzzük.) Rácz Erzsébet 1947. december 17-i naplójegyzete figyelemre méltó adalék Csornoky nyilatkozatához: „Zürichből Genovába […] velük [Csornokyékkal] utazott Fényes Kató dizőz. […] Csornokyné, Bözse szinte mentegetőzve mondta az ismerősöknek, hogy Viktornak igen jó barátnője.” (Rácz Erzsébet: Feljegyzések a vihar kapujában. Emlékezés Tildy Zoltánra. Budapest, Ráday Gyűjtemény, 1995. A Ráday Gyűjtemény Tanulmányai, 6. 337. – A továbbiakban Rácz E.: Napló.) Csornoky magánéletét Szegedy-Maszák Aladár sem tudta botlásoktól mentesnek. Borshy-Kerekes Györgynek, 1948. október 19-én írott levelében ő is emlegeti Csornoky kairói „nőbotrányainak” hírét. (USHMM, 12. pallium)

20. Eckhardt Tibor (1888–1972) politikus, a szélsőjobboldali Ébredő Magyarok Egyesületének egyik alapítója, a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt vezetője. A harmincas években a Független Kisgazdapárt elnöke volt. 1940-ben Horthy kormányzó és Teleki miniszterelnök megbízásából az Egyesült Államokba utazott, hogy kapcsolatokat építsen ki az angolszász hatalmakkal. A háború után az antikommunista emigráció vezéralakja lett.

21. 1948 novemberében, a Csornoky Viktor elleni népbírósági perben az volt az egyik vád, hogy a Budapestről Kairóba küldött rejtjelezett táviratok desifrirozott szövegét elküldte amerikai barátainak, többek között az akkor már disszidált Szegedy-Maszák Aladárnak. – A Szegedy-Maszáknak vagy Eckhardt Tibornak eljuttatott „titkos” táviratok elvesztek vagy lappanganak. – Csornokyt az 1948. november 5-én kelt, Bodonyi Márton vezető népügyész által aláírt vádirat hűtlenséggel vádolta, mert a Külügyminisztériumtól kapott rejtjelezett táviratok másolatát elküldte Szegedy-Maszák Aladárnak. (ÁBTL-Cs, 147. fol.) Az 1948. november 15-én hozott, Olti Vilmos ítélőtáblai bíró által aláírt ítélet szerint ebben a vádpontban bűnösnek találták Csornokyt. (Uo. 187. fol.) Csornoky védője, Ábrahám Mózes 1948 novemberi semmisségi panaszában azzal érvelt, hogy „a két rejtjeles távirat egyike a sajtóban is közölt szovjet-amerikai jegyzékváltásra vonatkozott, a másik pedig azt a közlést tartalmazta, hogy Izraelben a magyar érdekeket a jugoszláv követség képviseli. Ezt a két híranyagot fontos, és az 1930. évi III. t. c. 60. §-ban védett államtitoknak tekinteni nem lehet.” (Uo. 214. fol.) A Népbíróságok Országos Tanácsa 1948. december 6-án Jankó Péter tanácselnök által aláírt, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyó döntésében elutasította a védő keresetét, mondván: „a szóbanforgó cselekmény elkövetésének idején a világpolitikai ellentétek már annyira kiéleződöttek voltak, hogy ha ebben a helyzetben az illetékes kormányhatóság indokát látta bizonyos anyag rejtjelezett közlésének, úgy a rejtjelezetten közölt anyagot minden további vizsgálat nélkül olyannak kell tekinteni, mint amely […] titkot képez.” (Uo. 220. fol.)

22. Csornoky azt próbálta megszervezni, hogy Tildy Zoltán hivatalban levő köztársasági elnökként távozzék Magyarországról, és ezzel felhívja a világ figyelmét a magyarországi helyzet tarthatatlanságára. A tervről többekkel tárgyalt, levelezett. Kétségtelen, hogy Tildy családtagjai, felesége és fiai, tudtak a tervről. Nem bizonyítható, hogy Tildy maga tudott-e róla, s ha tudott, jóváhagyását adta-e hozzá. Titkárnője, Rácz Erzsébet, akivel nem sokkal kilencvennyolcadik születésnapja előtt, 2014. július 23-án fia, Rácz Tamás pilisszentlászlói házában találkoztam Palasik Mária társaságában, kérdésemre kijelentette: „Tildy Zoltán tudott róla, hogy ki akarták vinni, és határozottan szembeszállt.” – 1956-os magatartása amellett érvel, hogy nem tekintette járható útnak az emigrációt. Annyi bizonyos, nem volt szó arról, hogy Tildy emigráns kormányt alakítana. Épp ellenkezőleg: a dokumentumokból arról értesülünk, hogy Tildynek azt tanácsolták: vonuljon vissza a politikától. Csornoky levelei szerint Tildynek ez is volt a szándéka.

23. „rejtjel-titok” – valószínűleg rejtjelezett táviratban érkezett titkokra gondol. Nincs arról adatunk, hogy Csornoky Viktor a rejtjelkulcsot, tehát a számkombinációk jelentését tartalmazó könyvet elküldte volna valakinek. Tudjuk azonban, hogy maga is készített rejtjelkulcsot, és azt használta is a Szegedy-Maszák Aladárral folytatott levelezésben. Egy ilyen rejtjelkulcs megtalálható az OSzK Kézirattára Szegedy-Maszák Aladár-gyűjteményében: 483. fond. (Rendezetlen.)

24. Nagy Péter memoárjának 285. kéziratlapján maga is eltűnődik azon, vajon volt-e értelme a rejtjeles táviratok küldésének: „Jó lenne tudni, e »titok« [ti. a kód] megfejtése akkor az amerikaiaknak vagy az angoloknak hány percükbe került? Nekem számos órámba, amíg egy-egy táviratot kiírtam, áttettem, legépeltem s postára vittem – mert természetesen a rendes postán adtuk fel az ilyesmit is.” – A kérdéshez lásd Sík Endre fejtegetését az Egy diplomata feljegyzései című memoárjában (Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1966. 52–53.) Ott arról értesülünk, hogy egy napon a washingtoni magyar követség huszonegy példányt kapott ugyanabból a rejtjelezett táviratból, és ebből arra következtettek, hogy a posta, amely most tévedésből mind a huszonegyet a címzettnek kézbesítette, általában húsz példányt különböző hírszerző szerveknek szokott átadni. Sík Endre itt a külügyminisztérium titkait emlegetve idézőjelbe teszi a „titok” szót. – Sík más helyen elmondja, hogy Rajk külügyminiszterrel speciális kódrendszert próbáltak használni, de Rajk, aki maga óhajtotta megfejteni a washingtoni követ Sík Endrétől érkező táviratát, nem boldogult vele, és így vissza kellett térniök a központilag megfejthető rejtjelkulcshoz.

25. Reichmann Lászlót a Levelek Piroskának című memoár 278–279. kéziratlapján mutatja be Nagy Péter. Az 1948-ban 40-45 éves üzletember a harmincas években, a zsidótörvények elől vándorolt ki Egyiptomba, ahol helyismerete és kapcsolatai révén sokat segített a fiatal magyar diplomatának. Leírja, hogy Reichmann László még a hetvenes évek közepén is felkereste őt, aki akkor már az ELTE professzora volt.

26. Mód Péter (1911–1996) diplomata, kommunista pártfunkcionárius. 1947–49-ben a Külügyminisztérium tanácsosa. 1950-ben koncepciós perben életfogytiglani börtönre ítélik. 1954-ben szabadul. Visszakerül a Külügyminisztéiumba. Követ Athénban, 1956–61-ben Magyarország állandó ENSz képviselője. 1961–68-ban külügyminiszterhelyettes, majd párizsi nagykövet.

27. Szász Béla (1910–1999) politikus, író. Fiatalon csatlakozik a kommunista párthoz. Börtönbe kerül. Emigrál. A háború után Argentínából tér haza. Magas beosztású külügy-, majd földművelésügyi minisztériumi tisztviselő. A Rajk-per egyik mellékperében koholt vádak alapján tíz évi fegyházra ítélik. 1954-ben szabadul. 1957-ben ismét emigrál. Börtönéveiről írott könyve – Minden kényszer nélkül. Egy műper kórtörténete –, amely 1963-ban, Brüsszelben jelent meg, a műfaj klasszikusának számít.

28. Szász Béla Csornoky-ügyről írott 1954-es memorandumában úgy emlékezik vissza, hogy Nagy Péter egy vagy több táviratban kérte megbízható futár kiküldését. (Lelőhelye ÁBTL, I/53. számú vizsgálati dosszié Szász Béla ügyében – Archív szám: V-142730. 56–63. fol. Közli: Szűcs, 2007. 256–264. A továbbiakban ÁBTL-Sz és fóliószám.)

29. Két futárútról vannak adataink. Több az adott rövid idő alatt, nem is valószínűsíthető. Csornoky ÁVÓ-n rekonstruált „naplója” (ÁBTL-Cs, 137/3. fol.) szerint április 26-án érkezett meg első futárútjára Szász Béla Kairóba. („Április 26. Este Szász Béla min. o. tan. futárként érkezik Kairóba. […] Április utolsó napjaiban Szász ott tartózkodása, vele megbeszélések, futárposta előkészítése.”) – Az emlékezet különös játékának példájával találkozunk, amikor Szász Béla visszagondol második futárútjára. (ÁBTL-Sz, 56–63.) Pontos dátumra az első út ügyében nem emlékezik, csak arra, hogy „márciusban vagy áprilisban került rá sor”. A második futárút azonban – mint írja – azon a napon kezdődött, amikor Molnár Erik külügyminiszter a belgrádi Duna-konferenciára utazott. Ez már pontos meghatározás lenne – csakhogy a Duna-konferencia 1948. július 30-án kezdődött, amikor Csornoky már egy hete fogoly volt, ilymódon ebben a kérdésben is le kell mondanunk arról, hogy az emlékező memóriájára bízzuk magunkat. Szász Béla második futárútjának dátumáért több bizalommal fordulhatunk Csornoky Viktor ÁVÓ-n rekonstruált „naplójához”. A vizsgálati dossziéban található dokumentum utolsó bejegyzése: „Június 20. Megérkezik reggel Szász min. o. tan. futárként. 24-ig van Kairóban. Futárcsomag készítésével vagyunk elfoglalva. (ÁBTL-Cs, 137/5. fol.)

30. Ez valószínűleg túlzás, hiszen minden bizonnyal csak egy alkalom adódott erre, de az az egy alkalom – a második futárút – elegendő is volt, hiszen a bizonyítékok birtokában Budapesten azonnal döntöttek Csornoky sorsáról.

31. Nagy Péter első felesége foglalkozására nézve női szabó volt.

32. Babus Antal, a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára osztályvezetője emailen küldött 2014. május 28-i érdeklődésemre postafordultával azt válaszolta: egyelőre nem találtak Nagy Péter hagyatákában olyan iratot, amely a Csornoky-levelezés újragépelt darabja lehetne.

33. És mindketten szombathelyiek.

34. Különös, hogy Szász Béla néhány napos kairói tartózkodásairól Nagy Péter úgy ír, mintha azok hosszadalmasak lettek volna.

35. Érdemes eltűnődni Nagy Péter aggódó szavain. Vajon mire gondolt, kinek állhatott érdekében, hogy az 1948-as technikai adottságokkal „poloskákat” helyezzen el egy magyar diplomata kairói lakásában? Talán Csornoky – vagyis közvetve a Kisgazdapárt – kérésére hallgatta volna le az egyiptomi titkosszolgálat? A műszaki felszereltségnek azon a fokán, amelyben még a telefonálás is problematikus, Nagy Péter aggodalma – ha csakugyan létezett, s nem a memoárszerzőre leselkedő veszély, a fantázia szülte – túlzottnak tűnik. Persze tekintetbe kell vennünk a „ki mint él, úgy ítél” bölcsességét, és azt, hogy aki más titkainak fürkészésével foglalkozik, bizonyára tart attól, hogy valakik az ő titkaira kiváncsiak, vagyis, a paranoia foglalkozási ártalom a titkosügynök-szakmában.

36. Meglepő, hogy csak akkor, hisz a könyv már 1940-ben megjelent Angliában, és Nagy Péter 1943–45-ben Svájcban tartózkodott, ahol feltehetően hozzáférhető volt.

37. Nagy Péter: Levelek Piroskának c. emlékezése kéziratának 263. lapján leírja, hogy 1946-ban, Párizsban, amikor a béketárgyalásokon jelenlevő Gerő Ernő titkára volt, a szovjet követséget látogatva látta, amint „keresztülment az udvaron Visinszkij (lehet, hogy mégis ő volt akkor a külügyminiszter s Molotov már miniszterelnök?), a fal mellett húzódva, surranó léptekkel, megrebbenve köszönt vissza Gerőnek: az élő rossz lelkiismeret, nyilalt belém. Pedig akkor még nem is tudtam igazán, mi volt a szerepe a koncepciós perekben, s hogy jutott hozzá.” Eszerint – nem meglepő – Nagy Péter tudott a harmincas évek tisztogatásairól. Ennek fényében nehezen értelmezhető, amit a Koestler-regény kapcsán elmond Szász Bélával 1948-ban folytatott beszélgetéséről. A 2006-ban készült interjúban azonban Nagy Péter azzal oldotta fel az ellentmondást, hogy tudtak a perekről, pl. Szász Béla „tudott a Buharin-perről, de […] ezt az egészet eltakarta a Párthoz való hűség meggyőződése”. Nagy Péter töprengéséhez azügyben, mi volt akkoriban Visinszkij és mi volt Molotov, meg kell jegyezni, hogy Visinszkij 1946-ban még külügyi népbiztos-helyettes volt, és 1949-ben lett külügyminiszter. Molotov viszont csak a harmincas években volt miniszterelnök – a Népbiztosok Tanácsának elnöke –, a háború után nem töltötte be ezt a poziciót. – Megszívlelendő adat, hogy Nagy Péter anyai nagybátyja, Szabados Árpád (1887–1968), aki 1922-ben fogolycsere folytán kikerült a Szovjetunióba, és aki 1947 februárjában hazatért Magyarországra, valószínűleg nem beszélt unokaöccsének viszontagságos negyedszázadáról. Szabados Árpád feleségét, Gárdos Fridát 1925-ben kivégezték, őt magát ugyanakkor letartóztatták, majd anélkül, hogy kihallgatták volna három év „koncentrációs táborban való elzárásra” ítélték. Amikor sok év múlva panaszt tett emiatt, Visinszkij is foglalkozott az ügyével. Szabados Árpád mindezt megírta 1957 és 1963 között keletkezett memoárjában. A memoár kéziratát Szabados Árpád unokaöccsétől, Szabados Gézától kaptam meg elolvasásra, szívességét ezúton köszönöm meg. A kézirat egy példánya – Szabados Árpád: Huszonöt év a Szovjetunióban – megtalálható a Politikaitörténeti és Szakszervezeti Levéltárban, 867. f. 1/sz-20.

38. A Minden kényszer nélkül általam ismert kiadásaiban – köztük az első, 1963-as, brüsszeli, és ennek Münchenben, a Griff Kiadónál 1979-ben megjelent fényképezett változatában – nem találtam ilyen vagy ehhez hasonló utalást, sőt, a 109. és 112. lapon éppenséggel azt hangsúlyozza a szerző, hogy csak utólag látta meg a rendszer súlyos hibáit, bűneit. – Arra vonatkozóan, hogy Nagy Péter ismerte a Minden kényszer nélkül első kiadását, Szőnyei Tamás: Titkos írás… című könyvében találunk utalást. „Az 1960-as évek elején külföldre utazó ügynökök” – Borisz, azaz Nagy Péter és „Pál Éva”, azaz az Európa Kiadónál dolgozó Róna Ilona jelentéseinek elemzésében olvashatjuk: „»Pál Éva« jelentette Róna Ilonára hivatkozva, hogy a londoni útjáról beszámoló Nagy Péter baráti társaságban elmondta: találkozott Szász Bélával, aki »megrázó« könyvet írt.” (Szőnyei Tamás: Titkos írás. Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956–1990. Budapest, Noran, 2012. I. köt. 824.) – Nagy Péter 2009. július 19-ről datált levelében így írt nekem Rákosiról: „Ami Rákosival való viszonyomat illeti, nem szoktam dicsekedni vele, de nekem kezdettől fogva ellenszenves volt – igaz, hogy ezzel akkor se dicsekedtem. Ha valahová, én a reformkommunisták csoportjába tartoztam. Egyszer Rákosi meg is fenyegetett. Szerencsére már nem volt ideje beváltani fenyegetését. Ez kb. 55-ben történt.” (A magánlevél a birtokomban van.) – Rákosi és Nagy Péter ismeretségéről tanúskodik, hogy Rákosi megemlíti őt 1966-ban keletkezett emlékirataiban: „Egy napon kezünkbe került Chornokynak [sic!] egy nagy, saját kezűleg írt levele […], Nagy Péter juttatta el hozzánk.” (Visszaemlékezések, 1940–1956. Budapest, Napvilág Kiadó, 1997. 668.) – Rákosi és Nagy Péter kapcsolatához tartozik a levél, amelyet Sáringer János közöl (Iratok a magyar külügyminisztérium történetéhez, 1945–1950. Szeged, Négy Árboc, 2013. 245. – Levéltári jelzete: MNL-OL XIX-J-1-u-GyJ. – 1945. 23. doboz), és amelyben Rákosi 1945. december 20-án azt kéri Gyöngyösi külügyminisztertől, hogy az MKP által külügyminisztériumi munkára javasolt öt személy a gyakornoki év letöltése nélkül fogalmazói vizsgát tehessen. Az öt jelölt egyike Nagy Péter.

39. A rendelkezésünkre álló dokumentumokban – pl. Csornoky Viktor és Szegedy-Maszák Aladár levelezésében (USHMM Archives, RG-10.436 és OSzK Kézirattár, 483. fond) vagy Csornoky özvegyének visszaemlékezésében (Csornoky fia, Dr. Laslo Boyd tulajdonában, Lewes, Delaware, USA) – nincs nyoma annak, hogy a követ vonatkodott volna hazautazni. Szeleczky Gyula 1948-ban, az ÁVÓ-n feltehetően már internáltként tett, tehát kellő óvatossággal olvasandó nyilatkozatában beszél arról, hogy a Kairóból Svájc érintésével hazautazó Tildyné elmondta neki: veje rövidesen jelentéstételre Budapestre érkezik. (ÁBTL-Cs, 129. fol.)

40. Egybehangzik ezzel Szász Béla 1954-es visszaemlékezése, amelyben elmondja, második futárútja során „nem éreztettem vele [ti. Csornokyval], hogy tisztában vagyunk kettős játékával, sőt, azt mondtam, hogy a miniszter érdeklődő figyelemmel kíséri jelentéseit (közel- és közép-keleti kérdésekről) szeretne vele személyesen is beszélni, s mivel Csornoky már régóta távol van Magyarországtól, alighanem haza fogja hívni jelentéstételre. Megemlítettem, hogy a londoni követ posztja még nincs betöltve, itt fiatal, tevékeny emberre volna szükség. Lehet, hogy a nagyralátó »fiatal és tevékeny« Csornoky már londoni követnek érezte magát.” (ÁBTL-Sz, 56–63. fol. Közli: Szűcs, 2007. 262.)

41. Csornoky Viktor 1948. július 19-én indult el Kairóból, és 21-én érkezett meg Budapestre. (ÁBTL-Cs 37. fol.)

42. Molnár Erik (1894–1966) történész, politikus. Volt népjóléti, igazságügy és tájékoztatásügyi miniszter, moszkvai nagykövet, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, többször volt külügyminiszter. Részt vett a koncepciós perek felülvizsgálatában, az elítéltek rehabilitációjában. Életének utolsó évtizedében a történettudomány állt érdeklődése és tevékenysége homlokterében.

43. Csornoky Viktor egyik vallomásában elmondta, hogyan töltötte a hazaérkezése utáni napot: „Én f. hó [július] 21-én, szerdán délben ½1 óra tájban érkeztem meg Budapestre […]. Ebéd után […] a Külügyminisztériumba mentem, ahol átadtam a furápostát. […] 6 óra tájban apósommal és anyósommal együtt átmentünk Tildy Lászlóék lakására, és velük beszéltük meg, hogy velem együtt f. hó 24-én (tehát a mai napon), Kairóba fogunk utazni. (ÁBTL-Cs, 37. fol.) Rácz Erzsébet 23-án jegyzi fel naplójába, hogy „Viktor reggel óta a politikai rendőrségen van.” (Rácz E.: Napló, 414–415.) Július 23-án kelt az a levél is, amelyben Csornoky bocsánatot kér Tildytől, amiért sok bajt okoz neki. (Közli: Haas György: Diktatúrák árnyékában. Tildy Zoltán élete. Budapest, Magyar Napló, 2000. pp. 189–190. A jegyzet szerint az eredeti dokumentum a Tildy-család birtokában van.) A detektívek, akik a levelet – Rácz Erzsébet szerint Péter Gábor levelét – hozták Tildynek, Csornoky bőröndjeivel távoztak a köztársasági elnöki palotából.

44. Péter Gábor (1906–1993) kommunista politikus. 1945-től a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztálya, majd az Államvédelmi Osztály (ÁVO), utóbb az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) vezetője. 1953 januárjában letartóztatják, életfogytig tartó fegyházra ítélik, 1959-ben egyéni kegyelemmel szabadul.

45. Heltai György (1914–1994) jogász, politikus, politológus. 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-től a kommunista párt tagja. 1948-ig a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, majd az Igazságügy Minisztéruiumban dolgozik. 1949-ben letartóztatják. A perben Szász Béla vádlott-társa. Tíz évre ítélik. 1954-ben szabadul. Az 1956-os forradalom alatt Nagy Imre külügyminiszter-helyettese. Nagy Péter szerint 56-ban ő volt a Varsói Szerződésből való kilépés értelmi szerzője. Heltai György azt állította, hogy ő Nagy Imre utasítására fogalmazta meg a dokumentumot (nyilatkozata Kenedi Jánosnak, OSzK, 1956-os Intézet és Oral History Archívum, www.rev.hu). A forradalom után emigrált.

46. Ebben az a figyelemre méltó, hogy mind Péter Gábor, mind Heltai György (és az állítólag szintén jelenlevő Szász Béla is) tapasztalja majd egy napon azt, amit Csornoky tapasztalt – amikor értük jönnek, hogy letartóztassák őket. A szereplők közül csak Molnár Erik úszta meg börtön nélkül. Megjegyzendő: Péter Gábor 87 évet élt, Heltai nyolcvanat, Szász Béla 89-et, Molnár Erik pedig 72-t.

47. Szász Béla így mondja el a történetet: „Budapesten Csornokyt a külügyminiszter nem fogadta azonnal. Már majd egy hete lehetett Pesten, amikor egy délelőtt értesítést kaptam, hogy menjek a politikai osztályvezető irodájába. Heltai György osztályvezetőn kívül itt találtam Péter Gábort egy kísérőjével. Rövidesen a miniszter hivatta Heltait. Amikor Heltai Molnár Erik dolgozószobájába lépett, a miniszter felemelte a kezét, s megszakította Csornoky beszámolóját, így szólt: »Követ úr ellen súlyos gyanúk merültek fel, kérem, hogy ezek kivizsgálására fáradjon át a politikai osztályvezető szobájába.« Amikor Csornoky Heltai szobájába lépett Péter Gáborral és kísérőjével találta magát szemben. őrizetbe vették.” (ÁBTL-Sz, 56–63. fol. Közli: Szűcs, 2007. 264.)

48. Csornoky Viktort elfogatásakor nem tartóztatták le. Tímár István ávéhás ezredes 1948. szeptember 30-án jelenti Péter Gábornak, hogy „Csornoky még letartóztatásba helyezve nincs. Helyesnek tartanám, ha az ügyészség most már formálisan letartóztatná, és letartóztatása helyéül a főtárgyalásig az Államvédelmi Hatóság fogdáját jelölné ki.” (ÁBTL-Cs, 158. fol. – Kiadványban: Horváth Ibolya, Solt Pál, etc. szerk.: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 1. köt. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1992. 148.) Lásd továbbá: Palasik Mária: A jogállamiság megteremtésének kísérlete és kudarca Magyarországon, 1944–1949 című könyvében (Budapest, Napvilág Kiadó, 2000. 275. A továbbiakban Palasik, 2000.): Csornokyt „rendőrhatósági őrizetbe” vették, és a tárgyalás kezdetéig az ÁVO, majd – szeptembertől – az ÁVH fogdájában őrizték, mert az ügyészség csak november 4-én foganatosította a letartóztatást. – (Dokumentuma: ÁBTL-Cs, 7. fol.) „A budapesti Népügyészségtől. 1948. NÜ.7342/2. szám. Határozat” Csornoky Viktor előzetes letartóztatásáról, amely „1948. november hó 4. napjától, 1949. évi február hó 4. napjáig tart.” A Bodonyi vezető népügyész aláírta irat dátuma 1948. november 4.

49. Ravasz Károly (1921) kisgazda politikus. 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 őszétől a Külügyminisztériumban dolgozik, Pozsonyban, majd Prágában teljesít diplomáciai szolgálatot. 1948 decemberében elbocsátják. Ausztráliába emigrál. 1962-ben tér haza.

50. Nagy Péter szeretett és tudott anekdotázni. Memoárjában ez az egyetlen olyan anekdota, amely kétszer is szerepel: először a 248. lapon, másodszor pedig a 293-on.

51. Nehéz feltételezni, hogy Nagy Péter komolyan gondolta: adott ponton azon állt vagy bukott a „szocializmus” sorsa Magyarországon, sikerül-e Csornoky Viktornak kiszöktetnie az országból Tildy köztársasági elnököt vagy sem.

52. Ellenpróba nincs. A történetírásban a „mi lett volna ha” indítású fejtegetést tiltott szerencsejátéknak tekintem. Hogy mi történt, arról van bizonyos képünk. Azt, ami 1948 és 1990 között Magyarországon lezajlott, minden ízében negatívnak minősíteni alighanem elhamarkodott lenne, magasztalni bizonyosan túlzás. Nagy Péter meggyőzte magát a Rajkék elleni vádak megalapozottságáról: én nem vagyok bűnös, és nem esett bántódásom, tehát annak, akinek bántódása esik, bűnösnek kell lennie. Emlékiratait írva meggyőzi magát: ebben a – kézirata keletkezése idején már halódó – rendszerben szerkesztő, tanszékvezető professzor, akadémikus, UNESCO-nagykövet lettem, tehát ez a rendszer nem lehetett egészen rossz. Az életéről gyermekének memoárjában mesélő, sőt valló emlékező nyilvánvalóan nem foglalkozott annak lehetőségével, hogy történelmi léptékkel mérve rövidesen fény derül majd ügynöki, informátori tevékenységére, amit ő az emlékezésben csak nagyon utalásszerűen érint, amikor a 46. lapon „bevallatlan kapcsolatok”-ról, „második élet”-ről ír, vagy a 243-on, 1945-ben, Katonapolitikai Osztályon végzett munkájáról szólva olyan tevékenységként emleget, amelyben „tökéletesen élhettem ki a »kettős életre« való ambíciómat. Volt egy titkos életem – de ez hatalomvédte titok volt, melyet leplezni kellett, de nem volt veszélyes.” – Arról, hogy Nagy Péter 1951-től 1962-ig „Borisz” fedőnéven ügynöki tevékenységet végzett a következő elemzések jelentek meg: Papp István: „Kettős ügynök – Nagy Péter, Szabó Dezső és az állambiztonság”. Kommentár, 2010. 5. sz. 18–29. – Szőnyei Tamás: Titkos írás. Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956– 1990. Budapest, Noran, 2012.

53. Nagy Péternek volt oka feltételezni, hogy a köztársasági elnök vejének nem esik bántódása azon túl, hogy – apósával együtt – távoznia kell a politikai életből. Hiszen – ez Rajknak küldött egyik jelentéséből kiderül – tudott Csornoky állítólagos bélyeg-ügyéről, amelyet 1946-ban, washingtoni diplomata korában sértetlenül megúszott. (MNL-OL. A fóliószám nem ismert, a Külügyminisztérium 73/pol. 1948 számmal iktatta az beérkezett küldeményt.) A történet szerint értékes bélyeggyűjteményt akart kicsempészni Amerikába. A bélyegeket tartalmazó bőrönd lemaradt a repülőről, és a Külügyminisztériumba került, ahol kinyitották. A gyűjteményt visszaadták tulajdonosának, egy Fried Miksa nevű építésznek. Nincs nyoma annak, hogy Csornokyt bármi baj érte volna az illegális akció kísérlete miatt. A történetnek számos különböző verziója található meg az ÁBTL-ben levő vizsgálati dosszié dokumentumaiban, és abban a cikkben, amelyet, Csornoky őrizetbe vétele után a Haladásban jelentetett meg Szatmári Jenő, 1948. augusztus 5-én (IV. évf. 32. sz.), a 2. lapon, Egy karrier története címmel.

54. Figyelemre méltó, hogy amikor Nagy Péter ellenfelet emleget, egyszersmind kerüli az „ellenség” szó használatát, ugyanakkor nem törődik azzal a distinkcióval, hogy pl. az Egyesült Államok csak az MKP-nak volt az „ellenfele”, az FKgP-nak nem.

55. Nem volt kérdéses az MKP tagja számára, aki azt feltételezte, hogy pártja és a pártját támogató Szovjetunió ismeri az egyedül üdvözítő utat, és úgy gondolta: minden más út zsákutcába vezet, ezért mindenki, aki más utat javasol, „ellenfél”. Így nem is vetődhetett föl benne az, hogy Csornoky, Eckhardt és a többiek nem az 1948-ban még adott „honi berendezkedés” (a többpárti demokrácia), hanem a berendezkedés hibáinak – a kommunista párt és a Szovjetunió dominanciája – ellenfelei, és azé a berendezkedésé, amely felé Magyarország – Nagy Péter segítségével is – 1948-ban haladt: népköztársaság, proletárdiktatúra, egypártrendszer, beszolgáltatás, padláslesöprés, kitelepítés, csengőfrász – plusz az egész ország villamosítása… Az „amerikaiak járószalagját” emlegeti, de idegen tőle a gondolat, hogy egy másik nagyhatalom is tart kezében egy járószalagot: az amerikaiak járószalagján lenni hazaárulás, Moszkva járószalagja pedig… – nos, egy kommunista számára az a járószalag nem is járószalag… – A memoár keletkezése után húsz esztendővel fölvett interjú arra enged következtetni, hogy Nagy Péter sohasem látta be: az általa hazaárulónak minősített politikusok nem Magyarország ellenségei voltak, hanem annak ellenségei, hogy Magyarország sorsát a Szovjetunió és a kommunista párt határozza meg, irányítsa. A kairói diplomata Nagy Péter még nem, de a memoárszerző Nagy Péter már tudhatta: Eckhardt „imperialista megbízói” nem juthattak annyi magyarországi „titok” birtokába, hogy ezekkel ütőlap kerüljön a kezükbe a Moszkvával folytatott pókerpartiban. (Vö. az 97. számú jegyzettel.)

56. Nagy Péter cselekménynek tekinti a cselekmény tervezését. Csornoky a Tildy-szöktetést csak tervezte, de még a kísérletéig sem jutott el.

57. Tkp. mögötte.

58. Az egyik a járszalagot tartotta, a másik a drótot. A különbség csak annyi, hogy a járszalagot a járni tanuló kisgyermek derekára kötik jótét kezek, a drótot pedig a kóbor ebekre vadászó gyepmester, vagyis a sintér használja.

59. A Levelek Piroskának 285. kéziratoldalán olvashatunk róla: „Nem követségi alkalmazott volt, hanem mindenes Mohamed, a szolgánk.” (Szolgánk… Különös szóhasználat…)

60. Uram, nagy dolog történt. Jugoszlávia többé nem jó. Tájékoztató Iroda úr nagyon mérges.

61. A Tájékoztató Iroda Jugoszláviát megbélyegző határozatát nem egy koraőszi napon, hanem 1948. június 29-én tették közzé. Vagyis nem a Csornoky leváltása és őrizetbe vétele, Tildy lemondása után, hanem hetekkel előtte, amikor Csornoky épp Svájcig kísérte a Kairóból hazafelé tartó Tildy Zoltánnét. – Palasik Mária meggyőzően érvel amellett, hogy épp a béketábor Titóval történt szakítása nyomán vált sürgőssé Tildy eltávolítása. A határozat ugyanis elmarasztalta Titó parasztpolitikáját, mondván, hogy a föld-magántulajdon továbbélése és a parasztgazdaságok virágzása miatt a Jugoszláv Kommunista Párt burzsoá befolyás alá került. Rákosiék úgy látták, ez az a pont, ahol a Tildy vezette kisgazdák nem lesznek hajlandóak további engedményt tenni: nem lehet őket szembeállítani egy olyan parasztpolitikával, amelyben hisznek, és amelyet meg akarnak valósítani. (Palasik, 2000, 273–281.)

62. FESE: Fonds Européen de Secours aux Etudians.

63. Nagy Péter a FESE magyarországi megbízottja volt. Még a háború idején, Svájcban kapta a megbízatást. (Levelek Piroskának, 252.) 1946 nyarán az angliai Cambridge-ben ő képviselte Magyarországot a FESE kongresszusán. (Uo. 253.).

64. Bizonyára úgy gondolja: „személy szerint”.

65. A Levelek Piroskának 284. kéziratlapján olvashatunk róla: „A jugoszláv ügyvivőnek szégyenszemre elfelejtettem a nevét […]. Nagydarab montenegrói fiatalember volt, szép ember, s gyönyörű felesége, Aisa; mohamedánok voltak.”

66. A francia mondat fordítása: „Köszönöm barátom, hogy megszabaditott bennünket attól a kis szarostól”.

67. A Csornoky és Tildy bukását követő időszak sajtóvisszhangja és egyéb dokumentumai közül számos megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában: MNL-OL, XIX-J-1-j, 20. doboz – Külügyminisztérium – Egyiptom – TÜK – 1945–64 – 30/e, 590 res[ervált]. p[olitikai]. 1948. – Nagy Péter levele Rajk külügyminiszterhez, Kairó, 1948. augusztus 5. Tárgy: Csornoky követ lemondásának visszhangja. Kivágatok a Le Journal d’Egypte (Samedi, 31 Juillet, 1948); The Egyptian Gazette (Friday, July 30, 1948); Le Progrés Egyptien (Samedi, 31 Juillet, 1948); La Bourse Egyptienne (Vendredi, 30 Juillet, 1948); Egyptian Mail (Saturday, July 31, 1948) című lapokból, és MNL-OL, XIX-J-1-j, 20. doboz – Külügyminisztérium – Egyiptom – TÜK – 1945–64 – 30/e 3283 res[ervált].p[olitikai]. 1948, Magyarellenes rágalmak az egyiptomi sajtóban Csornoky-üggyel kapcsolatban. – A „Külügyminisztérium” feliratú palliumban Nagy Péter levele. A címzett: Rajk László külügyminiszter. 1948. szeptember 11. Mellette az Akhbar El-Yom című lap 1948. augusztus 28-i számának arab nyelvű és franciára fordított cikke. – Arról, amit Nagy Péter memoárjában említ (dupla fenekű bőrönd, stb.), nem tesznek említést ezek a cikkek, de Nagy Pétert néven nevezik mint Csornoky bukásának elősegítőjét.

68. Ennek ellentmondani látszik, hogy a már említett jelzetű „1948. szeptember 11-i 74/pol.-1948” számú jelentését Nagy Péter így zárta: „Miniszter Úr másértelmű utasításának hiányában a hír megjelenése ügyében semmiféle lépést sem tettem”. Vagyis nem kapott utasítást, hanem ő döntött úgy, hogy nem reagál.

69. Péter János (1910–1999) református püspök, külügyminiszter 1936–45-ben a budapesti Bethesda Kórház lelkésze volt, 1944-ben az ő kórházi lakásában is bujkált Tildy Zoltán. 1946-ban, a párizsi békekonferencián a magyar delegáció tagja, majd 1949-ig (Tildy és Szakasits idején) a köztársasági elnöki titkárság vezetője. 1949 novemberétől a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, az 1956-os forradalom alatt lemond a püspöki méltóságról. 1956 decemberétől a Kulturális Kapcsolatok Intézetének vezetője, 1958 és 1961 között Sík Endre külügyminiszter első helyettese, majd 1973-ig külügyminiszter. Az MSzMP-be külügyminiszteri kinevezése évében lép be, 1966-tól 1988-ig a Központi Bizottság tagja. 1973-tól 1988-ig az Országgyűlés alelnöke.

70. Péter János nem személyi titkára volt Tildynek, hanem a köztársasági elnök titkárságát vezette.

71. Péter János kairói küldetéséről több forrásból is van információnk. – Rácz Erzsébet 1948. július 27-én jegyzi fel naplójába (Rácz E.: Napló, 415.): „Viktort állítólag hazaárulással vádolják. Feleségének haza kell jönni. Ha elválnak, valószínűleg futni hagyják. Péter János a kapcsolattartó. Látszólag mindkét oldal bizalmasa, de csak egyiknek dolgozik. Az elnököt mindenki cserbenhagyta.” Augusztus 3-án már a kairói út tervéről is értesít (417.): „Péter János Kairóba utazik, hogy magával hozza Csornokynét. Az egyiptomi követségről nem kapott vízumot. Prágán és Amsterdamon keresztül megy. Csak be ne dugják valamelyik sivatagi internáló táborba, és ott ne felejtsék…” – jegyezte meg Szeleczky. „Elképzelhető, hogy ott úgy fogadják őt, mint itt Csornokyt… Csornokyné valószínűleg nem jön haza, mert nyilatkozott a rádiónak, hogy a férje ártatlan, és apja ellen irányul az eljárás. Ezt a nyilatkozatot biztosan nem magától tette…” – Nagy Péter augusztus 9-én érkező 1685/1944. iktatószámú táviratában (bizonyára 8-án, vasárnap) arról értesíti a Külügyminisztériumot, hogy „Péter János vízuma ügyében ünnepek miatt ma sem tudtam eljárni amint választ kapok értesítést küldök Nagy Péter.” (MNL-OL, 54. fol.) – Rácz Erzsébet augusztus 17-én számol be arról (421.), hogy „Péter János megkapta a beutazási engedélyt Egyiptomba. De Csornokyné állítólag már nincs Kairóban, és nem adott ki semmit”. És végül augusztus 25-én (422.): „Péter János Kairóból egyedül érkezett” – jelenti Rácz Erzsébet naplóbejegyzése. – Péter János és Tildy Erzsébet kairói megbeszéléseiről Frank László Egyiptomban és az Egyesült Államokban egyaránt tevékeny üzletember, Szegedy-Maszák Aladár egykori iskolatársa számol be. 1948. augusztus 25-én kelt levelében (USHMM, 7. pallium) ezt írja: „[…] a legutolsó futár, (Édesapja titkára) [Péter János] Erzsébet szerint szimpatikusan viselkedett, és inkább a lelkész beszélt belőle, mikor arról szerette volna meggyőzni, hogy a családja mellett van a helye. Másrészt azonban félelmét is elárulta időnként, attól aggódva, hogy misszióját eredménytelenül fogja végezni. Felesége és 4 gyermekük várják, és még nem tudja, milyen új feladatok várnak rá, ha hazaér. […] Erzsébet nagy konfliktusában is okosan intézi sorsát. Ehhez sok kedves barát és itteni legmagasabb körök is nagy segítségére vannak. Némi előzetes női diplomácia alkalmazása után megmondta a futárnak, hogy miután semmi garanciája nincs arra, hogy hazamenetelével segít az otthoniakon, kénytelen nemet mondani. Ezek utána titkár úr 21-én délben hazarepült.” – Nem minden tanulság nélkül való idézni, mit ír visszaemlékezéseiben Péter Jánosról Rákosi Mátyás: „Ezekben a hetekben [ti. 1948 nyarán, Tildy lemondatása után] jelentkezett nálam Tildy titkára, Péter János ugyancsak református pap, aki jól beszélt angolul, németül, sőt, ha emlékezetem nem csal, franciául is, és kérte, hogy nyelvismereteire való tekintettel küldjük külföldre, diplomáciai munkára. Én Péter Jánost már évek óta ismertem, s azt mondtam neki: nézze, magának rendes, jó felesége van és három egészséges fia. Ha maga megjelenik valamely tőkés országban a követségen, azonnal megrohanják a külföldre szökött magyar ellenforradalmárok, s még ha ellen is tud állni a kísérteseknek, ígéreteknek vagy fenyegetéseknek, se vége, se hossza a komplikációknak. Én azt javaslom, maradjon maga egyelőre itthon, dolgozzon a papi pályán, ahol nekünk ilyen fiatal lelkészek jól elkelnek, s meglátja, meg fogja találni a számítását, annál is inkább, mert mi magának segíteni fogunk. Péter János megköszönte tanácsomat, tartotta magát hozzá, s mint az azóta történtek mutatják, nem volt oka megbánni.” (Rákosi, Visszaemlékezések, 669.)

72. Mátrai Tamás (1914–1967) 1945–1948 között államvédelmista alezredes. 1950–1953 között diplomáciai testületre került, ügyvivő Bécsben. A Péter Gábor-ügyben letartóztatták. 1953 novemberében szabadult, az eljárást megszüntették.

73. Beck János (1915–2001) életrajzát nem találtam az általam tanulmányozott kézikönyvekben. Valószínűleg 1948 októberében lett a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, miután Heltai György az Igazságügyi Minisztériumba távozott. 1949-ben letartóztatták, és a Rajk-per egyik mellékperében 10 évi kényszermunkára ítélték. 1954-ben szabadult. Később nagykövet lett, Kubában.

74. Csornoky Viktor 1948. július 18-án írásbeli felhatalmazást adott feleségének, hogy a Banque Misr-ben (Cairo, 15, Sh. Emad El-Dine) levő 10. számú széfjét távollétében a nála hagyott kulccsal kinyithassa. A meghatalmazást és az aláírásokat (amelyek ezen a példányon nem láthatók) 1499/1948-as iktatószámmal Nagy Péter hitelesítette. (MNL-OL, 66-67. fol.) – Az 1948. július 23-án (tehát őrizetbe vétele napján), délután 15 órakor Tímár István rendőr ezredes által felvett „Gyanúsított kihallgatásáról Jegyzőkönyv [sic!]” utolsó lapján (ÁBTL-Cs, 23. fol.) elmondja, hogy papírlapokra írt kairói naplóját, valamint levelezését stb. időközönként elhelyezte safe-jében, a Bank Misr.-ben. „A safe kulcsa jelenleg Alexandriában tartózkodó feleségem birtokában van. A safe a banknál csak saját aláírásom ellenében, illetve nekem, általam nyitható ki. Mielőtt most eljöttem Magyarországra, adtam a feleségemnek egy általános meghatalmazást, amelynek értelmében helyettem és nevemben mindenféle jogcselekményt végezhet, és az is kifejezetten benne van a meghatalmazásban, hogy a safe-em felett is rendelkezhet, azonban nem tudom, hogy a meghatalmazás az egyiptomi törvények értelmében joghatályos-e.”

75. „Ordót”, kitüntetést is kapott Nagy Péter. A Levelek Piroskának 304. kéziratlapján írja: „Haditetteimért talán senki sem mondott köszönetet – jó másfél év múlva kaptam érte kitüntetést.” – Valójában a sajtó – így a Független Magyarország már 1948. szeptember 13-án tudósított 2. lapján: „Nagy Péter kairói követségi titkár kitüntetése. – A hivatalos lap mai száma közli, hogy a köztársasági elnök dr. Nagy Péter külügyminiszteri segédtitkárnak, a kairói magyar követség titkárának a független és demokratikus Magyarország érdekeinek elősegítése és támogatása körül szerzett érdemeiért a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét adományozta.”

76. Tildy Erzsébet 1948. szeptember 26-án írta Szegedy-Maszák Aladárnak: „Nagy Pétert egyébként visszarendelték és ma egy hete családjával együtt hazautazott.” (USHMM, 4. pallium.) Nagy Péter 1948. október 10-én már a bécsi követség ideiglenes ügyvivője volt. (MNL-OL XIX.3.1.w – Személyi törzslapok – Az adatot ezúton köszönöm meg Gecsényi Lajosnak.)

77. Nagy Péter adoptált gyermeke, feleségének első házasságából származó leánya.

78. A beszélgetést magnetofon-kazettán rögzítettem. A felvétel egy példányát átadtam Nagy Piroskának, Nagy Péter leányának. Másik példánya birtokomban van.

79. Szegedy-Maszák Aladár (1903–1988). Diplomata, 1945-től a Magyar Köztársaság első washingtoni követe. 1947-ben, Nagy Ferenc lemondatását követően nem ismerte el törvényesnek a Dinnyés-kormányt, és nem tért haza Magyarországra.

80. Szőnyi Tibor (1903–1949) orvos, politikus. 1939 és 1945 között Svájcban élt (ekkor még Hoffmann Tibor néven), 1943–44-ben szervezte és vezette a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front svájci csoportját. A Rajk-per negyedrendű vádlottjaként halálra ítélték és kivégezték.

81. Nagy Adorján (1888–1956) a Nemzeti Színház színművésze.

82. Szabados Piroska (1893–1967) színművésznő.

83. A fogolycsere 1922-ben történt.

84. Szabados Árpád (1887–1966).

85. Földi Iván (1921) 1945 novemberében hazatért Svájcból. 1949-ben letartóztatták, 1950-ben 13 évi börtönre ítélték. 1955 januárjában szabadult, áprilisban rehabilitálták.

86. Aczél György (1917–1991) kommunista politikus.

87. 1942–1943-ban Bakay Lajos (1880–1959) sebészprofesszor volt az akkor az orvosi kart is magában foglaló Pázmány Péter Tudományegyetem rektora.

88. Komlós Aladár (1892–1980) irodalomtörténész, aki az úgynevezett Kasztner-vonaton, Kasztner Rezső (1906–1957) embermentő akciójával került Svájcba, 1944-ben.

89. Antiszemita rigmus. „Erger-Berger-Schossberger”-ként is ismert.

90. Vági Ferenc (1918–1950) vegyészmérnök. Az úgynevezett „svájci per”-ben halálra ítélték és kivégezték. 1953-ban rehabilitálták.

91. 2014. június 24-én fölkerestem dr. Del Medico Imrét, aki fölvilágosított, hogy Nagy Péter titulusa „fogalmazó gyakornok” volt. Az adatot ezúton is köszönöm.

92. Szebenyi Endre (1912–1949) jogász. A Belügyminisztériumban Rajk László államtitkára. A Rajk-per egyik mellékperében halálra ítélték, és kivégezték. 1956-ban rehabilitálták.

93. A kislány Nagy Péter felesége, az osztrák származású Fenniger Ilse első házasságából származott. Nagy Péter örökbe fogadta.

94. 1947 decemberétől, Csornoky Kairóba érkezésétől 1948 júliusáig, Csornoky Kairóból való távozását követő őrizetbe vételéig, nyolc hónapon át dolgoztak együtt. Nagy Péter memoárjában elmondja, hogy Egyiptomba való elutazása előtt, Budapesten nem találkozott Csornokyval.

95. A washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum Levéltára Szegedy-Maszák gyűjteményében (RG-10.436) található levelek másolatáról van szó, amelyet átadtam Nagy Péternek.

96. Szegedy-Maszák Aladár 1948. március 31-én ezt írta Csornoky Viktornak: „A Te személyednek, Viktor, jelentőséget elsősorban az elnökkel való rokoni kapcsolatod ad. Tudom, hogy ez bizonyos fokig keserves dolog részedre, de mégis így van, különösen most, hogy az otthoni belpolitikai helyzet egyértelmű. Azzal tisztában vannak az emberek, hogy próbáltál a dolgokon változtatni, és eredmény esetén ezért nyilván elismeréssel adóznának. De eredmény nem volt, sőt olyan hírek is vannak, hogy pl. a szeptemberi krízis idején magad is az elnök politikáját képviselted a kisgazdapárti rebellisekkel szemben, és kijelentetted, hogy Amerikától semmire sem lehet számítani, tehát az elnök politikája a helyes. Továbbá kénytelen vagyok neked azt is elmondani, hogy igen sok hír és pletyka van forgalomban különböző anyagi természetű manipulációkról is, amelyeket bonyolítottál volna. Közfelfogás szerint az elnöknek különböző nehézségekből mindig igen nagy politikai áldozatokkal kellett téged kivásárolnia, úgy az amerikai út után, mint a kairói kinevezés előtt. Így tehát kísérleteid, hogy az események alakulását jó irányban befolyásold, éppen ellenkező eredményt értek el: az elnöknek koncessziókkal kellett a téged fenyegető támadásokat vagy megtorlásokat elhárítania.” – Csornoky április 20-án ezt válaszolta: „Bár elismerésre nem tartok igényt, Aladár, kénytelen vagyok egyes dolgokban a továbbiakban is ellentmondani. Bármennyi hír és pletyka van forgalomban arról, hogy különböző anyagi természetű manipulációkat bonyolítottam volna: ez egyszerűen nem igaz. Annyira nem igaz, hogy súlyt helyeztem arra is, hogy elsősorban megszabaduljak minden olyan gazdasági természetű kapcsolattól, amibe a Pártnál 1945-ben viselt pozíciómnál fogva a legtöbbször tudtomon kívül kerültem. Vettem időt és fáradságot arra, hogy sorozatosan mindenről lemondtam. És ez alkalommal voltam olyan óvatos, hogy minden ezekre vonatkozó írásbeli bizonyítékot megőriztem. Ezekről a dolgokról kár is beszélni, mert ezúttal nagyon óvatos voltam, és még inszinuációkra sincsen mód. – Kénytelen vagyok azt is őszintén megmondani, bármilyen csalódást fog is ez kelteni, hogy egyetlen egyszer sem került arra sor, hogy engem bármiből ki kellett volna politikai áldozatokkal apósomnak vagy bárki másnak vásárolnia. Csak arra az egyre vagyok kíváncsi, kedves Aladár, hogy vajon olyannak ismersz-e engem, aki ilyesmit hajlandó lenne elfogadni?”

97. Nagy Péter sajátos módon nem gondol bele abba, hogy Szegedy-Maszák vagy Csornoky nem a köztársasági államformát vagy a demokráciát ellenezte, hanem épp azt az irányvonalat, amely ezeket igyekezett felszámolni. Vagyis nem az adott rezsim ellenségei, hanem az adott rezsim ellenségeinek ellenségei voltak. Szegedy-Maszák például közölte a State Departmenttel, hogy nem mond le, mert a Dinnyés-kormány nem lévén szuverén, nincs kinek és hová benyújtania a lemondását. Ha ugyanis benyújtaná lemondását, gesztusával törvényesnek ismerné el a nem szabad akaratából cselekvő szervezetet. Változatlanul követnek tekinti magát, és nem fogad el instrukciókat attól, akit Gyöngyösi után ügyvezető külügyminiszternek neveztek ki. (Vö. az 55. számú jegyzettel!)

98. Kallós Ödönről lásd a 4. számú jegyzetet.

99. Lásd ezzel kapcsolatban a memoár-fejezet szövegéhez tartozó. 21. számú jegyzetet!

100. Tildy Zoltánné 1896-ban született és 1985-ben hunyt el.

101. Nagy Péter és Szász Béla kapcsolatához lásd a 28– 30., 34., 36–38. és 40. számú jegyzetet.

102. Az 1919 júniusában született Csornoky Viktor 16 hónappal volt idősebb az 1920 októberében született Nagy Péternél.

103. Feltételezésem szerint Nagy Péter itt arról nem beszélt mégsem, amit memoárjában leír, tudniillik hogy úgy gondolja: Heltai György volt 1956-ban a Varsói Szerződésből való kilépés gondolatának szellemi atyja. Lásd a Levelek-fejezet jegyzeteit!

104. Nagy Péter: Levelek Piroskának című memoárja 275. kéziratlapján azt írja: Szebenyi közölte, hogy „fő feladatom az ő [Csornoky] paralizálása lesz, ezt várja tőlem a párt, ezért küldenek engem.”

105. Nagy Péternek több, Heltai Györgynek és Rajk Lászlónak Kairóból küldött jelentése maradt fönn. Lásd például a 67. számú jegyzetet.

106. A Csornoky elleni, Rajk aláírta feljelentés megtalálható az ÁBTL-ben (ÁBTL-Cs 146. fol.) és a Budapest Főváros Levéltárában őrzött népbírósági periratokban. A feljelentésen 1948. november 11-i dátum szerepel – a vádirat dátuma november 5.

107. Berei Andor (1900–1979) kommunista politikus.

108. Nagy Péter a Levelek Piroskának XXXV. fejezetében, a kézirat 315. lapján, az 1949-es esztendőről szólva ír erről.

109. Pert és vizsgálatot emlegetve a Csornoky-perre gondoltunk, de Nagy Péter – logikusan, tekintve, hogy az előbbiekben Rajkról volt szó – a Rajk-perrel kapcsolatos kalandját mondja el.

110. Rajk Lászlót 1949. május 30-án tartóztatták le, a Szabad Nép június 16-án tette közzé a letartóztatás hírét, a per szeptember 16-án kezdődött.

111. 1948 novemberében Nagy Péter már a bécsi követségen dolgozott. (Vö. a 76. számú jegyzettel!)

112. A regény Angliában 1940-ben jelent meg.

113. Szász Béla könyvében nem találtunk ilyen vagy ehhez hasonló kitételt.

114. Buharin, Nyikolaj Ivanovics (1888–1938) politikus, marxista teoretikus, az 1920-as évektől ő irányította a szovjet irodalompolitikát. 1937-ben letartóztatták, és egy kirakatperben halálra ítélték.

115. Nagy Péter ezzel arra figyelmeztetett, hogy a magyar-egyiptomi kapcsolatok ekkor nem voltak nagyköveti szintűek.

116. 2006-ban, amikor az interjú készült, még nem tudtunk arról, hogy Nagy Péter 1951-től 1962-ig „Borisz” fedőnéven ügynöki tevékenységet végzett. Ezt a tényt részletesen feltárta Papp István: „Kettős ügynök – Nagy Péter, Szabó Dezső és az állambiztonság” című tanulmányában (Kommentár, 2010. 5. sz. 18– 29), és Szőnyei Tamás: Titkos írás. Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956–1990. című könyvében (Budapest, Noran, 2012.).

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.