Angyal és ördög

A fejdelem szólt a művészhez:
„Két képet fess nekem, művész!”
Én vert arannyal megfizetlek,
Ha mindkettő kedvemre lész.
Egyikre fesd a legszebb angyalt,
Minő csak a mennyben lehet;
A másikra az ördögöt fesd,
Minőnek őt te képzeled.”

A művész, véve a parancsot,
Nemes-szerényen meghajolt.
Szép homlokán fölgyúlt az eszme,
De ajka egy hangot se szólt.
Vevé a vásznat, a festéket,
És a teremtő ecsetet;
Elrejtezett csöndes lakába,
És éjet-napot összetett.

Készült a két kép. De míg készült:
Nem láthatá meg senkisem.
Bár készülőbe’ vágyott volna
Bírálni sok kiváncsi szem.
De végre fejdelme elébe
Viszi munkáját a művész.
– El van leplezve mind a kettő:
„Uram! a kettős munka kész!”

„Vegyétek le a leplet róla!”
Parancsolá a fejdelem.
Sok kéz kinyúlik, de előlép
Maga a művész hirtelen.
„Megengeded, uram, a leplet
Magam vonjam le.” Szól ekép,
S leleplezi az egyiket… Oh!
Mily ragyogó eszményi kép!

Bájos leánykép, melynél szebbet
Nem látott soha földi szem.
Mennyei öröm fénylik arcán,
Ajkán mosolyg a szerelem.
És szemei kék tükörében,
Mit föl nem zavart szenvedély –
Feneketlen, s mégis átlátszó
Tengerszem mosolyg: a kedély.

Fehér homloka derűjében
Egy cherub tisztasága van,
Selyem hajának szála oly fény,
Melynek árnyéka is arany.
Keblét emeli a lehellet,
Kezét imára kulcsolá,
S bár szárnya nincsen, hogy repüljön,
De mégis égből szállt alá.

A fejdelem jóváhagyólag
Intett fejével; és szemét
A képről a művészre, aztán
A tömegben jártatva szét,
Szólt: „Szebb alakot álmaimban
Sem láttam ennél, oh, művész!
Leplezd le már az ördög képét,
Jutalmad fejedelmi lész!”

S az ördög képét még kiváncsibb
Szemekkel kémli a tömeg.
Keresi szarvát, hosszú farkát,
Setét szemeitől remeg.
De ámulat! a szörny helyett egy
Gyönyörű arc mosolyg elé;
A százszor fényesb kép előtt el-
Homályosul az angyalé.

Derültebb homlokán a fénynek
Részegítőbb varázsa ég.
Szemében vakítóbb a sugár
És csábítóbb a szendeség.
Míg arcán reszket mámor és kéj,
Zilán kibontott fürtivel
Villanyfolyam szikrázva játszik,
Úgy epeszt, és úgy ingerel!

És mintha ajka félig nyílva
Lihegne, titkos kéj után,
És szeme álmodozni hívna
Homályos édes éjszakán…
S mintha az arcon egy veszélyes
Örvényben összefolyna ott
Mind, ami édest és halálost
Az őrült vágy álmodhatott…

„Ez hát az ördög? – felkiáltnak –
Egy angyalnál szebb női kép!”
De csöndet int a fejdelem most,
És a művész elébe lép.
„Én értelek – mond –, igazad van.
Jutalmad bizton fölvehetd.
Egy szép asszony szívünknek angyal
És ördög egyaránt lehet.”

(1853)

JEGYZETEK

1 Szász Károly (1829–1905)

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.