A TÁNCOLÓ KÍGYÓ – Le Serpent qui danse

Imádom, te drága közömbös,
Gyönyörű alakod,
Amelyen mint lobogó köntös,
A bőröd úgy ragyog.

Hajad mélyéből fanyar illat
Kavarog szerteszét,
Kóbor tenger szagával izgat,
A fodra barna-kék.

Szemedben nincs keserű, édes,
Csak nézni, látni van,
Hideg ékszer, de mélye kétes
Fél vas meg fél arany.

Ha nézek imbolygó csípődre,
Olyan a rajza, mint
Kígyó ha táncol, elbűvölve
A bot jelére ring.

Lustaság súlyától himbálod
Kislányos fejed,
Akár a kölyök elefántok,
Lágyan, élveteg.

Nyújtózik, megfeszül a tested,
Mint partot elhagyó,
Árbocával már egyre messzebb
Enyésző szép hajó.

Ahogy az elolvadó gleccser
Zengve csörgedezik,
Ajkadról nyál nedve eredt el,
S fut le a fogadig.

Szabadok boraként hörpintem:
Epe s diadal,
Olvadt ég, mely tele van szívem
Csillagaival.

SÖTÉTSÉG – Les ténèbres

A mérhetetlen bánat pincemélyén
Ahol a sors száműzöttjeként
Sose látok égő, játszi fényt,
Csak az éj van, a hely úrnője és én.

Festő vagyok, akit egy gúnyos Isten,
Sötétben festeni kényszerít,
S hogy egy gyászos szakácskönyv szerint
Süssem-főzzem és faljam föl a szívem.

Cikkan a fény és egyszerre elém lép
Egy tündöklő kísértet, amely
Bűvös, keleti, álombeli szépség,

S mikor egész termete kikel,
Ráismerek a szép látogatóra:
– Ez ő! Sötéten, mégis fölragyogva.

AZ ILLAT – Le parfum

Mondd, olvasóm, húzott-e mámorod
Belélegezni részegen a tömjént,
Ha betölti a templom égi csöndjét,
Vagy egy zacskóból pézsmaillatot?

A mában és az újraalkotott
Múltban bódítja mélyen el az elménk;
A drága testről épp így gyűjtögetnénk
A virág nyomát, a volt balzsamot.

Súlyos, rugalmas haja eleven
Tasak, a szoba tömjént lehelője,
Vad, rőt illatok ömlenek belőle,

Ruhája muszlin, ruhája selyem,
ő maga meg a tiszta fiatalság,
Melyből a szőrme nagy illata csap rád.

FORDÍTOTTA GYŐRI LÁSZLÓ