(részlet)
Téged szeret, – ki tűz szenébe néz,
vigyázva izzó vasnak hőfokát,
vagy az, ki vájatok csendjében áll,
tapintja szénfal csillanó erét
s a föld méhében fényért, életért
kemény marokkal küzdelemre lép.
Téged szeret Teréz, – ki dús gyapotba jár –
csak hallanád – oly szépen énekel,
hogy fel sem ismernéd e régi dalt,
mely hordta summáslányok súlyos bánatát.
S szeret Teréz apja is, a földműves,
ki napnak tartja solti szőlők új borát
s csettint, dicsérve színét, illatát.
Téged szeret! Te hoztál szikkadt rög fölé
záporral terhes nagyszerű vihart –
s a csöndes és kicsiny viskók fölé
oly szép pacsirta-éneket –
szabadság hírmondója, Te –
nincsen, ki Téged elfelejt.
(…)
S nagyon szeretlek én. Csudálatos szavad
haragvó szíved hányszor hallgatom, –
szavad, mely úri klubba tört és szívedet,
mely mint a vészmadárnak szárnycsapása vert,
Pozsony felett viharmadárként verdesett!
(1952)