DAGÁLY
a víz
amit tengernek hazudtál
hallgatásod
fémlemezén csillog
a felcsapódó permet
hideg verejtékében nézzük
ahogy a horizont kése
a Napba vág
ködös vagyok
mint egy kór
nem tudsz rólam
én is csak
a levegő tükrére karcolt
napok mögött látom
egy arc
ráncainak gödrét
ahová
a nappalok az éjszakák
és az elhallgatott szavak
testét dobálják
APÁLY
ezen a sziklán álltunk
amikor az arcod
a tengerbe esett
te már nem láttad
hínárujjak nyúltak érte
és a víz borzalmas árnyainak
leplébe tekerték
azóta sem tudom
kit kísértem haza
ÉRKEZÉS
miután ledobtak
és krátert ütöttél
elhúzódott lábadtól a tenger
csak egy darabot hagytál
a Napból
így a villanás töredezett
krómfényében néztük ahogy
a mederbe gyűlt savas vízből
iszol
és eloltod égő szárnyad
mikor magadhoz húztál
csápjaiddal
arra gondoltam
angyal is lehettél volna