Szilágyi Eszter Anna – Versek

A TILOS VERSELMÉNYEKBŐL…
(a három júlia)

JÚLIA (Sz.)

Sötét az ég oda
sötét e kis szoba ide
Melybe mint fénysúgár
Nem toppan Júlia

Lelkem idézgeti mint rossz rima
Teste hajlásit mozdulat rugóit
lénye egészbe gyűlt illúziójit
unásig forszírozva akár ha
mechanikai tortúra

Midőn a test is belép
és ajvékolva húzza föl magát
a diadalútra e lenti rúd
bár nem éppen Toldim rúdja
súllyos tolakodó egy szűz viszonyba
Már egész valóm benne tolong
és vérem lassúdad szökése
önhazudtolón száguldoz most e
botban feléje
Júlia
míg te édesen alszol
szomszéd szobánkban
tested párái magányos
őrleányid környül
de lelked édes tulipánt
bárhol lehet
talán
a harcmezők után
fölöttem is megáll
itt e reszketeg
ágy bajos tüzében
a szomszéd
szobában…

JULIANNA

Hogy kibontottalak
utolsó pendelyedből
vágni látsszék a csendet
kicsinyke sikkanásod
Nem fogta elmém
eredetjét, sem mire
véljem öröm vagy
félsz
Inkább a gyermek
szabad futása
volt ez Kibontakozni
sullyos kötések
követelmiből
Egy semmi állat
egy szöszke macska
átlényítése voltál
akkor éjjel
nem férjedurad és
parancsolód én
de kandúr
bandikád…

és JULIANNÁM

A zsákjainkat vonjuk
sok-sok éve
tápláljuk széltől óvjuk
megdolgoztatjuk
pénzeért
de örömeink elmaradtak
nem úgy, fiam, mindegyre
mondod
az élet nem egy
diadalmi mámor
hát nem, fiam, ezt én is
pont tudom
Csak kár, hogy mégse
dacol a szívünk a megszokással
meg kár, hogy vér és szarzsák
csak a testünk, nem
hurik bülbül paradicsoma
hová betévednünk
majd csak a halál után
szabadna, egy másik tájon
másik regula szerint

itt meg egymásnak
keserű fiai lettünk
gömbölyű feleség
délceg férj helyett
egy mismasch
nem és kor nekül
való együttes
zenénk a lóvonó
huzás bádoglavóron
édes néni –
ha szólíthatlak így
nőm, fiam, bakám
– volt benned egy
édes utam
egy járatom, mint
mongyam, és azon
surrogva közlekedett
a lelkünk

JULISKA

Biztos az isten
egy álmot látott
aminek mintájára
teremtette aztán
a világot
Na ilyen álom volt
ez a lány a Julianna és a János
nászéjszakáján

Egy oktondi pocok
egy okoskodó vizicsibe
egy cifrálkodó vízililiom
egy nyurga szélike

Minden egy porcikája
az emberi tökéletesség
maximája
minden sóhajtása
passzát és megszólalása
adekvát bölcs kis
kádika
kifogyhatatlan bőségszaruja
játék, kedv, ötlet
szelindek tekintet
máskor meg puckos
vircsaftolás

Megremeg az öreg –
mindez egy álom volt csupán
és a semmibe tűnt

Így bűnteti az Úr
a túlontúl ragaszkodó
heves szerelmet

nem fogok erről írni
soha többet.

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.