Almási Miklós – Dilettánsok gyilkost játszanak

Macbeth

 

Hátborzongató indítás: Macbeth ballag hazafelé, egyszer csak boszorkányok tűnnek elő és jósolnak Macbethnek – karriert, felemelkedést ígérnek. Igaz, kódoltan, de mégis. Ki hisz nekik? Hazaér, de mintha varázsütésre, érkezik a hír: a jóslatok fele máris bevált, Macbeth thán (grófi rang skót megfelelője) lett. Pontosan az, amit a banyák jósoltak, mert közben Duncan, a király a norvégok elleni harcban véghezvitt hőstettért előlépteti. De szinte azonnal itt a másik hír, amit elsőként a Lady közöl, a Király érkezik, az éjszakát a várukban tölti. A boszorkák jóslatát ismeri már, de az ő agyában lobban a gondolat: itt a pillanat, az alkalom, megölni a királyt, s ezzel Macbeth trónra léphet. Férjének jósolták, de ő akar a tőr lenni, mert erősebb – legalábbis úgy érzi –, mint Macbeth. Hataloméhes spiné, azt hiszi, egy gyilkosság el is intézi férje koronázását.

Sűrű kezdet és tökéletes csavar: Macbeth asszonya lelkében előbb születik a véres merény gondolata, de nem mondja ki, mert bár látja Macbethen, hogy benne is csírázik e gyilkos terv, de egyben azt is, hogy megretten saját magától.

Shakespeare tudja, hogy a politika kenőanyaga mindig a vér volt. De a Macbethben (legrövidebb darabjában) sűrítményként dobja be és egyben vonja is vissza ezt a tézist. Nem elég a vér, a gyilok: ember is kell hozzá, akin bukik e merény. Mert itt ismét egy gyenge hataloméhes hőssel dolgozik. De ne vágjak a lecke elébe. Itt éjszakázik a király, terítve az alkalom, s feladva a lecke. Sebes ez az indítás.

Miért akar Macbeth király lenni? Mert jósolták neki? Fogalma sincs, mit kezdene vele, csak a trón, korona, jogar olyan szép hatalmi jelvények. És a hatalom – bármit is jelentsen számára – biztos jó dolog. Ennyi a motívuma.

És most jön a kegyetlen Shakes­peare: már itt a banyák jóslatát emésztve elkezd az újdonsült thán rettegni. A jóslatok értelmében karnyújtásnyira van a korona, igen ám, de ahhoz gyilkolni kell, megölni a királyt, aki egyfelől rokona, másfelől épp most tüntette ki, ráadásul ő a vendéglátó… Eh, nem sorolom: ez egy beszari gyilkos. Még meg se fogalmazta tervét, hogy mit és hogyan fog az éjszaka csinálni, de már reszket a térde.

 

Még csak kísért a gyilkosság, de már
Úgy rázza világomat, hogy erőmet
Elszívja a képzelet, s már csak az van, ami nincs.

 

Majd a híres sorok:

 

Ha trónra szánt, emeljen rá a sors,
Én semmit se teszek.
(I. felv. 3. szín)

 

Lady Macbeth ismeri urát, majd ő kormányozza lelkét és tőrét:

 

Amit szeretnél
Tisztán szeretnéd: hogy ne hamisan játssz,
De azért úgy nyerj; vonz, nagy
Glamisom
Ami rád szól, hogy „így tégy, ha akarsz!”
S amit bizony jobban félsz elkövetni,
Mint amennyire meg nem tenni
kívánsz
(I. felv. 4. szín)

 

„Félsz” – mondja, tökéletes a diagnózis, mert Macbeth még el se tervezte mi, hogy legyen az éjszaka, máris be van tojva. Márpedig reszkető térdekkel, lelkifurkával nem lehet sikeresen gyilkolni. Gondold el, mit röhögne ezen a latolgatáson III. Richard: ki a csoda törődik lelkével a tett előtt, gyerünk, szúrd-vágd, nem apád, cinikusan és energiával telten. Az összevetés-különbség lehetőségét Jan Kott vette észre…1 (Más kérdés, hogy a végén III. Richardot is megszállja a lelkiismeret-furdalás, a végső csata előtt látomásaival küszködik… De csak miután fél tucat ellenfelét kivégezte. Ezek ketten meg dilettánsok ebben a szakmában, ráadásul rettegnek is – csak szeretnének igazi királygyilkosoknak látszani. Félelem vezette gyilkos pedig nincs.2 A Lady magabiztos és erős, majd ő elintézi, ő gyilkol elsőként – és ki az, aki totál összeomlik a véghajrában? Ez az energiatömb. Mert dilettáns, azaz fogalma sincs a gyilkolásról, hatalmi technikáról, és a lelke mélyén ő fél a legjobban. Csak maszkjai kitűnőek. Tudom, hogy én itt a közvélekedéssel, a színházi előadói tradícióval szembemegyek, egy radikálisan más emberképet látok az írott szöveg mögött. De úgy gondolom, ez a dolgom.

Több shakespeare-i gyilkost ismerünk, gondoljunk csak Richárdra, de ilyen pipogya és egyben vérszomjas – a kettő összefügg – népséget: egyet sem. És hadd tegyem hozzá, ami ennek a vizsgálatnak a lényege: ezek a főágensek végső soron komikus figurák. S mégis ez a legvéresebb királydráma – fekete komédia. Komédia, amire senki sem gondol. Mert a darab „felszínén” történik a nyaknyiszálás, bérgyilkosság, harcostárs leölése, látomás és gyerekgyilkosság, itt vérben úszik a színpad, de csak azért, mert ezt a mészárszéket két tesze-tosza, önjelölt gyilkos vezeti, össze-vissza rohangásznak, fél tervvel és főleg teli nadrággal.

 

 

A páros – az induláskor

 

Macbeth már a jóslatokat végigélve megretten: gyilkolni kell. Képtelenség. Duncan, a király rokon, a vendégjog szent, a kitüntetést épp most vette át tőle Macbeth. Egyelőre csak önmagában él a bizonytalanság, de ahogy hazaér, a Lady észreveszi rajta, hogy nincs benne elszánás. Macbeth útközben levélben meséli a boszorkák jóslatát és a királyi látogatás hírét. A Lady tehát felkészülhet, ismeri gyáva férjét. Mire hazaér, asszonya kész a tervvel, itt az alkalom, nincs mese, egy nyisszantás és megvan a trón. És a Lady készen áll férjét kritikával illetni: „Thánom, arcod könyv: furcsákat olvas / Belőle a szem…” Egy szempillantás alatt tudja, hogy a férje képtelen erre a vállalkozásra, ezért átvállalja a nehezét: majd ő fog döfni. Ő, az erős asszony.

 

Aki jön, azt el kell látnunk: hagyd
a végrehajtást,
A mai éj nagy művét, énreám
a szép jövőt ez az éj szüli, ez,
Királyi trónt és hatalmat szerez.
(I. felv. 5. szín)

 

Szemben Macbethtel, neki már kész terve van az éjszakára, elhatározása kemény. Ja, kérem, a gyilok előtt könnyű hősködni. Úgy gondolja – és egy darabig úgy is látszik –, hogy szemben férjével, ő nem retteg, nincsenek skrupulusai a királygyilkosságot illetően, egyáltalán a vér, a bűn nem riasztja, késsel meg tud bánni. Ha Macbeth gyáva – mondja gúnyosan, ő, a gyenge nő, elintézi a királyt. Ez persze csak nagy mellény, halandzsa, éjfél után mégis csak Macbeth végzi el a véres munkát, nem fogadkozó asszonya. De itt, még a bűn küszöbén, hősködik.

Ettől a kemény tartástól kapott a drámatörténetben és jó ideig a színpadon is különös emberi nagyságot a Lady, ami számomra teljesen érthetetlen. Macbeth háborús hős, épp egy véres küzdelemből érkezik, tudja, mi a kard, a tőr, a vér, és hogy festenek a hullahegyek. A Lady életében nem látott csatát, fegyver nem volt a kezében, könnyen beszél, hősködik: voltaképp már itt az első felvonásban abszurd jelenség: az a nő akar bátor, hős, királycsináló lenni, aki még nem látott igazi vért, nem volt részese élet-halál küzdelemnek. Üres tyúk, amit retorikája, meg képzelete – ez fontos – leplez.

 

 

Ne higgyük, hogy ebben a rajzban Shakespeare nőkritikája jelentkezik. Júliától a Makrancos hölgyig számos nőalakja pompás háromdimenziós, férfiaknál okosabb, talpraesettebb figura. Nem, itt a Lady világon kívülisége a kritika tárgya. Mondanám, az első abszurd figyelmeztetés: ez a nő maga a képtelenség. A darab lényege: belül reszkető dilettánsok tömeggyilkost játszanak.

 

 

Lady Macbeth, az abszurd fúria

 

De hadd térjek vissza a Lady első bemutatkozásához. Itt tényleg ő látszik erősebbnek (strindbergi figurára – Az erősebb című darab nőalakjára emlékeztet). Nemcsak bátorságot, az elhatározás befejezését követeli, nemcsak lelkierőt szuggerál férjébe, de az erősebb jogán: zsarolja is. A király már a várban, az ünneplés sikerült, a hirtelen feltálalt vacsora zajlik, de Macbethnek nem ízlik, nem bírja lélekkel a díszvacsorát, kilép a levegőre, lélegzethez akar jutni. Határozatlanságában tesz még egy utolsó kísérlet:

 

Macbeth: Ne menjünk tovább ebben a dologban
A minap is kitüntetett; arany
Megbecsüléssel vesz körül a nép –
Friss ragyogását mutogatni kell, nem elherdálni.

 

Erre csap le a Lady, zsaroló-szövege:

 

Részeg volt a remény,
Amibe öltöztél? Aludt azóta
S most sápadtan és zölden riad arra,
Amit oly bátran kezdett? Ezután
Ennyibe veszem szerelmed is,
Hát félsz az lenni tettben, s akaratban,
Ami vágyban vagy?3
(I. felv. 7. szín)

 

Ez a visszacsapás vérforralóan goromba: nemcsak gyávának nevezi férjét, hogy nem tud akarattól a tettig eljutni. (Ami sajnos igaz…) Hanem végső érvként férfiasságába is beleköt: Macbeth szerelmébe, pontosabban azt sugallja, ha így áll a dolog, akkor a köztük lévő szex sem igaz, ha nem mer gyilkolni, az ágyban is hazudik.

Szex és szerelem – örök shakespeare-i téma, itt fonákjáról: a szex a gyilkolásra való biztatás – pontosabban – zsarolás kelléke. Lelkileg. Ez a Lady felemás erénye, hogy férje lelkéhez ért, és egyben személyiségének abszurd gyengesége: saját lelkét fel se tudja mérni. Ezért hiszi a színházi gyakorlat, hogy a Lady nagy ember, jelenség. Egy fityiszt, a hatalomvágy elvakítja önmaga képességeit illetően.

Pedig kettejük csatájában innen övé a pálya – egy darabig. Kemény nő, minden gyilokban benne van. Na ja, a maga abszurd módján. Mert ne feledjük: Lady Macbeth ebben a királygyilkos manőverben csak drukker, legfeljebb a vért takarítja el a halálos döfések után, maga tudatlan ehhez a mesterséghez, ebből következően csak a szája nagy, valójában éppoly gyáva az öléshez, mint a thán a darab indulásakor.

 

 

Gondold meg, a királyt Macbeth ölte meg, azonnal trónra kerül. De fegyvertársát, Banquót, akitől tart, hogy áruló lesz, már királyként, ugyancsak ő teteti el láb alól. Aztán mindenkit, akire gyanakszik, akitől fél, lekaszaboltat – Macduff családját is ő nyíratja ki. A félelem nem hagyja el: ezzel indít a darab és csak a végén szűnik meg benne a szűkölő reszketés, mert hinni akar a boszorkányoknak… De a Lady renoméját ez a világon kívüli rettegés nem érinti – legalábbis egy darabig.

A reszkető térdű Macbeth így beleszokik a vérben táncolásba? Igen – ez Shakespeare nagy felfedezése kora lelkivilágáról. Tudomásul kell venni, hogy a gyilkolásban a tétova félelem és a tömeggyilkosság összetartoznak, Macbethben nincs tartás, az egértől is reszket, ezért aki csak eszébe ötlik, mindenkit eltetet láb alól. A félelem ontja a vért. Igaz, most már nem saját kézzel, hanem bérgyilkosok révén. (Más kérdés, hogy kétbalkezesek azok is, hisz a választást is rosszul csinálja, nagy balfasz ez a katona. De nincs számára visszaút. Belemászott a mókuskerékbe.)

Még egyszer mondom: nem lehet érteni, miért híresült el Lady Macbeth nagyasszonyként, sőt „hősi”, parancsoló egyéniségként. Pedig, amint említettem ő csak drukker, illetve nézője a vérpataknak, amit egy idő után már nem bír elviselni. A „vasba öltözött” nő belül üres, összeomlik, megőrül: látomások gyötrik, alvajáró, orvos nem tud segíteni. Irkál valamit és ágyba megy. Nem hitte volna, hogy a gyilkosság másnapja ilyen nehéz? Talán még ez sem jellemző rá: a lélek, ami belül tartotta, tudat alatt összeomlik. Ez a figura az igazi abszurd jelenség a drámában: a semmi felfújva és kipukkadva. De a „felszínen” ő a primus movens: ő indítja be a mészárszéket, bár fogalma sincs arról, mi kell hozzá és mivel jár. Hozzá képest Macbeth, a férfi szolid katona, normális pasas, akit aztán elkap a beindított gépezet, és a beléplántált hatalomvágy.

Össze van ez hozva: a Lady gonoszságával tartja a lelket Macbethben, aztán ő omlik össze menthetetlenül – alvajáró, vérfoltot lát a kezén, hiába mossa, vörös bűnjel marad a helyén. Ismét shakespeare-i bölcsesség: nagy különbség van az „előtte” és az „utána” között: előtte hősködött, miszerint mindenkit le tudna kaszabolni a trónért, aztán mikor a cselekvésre kerül sor, illetve a következményekkel szembesül, belül omlik össze ez a fúria lelkű asszony. Mert dilettáns gyilkos, mint ahogy a háborún kívüli katona férje is az: egyik sem születet briganti.

 

 

A sorozatgyilkos

 

Macbeth minden reszketése, fenntartása, erkölcsmaradványa dacára az első vérfürdő után képtelen kimászni a gyilkolás ördögi játszmájából. A fordulópont Banquo megölése. Semmi értelme, a beszari Macbeth túllép egy határon. Este királyi vacsora, ahol grófjai és méltóságai ülnek az asztalnál, csak Macbeth nem tud közéjük ülni: látomása szerint Banquo ül a helyén. Színi megvalósításban valóban élő Banquónak illik játszani ezt a látomást, mert a balfasz Macbeth rosszul ölette meg. Mert a bérgyilkosok is félnótások voltak. Banquo fia elmenekült. Banquo a vacsorán végig ott ül-eszik-sétál, még az is benne lehet a jelenet színpadi megvalósításában, hogy szólnak hozzá. Nem kell hozzá véres maszk, meg halott fehérség. Van, és kész. Ahogy a boszorkányok is vannak, mert színház, és nincsenek, hisz csak a jóslatuk tartja életben Macbethet.

Macbeth számára nincs visszaút, csak előre, az egyre több vér felé.

 

 

A boszorkányok

 

Velük indul a játszma, randit beszélnek meg, ahol Macbethtel találkoznak, ahol csábítanak, ahol ígérnek, s ahol elhintik a végzetet. Az nem kérdés, hogy kik ezek a lények, az viszont igen, hogy mi a dramaturgiai funkciójuk. Történelmi korban vagyunk, Anglia őskora, skót Highland, tele legendákkal – mondhatnánk, így belefér szereplésük. Csakhogy nekik kiemelt funkciójuk van: velük indul és velük zárul a tragédia, jóslatukkal – melynek fele azonnal teljesül – csábítják be Macbethet a mészárszékbe, hogy még király is lehet; de egyben menekülést is ígérnek, Macbeth csak akkor lesz veszélyben, ha a birnami erdő megindul. Kódolt szöveg, de a katona kódfejtés nélkül hisz nekik.

Magától nem kívánná meg a legfőbb hatalmat? Nem, majd látni fogjuk, tisztes vezér, kardja, becsülete van, álmodni akkor még tud, de saját rangja felett számára elérhetetlenül magas fokozatokat lát. Hogy thán lett, annak, mint a földre szállt csodának örül: a boszorkányok hiteles jósok.

Ezért a boszorkányok jelenete csak látszatra keretjáték. Illetve: az is, de lényegében ők a dráma végső mozgatói. S mivel alvilági lények, vagyis létük a mesék és képtelenségek birodalmába tartozik, ők teszik idézőjelbe azt, ami történik, az állandó vérfolyatást, a Lady kivételes gonoszságát és ürességét, Macbeth állandó rettegését (amit a sorozatos gyilkolás sem tud elűzni lelkéből). A jelenések – mert többször is jönnek –, többértelműségükkel adják a dráma alaphangját: ők dirigálnak ugyan, de ez lehet vízió, lehet legenda (mely tán igaz se volt) és lehet „dramaturgiai kellék”. Egyik sem: szereplésükkel idézőjelbe teszik azt, ami a játék maga, a történés lényegét, sőt magát annak történetfilozófiáját. A „dilettánsok királygyilkot játszanak” című sztorit. Csakhogy ez az idézőjel – Shakespeare-nél – kétértelművé teszi jelenésüket: lehet, hogy igazat mondanak – kódolt formában –, és lehet, hogy mindez csak Macbeth csata utáni kábulatának víziója. Ennek ellene szól, hogy e rémes találkozó ismétlődik, Macbeth bizonyítva akarja látni az ígéretet, mármint hogy mentesül a büntetéstől.

A shakespeare-i kétértelműség már korábbi darab-elemzéseimben is felbukkant. De a drámaíró nem ismétli magát: itt egészen különleges módon érvényesül a „darab mögötti dráma” mechanikája. A boszorkánycsapatnak utóbb a főnöke is megjelenik, nem elég, hogy a földből nőnek ki, hogy fazekukból páncélosok bukkannak fel és alá, a főnök – azaz a hierarchia nemcsak a „felvilágban”, de az alvilágban is létezik: Ez teszi (félig) hitelessé létezésüket, mozgató szerepüket. Félig, mert kódolt üzeneteiket ember legyen a talpán, aki dekódolni tudja, erre fizet rá Macbeth. És persze az egész jelenés éjszaka, ködös félhomályban, kivehetetlen kontúrokkal bukkan elő a semmiből és tűnik el a semmibe: csak Macbeth látja. Személyre szabott üzenetet közölnek.

 

 

Az egész darab szimbolikáját meghatározza ez a „keret”: földalatti lények vezetik Macbethet, s végül a Ladyt is: azaz, amit csinálnak, Föld nem viselheti el. Csak zárójelben: a Földből kinőtt csábítók tudják, kit-miért taszítanak halálos bűnbe. Szerintem e „földből” nőtt bírák, csapdát állítók és egyben bosszúállók – nagy emberi mítosz leszármazottai, Shakespeare ezt használja kerettörténetében: a Föld mint igazságtevő…. – itt csak érintve szerepel. De benne van jeleneteikben. Macbeth sugallatukra először elborzad, aztán lassan elhalványodik benne a boszorkányok (alvilági) ösztönébresztése. Mikor mégis kételkedik, rohan igazolásért, hogy vajon a játszma végén sértetlen marad-e? Igen ám, de a „földalattiak” kódolt nyelven beszélnek, így is, meg másképp is lehet érteni, amit mondanak, csak csábszövegük se így, se úgy nem jut el Macbeth agyához. Megnyugszik, hisz azt hallja, hogy csak az ölheti meg, akit nem anya szült… A dilettáns gyilkos meg se próbálja tovább gondolni a mondókát: oké, relax, olyan ember nem létezik, aki ne anyából bújt volna elő, majmok meg nincsenek e vidéken…

„Idézőjelbe tett sztori” – maga a kontingencia: így is lehetett, de másképp is eshetett, sőt maga a sztori lehet, hogy csak árnyjáték. Ezek a figurák áttetsző amőbák a boszorkányok felől nézve, és az ő csábításukra ugrálnak. Ezen belül azonban állandó marad a „dilettánsok gyilkost játszanak” véres körtánca: alvilág, az emberlény legvégső alja kormányozza a szereplőket, csak épp kalkulatív észt nem ad hozzá. „csak egy döfés…” gondolják, és hisznek az alvilágiaknak. Hisznek, rettegnek, és egyre mélyebbre süllyednek a vérben. Mert, hogy milyen algoritmus következik az első döfésből, mi mindennel kell szembesülniük, hogy nem egyszerű egy főember eltüntetése, azt nem tudhatják előre.

A „keretjáték” forgatja ki Macbethet önmagából: retteg és hisz. Hiszékenysége: kényszer-reflexió, nem volt korábban ő ilyen. De a mókuskerékben nincs más kapaszkodója. Hisz a puszta légnek, az utolsó pillanatig, még az erdő megindulásakor sem szakítja ki magát belőle.

Shakespeare egy serial killert ábrázol, egy magából kifordult gonosztevőt. És a végén mégis megadja neki a harcosnak járó gesztust: Macduffot keresi, találja – megtudja, hogy ő szerepelt a boszorkányok jóslatában, hiszen kivágták az anyjából –, de végigcsinálja a harcot. Nem rongyként távozik, akarom mondani. Ehhez tényleg a költőóriás kell, és a „túl jón-rosszon” gesztusa.

 

 

Jegyzetek


Részlet Az abszurd Shakespeare című készülő könyvemből. Ebben a tanulmányban Szabó Lőrinc fordítását használom – A. M.
 
1. Jan Kott: Kortársunk Shakespeare, Gondolat, 1970. 99.
2. Itt a tegnapi-mai filmbeli bérgyilkos, a hidegvérű „hitman” hollywoodi felfedezését kapom elő magyarázatképp.
3. Fontos, ezért eredetiben:
Was the hope drunk
Wherein you dress’d yourself? Hath it slept since?
And wakes it now, to look so green and pale
At what it did so freely? From this time
 Such I account thy love.

 

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.