Csoma Gábor versei

ALKONYODIK

Lehetőségeim csapdái
ásítanak rám.
Létem árnyával birkózom.
Gesztusaim
mint viseltes ruha
lógnak rajtam.

EMBER

a szavak csempéibe feszülsz
az eget tapétázod magaddal
sóhajod kőnek kiáltod
léted magadhoz mintázod
magadat magaddal igázod

ÉN

vagyok
magam után – néha – nyomot hagyok
adok
mocskos-mámor szemfedőt kapok
a nagyok
arca fölöttem holdként ragyog

mosolyom
néha-néha eladom
konokon
keserűen nevetek romomon
otthonom
önmagam árnyékában hordozom

ELSZAKADÁS

Egymásba tükrözve
vontuk meg
saját semmink
határát,
a szavaink peremén
egyensúlyoztunk.
Áporodott fény
hajolt ránk.
Árnyainkba
takaróztunk.
(…)

Késő gesztusod
lehullt elém.
Bujdokoltam tovább
(…)
elhagyatottan.

KERESŐ

Én hiába
keresem,
elfelejtettem
nevem,
tétován matat
kezem.
A tátogó semmit
lesem
– jobb belső zsebemben
sem lelem –
nem tudom, mi történt
velem.
Én valahol elvesztettem
a nevem.

FÉLELEM

Félek
a fától
a pillanat villanatától
a mosolyok poshadt tavától
nőtől, baráttól
*
beléd mar az idő
álmod szűkölve remeg
léted félretaposva nő
hangtalan hangokból áll
a magány fogja csupán kezed

(depresszió)

kőnehéz vagyok
a szél sikoltásából hallom lihegésem

REGGEL

fekete fények földhöz szegeznek
bennem fakó
fájdalmak remegnek
fáradt, furcsa menetben
vonul a valóság felettem

Tudod, Indián, furcsán érzem az időt. Kis parányi egységei – melyeket soha nem tudtak mérni, és soha nem is fognak tudni mérni – rám kúsznak, belém marnak, fojtogatnak. Látom, ahogy a távolból közelednek felém, elérnek, majd ölelésül egyre-egyre szorosabb. Kiáltani szeretnék, menekülni, de mindhiába. Ellenségemmé vált az idő, létemre tör. Egyedül vagyok, nem vagy velem.
Ellenem fordult a tér is. Minden mérhetetlen kicsiny része gúnyosan kacag, hogy aztán orvul támadjon rám. Sunyin, lehajtott fejjel kúsznak felém, hogy elborítsanak, hogy eltemessenek, hogy kétségeket szüljenek és növeljenek bennem. Ellenséges dimenziók hurokját feszíti rám a tér. Egyedül vagyok, nem vagy velem.

Válaszolsz, de tudod, hogy ez
nem az IGAZI VÁLASZ

És ahogy sokasodnak a
kérdések
Úgy szivárog el belőled
Úgy veszted el
A régi válaszaid igazát
is.

A hangok egymásutánja
megmarad.
De a valódi tartalom
feloldódik
A sok hamis válasz
(…)

Ahogy felsőbb osztályba
lépsz
Egyre több lesz a kérdés
És egyre szürkébb lesz minden

Végül kikristályosodik
benned a szürkeség
De akkor már nem élsz.

IMA

Uram, add
hogy a csönd ne iszonyt keltsen.
hogy a szó rossz fegyver ne lehessen
hogy senki senkire fa mögül ne lessen
hogy a magány börtönébe senki ne vetessen

Hozzád könyörgök, uram
bízhassak félelem nélkül
nyugalmad rám ülepedhessen
palástul, vértül

BÚCSÚZÓUL

Vonz, és félek kimondani
Vonz, és még jobban félek megtenni
Vonz, és nem merek rágondolni
Vonz, nagyon vonz, de nem akarom tudni


Csoma Gábor 1958. szeptember 15-én született és 1981. december 25-én saját elhatározásából halt meg. 23 év és 3 hónap után érzékeny talált tárgyát visszaadta. A varázsló halála című Csáthot mindenesetre nagyon kedvelte.

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.