Nyirán Ferenc: Versek

Majd

 

Majd fosszíliák leszünk

egy valamikori jövőben,

majd ránk rakódnak az idő

olajos rétegei, új fajok népesítik

be a bolygót, mely valaha az

otthonunk volt, és nem marad

fenn rólunk semmi, ami az

ismeretlen nyelven hallgató

különös lényeket érdekelné,

ami kutatásaik tárgyát képezhetné,

mert ők egy oly kor szülöttei,

ahol a mindentudás eleve adott,

ahol nem kérdés a fennmaradt

piramisok titka, ahol már válaszok

sincsenek, mert elérkeztek a dolgok

legvégső határáig; ekkor újraindítják

a letűnt korok itt felejtett fúrótornyait,

hogy belőlünk táplálkozzanak.

 

 

 

Levelek Junilkának 2.

 

Úgy hallgatsz, mint a

Kineret mélyén rejtőző

izgalmas építmény, oly

titkokat is tudhatsz.

 

A múlt történései legyenek

csak veled. Jövőd titkait én

látom csupán, előtted rejtve

maradnak, míg el nem jőnek.

 

Én vagyok a körkörös romok

őrzője, és én lobbantottam

lángra Paracelsus rózsáját.

Én hamvasztalak holtadba.

 

Fekete mágiák tudójaként

ártani akartam neked. De

végül megszántalak. Pedig

te a mulandóság ördöge vagy.

 

Boszorkánykonyhádban éji

sötétben készült számomra

valami ártó kotyvasz. De lám,

végül mégis én áldozlak fel.

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.