Gombó Pál: Bekérik a cikket
Magyar Sajtó, 1977/7., 223–224.

Éppen a helyettes referált, amikor megcsendült az F-telefon. A főszerkesztő automatikusan krákogott egyet, mielőtt felemelte a kagylót.
– Itt Ciddery Kálmán – mondotta.
A vonal végén hűvös női hang szólalt meg:
– Méltó elvtárs titkárságáról beszélek, Sós Irén. Méltó elvtárs üzenetét kell átadnom. Arra kéri Önt, hogy szíveskedjék haladéktalanul beküldeni lapjuknak azt a múlt havi számát, amelyben Lugosi professzor cikke megjelent. Köszönöm.
A csendben a szúk illetlenül percegtek.
– Bekérték a Lugosi-cikket – mondotta végül Ciddery, és láthatóan ciderizett.
– Én nem olvastam, aznap Te voltál az ügyeletes – kapcsolt azonnal a helyettes.
– Lapban sem olvastad? – kérdezte hangsúlyosan Ciddery, mert ő sem reagált lassan. De ezzel véget is ért szellemi fürgeségének rohama. A helyettes spontán első reakciója is, már belátta, hogy ajánlatosabb a szolidaritás.
– Mi lehet a baj vele? – töprengett hangosan Ciddery, és a helyettes visszhangozta – Mi lehet a baj vele?

^*

A titkárnőtől először a lapszám előkeresését kérték. Azonnal! Még le se beszélte a gyerek pelenkázását, már sürgették, ezúttal világosabban „egy elküldhető példányt” kértek. Mondta, hogy már keresi a Jani bácsi, ami nem volt igaz. De amikor a hivatalsegéd meghozta a meggyet, tüstént elküldte a kiadóhoz. Egy perc múlva újra behívták, hogy mi lesz már. És, hogy ne a Jani bácsira bízza, őmaga intézze, sürgősen. És hogy ne egy példányt, hanem két példányt. És hogy addig is tüstént a szerkesztőségi vaspéldányokból adjon egyet.
Közben a szokott négy tag begyűlt a titkárságra, várták a kávét. A titkárnő dúltan lépett ki, és megkérte Béluskát, hogy vigyázzon a feketére, töltse is ki, ő rohan az archívumba.
– Idegesek az elvtársak? – kérdezte sokatmondóan a cinikus Béluska.
– Igen. Bekértek egy cikket – válaszolta a titkárnő, aki nem volt buta. Igazán csak akkor jött izgalomba, amikor Jani bácsit a nyitott vécéajtóban pillantotta meg. A lehúzót javította.
– Jó, jó, megyek már – szólt a távolodó titkárnő után. De az nem hallotta a zubogástól.

*

Egyelőre mind a két példányt bújták.
– Talán ez – mondotta bizonytalanul a helyettes. – Figyeld csak: „A szocialista demokratizmus egyszerre célunk és eszközünk, amit a jog eszközeivel szolgálni és erősíteni kell.” Egy eszközt az eszközeivel…
– Te mindig a stílussal bíbelődsz – legyintett Ciddery. – De talán az tényleg lehet, hogy a demokratizmus miért cél? A cél az a fejlett szocializmus felépítése.
– Lehet, de aligha. Nem olyan feltűnő a mondat.
Tovább bogarásztak.
– És ehhez mit szólsz? „A jogalkalmazás a jogszabályok szocialista értelmezését tételezi fel, ez utóbbinak pedig alapvető módszere a marxista dialektika.” Lehet a jogszabályokat egyáltalán értelmezni? Nem elég értelmesek talán? És pláne dialektikusan?… De hát a Lugosi a professzor, nemde?
Ez az utóbbi kérdés úgy hangzott, mint egy védekezés. A helyettes sietett biztosítani, hogy igen, a Lugosi a professzor.
– Küldjük el már a számot – mondotta Ciddery –, mert a végén…
És bizonytalanul széttárta a karját.

*

A rovatvezetőt mintegy tíz perc múlva hívatták be.
– Mondd, Jóska, összeolvastátok ti ezt a cikket az eredetivel? – kérdezte Ciddery.
– A napos összeolvasókat kérdezd meg! – válaszolta a rovatvezető elég pikírten.
– Nem az oldalról beszélek, hanem arról, hogy az eredeti kéziratot összeolvastátok-e azzal, amit a nyomdába leadtatok?
A hangsúly hatott, a rovatvezető óvatos magatartásba csapott át:
– Nem. Én kérlek azon persze stilizáltam is. Miért, a szerző reklamált?
A helyettes és Ciddery összenéztek. Lehetséges. De fennhangon a főszerkesztő csak ennyit mondott:
– Most azonnal hozd be az általad kezelt eredeti példányt.
– Elő kell keresni előbb – mondotta a rovatvezető. – Ha ugyan megvan.
Ciddery azonban úgy nézett rá, hogy tüstént hozzáfűzte: „Meglesz.” Különben is az elveszés nem mentesít, a szerzőnek biztos van másodpéldánya. A helyettes is hasonló szellemi utakat járhatott be, mert most ő is kérdezett:
– A javított példányt bemutattad a szerzőnek?
– Külföldön volt. Különben is rám bízta.
A rovatvezető szemmel láthatóan visszanyerte formáját, mert mielőtt kiment, még visszaszólt a főszerkesztőnek:
– Egyébként nem a nyomdába küldtem a cikket, hanem Neked adtam oda.
Ciddery megborzongott.

*

Két helyütt olvasták most a cikk példányait. Egy gyakornok és egy pályakezdő a nyomdából bekért eredeti kéziratot vetette össze azzal a szöveggel, ami megjelent a lapban. Egy helyütt kettős té helyett egy tét találtak („tanítota”), másutt pedig egy szókihagyást. („A demokráciát úgy kell értelmezni, mint
a jogok és kötelességek szerves összességét” – ebből a mondatból a szerves kimaradt.)
A rovatvezető pedig a saját javításait ellenőrizte. Hát igen, a fene tudja, jobb lett volna az egészet úgy leadni, ahogy volt, a rosseb bánja, érti-e az olvasó vagy nem, ha nem érti, abból sem lehet baj, de a szerző az bogarászik, az reklamál, abból baj lehet, kell ez az ő idegeinek, pláne most, amikor vinni kellene a kocsit a biztosítóhoz, mert az a marha meghúzta. Az a marha a kocsit, ő a cikket. Legalább ezt hagyta volna benne: „A morális és a jogi komponensek determinálják a demokratizmus értelmezésének »közönséges« formáit, beleértve az állami és egyéb intézkedések lerakódását a tudatban.”
Ciddery és helyettese fogadták a beszámolókat, aztán mivel nem lettek okosabbak, ittak a repriből egy pohár konyakot.
– Az ügy szerencsés kimenetelére – mondotta a helyettes.
– Úgy legyen! – felelte Ciddery, és egy cseppet kilottyantott a földre. Nem babonából, hanem mert a keze még remegett.

^*

Jó hónap telt el, és semmi se történt. Aztán egy tájékoztatón találkozott Ciddery Méltó elvtárssal. Bátorságot gyűjtött és megkérdezte:
– Mondd, kérlek, tulajdonképpen mi volt a baj a Lugosi-cikkel?
– A Lugosi-cikkel?
– Vagy egy hónapja bekértétek.
– Ja, vagy úgy! El is felejtettem megköszönni. Tudod, a fiam számára kértem, most vizsgázik a Lugosinál, és mondtam neki, hogy olvastam tőle nálatok valami írást, majd megszerzem. Ne haragudj már, hogy nem személyesen kértem, de külföldieket kellett kalauzolnom.

*

Ciddery azonban az ügynek ezt a végkifejletét elhallgatta. Nem árthatott az a figyelmeztetés sem az aznapi összeolvasóknak, végeredményben tényleg felületesek voltak, sem a rovatvezetőnek, miért nem mutatja be a cikket végső formájában a szerzőnek.
A helyettesének sem mondott mást, minthogy sikerült tisztáznia az ügyet Méltóval. Amikor az bővebb felvilágosításokért csüggesztette a szemét, gúnyosan ránézett és nem kevés kárörömmel csak annyit mondott:
– Különben is, te azt a cikket nem is olvastad. Pedig megdicsértek érte.

Novobáczky Sándor: Háztáji gondolatok
Magyar Sajtó 1965/1., 33.

– X azelőtt villamoson járt riportra, most pedig a lap kocsiján. Mióta kocsin jár, minden leleplező riportja telibe talál. Titka: helyet cserél a gépkocsivezetővel. A sofőr bemegy a gyárba mint riporter (nem tud meg semmit), X kint marad mint gépkocsivezető (mindent megtud).
– Az okos szerkesztő kétféle kéziratot utasít vissza: a túl rosszat és a túl jót.
– Illogikai szillogizmus. A) A szocializmus jobb, mint a kapitalizmus. B) X a szocializmus rendíthetetlen híve. C) X csak kapitalista országból hajlandó tudósítani.
– Könnyű neki, ő megkap minden bizalmas tájékoztatást! Borbélynál borotválkozik.

Novobáczky Sándor: Magunkról
Magyar Sajtó 1965/11., 350.

– X főszerkesztő becsukta az ajtót, lehalkította a hangját és közölte, hogy a szabadabb tájékoztatásról kíván beszélni.
– Megkérlek, szóljál az érdekemben, hogy velem írassák meg a protekció elleni cikket…
– A jó cikk éppúgy hallgat a papírkosárban, mint a rossz.
– Ha fizetnék érte, meggyőződésből is tudna írni.

Mészáros Ferenc: Epés megjegyzések
Magyar Sajtó, 1966/5. 154., 1966/8, 257., 1968/3., 96.

– Mi szükség van ma, a XX. század második felében, a tudomány és a technika csodálatos korszakában a sajtóra? Hogy lehessen kit elmarasztalni, ha a tudomány, az ipar és a mezőgazdaság valamilyen lényeges feladatot nem tudott megoldani.
– Sokat mondogatjuk, hogy többet kellene foglalkoznia magyar sajtó történetével. Megfogadtam a tanácsot: mindig két nap késéssel olvasom el a napilapokat. A tegnapelőtti lap már a magyar sajtótörténet szerves része. Gyakran az aznapi is.
– Valaki kijelentette: „Én most is pártos újságíró vagyok!” Megkérdezték tőle: „És kinek a pártján áll, a minisztériumén vagy a feltalálóén?”
– Néha elcsodálkozom, hogy milyen okos dolgokat írunk mi meg a Magyar Sajtó című lapban. Azon tűnődöm, mi lenne, ha a magyar olvasóknak is lenne egy lapjuk.
– Borúsabb napokon emlegetjük azt a régi, híres sajtószabadságot. Ilyenkor mindig mérgelődöm. A mainál nagyobb szabadságot ugyanis el sem tudok képzelni, hiszen nálunk mindenki beleszólhat az újságíró munkájába.

Kéri Tamás: Cikkek és Szerkesztők
Magyar Sajtó, 1966/2., 64.

Beszéltetés

Elnéztem ez az idős, de még jókötésű szemetes bácsit, amint játszi könnyedséggel hengergeti a gyár elől a modern szeméttartót a közkedvelt „kuka” felé.
– Bizony, a tőkés rendszerben meg kellett izzadni, mire végeztünk egy-egy gyár hulladékával – mondta kérdezetlenül.
– Persze akkor még csak lovaskocsi járta, nagyobbat kellett emelni.
– Nemcsak az. A szemét is kevesebb manapság.
– Igazán? Mi lehet ennek az oka?
Megvakarja ősz fejét.
– A helyzet az, hogy a gyár már a szemetet is eladja.
Hangulatos írás – bólogat a szerkesztő. – Csak hosszú egy kicsit. Az utolsó mondatot elhagyjuk.

Erkölcsi fertő

Szörnyű, talán a legszörnyűbb gaztettet követte el az előttem álló züllött kisfiú. Anyukáját, apukáját lopta meg, pedig még nem is nagykorú. Amint elnézem őt, eszembe jut a régi idő, amikor a gyermekek még arra voltak kényszerítve, hogy lúgkövet itassanak szüleikkel – ha hozzá akartak jutni az árvasági segélyhez.
Hol van már a múlt, hol a könyörtelen sors, hol a lúgkő? Ma minden gyerek előtt nyitva áll a KISZ, ha pedig jól futballoznak, többet keresnek, mint apukájuk.
Mi vitte rá mégis a rettenetes bűnre ezt a kölyköt? Kérdezgetem. És mit tudok meg? Hogy nem látta Az ember tragédiáját Szegeden, de még a Gyulai Várjátékokat sem. Nem érdekli a zene, az Élet és Irodalom, a nemzedéki vita. A legmagasabb hegy, amit életében megnézett a Hűvösvölgy volt.
Sivár élet…
Alig mertem megkérdezni tőle, hogy melyik csapatnak drukkol?
– A Fradinak… – válaszol, és közönyösen néz a semmibe.
– Ez jó! Fel fogja háborítani az olvasókat! – örül a szerkesztő – De a Fradi helyett írjunk inkább MTK-t.

Gombó Pál: Kinek ajánlja?
Magyar Sajtó, 1979/7., 224–225.

TUDÓSÍTÁS A TANÁCSÜLÉSRÕL – Ajánlom ezt az írást mindazoknak, akik az ülésen felszólaltak. Mindazoknak, akik azon résztvettek és ellenőrizni akarják a sajtó hitelességét. A tanácsi dolgozók széles körének, különösen azoknak, akik résztvettek a napirend anyagának előkészítésében. Azoknak továbbá, akik netán kételkednek benne, hogy tanácstagjaink ismerik a párt és állam vezetőinek kijelentéseit és azokat idézni is tudják.

VEZÉRCIKK – Ajánlom mindazoknak, akik nem méltatják eléggé a most XII. Közgyűlését tartó Madártenyésztők Egyesülete közhasznú tevékenységét. Ajánlom azoknak, akiknem járatosak ennek az egyesületnek és általában a madártenyésztésnek problémáiban. Akiknek nem elég, ha nincs madáreledel, hanem azt is tudni akarják politikailag miérthelyes, ha lenne. Ajánlom azoknak, akik a méltatás és a keményhangú követelés elegyét igazi esztétikai gyönyörrel méltányolják. Azoknak, akik netán maguk is madártenyésztők, mert a cikk az ő szájuk íze szerint íródott. Ajánlom továbbá a madaraknak, ha érdekli őket saját sorsuk, jövőjük. Nem ajánlom analfabétáknak és haltenyésztőknek.

INTERJÚ A MINISZTERREL – Ajánlom magának a Miniszter Elvtársnak, őszinte megbecsüléssel és illő tisztelettel. Ajánlom a minisztérium összes munkatársainak, akik sűrűn elzárkóznak a felvilágosításoktól – követendő például. Ajánlom továbbá a szakterület dolgozóinak – olvassák a Minisztériumi Közlöny helyett, ez rövidebb. Végül ajánlom minden olvasónknak, aki ráér elolvasni. Ha nem ér rá, ajánlom, hogy olvassa el a második oszlop harmadik kérdését és a reá adott választ, az érdekes.

HÍRROVAT – Ajánlom mindazoknak, akik a rövid közleményeket akkor is előnyben részesítik, ha még egy mondatnyi tartalom sincs bennük, csak azt akarjuk, hogy ott helyben vagy a vállalatnál lássák. Ajánlom azoknak, akik szeretik a világsajtóból kiollózott kétfejű libákat, amelyek szülője egy hatfejű tehén, illetve az olyan gyógyítási módszereket, amelyek a jövő században eredményesek lesznek a rák ellen. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a Ferihegyi repülőtér exkluzív forgalma és az, hogy ez idő szerint kik búcsúztatás- és fogadásképesek.

Palásti László: Éberség
Magyar Sajtó 1963/5 161.

Korompai, a főhivatal vezetője pulykavörös lett a méregtől.
– Hallatlan dolog! – fordult titkárnőjéhez –, ez a lap megírta, hogy holnapután kezdődik a Kerékegyenesítő építése.
– Miért mérgelődik, Korompai elvtárs? Az igazat írták!
– Ejnye, Ilonka! Ez ma még népgazdasági titok! Ez az éberség súlyos megsértése. Ezt nem tűröm, Ilonka! Tizenkettőre értekezlet! Írjon egy levelet a szerkesztőségnek! Tiltakozunk a hír közlése ellen! Korai volt még közreadni. Közgazdasági életünknek árt, hogy a hír megjelent. Vonják felelősségre azt a riportert, aki meggondolatlanságával súlyos helyzetbe hozta népgazdaságunkat.
A tizenkét órai értekezleten Korompai dörgedelmes szavakkal ostorozta azt, aki a hírt le merészelte adni a lapnak.
– Mégiscsak abszurdum – mondta –, hogy már kedden megjelent a hír a csütörtöki építkezésről. Elvégre egy kerékegyenesítő létesítése világraszóló jelentőségű ügy, ezt nem lehet csak úgy, minden megfontolás nélkül, idő előtt közölni. Persze, az, aki így vétett az éberség ellen, nem jelentkezik. Nem is reméltem.
Másfél órával később Korompai behívatta a titkárnőjét.
– Ilonka, diktálok. fontos hír a lapoknak. A magyar ipar büszkesége lesz a Kerékegyenesítő Gyár, amelynek építése csütörtökön kezdődik meg. A nagy fontosságú létesítmény nagy hiányt fog pótolni, a jövőben nem kell külföldön egyenesíteni a kerekeket. Az építkezést felső fokon Korompai K. Károly, a főhivatal vezetője irányítja.
– Ez körülbelül ugyanaz, mint amelyik az egyik lapban megjelent. És azt tetszett mondani, hogy nem lett volna szabad hozni és hogy éberség, meg minden…
Korompai félbeszakította:
– Éberen kell őrködni, hogy fontos gazdasági hírek idejében megjelenjenek. És különben is nagy a differencia, hogy ki adja le. Ezt én diktáltam… És ebben szerepel a nevem is!