Kis szirti lak


Babits-emlék

Hová levél kis szirti lak,
hová lettél – s hová tevél?
Nem ér levél,
csak mit kertedbe fú a szél.
Fütty és szellők nélkül a fák,
„szép híja híjnak”,
nem ér el a távirat-szeszély,
sekély, kevély,
se közeled, se távolad,
se közelet, se távolat,
forgásid kiforganak,
helyben-sehol
kis kerti lak,
kis szirti lak…
Állsz, míg a Föld lohol.

Alkotó ház. Itt ugranak
– ha bírnak! –
költők, festők biztos bizonytalanba,
Isten-szirt-vágy, mi (mikre?)
kül-bel-falad belakja,
eső, köd, ón mozaikját kirakja
vendégeidnek, ha Byron, ha Rilke,
halhatatlan öngyilkosod, de Staël,
bár szín kolorit, s férfi-szál, s
tövednél más piktor, Bacon
autózik: „Szembe, forgalom!”
s az omladékon
(idézem N. N. Á. szavát)
roncs tűzhellyel bukdos Sylvia Plath.
Ha jól írom.
De csak ithakai,
hajítófás hajón bírom,
tátogó piránák dalát,
ah, ajánlottam vlna Eliot-
nak is,
de közelebb hegy itt Babits.
Hallottuk a szirének énekét?
(Fordításban Vas Istvánt, Kálnokyt?)
Ha megismerted odvait
a tünemény-rőtes vízmélyi laknak,
ahol a tenger lányai laknak,
halld e lakókat!
S megfulladsz, idézem,
ha hozzád
csak emberek szólnak.
Szirti lak, tudjuk iszap-öle nótád.

S hadd nézzem! S nézem:
Mi érzékszerv-egészben,
hogy kóboroltam; és magam szava:
idegen lélek, idegen test voltam?
Idegen? Test. Idegen?
Lélek.
De sose langy tea rossz idegen.
(Itt Kosztolányi ásít.)

És egyre másik meg másik
alkonya száll.
Fel és le.
Most hirtelen a vízre
látunk ki lampionfüzér alól.
Annyira jól
éreztük magunkat, mint
Musili Testvérek Vegyes Kiadásban,
hogy örömünk leltük egy vacsorában
a Fok alatt.
Két lélek, két fele-fele,
mondom, ha két test.
És még innen is néztünk lefele.
Tudtuk-e: mélyek elejibe?

S közben, Virginia: „Az Évek”.
Ah, kortyos bendőtömések!
(Megint hideg a smarni…!)
Meg fogunk halni.

Nem értett érzés, kezdeti
művészi pálya!
A hajó ülepe alól
nem látszik az óceán árapálya.
Nem érzik a későn-korán.
Kezünk a semmit lengeti.
A tarkalámpás félhomályban
kit érzünk vissza? Ők? Mi? Ti?
Százlábú mászik a bérleti kádban,
de huszonévesek vagyunk!
Visszhang, megunt,
elkopott szembeni,
nap s nap élesztgeti.
Beszélünk, hallgatunk.
Hová levél –
kis kerti lak,
kis szirti ház, és hengeres
fák kérgei, napszakra napszak,
ott már csak egymást kergeti
Két Fele Hamlet, két elérhetetlen.
Még van Kivételes,
de már beleng a mit-jelent-
-hogy-sose-lesz. Ott már a jelen ez.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.