Lengyelország bizonyos területeivel együtt Jugoszlávia a legsűrűbben lakott ország Európában, ha csak az agrártelepüléseket vesszük számba, tehát azokat a településeket, amelyek a mezőgazdaságból élnek. Emiatt a hazai paraszt Jugoszlávia legnagyobb részében évente csupán 100 valódi munkanappal rendelkezik. Annyi földön, amenynyi földje neki van, a mezőgazdaság nem adhat több munkát. Ez több mint felerésznyi munkanélküliséget jelent. Nálunk nincsenek meg a feltételei a mezőgazdasági munka technikailag magasabb szintjére való átmenetnek. A munkaeszközök legkisebb fokú tökéletesítése is növeli a munkanélküliséget, még az olyan apróságoké is, mint pl. a porozó. Mezőgazdasági gépek vételével még inkább fokozódna a munkanélküliség. Ezért hiányzik a fő feltétel a földtulajdon és a közös munka magasabb társadalmi formáihoz. Ezeket a formákat a mezőgazdaságban csak a gépekkel végzett munka technikailag magasabb fokán lehet bevezetni és fenntartani. Márpedig a mezőgazdaságban a gépekkel végzett munkához nagyobb falusi földbirtok szükségeltetik. Ez a mostani földbirtok a mostani munkamódszerek mellett is túl kicsi a paraszt foglalkoztatásához. A paraszti földbirtok jelentős növekedése avagy a parasztok számának jelentősebb csökkenése elengedhetetlen előfeltétele úgy a technikailag magasabb rendű munkamódszereknek a mezőgazdaságban, mint a földbirtok társadalmilag magasabb formáinak és a közös munkálatok megszervezésének. A városi ipar fejlesztése és a munkaerő nagy részének átáramlása az iparba az egyetlen hathatós lehetőség, hogy a mezőgazdasági munkát magasabb fokra emeljük. Ám erre nem kerülhet sor rögtön, márpedig nagy földbirtokokra nekünk rögtön szükségünk van. A paraszt nem törekszik a mezőgazdaság gépesítésére, hanem dacol vele, mivel a gépesítés gyarapítja az amúgy is nagy munkaerő- fölösleget. A paraszt fejleszti ugyan a mezőgazdasági munka intenzitását, ámde csak a mezőgazdasági technika alacsonyabb fokán. Illusztrációként egyetlen példa: Horvát Zagorjéban a paraszt nem akarja csépelni a búzát, hanem aratja. Csak ha kicsit megnövekszik a birtoka, akkor szánja rá magát arra, hogy áttérjen a kisebb mezőgazdasági gépekkel végzett munkára. Amíg túl kevés a megmunkálandó föld, addig nincsenek meg a mezőgazdaságban a gépesített munka objektív feltételei. A paraszt csak akkor fogja elsajátítani a gépi munkát a mezőgazdaságban, ha a dolgozó lakosság számához képest megnövekszik a megmunkálható föld mennyisége. A mezőgazdaság gépesítésének a Vajdaságban kell elkezdődnie. Márpedig itt a megmunkálandó föld mennyisége a mezőgazdasággal foglalkozó lakossághoz képest elégtelen. Ez az oka annak, hogy a gépesítés nem történt meg sem a szövetkezetek révén a kisbirtokokon, sem kapitalista módszerekkel a közép- és nagybirtokokon. A kis gazdaságok nagy munkaerő-fölösleget termelnek, akkorát, hogy mégis olcsóbb a napszámosok meg a részesek kétkezi munkája, mint a gépi munka. E tekintetben Jugoszlávia rosszabb helyzetben van Magyarországnál. Jugoszláviában sokkal nagyobb a népsűrűség, mint Magyarországon. Eközben a föld Jugoszláviában kevésbé termékeny, mint Magyarországon. 100 hektár megmunkálandó földre Magyarországon 90 falusi háztartás esik, Jugoszláviában pedig mintegy 150.
Mi a falusi lakosság számához mért földbirtokot csak a városi ipar fejlesztésével tarthatjuk meg és növelhetjük, amennyiben a városi ipar folyamatosan befogadja a falusi lakosság fölöslegét. Ily módon mi nem tudjuk elérni a mezőgazdaság gépesítésének fő feltételét. Először is meg kell teremtenünk ezt az előfeltételt. A németek kitelepítése által megnőtt a rendelkezésünkre álló földbirtok. De náluk nincs elég föld. Keresni kell még. A városi ipar fejlesztése, bármily gyorsan haladjon, nem fogadhatja be most rögtön az elején az új falusi lakosságot. Falun még sokáig érezhető lesz a munkaerő-fölösleg nyomása. Amíg a városi ipar nem fejlődik ki teljes mértékben, más módszereket is keresni kell, hogy valamelyest tehermentesítsük a mezőgazdaságot a túlnépesedéstől. Ez a falu legelső gazdasági szükséglete. Ez nekünk politikai szükségletünk, hiszen meg kell nyerni a parasztot az új helyzetnek, és mindazoknak a változásoknak, amelyeket a fejlődés hoz magával ebben az új helyzetben. Márpedig a parasztot semmi mással nem lehet úgy megnyerni, mint azzal, ha kilátásba helyezzük földjének gyarapodását.
A megmunkálható földbirtok növeléséhez csak igen kevés forrásunk van, mivel nincs már feltörhető ugar, és olyan föld sincs sok, amit különböző meliorizációkkal megmunkálható földdé lehetne tenni; az agrárreform sem adhat hozzá sokat nemzeti földbirtokunkhoz. A megmunkálható paraszti földbirtok csak oly módon gyarapítható, ha előzetesen kitelepítünk valakiket a földekről. A németek kitelepítése a Vajdaságból a megmunkálható paraszti földbirtokot újabb 632.000 katasztrális holddal gyarapítja. Nem is egészen ennyivel, hiszen valahány német itt marad, és az állam is el fogja venni e föld nagy részét. A többi, a Vajdaságon kívül élő német kitelepítése nem fogja jelentősen gyarapítani ezt a földbirtokot. Annyi föld, amennyit a Vajdaságban nyerünk, ahhoz is alig lenne elég, hogy kielégítsük a hazai lakosságot magában a Vajdaságban, hogy elég földet adjunk a vajdasági földnélkülieknek meg azoknak, akiknek kevés földjük van. Ha kiköltözne a Vajdaságból az egész lakosság, minden nemzetiség, még akkor sem lenne elég föld ahhoz, hogy kielégítsük más tartományaink agrár lakosságát annyi földdel, amennyire szüksége van.
II) A háború előtt 360.912 magyar élt a Vajdaságban. Két határmenti járásban (a zentaiban és a topolyaiban) többséget alkotnak. A zentai járásban az összlakosság 83%-át, a topolyaiban pedig a 77%-át. Relatív többséget alkotnak a becsei járásban. Ezek a járások, ahol többséget alkotnak, a magyar határon vannak. A magyarok nem gyűrű, hanem ék alakban helyezkednek el a magyar határ mentén, melynek tengelye a magyar határtól Vajdaság közepébe tart a Tisza mindkét partján, s a csúcsa mélyen behatol a Vajdaság közepébe. A magyarok nagyon nemzetiek, és igen fejlett a nemzeti közösségi érzésük a magyarországi magyarokkal. Történelmi tudatuk és nemzettudatuk fölülmúlja a jugoszlávokét. Túlságosan is öntudatosak, és nagyobbra tartják magukat a jugoszlávoknál. Évszázadokig egy államiság hordozói voltak, ez irányú érzésük nagyon fejlett, és elképzelhetetlen, hogy magukévá tegyék valamilyen más állami hovatartozás érzését. Az, hogy egyes vidékeken abszolút többségben vannak, más vidékeken pedig relatív többségben, táplálja és mindig táplálni fogja abbéli törekvésüket, hogy csatlakozzanak Magyarországhoz. Ők ott is többségnek tartják magukat, ahol csupán egy-egy jugoszláv néphez viszonyítva azok. Eleddig többnyire joguk volt az ilyen felfogáshoz – még soha sem állt velük szemben az összes jugoszláv együtt. Akárcsak a németek, a magyarok csöppet sem érzik magukat vajdaságiaknak, nincs meg bennük a lokális vajdasági patriotizmus – ők csak magyarok. Abszolút nem, egy csöppet sem esik nehezükre elgondolni a vajdasági egység széttörését.
Reménykedni abban, hogy a belátható jövőben e téren bármi másként lesz, erre nincs igazolható okunk. Mindaddig, ameddig a magyarok többségben vannak a magyar határon, nem reménykedhetünk változásban. Politikánk, bármilyen legyen, mindezt csupán jelentősen enyhítheti, alapvetően azonban nem változtathat rajta.
III) A magyarok közt van 100.000 földnélküli, mezőgazdasági munkás, részes, idénymunkás, akik paraszt létükre különböző munkákat vállalnak. Még ennél is több az olyan, akinek kevés a földje. Ezeknek, ha országunkban maradnak, földet kell adni, csakúgy, mint a jugoszlávoknak. Mi egyáltalán nem fogunk különbséget tenni a polgáraink között. Azoknak, akik országunkban maradnak, okvetlenül teljes egyenjogúságot kell biztosítani. Ám ha a magyaroknak is adunk földet, akkor még jobban el fogjuk magyarosítani a Vajdaságot, emellett kimerítjük a rendelkezésünkre álló földmennyiséget. Így nem fogunk tudni földet adni a mi harcosainknak, akik ebben a háborúban harcoltak, sem azoknak a családoknak, akik a harcokban való részvételükkel és a tűrésükkel jogot nyertek arra, hogy földet kapjanak. Ezért most legalább oly arányban ki kell telepítenünk a magyarokat, hogy a kitelepített magyarok földjeivel kielégíthessük azokat a magyarokat, akik maradnak. Legalább oly arányban ki kell telepítenünk őket, amennyi ahhoz szükséges, hogy ne magyarosítsuk el még jobban a Vajdaságot. Elő kell készítenünk magunk számára a lehetőséget, hogy e tekintetben felállíthassuk az egyetlen helyes földosztási politikát, amely teljesen egyenjogúnak veszi a magyarokat azokkal a polgárokkal, akikben jugoszláv vér folyik. Különben, ha a Vajdaságban megmaradnak a magyar többségek, a mi ebbéli politikánk – márpedig másmilyent nem lehet majd folytatni -, kész abszurdum lenne. Csupán a Vajdaság magyarosítását jelentené, még nagyobb mértékben, mint amennyire a magyarok tették ezt a saját államukban. A magyaroknak muszáj földet osztanunk a Vajdaságban: nem irányíthatjuk őket a jugoszlávok megkerülésével az ipari városokba, és más tartományainkba sem telepíthetjük át őket. Sem ezt, sem bármi olyat nem tehetünk meg a Vajdaságban a magyar lakossággal, amit nem teszünk meg a jugoszlávokkal.
IV) Ezért nem hagyhatunk meg a Vajdaságban több magyart annál, amennyi nem lesz veszélyes számunkra. Csak ily módon lehetünk velük teljesen nagylelkűek, s csak így tekinthetjük őket mindenben, így a földosztásban is, egyenjogú polgároknak. Egy ilyen politikához, mely számunkra az egyetlen lehetséges politika, azzal teremthetünk lehetőséget magunknak, hogy a magyarok százalékszámát lecsökkentjük annyira, amennyire szükségünk van az ilyen politika lehetővé válásához. Erre nincs más mód, mint egy kicsit nagyobb számú magyar kitelepítése. Ezt csak most tehetjük meg, amíg még tart a háborús állapot. A háború befejezése után ez politikailag nem lesz lehetséges. Pszichológiailag sem lesz lehetséges, mert akkor már nem lehet a polgárainkat, akik valamennyien egyenjogúak, kiűzni az országból. Már csak azért sem lesz lehetséges, mert akkor a Magyarországgal való baráti kapcsolatok létrehozása lesz napirenden.
V) Olyan elgondolás is létezik, hogy ki kell szakítani Vajdaságból azokat a bunyevác vidékeket és járásokat, amelyekben többségben vannak a magyarok, és hozzácsatolni a Horvát Köztársasághoz. Ezt a hozzácsatolást meg lehet okolni. De ne gondoljuk, hogy pusztán azzal, hogy ezek a járások a Horvát Köztársaság részei lesznek, könynyebb lesz a helyzet a magyarok vonatkozásában. Amennyiben ebben veszély rejlik, annyiban ez a veszély az állam számára semmivel sem csökken abban az esetben, ha ezek a járások a Horvát Köztársasághoz tartoznak. Kérdés, hogy ha ezeket a járásokat a Horvát Köztársasághoz csatoljuk, vajon fokozottabb és élénkebb törekvés indul-e meg ezekben a járásokban e veszélyek elhárítására. – Én azt hiszem, hogy nem. Mivel a horvátok számára ezek a járások periférikusak, ahol semmi sem gátolja a horvát földre való átjutást, kevésbé éreznék a veszélyt, és gyengébben reagálnának rá. Ha más okok nincsenek is, már csak emiatt is jobb lenne, ha ezek a járások a Vajdaságban maradnának. A Vajdaság jobban érti, meg jobban is érzékeli mindazokat a veszélyeket, amelyek ezen a területen fenyegetik. Ez a terület a Vajdaság közepe felé húzódik, útban Vajdaság szíve felé. Ennek az egész problémának a jelentőségét mindig jobban be fogja látni és erősebben fogja érzékelni a Vajdaság, mint a Horvát Köztársaság.
VI) A hazánkban élő magyar többség a magyar határon mindig is zavaró tényező lesz a Jugoszlávia és Magyarország közti teljes bizalom elérésében. Nekünk e téren mindig lesz okunk félni. Magyarországon mindig meglesz a törekvés arra, hogy megszerezzenek minden területet, ahol a magyarok vannak akár valódi, akár relatív többségben. A magyarok legitimisták. Ezek a területek Szent István egyházához tartoztak, és ezért soha semmi nem fogja feledtetni velük az etnikai indokokat, miszerint ezek a területek most is az övéik. Nem kell túl sokat töprengeni ahhoz, hogy elképzeljük, milyenek lesznek a viszonyok Jugoszlávia és Magyarország között, ha nem rendezzük el ezt a kérdést. Ezt nem hagyhatjuk rendezetlenül. Ha másként nem megy, át kellene engedni Magyarországnak Észak-Bácska azon részét, ahol a két Kanizsa és Zenta található, keletre egészen Mokrinig, azzal, hogy Magyarország köteles befogadni még 200.000 magyart a mi területünkről. Egy ilyen megoldás megszabadítana bennünket attól, hogy a Vajdaságban keveredjünk a magyar lakossággal. Biztonságba helyeznénk a Vajdaságot, s ezzel a területi engedménnyel nem sokat ártanánk gazdasági egységének. A legjobb mégis az lenne, ha ebből a három járásból körülbelül 80.000 magyart áttelepítenénk Magyarországra. Ez elég lenne ahhoz, hogy az egész Vajdaságban, egyetlen járásban se legyenek sem abszolút, sem relatív többségben a magyarok. Soha olyan könnyen nem békélne meg Magyarország ezzel a részleges áttelepítéssel, mint most. Tudatában vannak annak, hogy nagyon sokat vétettek ellenünk – ez elősegítené, hogy ezt a lakosság-áthelyezést elfogadják, megértsék és elfelejtsék. Ha majd nem lesz okunk kételkedni a mi magyarjainkban, akik nálunk maradnak, s ha majd nem lesz okunk kételkedni Magyarországban a miatt a veszély miatt, amit a hazánkban élő magyar többségek jelentenek, akkor majd megbízható és tartós barátság fog összekötni bennünket. Márpedig nekünk szükségünk van erre a jó viszonyra. A magyar erőteljes nép, és magas történelmi rangja van. A magyar nép e téren is jelentős lesz, amiként a történelemben is az volt a régi síkon.
Nem mi vagyunk sem az elsők, sem az utolsók, akik így járnak el. Az ilyen lakosságáthelyezés gyakori, az utóbbi időben egyre gyakoribb. A németek teljesen egyoldalú döntéssel deportálták a lengyelek meg a szlávok tömegeit annak érdekében, hogy a saját népükkel foglalják el az ő területeiket. Ugyan nem e céllal, hanem azért, hogy biztonságban tudják magukat az ellenségtől, a szovjetek talpra parancsolták és áthelyezték a Volga-parti németeket. Ám ezek a lakosság-áthelyezések sokkal többször a célból történtek, hogy lehetővé tegyék a rokon népek közti jó viszonyt, mi több, a szövetséget. Az olaszok, mielőtt szövetséget kötöttek volna Németországgal, áttelepítettek 3000 németet a Felső-Adige völgyéből Németországba. A németek a célból, hogy némi bizalmat ébresszenek a Független Horvát Államban Németország iránt, 1942-43-ban áttelepítették Németországba a németeket a Független Horvát Államból. Ugyanezen okokból álltak rá a németek arra, hogy befogadják Németországba az összes besszarábiai és a Balti Államokban élő németet. Ilyesmi folyik ma ugyanezen okból az ukránok, a beloruszok meg a lengyelek között. A törökök meg a görögök szerződés szerint 2.400.000 lakost cseréltek, szerződésen kívül pedig közel 500.000-t. Baráti módon bonyolították le a lakosságcserét a románok és a törökök, valamint a bolgárok és a törökök is.
Az említett első három példát kivéve mindegyik lakosságáthelyezést – ott is, ahol nem csere volt – a célból végezték, hogy létrehozzák a nemzetek közti bizalmat, mint szolid alapot ahhoz, hogy jószomszédi viszonyok fejlődhessenek ki a népek között. Ez egy esetben sem ártott az egymás közti viszonyoknak. Ahol e műveletek után nem jött létre jószomszédi viszony, ott nem ez a lakosság-áthelyezés szolgáltatott okot a félreértésekre, hanem valami más. Amikor nincs alkalom az állandó súrlódásokra, a népek gyorsan elfeledkeznek ezekről az áthelyezésekről. A törökök és a görögök néhány évvel ezek után a lakosságcserék után tartósnak és szolidnak bizonyuló barátságot kötöttek a nemzetközi változások közepette is, minden helyzetben. Ilyen barátság köttetik most a lengyelek, az ukránok és a beloruszok között. Mi is és a magyarok is csak akkor húzhatunk vonalat az eddigi politika alá és csak akkor kezdhetünk új politikát, ha a hazánkban élő magyarokat veszélytelen kisebbségekké redukáljuk. Mi is és ők is gyorsan elfeledhetjük azt, amit el kell feledni. Elkezdhetünk hinni egymásnak. Csak így alapozhatjuk meg a szolid barátságot.
VII) Nem forog fenn a magyarok globális kitelepítése Jugoszláviából, hanem a lehető legkisebb létszámé, amennyire ahhoz van szükség, hogy egyetlen járásban se tegyék ki az összlakosság 40%-át. E célból a zentai járásból 33.383 lakost kell kitelepíteni, a topolyaiból 21.288-at, az óbecseiből 5348-at. Összesen 60.019 lelket. A többi járásból csak azokat, akik individuálisan bűnösek. Ezeket büntetés helyett a családjukkal együtt ki kell telepíteni. Ezek azok, akik a) részt vettek a szerbek elleni bűncselekményekben, b) harcoltak a népfelszabadító mozgalom ellen és az oroszok ellen, c) Magyarországról vagy Romániából telepítették őket ide, d) a megszállás alatt részt vettek a közhivatalok munkájában, e) korábban németnek vallották magukat, ma pedig magyarnak vagy jugoszlávnak mondják magukat. Létesíteni kell egy intézményt a Vajdaságban, mely megállapítja, mely magyarok tartoznak e kategóriákba. És el kell küldeni valakit Magyarországra, aki nem hivatalos minőségében elbeszélget erről a magyar kormánnyal. Ez a Minisztérium majd javaslatot tesz a megfelelő személyre. Minden magyart, aki e kategóriákba tartozik, minél előbb ki kell telepíteni. A kitelepítés módszerei legyenek minél puhábbak, hogy ne hívjunk elő több rosszindulatot, mint amennyi elkerülhetetlen. Ezt minél rövidebb időn belül végrehajtani, hogy minél előbb kihirdethessük, és tettel bizonyíthassuk, hogy ezzel végeztünk, s hogy megszűnik minden bizalmatlanság a mi magyarjaink csakúgy, mint Magyarország iránt.
Végül megemlítem: a cseheknek és a szlovákoknak a magyarok a megszállás idején nem okoztak annyi rosszat, mint nekünk. A szlovákok mégis már rég úgy döntöttek, hogy kitelepítik a magyarokat Szlovákiából. Pedig ott majdnem kétszer annyian vannak, mint nálunk. A Reuter hírügynökség jelentése szerint:
A német kisebbségekről beszámolva Beneš kijelentette: az, ahogyan a németek viselkedtek a csehekkel és a szlovákokkal – több mint egymillió személyt telepítettek ki – lehetetlenné teszi a megbékélést. Nemrégiben értesítettük szövetségeseinket, hogy a Csehszlovák köztársaságnak meg kell szabadulnia az itt élő németek és magyarok többségétől azáltal, hogy kitelepíti ezeket a kisebbségeket a saját országaikba.” (Tanjug, 1945. jún. 6., 22.)
Szlovákiában közel 700.000 magyar él. A köztársaság kormánya vagy két-három éve tervezi a magyarok kitelepítését. Nem indították azonban el a dolgot – várták, hogy a szlovákok, mint közvetlenül érdekeltek, elkezdjenek dolgozni az ügyön. Közel 300.000 lelket készülnek kitelepíteni. Valamennyit ki is cserélhetnek magyarországi szlovákokra, ha ezek beleegyeznek. A csehek és a szlovákok nagyon veszélyesnek tartják, ha a magyarok Szlovákiában maradnak. A szövetségesek – igaz, erről írásos feljegyzés nincs – nem fogják meggátolni a kitelepítést. Az oroszok teljesen szabad kezet adnak nekik, csinálhatnak, amit akarnak, mert az oroszok úgy vélik, hogy a magyarok Szlovákiában nagy veszélyt jelentenek a köztársaságra és a cseh meg a szlovák népre nézvést. Az oroszok készségesen jóváhagynák, hogy ezeket a magyarokat egytől egyig kitelepítsék.
FORDÍTOTTA RADICS VIKTÓRIA