„Én jó vagyok, mégis büntet a sors” – panaszkodott 1955. december 5-ei levelében a Mátrában gyógyuló Kárpáti Klára férjének, Kassák Lajosnak. ¹ „Nem vagyok jó” – olvassuk naplójában fél évvel Kassák halála után. ² Ki volt az a nő, akit önkínzó kételyei két ilyen nyugtalanító mondat lejegyzésére késztettek? ³

Kassák Lajos konzervatív férfi volt. A családi minta határozta meg mentalitását, ami ellentmond alkotói avantgardizmusának. Azt a viselkedésmintát várta el a nőktől, amelyet gyermekként eszmélve családjában látott: a nő szolgálja a férfit. A férj félreléphet, asszonya soha. Minden nőben anyját, a kemény, tartásos és makacs Istenes Erzsébetet kereste, s részben meg is találta Simon Jolánban és Kárpáti Klárában. Annyira erősen kötődött anyjához és mindkét feleségéhez, hogy távollétüket csak hozzájuk írott versekkel, intenzív vallomásos prózával, a nyilvánosságnak szánt levelekkel, naplóval volt képes elviselni. Az emigrációja idején érdekében itthon lótó-futó Jolán az Egy ember életében magasztosul fel, a lányait Szovjetunióban meglátogató Mutterka az Anyám címérében, a Parádfürdőn gyógyuló Klára a Szénaboglyában.

Élettársának művészfeleségként is meg kellett felelnie.

A művészfeleségnek – írja Kassák a maga megfellebbezhetetlen modorában – sok minden női kiváltságáról le kell mondania. Nem lehet egyetlen és legkedvesebb játékszer, nem lehet az ideális szerető, nem lehet a csodálat glóriájával díszített anya. Annál az egyszerű oknál fogva nem, mert a művész életereje, vágya, akarata sokkal inkább egy pontra, művészetének szolgálatára és tökéletes megvalósulására irányul, semhogy a nő birtoktárgyává lehetne […] A nő a művész életében csak a másodhegedűs szerepét töltheti be, első helyen a művészete áll, testben, lélekben ennek a nem kevésbé veszedelmes démonnak van alárendelve. ⁴

Mindkét feleség elfogadta a sorsszerű szerepet Kassákkal közös életük drámájában. A kicsinyesnek tartott környezetükből kiszakadni vágyó ambiciózus Jolán és Klára az életét tette fel a karizmatikus Kassákra: ő lett a bolygó, amelynek vonzásában keringtek: saját pályán, de elszakíthatatlanul tőle. Sokat kaptak Kassáktól, és sokat szenvedtek általa. „Külön csillag, külön törvényekkel” – írta 1947-ben Havas Endre Jolánról, de írhatta volna Kláráról is. ⁵

A Kassáknál két évvel idősebb Jolán három gyermekkel és egy ellentmondásos házasságból kihátrálva lett az író élettársa, Klára 27 évvel volt fiatalabb Kassáknál, az élet dolgaiban Jolánnál járatlanabb. Õ nem tapasztalhatta meg, élhette át, mit jelent gyereket szülni és nevelni. Talán ezért is lett megszállott pedagógus. Finom női érzékkel ráérzett arra, hogyan lehet virtuális anyja Kassáknak, aki életkora alapján apja lehetett volna. „Cicámnak”, „cicuskámnak” szólította és tegezte férjét, miközben Kassák többnyire magázta őt, s nem talált ki más becenevet a „Klári” megszólítás helyett.

Klára 1914. április másodikán nyolcadik gyerekként látta meg a napvilágot. Születésekor kereskedősegéd apja negyvenöt, édesanyja negyvenéves volt. Kényeztetett legkisebbként tisztes szegénységben, kispolgári környezetben nőtt fel. Testvérei közül egyedül ő került gimnáziumba. Leérettségizett, de felsőbb tanulmányokat csak a második világháború után végzett. Harmincöt éves korában szerzett tanítónői oklevelet, majd matematika-fizika szakos szaktanárrá képezte magát. Az ötvenes évek végétől egyetemi gyakorlóiskolában lett vezető tanár.

Kassákot először a harmincas évek elején csodálta meg: ismerőse vitte el a Lidó kávéházba, ahol a Munka-kör tartotta rendszeres összejöveteleit. Néhányszor megjelent, de nem lett körtag: nem tartotta magát méltónak az intellektuális társasághoz. Pénzt keresett, s kereste a helyét az életben. A kalapkészítést is kitanulta, de ezt a későbbiekben, mint hozzá méltatlan foglalatosságot, letagadta. ⁶ Kitörési lehetőségre vágyott: volt tisztviselő, magántanító, nevelőnő, pedagógiai tanfolyamokra járt. Annak az évnek a legvégén, amelynek őszén Simon Jolán öngyilkos lett, munkakörbeli ismerőse beajánlotta Kassáknak, aki nem tudott titkárnő, felolvasónő, állandóan mellette lévő társ nélkül élni, alkotni. ⁷

Klára kilenc évvel később, a Kassák hatvanadik születésnapjára megjelent kötetben így idézi vissza megismerkedésüket:

Faggatott, ki vagyok, mi vagyok, irodalomról, zenéről, szocializmusról; műveltségem fokát akarta lemérni, majd negyedórai vallatás után azt mondta: – Nekem nemcsak jó gépírónő kell, hanem valaki, akivel elbeszélgethetek, megiszunk egy csésze teát meg miegymás. S akkor kemény arca meglágyult, majd elvörösödött, és elfordította a fejét. Magamban mosolyogtam. Hát ilyen kisfiús vagy? Azóta gépelek neki, beszélgetünk, teázunk meg miegymás, s közben azt sem vettük észre, hogy összeházasodtunk. Ma is mulatságosnak tartja, hogy nem azért szerettem belé, mert nagy ember, hanem mert szép férfi volt. ⁸

A szövegben van valami frivol, erőltetett magabiztosság: Klára már-már hivalkodik azzal, hogy vágyott a felkínált lehetőségre, s a sikert nőiségével érte el, s „udvarlásával” mintha önbizalomhiányát kompenzálná.

Megalázta az első feladat. A meghalt feleség munkakörét átvéve házalnia kellett: előfizetőket gyűjtött Kassák folyóiratához, a Munkához:

Azt hittem, hogy belehalok. Hát ilyet én életemben nem csináltam […] Rettenetes volt, de hát éreztem, hogy meg kell csinálnom – mondta 1965-ben. ⁹

A szigorodó sajtótörvény következtében a lap megszűnt, az egyéb kassáki kívánalmak azonban megmaradtak. ¹⁰

Az alkotói munkából kiszakíthatatlan Kassák megtalálta Klárában, amire szüksége volt: munkatársat, szeretőt, őt csodáló fiatal lelket, aki remekül tudott felolvasni, és jól tudott gépelni, s a Mutterkával közös életet is elviselte a Bulcsu utcai lakásban.

Az ismert író figyelme és gondoskodása, az új környezet imponált Klárának. Élettársa – 1946- tól férje – mellett sok újat tapasztalt. Õ, akinek korábban fogalma sem volt például a képzőművészetről, megtanulta látni és értékelni a képeket. 1945 után már festőkkel – Perlott Csaba Vilmossal, Domanovszky Sándorral és másokkal – készített interjút. ¹¹ Írásait többnyire Kárpáti Klára néven Kassák lapjában, a Kortársban publikálta, de a részben szintén ekkor Kassák által szerkesztett Új Idők is közölte egy-két írását. Hébe-hóba elbeszélései, pedagógiai írásai is megjelentek. Számtantankönyvet is írt. Jó stílusérzéke volt, de nem volt igazi tehetség.

A második világháború utáni néhány reményteljes évben Kassák elnyerte méltó helyét az irodalmi és a szellemi életben. A siker a feleségre is átsugárzott. Klára élvezte az elszakadást Budapesttől – feladva az anyóssal közös lakást Békásmegyerre költöztek –, a vidéki életmódot és a sok hódoló látogatót.

Boldogok vagyunk – olvasható 1947. március keltezésű naplóbejegyzésében. Házunk van. Nekünk virágzik a mandulafa, szobánk falát fehérre meszeltetjük, nekünk tojnak a tyúkok, és Fickónk éjszakai trombitálásáról sokáig azt hisszük, tehénbőgés. Ez hát a kutya vonítása a holdra, mikor nem is vonít, hanem sakál őseire emlékezve bőg. El vagyunk ragadtatva a fehérre meszelt falaktól, a kutyatrombitálástól, a tyúkoktól, a galamboktól: két proli. Kasi két lap szerkesztője, fáradhatatlan. Az Alkotás ellen elhangzik már a vád: menyegzői papíron nyomtatja a lapot. Igaz, a legszebb papír, a legjobb reprodukciós anyag, s megint meg lehet teremteni a nagy összedolgozást a világgal. És a másik a Kortárs. Ennek meg az én pedagógusszívem ujjong. 32 oldalon hetenként lehet nevelni az „istenadta népet”. Tevékenyek vagyunk, a butaságig szerények, hiszünk az életben és szeretjük egymást. Harminc év korkülönbség, oda se neki. ¹²

Kassák kiteljesedő életét, meglelni vélt boldogságát tanúsítják a feleségéhez írott Klára-versek: az Évforduló, a Játék–tűz–dal. Az elbizonytalanítás szándékolt: Kassák mindig együtt jelenítette meg a dolgok színét és visszáját. Az ekkoriban keletkezett, a boldog testi szerelemről szóló költemények után – olykor előtt – a gyermek- és ifjúkor megismételhetőségének reménytelenségéről szóló szomorú versek következnek. A jelen tökéletességét megkérdőjelezi a múltból felbukkanó emlék. A Dalocskák Klárának mentegetődző engesztelés Klárához „Anna” miatt, aki Kassák műveiben a valaha szeretett nőket és nőideáljait szimbolizálja. ¹³3

Kassák elismertsége a diktatúra beköszöntével semmibe foszlott. Maradt az egyre nehezebb létfenntartás, a nem ritkán nyűgös férj, aki képes volt hosszú órákig hallgatni felesége mellett, vagy eltűnt félnapokra horgászni – az időtöltésnek ezt a formáját Klára unta, utálta. Rühellte a halakat is: a nem ritkán bőséges fogásból neki kellett vacsorát készítenie: megölni és pucolni a nyálkás állatokat.

Ekkoriban kezdett tanítani a helyi általános iskolában, elsősorban nem pénzkeresés céljából, hanem hivatástudatból: kereste az önmegvalósítás lehetőségét. A tanítás „már-már gyötrő szenvedély” – írja naplójában. ¹⁴ A Rákosi-érában nehéz volt pedagógusnak lenni. Nem csupán oktatni, nevelni kellett, hanem kötelező volt részt venni a pártéletben: közösen olvasni a kommunista párt lapját, gyűlésekre járni, feleslegesen adminisztrálni.

Klára, idomulva Kassákhoz, 1945-ben belépett a szociáldemokrata pártba, majd 1948- ban automatikusan a két párt egyesítésével létrejött párt, az MDP tagja lett. Nem érdekelte a politika, népnevelői, jótékonykodási feladatokat azonban szívesen vállalt. Az ötvenes években eluralkodó szellemiség kiábrándította mindenfajta közszereplésből.

Az alkotó – újra festeni kezdő és az íróasztalfiókjának író – Kassák elvolt magában: igényei soha nem voltak nagyok. Életmódja, amelyhez makacsul ragaszkodott – mindenekelőtt felesége érdemeként – nem került veszélybe.

Klára a növekvő terhek elől betegségbe menekült. Orvosa a parádfürdői szanatóriumba utalta. Több mint egy hónapig volt távol férjétől. Kezdetben gyötörte a bűntudat dezertálása miatt – mi lesz Kasival az ő mindennapos gondoskodása nélkül? – majd a közeli visszatérés elkerülhetetlensége miatt szorongott.

A megszokott környezetéből kiszakított ember riadtsága, a puccos, flörtölő lipótvárosi és keresztény középosztálybeli úrinőkkel szembeni kisebbrendűségi érzése a „hegyen” fokozatosan elmúlt. A pihenés, a magány egyre inkább kedvére való lett. Kassák furcsa, szeretetteljes leveleket írt hozzá. Egy idő után Klára gyanút fogott: a míves, szép episztolák nem csupán neki szólnak – Kassák megjelentetésre szánta őket. „A levelek, amiket hozzám írsz, esetleg irodalmi dokumentumok lesznek” – írja december 1-jén. ¹⁵ A Kassák naplója részeként később valóban publikált levelek közül az első így kezdődik:

Klára, te csavargó, jaj, de messze mentél tőlem, és jaj, de sokáig maradsz el! Ha ez így tart még évekig, lassan majd arra sem emlékszem, vörös vagy-e, vagy fekete. Tele vagyok szorongással. Ebben a nagy tolongásban állandóan attól tartok, hogy összetévesztelek valakivel, s majd csak este veszem észre, hogy egészen más nő kötözi a fejére azt a drága kis hálót, ami alá Te szoktad összefogni drótszálakhoz hasonló gyönyörű fürtjeidet. ¹⁶

Az évődő, tréfálkozó, atyáskodó levelekre Klára így reagált:

Cicuskám – írja egyik válaszlevelében Klára –, ha levelet kapok Tőled, egész nap csak mosolygok. Magam sem tudom, hogy komolyan vegyem-e, amiket írsz (szerelem, hódolat stb.), vagy tréfálsz. […] A mosolyom persze félig a tréfa feletti mosoly, félig a boldogságé. De vasárnap délelőtt sírtam. Egyedül voltam, a vasárnap a betegek részére is munkaszünet. […] Mégis eltöltöm itt a négy hetet. ¹⁷

Kassák válasza:

Klárám, nemcsak azért írok ilyen hosszú levelet, mert így kívánja írói szenvedélyem. Nem, nem. Inkább azért, hogy Magát megvigasztaljam. Ha elolvassa, bizonyára kissé önfeledtebben nézi magát. S ha megint fáj valamije, vagy unatkozik, olvassa át újból, s a feje felett megint kiderül az ég. […] Én is igazi jó érzéssel olvasom el a maga leveleit. Úgy cincogja el bennük fájdalmait, mint a csapdába esett kis egér, és úgy készül élni, hogy szinte már idelátom asszonyi csapkodását. ¹⁸

Klára identitáskeresésének következő stációja az ötvenhatos forradalom leverése utáni enyhülő időszakhoz köthető.

1958-ban úgy éreztük – jegyezte fel 1974. január 24-én emlékező naplójába –, ismét lezárult egy korszak: a rettegés, a reménytelenség, a légszomj szűnőfélben volt. Emberek mentek ki a világba, és emberek jöttek hozzánk a nagyvilágból. ¹⁹

Új funkciója lett: menedzselte külföldön az új­rafelfedezett avantgárd Kassák kiállításait, intézte képeladási ügyeit. Férjét képviselve Európa számos országában tárgyalt műgyűjtőkkel, találkozott az emigrációba kényszerült Kassák-hívekkel és hívőkkel. Leveleiből nyomon követhető önmagára találása, növekvő magabiztossága: élvezte, hogy férje ismerősei és Kassák absztrakt képeinek potenciális vásárlói a tenyerükön hordozzák. Õ, aki sohasem volt tehetős, most szinte megvehetett mindent, amire vágyott. Nem érzékelte, hogy sokszor félrevezették, átverték. Nem tudta igazán megítélni a számára idegen korai Kassák-alkotások valós értékét, nem ismerte ki magát a műgyűjtők, képkereskedők nem ritkán kegyetlen, profitéhes világában. Döntési helyzetekben magára volt utalva: férje eleve megalázónak ítélte az alkudozást, az idegen nyelven folyó tárgyalást. Klára sokszor nem jól döntött: elkótyavetyélt képeket, miközben azt hitte, hogy jó üzletet csinál.

Az ötvenes évek végétől az író, költő Kassákot újra felfedezték Magyarországon. Elismerése nem volt maradéktalan, de lehetősége nyílott arra, hogy régi művei egy részét és az újabbakat is megjelentesse, ami sok munkát adott a kiadások előkészítésében sokat segítő feleségének. Klára őrlődött a saját világát kiteljesítő tanítás és férje kiszolgálása között. Önálló nő szeretett volna lenni, de csodált és szertett férje igényeinek is meg kívánt felelni. Kassák népszerűsége rá is átsugárzott: a híres író feleségének lenni nem volt számára ellenszenves szerep.

1962-ben öt évre szüneteltette a tanítást. A Kassák körüli teendők – ügyeinek hazai és belföldi intézése, egyre többet betegeskedő férje ápolása – lekötötték minden energiáját, miközben rá kellett döbbennie, öregszik ő is, s közeledik az idő, amikor teljesen egyedül marad.

Összezördüléseik szaporodtak, az indulatos Kas­sák sokszor vérig sértette feleségét, akiben a szakítás gondolata is felvetődött, amit aztán elhessegetett. 1965 legelején furcsa levelet írt férjének, amelyből kiviláglik, hogy Kassák a pazarlást vetette Klára szemére:

…ha egy férfi 26 évi házasság után azt képes a felesége fejéhez vágni – és nem először –, hogy ő, mármint a férfi keservesen dolgozik, miközben az asszony henyél és költi a másik pénzét – holott ez az asszony a 26 évből 24-et dolgozott, még keservesebben, mint a férj, és ez alatt az idő alatt sosem jutott eszébe, hogy mi kinek a pénze, néha kapott pénz a munkájáért, néha még azt sem –, ha egy férfinak nem okoz semmi örömet, hogy most végre ő adhat, ha kenyérkosár, kancsó vagy bugyi vásárlása ilyen mérhetetlenül kihozza a sodrából, akkor komolyan kell azon gondolkodni, hogy az életünk anyagi alapjain változtatni kell.

A megoldási módot férjétől remélte. Bármi javaslatot elfogad, írta, hacsak nem lesz túlságosan megalázó részére. „Várom válaszodat, mely neked megfelelő lesz, ellenem irányuló indulataidat kiküszöböli, és engem többé nem aláz meg” – zárta levelét, amelyet így írt alá: „Feleséged, társalkodónőd, házvezetőnőd, titkárnőd és betegápolód. Klári.” ²⁰

1958-ban öregedésüket panaszolja. Õ 44 éves ekkor. Részlet a versből: „Kék szemének villámlása / hová lett, hová lett? / Kerek szemem barnállása / hová lett, hová lett? // Miért nem izzik teste többé […] Miért nem felel testem többé?” ²¹

Férje 80. születésnapja és házasságuk 28. évfordulója alkalmából írott verse a megmásíthatatlanságot rögzíti: „A kőtömb áll. / Kórus kiáltja: / Emberszaga van! / Meztelen nők, menjetek tovább! / Zokogj világ! // A kőtömb áll, az ember­szagu. / Van tagja és van feje / ó jaj, de nincsen keze.” ²²

Kassák halála után még húsz évet élt. Saját elképzelései szerint sáfárkodott a rámaradt örökséggel. Kassákian makacs és kemény volt, szigorú és kérlelhetetlen. Nem ritkán a kicsinyességig fukar és anyagias, miközben élvezte a hihetetlen mértékű meggazdagodást. Gondozta a hagyatékot, s mindent megtett az életmű kiadása és népszerűsítése érdekében, tevékenysége azonban híján volt a szakszerűségnek.

Írni kezdett megint. Tétova megmutatkozási kísérletei kudarccal végződtek. Férje utolsó napjait felelevenítő, megrendítő őszinteségű és némileg modoros írását a Vigília közölte. ²³ Könyörtelen önfeltárulkozás jellemzi azt a beszélgetéssorozatot is, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai készítettek vele.

A halál foglalkoztatta egyre inkább. A magánosság. Saját életének kilátástalansága:

Minden nap elmúlik valahogy, de semmi értelme nincs. Akkor sem, ha teszek valamit, akkor sem, ha emberek között vagyok, ami pillanatnyilag jól esik, akkor sem, ha terveket szövök a jövőre, akkor sem, ha ezek sikerrel járnak. Minden meghal és elhal bennem. Meghal az esemény maga, hiszen nem vesz benne senki részt, és elhal a gondolat, hiszen kivel volna érdemes közölni. […] Végre egyszer szeretném a saját életemet élni, de nem találom sehol. Nem az emlékezetben keresgélni, nem örökre állva maradni ennél az átléphetetlen halálnál, hanem tovább menni, tovább. De hova? Micsoda büntetés ez a hűség, micsoda légüres teret létesít köztem és a világ között, milyen ritka a feloldódás pillanata. Úgy érzem, velem, magammal már nem történhet semmi, csak a saját halálom. Február másodikán leszek hatvanéves – írta 1974. január 24-én. Az évszámot gyakorolgatom már régóta, de ha elhinném, kiáltanom kellene a rémülettől, hiszen még nem tudok semmit igazán magamról, talán még soha nem voltam igazán szabad, és mindjárt vége lesz mindennek. ²⁴

Kárpáti Klára zsidó származású volt, s ez meghatározta életét. Eredetéről sehol, semmilyen formában nem beszélt – a tagadás az árulkodó. ²⁵ Még a hatósági rendeletre a zsidók ruhájára felvarrandó sárga Dávid-csillag helyett is serif-csillagot emlegetett, amikor interjúvolói 1944-ről kérdezték. ²⁶

A zsidó származás eltitkolása korsajátosság volt. A holokauszt túlélői az átélt traumák ellen védekezve próbáltak beilleszkedni az új világba: tudatuk alá szorították, ami 1945 előtt történt velük, a zsigereikben és mentalitásukban továbbélő múltra azonban nemigen volt befolyásuk.

Klára Karpelesnek született és izraelita vallású volt. Mór keresztnevű apja, akit Kassák Móricznak szólított, s akivel kölcsönösen nagyra becsülték egymást, Nagybajomból, anyja, Grünfeld Róza Miskolcról került a fővárosba. ²⁷ Klára zsidó alapítványi gimnáziumba járt, amit 1945 utáni önéletrajzaiban következetesen elhallgatott. ²⁸ Elsősorban származása miatt nem mehetett egyetemre, ahová pedig nagyon vágyott. Zsidó családoknál volt nevelő, zsidó vállalkozó alkalmazta tisztviselőnek, a háború éveiben zsidó árvaházban dolgozott.

Számára Kassák ebből a környezetből is kitörési lehetőséget jelentett. Az írótól távol állt minden faji megkülönböztetés, ő csak az embert, a tehetséget nézte. (A Munka-körbe is zömmel zsidó fiatalok jártak. A fokozódó üldöztetések idején úgy tartotta a lelket bennük, hogy nem vett tudomást a megváltozott körülményekről.)

A németek bevonulásakor Kassák Klárával Zircen tartózkodott. Visszaútjuk nem volt veszélytelen. Többször igazoltatták őket, s nem lehetett letagadni, hogy Klára zsidó. Nem tudható, hol és hogyan vészelte át Klára a második világháború végén a nyilas terrort és a főváros ostromát. Egyetlen mozzanatról tudunk: a Szlovákiából menekített zsidó árvaházi gyerekek kísérőjeként Klára felült a szekérre, s az őt éppen meglátogató Kassák sírva nézte, amint elviszik őket. ²⁹

1947-ben, a Kortárs sorozatában megjelent írása szívszorító történet: arról szól, hogy egy hároméves kislány a zsidóüldözések idején kiszakítva a meleg családi körből és szüleit elvesztve hogyan lesz agresszív és koravén emberi lény. ³⁰

Kassákról szóló, 1977-ben publikált versében Klára benne hagyott egy érthetetlen, zsidó vonatkozást sejtető utalást – „Imádkozni fogok, karjaimba veszlek / s kérdem: / Élsz még, édes? / Mint Judit kérdezett, amikor anyját lelőtték mellette” –, s kihúzott egy másikat, amiből csak ez maradt: „keresek egy istent akiben hiszek”. ³¹ A publikálatlan folytatás így szól: „a katolikusban nem. – Kutya zsidó – fogod majd akkor mondani nevetve – neked csak az Adonáj kell.” ³²

Halálos betegen rabbival szeretett volna beszélgetni arról, hogy mit jelent a hit. A gyermekkort felidéző találkozásra végül is nem került sor. ³³p>

Kárpáti Klára naplója sokkal inkább önnön életét megérteni akaró visszaemlékezés, semmint diárium, ki-kibukik belőle a megbántottság, s ilyenkor a naplóíró mintha magának is szemrehányást tenne. Nehezményezi például, hogy férje soha nem érdeklődött múltja iránt:

Hallgatólagos, szótlan megállapodás volt közöttünk, múltunk nincs […] Nem tartott kapcsolatot családommal, nem akarta megismerni barátnőimet, nem akarta meghallgatni egyetlen tanítási órámat […] nem jött, hogy lássa az én munkámat, és nem kérdeztem én, hogy mit csinált abban a messzi múltban, 1920 és 1930 között…

Néhány sorral arrébb ugyanakkor megjegyzi: nem akarta Simon Jolánt szóba hozni: „Kasit múlt nélkül, fájdalmai nélkül akartam egészen magamnak,” ³⁴ ami az olyan öntörvényű ember esetében, mint amilyen Kassák volt, lehetetlen vállalkozásnak bizonyult.

Klára sokat álmodott. Bűntudat, lelkifurdalás érezhető ki álmaiból. Mintha azért szorongna bennük, hogy elrontott valamit. Álmaiban személyisége átcsúszik Kassák felsejlő alakjába: mintha szeretné, hogy régi élete folytatódjon, s így megmenekülhetne attól az ürességtől, végleges magánytól, ami Kassák halála után sorsa lett, ugyanakkor mintha fel is szabadította volna férje elmúlása: végre ő is élheti a saját életét, akár író is lehet. A tétova érzés rögtön átcsap mélységes pesz­szimizmusba: az emberek csak Kassák özvegyét látják benne. Öregen nincs esélye az újrakezdésre. Klára 1974. július 14-én lejegyzett álmát idézem:

Valahol a tengerparton, Dani (kutyám) és Kasi úsznak, féltem K.-t. Tudom, hogy valamiért vigyázni kell rá, talán mert öreg, talán mert meghalt, és csakugyan, hiába tartom szemmel, egyszer csak észreveszem, hogy eltűnt. Tudom, hogy utána kellene ugranom, hiszen itt alacsony a víz, nagy baja nem lehetett, de nem teszem, berohanok egy fülkébe, ahol emberek, írók vannak, és megpróbálok segítséget hívni. De csak mosolyognak, és azt mondják, biztosan kint van valahol. Kirohanok, ő pedig egy falmélyedésben ül, újságot olvas […] Boldogan viszem magammal, a nyílt utcán szerelmeskedünk, kicsit röstellem magam, s azután mintha a szállodai szobánkban ülnék. Rengeteg posta érkezett, s furcsa módon közötte van valami elismervényféle azokról a levelekről, amiket az utóbbi időben az én feladatom [feladni]. Azt mondja, ezt kinek írtad? Csak egy szám van rajta [hatvan év, sejtem én]. Nem tudom. De tudod, mondd meg. Majd elővesz valami iratot, és abban keresgél. Itt van. Belenézek. Ez a naplóm, mondom, ezt ne olvasd el. Vedd tudomásul, hogy én a levelezésedet, a régit, soha nem olvastam el. Ehhez nincs jogod. Nincs? – mondja, és fájdalmasan, fölényesen mosolyog. Vedd tudomásul, hogy nekem is vannak sikereim, szeretnek, – ugyan ki, gondolom magamban – és egyetlen név vagy eset nem jut eszembe. De tudom, hogy mégis igazat mondtam. Hangosan pedig azt mondom: Igenis a fiatalok. S akkor újra mosolyog és csóválja a fejét, tudjuk mindketten, hogy hatvanéves vagyok, tudjuk, hogy lehetetlenséget beszélek, de én mégis szeretném hinni, hogy igazat. Azt gondolom, elválok. Most? Majd kóborolhatok egyedül a világban. S látom magam, az örök magányost, soha, sehová igazán nem tartozónak. Boldog vagyok, hogy újra itt van, nem is halhatott meg, nem is fog soha, de az agresszivitása valami szelíd konokságba, fölényes ellenállásba csapott át. Talán így jobb. ³⁵

Az álom az álmodó belső feszültségeinek ábrázolásán túl mintha tudatalatti értelmezése lenne annak a Kassák halála előtt néhány hónappal született levélnek is, amelyben Klára sérelmeit sorolja férjének, s válást fontolgat benne, s amelyre Kassák nem válaszolt, csak mosolyogva visszaadta a levelet. ³⁶

Beteljesületlen írói ambícióiról csaknem hetven évesen így ír barátnőjének:

Már író nem lesz belőlem. Ne röhögj ki, csak kérlek, ha meghalok, írd meg, hogy ha egy büdös szót nem írtam le volna soha, akkor is író voltam. Csak éppen ez nem derült ki. Az a pár büdös szó, amit leírtam, azt persze nem kell komolyan venni, mert (…) nem akarom magyarázni. Éppen annyit akartam mondani, hogy már az sem fog bekövetkezni, ami kutyakötelességem lett volna, és ezért pokoli lelkiismeret-furdalás közepette fogok meghalni. ³⁷

A nekrológok közül Nemes Nagy Ágnesé a legérzékenyebb:

Kassák sziklaszerű, befolyásolhatatlan egyéniségének mintegy másik oldala volt a felesége; keserűségeinek megosztója és csitítója, verseinek felolvasója, otthonának teremtője, a férfi mogorva, mély gyöngédségének tárgya. Bár a pátosz nem illik egyikőjükhöz sem, nyugodtan elmondhatjuk, hogy Kassákné Kárpáti Klára „megajánlotta” életét a nagy írónak és életművének. ³⁸

A Klára név tisztát is jelent. Olcsó megoldás lenne ezt a jelzőt hősünkre vonatkoztatni. Boldog volt és boldogtalan, mint minden ember. Esendő és szeretetre vágyó. Egyéniségéről tettei, írásai, a vele készült interjú, a róla készült fotók és a rá vonatkozó emlékek alapján alakítottam ki saját Klára-képem.