Hallomások
Diktálás után jegyzette ifj. Tóth-Barbalics István
Centaurinak
(1) 2000. február 17., csütörtök, kb. 21.00; szombathelyi gyors Nagytéténynél; megbukott másodéves főiskolás fiúk egymás közt:
– Akkor te nem is vagy magyar, ha nem hazudsz!
(4) 2000. június 13., kedd, kb. 7.40; Óbuda, lakótelepi bölcsőde előtt; harmincas felháborodott apuka:
– Hogy júliusban bezárnak az óvodák?! Épp, amikor a szülőknek lenne egy kis idejük pihenni?
(7) 2000. június 28., szerda, kb. 8.20; Óbuda, lakótelepi kisposta; durván kifaragott arcú szőke postáskisasszony [Pk.] és húsz év körüli, csomagfeladó srác [Csf. S.].
Pk.: – „József”?! Nálatok mindenkinek ilyen hülye neve van?
Csf. S.: – Tudod, egy időben divatosak voltak ezek a nevek. Mindenki Jaúzsi meg Jáúnos… – Ugyanő, kicsivel később: – És ezt visszaküldik, ha valami nem stimmel?
Pk.: – Jaj, ne légy már olyan, mint egy ügyfél!
(11) 2000. szeptember 20., szerda, kb. 16.45; Buda, Margit körút/Török utca sarkán; harmincas anyuka a zebrán előtte átbicikliző kisfiának:
– Ha leesel, még agyon is verlek!
(13) 2000. október 5., csütörtök, kb. 15.40; Pest, ELTE BTK Trefort-kerti kampusza; jól táplált elsőéves egyetemista fiúk:
– Most kaptam meg Caesartól A gall háború-t.
– Igen? Kristóf azt mondja, hogy kurva jó… nem A gall háború, hanem az izé, A polgárháború.
– Hérodotosz, A görög-perzsa háborúk!
– Thuküdidész! Hérodotosz nem érdekel. Mert…
– Mért?
– Mert abban nincs semmi politológia. Az ilyen hülye külső háborúkban nincs semmi, bazdmeg, az egymás közti…
– Igen, amikor az athéniak elmondják a beszédet.
– Igen, bazdmeg, mikor először elmondták, azt gondoltam, ezek a geci athéniak mindenkit legyőznek. De aztán jöttek az athéni követek, és elmondták a beszédet, akkor úgy gondoltam, hogy okék az athéniak, okék a korinthosziak, csak az a szemét Epidamnosz kavar ott [!]. Mert igaza van az athéniaknak, hogy akikért eddig ők fizettek, akiket ők védtek meg, azok most pofáznak.
– Igen.
– Mert ha valaki nagyhatalomra tör, akkor legyen ereje nagyhatalomra törni. Ha egyszer hatalmon vagy, akkor nem csinálhatsz mást. Nézd meg a Fideszt, mennyit pofáztak az MSZP ellen, aztán mikor hatalomra kerültek, egy az egyben ugyanazt csinálják.
– Bazdmeg, ez teljesen ugyanaz.
– Mert ilyen a hatalom!! – Ezt majdnem kiabálva mondja, majd gúnyra vált: – Látom, kurvára érdekel a politika.
– Én leszarom a politikát.
– Engem csak a külpolitika érdekel. A Népszabadság-ban először azt olvasom el, meg a sportot.
– Az kurva szar. A Népszabadság-ban a külpolitika szar. Engem a foci meg a vízilabda érdekel.
– Tegnap tökre kiakadtam. Sok volt az Amstel azzal a két csajjal. Otthagytam a cuccom, csak a Kálvin téren vettem észre. Síkideg voltam, bazdmeg.
– Mért?
– Mondom, csak a Kálvin téren vettem észre! Visszamentem a sörözőbe, és még ott volt. Tiszta hülyék.
– Mért hülyék? Mert nem vitték el?
(21) 2001. január 24., szerda, kb. 17.40; Óbuda, lakótelepi játszótér; kb. tizenkét éves gyerekek.
Fiú, hetykén: – Nekem ez a sárga pólós meg kék pólós olyan, mint neked a Škoda központi zárral és riasztóval.
Lány, halkan: – De én már tudom, hogy mi az a központi zár…
(24) 2001. május 23., szerda, kb. 8.50; Pest, ELTE BTK Pesti Barnabás utcai épülete; másodéves magyar szakos lányhallgatók:
– Az egyetemi tanár a legmagasabb vagy a professzor?
– Várjál! Úgy van, hogy tanársegéd, dékán, tanár…
– Az más! Nem dékán, hanem docens!
– De hát mind, aki itt tanít, az tanár, nem?!
– Most akkor a tanár meg az egyetemi tanár ugyanaz? Ez az, amit sose tudtam.
– Szóval, ő is ilyen tanár, csak nincs doktori címe.
(28) 2001. november 28., szerda, kb. 21.30; Óbuda, lakótelepi buszmegálló. Az év második havas éjszakáján benyalt, de még nem síkrészeg, fiatal férfihang hasít a mínusz öt fokba:
– Köszi a világegyetemnek: az Úristen halott! Köszi a világegyetemnek: az Úristen halott, a mestere!
(29) 2001. december 28., péntek, kb. 13.00; Óbuda, lakótelepi újságárus előtt; halálnyugodt, legfeljebb fáradtságtól rekedtes ötvenes nőhang:
– Az egyik srácnak a felesége, aki hozni-vinni szokta Laci fiamat, mondta el, hogy „ne haragudj, Éva, a múltkor is az volt, hogy Lacit hat vagy hét napra bezárták egy pincébe, aztán meg kivitték, és hárman-négyen belemerítették a hideg vízbe”, úgyhogy lehet, hogy most is ez van, hogy már nem is él, vagy hogy most is bezárták, mert… – hasonkorú beszélgetőtársnőjével odébb sétál, így nem hallom tovább.
(30) 2002. január 15., kedd, kb. 9.05; Pest, Belváros; Astoria mozgólépcsője; két késő harmincas férfi közül a lejjebb álló:
– Ne akarj már a pénzeddel vitatkozni!
(32) 2002. május 2., csütörtök, kb. 9.05; Óbuda, lakótelepi park; két húszas anyuka, hatfős gyereksereglet közepén csevegni próbálva. Túl nagy a zsivaj, egyikükhöz oda is szalad csicsergő, négy év körüli kisfia. Az édesanya:
– Fogd be! Beszélgetek.
(34) 2002. november 9., szombat, kb. 10.45; Óbuda, lakótelepi buszmegálló; bortól rekedt ötvenes férfihang:
– Évikém, nem kell ezt a kocsmai hangulatot lízingelni! Mi vállaljuk ezt a sorsközösséget, amely… – de odébb lép, így sose tudom meg már: melyet.
(35) 2003. február 25., kedd, kb. 8.50; Pest, ELTE BTK Trefort-kerti kampusza, előadóterem; vak egyetemista lány, csoporttársnője hangját hallva, örvendezőn:
– Szia, Ági! Milyen rég nem láttalak! – és megbotlik a küszöbben.
(37) 2003. május 14., szerda, kb. 9.25; Óbuda, a szentendrei HÉV-en két megállóhely között; kb. harmincéves BKV-ellenőr [E.], ötvenes anyával [A.] és húsz év körüli lányával [L.] vitatkozva:
E. a L.-nak: – Szálljon le!
A. az E.-nek: – Úgyse fog leszállni.
E.: – Le fog szállni, mert addig nem indítom tovább a vonatot.
L. az E.-nek: – Felőlem! Én ráérek.
E.: – Le fog szállni, mert rendőr is van a vonaton.
A. az E.-nek: – Maga jó lenne smasszernak. A Gyűjtőbe’ vagy hol is van még?
E. az A.-nak: – Maga azt jobban tudja.
Az A.. nem válaszol, úgy tesz, mint aki nem hallotta.
E. újra, ezúttal jóval hangosabban és kicsit lassabban, tagoltabban is: – Maga azt jobban tudja.
A. szinte suttogva, lemondóan, de egyben mégis némi belerezgetett fenyegetéssel: – Tudja azt maga is.
Néhány percnyi szünet. A L. még mindig benn az utastérben ül, az A. és az E. az ajtó előtti biciklitároló részen állnak. Közeledik a következő megálló.
A. a L.-nak, kihívóan, a szükségesnél hangosabban: – Hány perc múlva jön a következő?
L. ugyanilyen hangfekvésben rávágva: – Tíz!
A.: – Jól van. Ráérünk.
E. erőltetett hidegséggel, nem minden gúny nélkül: – Persze, ráérnek.
Következő megálló. A L. felkel, az A.-val egyetlen szó, egy felesleges mozdulat nélkül leszállnak. A peronon nem látom őket – lehet, hogy valahol előrébb újra felszálltak? De az E. is arra ment tovább: hátulról jött.
(40) 2003. szeptember 20., szombat, kb. 10.30; Óbuda, lakótelepi piac; káráló virágkofa, inkább csak bele a nagyvilágba:
– Tudja, milyen máj ez? Embermáj! Embermáj!
(41) 2003. október 4., szombat, kb. 18.00; Buda, Tabán mozi előcsarnoka; értelmiségi társaság – három lány, két fiú – a nyelvbotlásokról beszélget, svalahogy a katolikus imafordulatokhoz kanyarodnak:
1. lány: – Emlékszem, egyszer az „Adj nekünk békét!” helyett sikerült azt mondanom: „Hagyj nekünk békét!” Elég freudi, nem?
2. lány: – Igen, ez olyan, mint mikor a múltkor a mise végén arra, hogy „Menjetek békével!”, az „Istennek legyen hála!” helyett a szomszédom egyszerűen annyit vágott rá: „Hála Istennek!”
3. lány: – Én csak egy gyerekszájra emlékszem. Az unokaöcsém nemrég az asztali áldást formálta át. Tudjátok: „Édes Jézus, légy vendégünk, / áldd meg, amit adtál nékünk!” No, mikor Peti meglátta a spenótot, szerintem önkéntelenül, így fejezte be: „/ edd meg, amit adtál nékünk!”…
(45) 2004. április 4., szombat, kb. 11.15; Óbuda, lakótelepi buszmegálló; negyvenes roma aszszony nyafogó kisgyerekének:
– Jaj, kicsim, ne jajgass minden semmire!
(47) Miből lesz a cserebog?
A/ 2004. július 17., szombat, kb. 9.15; Óbuda, lakótelepi focipálya; kiskamasz fiúk:
1. fiú magyarázólag, lelkesen: – Egyik kapott kettő darabot, egyik kapott meg egy darabot.
2. fiú megelégedve csettint: – Nna!
1. fiú, a világrendet helyreállítva: – Ahogy kell.
B/ Ugyanaznap, kb. 10.15; Pest, hármas metró Ferenciek tere és Kálvin tér között; koraközépkorú férfi társának háborogva, hirtelen felkiált:
– Én is az vagyok! Én nagyobb tüdő vagyok, mint ő!
(48) 2004. szeptember 17., péntek, kb. 11.15; budai vár, a Bécsi kapu előtt lévő sorompó. Kétségbeesett, láthatólag külföldi fiatal nő, megtermett kézitáskáját ölébe fogva rohan a lefelé tartó várbusz után. A sofőrnek még lenne annyi ideje, hogy kinyissa előtte a hátsó ajtót – ehelyett beletapos a gázba, és beledörren a mikrofonba – mit a kívül álló, izzadó turista eleve nem is hallhat:
– Kezit csókolom, ne tessék velem itt szórakozni!
(50) 2004. november 3., szerda, kb. 16.10; Óbuda, lakótelepi diszkontáruház ajtaja; negyven körüli anyuka, nyakában kisebbik gyerekével magyaráz kézen fogva vezetett, úgy hatéves nagyobbik fiának:
– Az öcséd beszart! Most szarosan menjünk oda?
(51) 2005. január 3., hétfő, kb. 9.45; Buda, Krisztinaváros, bérházkapun kilépő huszonéves pár:
Lány: – … amikor Melinda elkezdte nyalogatni az asztallábat.
Fiú: – De vetkőzni nem kellett?
Lány: – Vetkőzni nem.
(54) 2005. szeptember 16., péntek, kb. 15.30; Pest, Orczy tér, 28-as villamos megállója; tíz év körüli kislány harminc év körüli szüleinek:
– Örök életembe’ el akarok aludni, és majd csak húszéves koromban, nem, harmincéves koromban felkelni!
(57) 2005. október 12., szerda, kb. 17.45; kettes metró Deák tér és Batthyány tér között; durva, hangos, valahogy mégis élettelen, meghatározhatatlan korú férfihang:
– Kell kábítószer? Kell heroin? Adjak egy ecstasy tablettát? Négyezer forint! – Kis szünet, majd: – Ez a Déli? Ez a Déli?! Hol vagyunk? Válaszoljatok már! – Újabb csend, majd, már majdnem a Batthyánynál, egyre csak hadarva: – Kell valami? Mi van, haver? Balhét akarsz? Mi van? Mit nézel, Kell valami?
Odanézek: a kiabáló harmincöt-negyven éves, szőkített, arany ékszeres fickó: feje borvörös, fülében fülhallgató. A balhét akaró: harminc körüli, fekete copfos, vékony fiú. Most már ő sem állja meg szó nélkül. A kiabáló felé feszül, de mégsem fordítja neki teljesen az arcát:
– Úgy látom, neked kell.
– Hol vagyunk? Mit nézel? Mit kötsz belém?
– Inkább te kötsz belém.
– Kell valami? Mit bámulsz? Hol vagyunk? – Egyre gyorsabban darálja, majd már-már felüvölt: – HOL VAGYUNK?!?
– Te kötsz bele a hölgyekbe, csak azért szólok.
– Kell valami? Elaludtam, és akkor mi van?! Hol vagyunk?
Idősebb, halk nőhang a háttérből:
– Batthyány tér.
Közben megállunk, a kiabáló csak pörög tovább:
– Balhét akarsz? Balhét?! Gyere, szálljunk le!
A fekete válaszát már nem hallom, magam is iszkolok kifelé. Mielőtt még bezáródna az ajtó, átzeng az alapzajon:
– Gyere, szálljunk le! Vagy nem… – de ez az utolsó, ami még eljut hozzám. A metró továbbindul. Fülelek, de néma csarnok, nincs zajolás.
(59) 2005. október 27., csütörtök, kb. 11.35; hármas metró, Kálvin téri mozgólépcső; harminc alatti kigyúrt fiúk:
Seggdugasz Bikanyak [Sd. Bny.]: – …és mondta, hogy vacakok a Vércse testőrei, egyiknek sincs eltörve az orra, meg ilyenek. Csak nehogy a Vércse megtudja, mert ahogy ismerem, holnapra eltöri az orrukat.
Holdnyaló Bikanyak: – Hát igen, négy év Afganisztánban, az…
Sd. Bny., félbeszakítva: – Nem tudom, mekkora hatalom egy ilyen területi kormányzó.
(61) 2005. november 21., hétfő, kb. 17.45; kettes metró; hatvanas, alacsony, kövér nő, horgolt sipka alól, nejlonszatyor mögül; epikus énekként, a refrénbe meg- megújuló lendületet, hangerőt, hangszínt beleadva:
– Dögöljetek meg! Dögöljetek meg! Belefojtottatok a vízbe.
Dögöljetek meg! Dögöljetek meg! Mind ellenem vagytok. Ez az ország már nem a hazám.
Dögöljetek meg! Dögöljetek meg!
Dögölj meg, Tarbics Judit, te tudsz zongorázni, énekelj szépen csengő csízhangon!
Dögöljetek meg! Dögöljetek meg!
(66) 2006. február 16., csütörtök, kb. 11.40; ugyanott, Örs vezér tere felé eső peron; rövidre tépett frizurájú félősz hatvanas nő, hetvenes társnőjének:
– Soha senki nem szól minden lakóhoz. Mert a Mariska nénihez, aki feji a tehenét, nem szól a Greco, a Goya meg a Velázquez, hozzánk meg szól.
(70) 2006. március 10., péntek, kb. 14.30; Óbuda, lakótelepi buszmegálló; kb. tizenhat éves, apródfrizurás kamasz osztálytársának, fenyegetően:
– Leszel te még tizennyolc!
(72) 2006. március 22., szerda, kb. 8.40; Pest, Józsefváros, Népszínház utca a Bacsó Béla utca torkolatánál; ötvenes roma utcaseprőasszony középkorú, szekrényhátú férfiembernek:
– Olyan hússzag van mindig, hogy az ember beledöglik. Hogy rohadjon ki a beléjük [!], folyton sütnek!
(75) Na, te nagyokos!
2006. május 10., szerda, kb. 11.45; Pest, Belváros, Kecskeméti utca páros oldala, majdnem a Kálvin térnél; két úgy huszonöt éves, átlagos, egyszerű fiú, nagyban beszélgetnek – nyilván arról, hogy a tegnapi dizsiben hogy kavart Trixi a Krisszel. Ahogy leelőzöm őket, hallom is, amint a magasabbik:
– A XV. századi szíriai kéziratok állnak legközelebb a klasszikus arabhoz, legalábbis a magánhangzó-jelölés és a helyesírás tekintetében, mert különben…
(80) „Apád is így csinálta!”
2007. március 19., hétfő, kb. 10.35; Óbuda, lakótelepi kisposta:
A. [negyvenes, de fiatalos, magyarbajszos barna gyerök] csekkel kezében belépve, meglátja a posta, szokottan, önfarkába harapó sorkígyóját: – A ki-be baszott életbe! Mennyi ember megin’…
B. [hatvanas, de tizenöttel többnek látszó, lepusztult lumpennéni] a posta üvegfalának dőlve röhincsél, biztatóan: – Csak magyarul!
A., ezúttal már egyfős közönségének játszva, immár színpadi hangon áriázva: – Hogy az Isten bassza meg! Hogy az a… – kiállok a sorból, kijövök. Rajtam nem áll a dolog.
(82) 2007. június 25., hétfő, kb. 16.15; Budapest– Szeged gyorsvonat; úgy húszéves egyetemistalányok:
– A vizsgán azt kérdezte, kire hatott Nietzsche. Mondtam, Schillerre. Erre a tanár meg a két mellettem ülő elkezdett röhögni.
– De miért?
– Hát, mert Schiller meg Goethe sokkal régebben élt, mint Nietzsche. Legalább kétszáz évvel, vagy még többel.
(84) 2007. szeptember 8., szombat, kb. 14.45; budai vár, Szent György tér; húsz körüli, pörgekalapos, kékgatyás, parasztcsizmás néptáncos fiú, valódi tájszólásban kiabálva egy lány után:
– Nem leszöl táncházba’? Szekszöljünk!
(85) Mire megvénülünk
A/ 2007. október 5., péntek, kb. 7.45; Óbuda, lakótelepi aluljáró.
Nő [kosztümös, konszolidált, ötvenöt körüli hölgy] felfelé tartva a lépcsőn, látszólag nyugodtan, mélyén azonban bujkáló hisztériával: – Ne tegezzen! Ne tegezzen!!
Férfi [hatvan körüli, könyvelőkülsejű alak] a lépcső tövében cigarettázva, flegma, némileg borízű hangon utána szól: – Neked se kellene ezt csinálni.
Nő, visszafordulva felvisít: – Ne tegezzen, mert pofán vágom!
Férfi, kihívó álnaivitással, alattomos disznószemekkel pislogva felfelé: – Kicsodát?!
B/ Ugyanaznap, kb. 14.45; Pest, Belváros, Papnövelde utca; ötéves óvodáscsoport, a rakpart irányába tartva:
1. kerekfejű szőke kisfiú: – Rajta vagyok az iwiwen!
2. kerekfejű szőke kisfiú: – Akartam kérdezni: te tényleg rajt vagy?
(89) Gender study
2007. október 29., hétfő, kb. 18.30; Óbuda, lakótelepi utca; három év körüli lánykahang:
– Majd veszekszem a feleségemmel, ha fiú vagy lány.
(92) Hová álljanak a zebrák?
2008. január 14., hétfő, kb. 9.45; Pest, Nagykörút, 4-es/6-os villamos Wesselényi utca és Blaha Lujza tér között; húsz év körüli, szép roma pár. A fiú jóval világosabb bőrű, krémszín bélelt orkándzsekiben, öklén fekete bőrkesztyű.
Felszállva elhelyezkednek: a lány [L.] leül az ajtó melletti székre, a fiú [F.] felé fordulva áll elé. Bal kesztyűjét lehúzza, kesztyűs jobbjába fogva himbálja a lány orra előtt, miközben baljával belső kabátzsebéből előhúzza a fülhallgatót. De még mielőtt bedugná ]és végül végig nem is kerül erre sor:
L.: – Vedd már le azt a kesztyűt! Nem is illik neked.
F. halk válaszát nem hallom
L.: – Nem igaz! Te fehér vagy. Te oláhcigány vagy.
F., éppoly halkan, de nagyon elszántan, megvillantva aranykeretes szemüvegét: – Cigány vagyok.
L.: – Az oláhcigányok fehérek. Te fehér vagy.
Mielőtt tovább juthatnánk, jön a Blaha. Leszállnak, s elindulnak előre, a Népszínház utcai zebra felé. De mi is a zebra: csak a fehér csíkok? vagy együtt a fekete sávokkal?
(93) 2008. január 15., kedd, kb. 18.45; Buda, a szentendrei HÉV megállója a Margit-hídnál; negyvenes férfi nejének:
– Andrea karácsonyfát égetni hív hétvégén, de ugye nem megyünk?
(98) Csak nehogy egyszer megtudja!
2008. február 29., péntek, kb. 16.35; Óbuda, lakótelepi tér; kb. hároméves kislány lépeget hazafelé kb. ötvenéves apjával/nagyapjával, mikor meglát egy könyökig az egyik szemetesben dolgozó hajléktalan turkálót.
Kislány: – Mit keres a bácsi? A kukában?
Szülő/Gondviselő: – Nem tudom. Nem mondta.
(104) 2008. augusztus 27., szerda, kb. 16.30; Óbuda, lakótelepi hajléktalankolónia; egy fűzfa alól magyarázó rekedt középkorú férfihang:
– Odamegyek, meglököm, akkorát koppant, mint a fasz. Napok óta meg volt halva.
(107) Nem középiskolás fokon [hallomások a Nyugati pályaudvaron]
A/ 2008. november 24., hétfő, kb. 15.00; huszonöt körüli felsőoktatott leányok:
– Mert volt egy fasz logikai cumó, ami kurvára nem érdekelt. Ha ’b’ izé, akkor ’q’ anyámkínja.
– Ja, ez a reciprok negáció – bassza meg, hogy lehet ilyesmiket kérdezni?!
B/ 2008. november 25., kedd, kb. 15.10; húsz körüli felsőoktatott fiú:
– Hogy az evangélikus pap a felségét ott akarja hagyni a kurváért, és a kurva a jó fej. Ez az a közhelyes történet.
C/ 2009. szeptember 28., hétfő, kb. 7.55; oldalt felnyírt sötétszőke, enyhén piercingelt egyetemista srác (S.) műfekete rockdémont alakító, évfolyamtárs csajjal (Cs.):
S.: – Beszedem ezt a tesztoszteron tablettát. Napi kettőt. A haverom – 115 kilós állat – mondja, hogy mikor elkezdte, négy napig egyfolytában felállt a farka. Utána meg hazament, rátette a fogasra a pulóverét, és a fogas a kezében maradt. Letörte, bazdmeg!
Cs.: – Baszki! Figyu, jössz délután?
S.: – Jaj, még Márkucival kell lelkiznem, basszus!
Cs.: – Miért?
S.: – Valamiért nincs jól. Tudod, ez olyan tesó dolog. Van, amit a lányokkal nem lehet megbeszélni.
Cs., hangjában a legteljesebb értetlenséggel: – Ja…
(108) 2009. február 16., hétfő, kb. 16.55; Buda, a városba tartó szentendrei HÉV Margit híd után; nagyjából négyéves fiú nagyanyjától:
– Mindjárt Banányi [!] tér?
– Igen, de csak citromízű, kicsim.
(110) 2009. június 8., hétfő, kb. 10.00; Óbuda, lakótelepi buszmegálló; zsivajgó tizennégy év körüli osztály. Lányok és fiúk külön csoportosulnak. Ahogy fülelek kétfelé, a fiúk csoportjából azt hallom:
– De, bazdmeg, azt a tizenegyest miért nem adta meg?!
A lányokéból:
– És az Ószövetségnek az a vége, hogy elküldte Jézust – ahogy az Újszövetségnek az a vége, hogy elküldte a Szent Szellemet!
(111) Tengerinek tengeri, nagyszabásúnak nagyszabású…
2009. június 18., csütörtök, kb. 11.00; egy FSZEK fiókkönyvtár; fiatal lányolvasó (mint utóbb kiderül, szláv szakos egyetemista):
– Kérem a Bevezetés a balnisztikába [!] című könyvet!
(113) 2009. augusztus 4., kedd, kb. 6.50; Pest, Nyugati pályaudvar; harmincas, kopaszra nyírt munkássrác hasonszőrű havernak:
– Amikor berúg, bazdmeg, olyan hülyeségeket tud beszélni! Elkezdett faggatni, hogy mi az életcélom. Mintha egy egyetemistával beszélnék.
(114) Károlyi-kerti mulatságok [Pest, Belváros]
A/ 2009. augusztus 25., kedd, kb. 19.00; tíz év körüli fiú testvérpár ifjabbik tagja egy nála is tán egy évvel fiatalabb harmadik kisgyereknek:
– Kihívlak egy párbajra! Verekedjünk meg!
– Nem.
– Félsz?!
– Nem.
– Félsz, mi? Nincs izmod. A nővéremnek, neki még van izma.
– Hagyjatok békén! – És a kihívott, felborult rollerjét tisztogatva, odébb vonul.
B/ 2009. augusztus 28., péntek, kb. 14.55; kb. tizennégy éves fiúk, a kertből elmenőben:
1. fiú, középhosszú, sebarna hajjal: – Mondok valamit!
2. fiú, sűrű, hullámos barnásszőke hajú, tarkón már visszagöndörödő: – Na!
1. fiú: – Ha borotvával két helyen belevágsz…
2. fiú közben belemordul: – Hö!
1. fiú: –… a szemöldöködbe, én levágom a hajam.
2. fiú bosszúsan, mégis mulatva valamin: – Ezt már eljátszottuk a múltkor.
(117) 2009. szeptember 26., szombat, kb. 20.45; Óbuda, lakótelepi buszjárat; négy, kb. 16 éves fiatalból álló társaság. A két langaléta, tarkopaszra nyírt srác (A. és B.) viszi a szót, bomberdzsekijükön kerek pléhkitűzőket csörgetve. Az átlagos kinézetű beavatandók egy barna, alacsonyabb cserfes lány [L.] és egy nagydarab szőke, málé fiú [F.]:
A.: – Te református vagy?
F. teljesen értetlenül, kicsit álmatagon: – Mi?
A. hangosabban, már-már rákiabálva: – Református!
L. pergő nyelvvel: – Én ministráltam is. Õ – a F.-ra néz – ateista.
F. morog magában valamit; nem érteni
B. végtelen magabiztossággal: – Ateista?! Olyan nincs! Nem létezik.
F. mocorog benne valami szó, ami még nem akar kibukni: – Ééén…
A. felcsattanva, mégis derűsen, igazsága birtokában: – Hogy az Isten nem volna?!
F. dadogva, már-már akarata ellenére böki ki: – … ro… ro-római. Római katolikus vagyok.
A. lecsap rá: – Az jó!
B. megnyugtatóan, csevegő hangon: – Volt köztünk egy görög katolikus is.
L. élénken, kompetensen: – Igen?
F., a L.-nyal egyidejűleg, de bambán, csodálkozva: – Görög?
A. jóindulatúan magyaráz: – Görög katolikus az az… – itt néhány tíz másodperc kiesett. Mikor újra fogom az adást, még mindig A., rikkantva: – Egyenruhában!
L. izgatottan: – Egyenruhában? Honnan van?!?
A. büszkén, teljes természetességgel: – Loptuk. Egyenruhában bemegyünk a templomba. A románoktól…
B. igyekszik közbevágni, teljesen sikertelenül: – Aaa…
A. minden nehézség nélkül veszi vissza a szót; ő kettejük közül a magasabb, talán kicsivel idősebb is: – Hogy hívják őket?
B. készségesen, hetykén kivágja: – Mint a Vasgárda!
A. jóváhagyólag, kissé tanítósan: – Igen, ők csinálták azt: egyenruhában, alakzatban vonultak a templomba. – Nagy, szándékolt emfázissal folytatja: – Mi is bevezettük ezt.
L. sóvárogva, elbicsakló hangon: – Néztek, mi?
B. kedélyesen cöcögve: – És az, amikor a paphoz bementünk…? – Elhallgat, feladva a labdát.
A. derűs büszkeséggel, mintha vállon veregetne valakit: – Nem volt semmi, öcsém!
B. szaporán, hogy magánál tarthassa a szót: – Bementünk a plébániára. Így, egyenruhában – leírói inkognitóm érdekében csak egy lassú, lusta, spontánnak álcázott félpillantást vetek rájuk. Nem látok semmi különöst: a kopott, bebrezsnyevezett bomberek alatt sima, szürke és fehér pólók. – Az első, amit látok a falon, egy bikacsök. Kemény. Aztán ott volt a Mein Kampf. És A Cél meg az Egyedül Vagyunk.
A. úgy, hogy szinte közbefüttyentésként harsan: – Öcccsémm! – Majd hirtelen hidegebb, ciceronei hanghordozással: – Itt szállunk le.
Leterelik a két újat. Nem látok tovább.
(122) 2009. november 6., péntek, kb. 18.55; a szentendrei HÉV Margit híd után, az alagútból kiérve hirtelen megáll a nyílt pályán; a hangszóróból a sofőr hangja nagyon nyugodtan, elég fáradtan és kicsit lassan:
– Megkérem a szórakozott kedves utast, aki húzgálja az ajtót, hogy hagyja abba, mert én ráérek itt ezerötszázas óráért állni.
Pillanatnyi csend, majd a vonat végéből huszonéves, kiműveletlen fiúhang hitetlenkedőn, mintha csak magának mondaná:
– Menj a francba! Ezerötszázas óra?!
Részletek egy nagyobb gyűjteményből.