Csak néhány illusztráció (vagy elrettentõ példa) ahhoz: milyen is az, mikor a legkifinomultabb magas értelmiségi is kötelességének érzi, hogy országának ellenségérõl, annak kulturális, erkölcsi jellegérõl generális és uszító általánosításokat tegyen – akkor is, ha egyébként, valaha, a most éppen ellenséges nemzet kultúráját, sajnos, nagyra tartotta… A maga idejében Kleist is tudta, milyen értékei vannak/voltak a francia kultúrának, Ehrenburgnak is megvoltak ifjúkori emlékei és barátai Németországból – s íme, mikor a harci helyzet megkívánta, mindketten (mint annyian mások) el tudták felejteni vagy fojtani mindazt, amit pedig tudtak: úgy látszik, bárki legyen is az ellenség, ha már ellenség, akkor minden ízében gonosznak és romlottnak kell, hogy állíttassék – hogy nyugodtabb lélekkel lehessen aztán leszámolni velük.
M. I.
Heinrich von Kleist (1777–1811)
Germánia szól gyermekeihez (Óda)
§ 1
Ti, a Majna vidékérõl,
Elba-vidék sarjai,
És ti, Duna mentén élõk,
Odera-völgy pórjai,
Akik hajózzák a Rajnát,
Látják Alpok csúcsait,
Tengerek partját kik lakják:
Dél’-, Keletit s Északit!
KÓRUS
Hallgassátok csak! – Az égbõl
Eget-földet mely hang ráz föl?
Föltámadsz, Germánia?
Itt a bosszú hajnala?
§ 2
Németek, ti népek bátra,
Mind-mind kedves magzatom,
Akiket, ölembe mászva,
Átfog anyai karom,
S ti engem hogy védtek, óvtok,
Mars-vér tüzel, harcias;
Légiógyõzõ utódok,
Rómaverõ hõs fiak!
KÓRUS
Fegyverre hát, gyorsan, bátran,
Amit ragadtok vaktában:
Tõr? Husáng? – Zuhaogjatok
Völgybe, hol harc kavarog!
§ 3
Mint a sziklarések hója:
Mint az alpi bérceket,
Ha éri a tavasz csókja,
Olvadnak a gleccserek,
Zuhatagok robajlanak
Erdõk, szirtek vad fokán,
A hegyek közt visszhang dagad,
A mezõk: egy óceán!
KÓRUS
Ti is így – elõl a császár;
Nyomotokba megtorlás jár,
Habzón mint az áradat,
Elnyelni a frankokat!
§ 4
Minden dûlõ, mart, verem, tér
Csontjuktól fehér legyen;
Kibõl holló s róka nemkér,
Az legyen hal-élelem!
Tetemükkel torlasszátok
El a Rajnát gyõztesen;
Kerûlje körül a Pfalzot,
S ekkép határunk legyen!
KÓRUS
Mint ha hajtók – víg vadászat! –
Farkasnak nyomába hágnak.
Pusztítsd! Ha jõ ama nap,
Nem kérdi az okokat!
§ 5
Nem a besüppedõ róna,
Min vad sergük rúgtat át,
Sem a hold, mely beragyogja
Kihalt házak ablakát;
Nem a nõ, ki holtra válva
Alél rút kezük között,
S akit hajnalban a hála
Úszkös romokba kilök!
KÓRUS
Nem a hadizsákmány csábít!
Az csak keveseknek számít,
Földi kincsnél magasabb,
Mi vértpezsdít, s hitet ad!
§ 6
Isten és a helytartói,
S óh, Haza, a szent neved,
Szabadság és kivívói,
Nyelv, ki kapcsolsz lelkeket,
Tudomány fényglóriája
Német géniuszra vár,
S ösvény, csillagok honába,
Szárnyait mi vonzza már!
KÓRUS
Óriás piramist emeljünk,
Égig érõt: ünnepeljünk!
Csúcsköve ha fölkerül –
Avagy jó lesz sírhelyül!
Fordította Tatár Sándor
Ilja Ehrenburg (1891–1967)
A Német
A német egyszerû, egysejtû, de mégis különös élõlény. A német katona nem hasonlít az emberhez.
A németek már Hitler elõtt is hencegtek, szerették azt énekelni, hogy “Deutschland, Deutschland über alles”. A német mindenkinél okosabbnak tartotta magát.
Amikor Hitler hatalomra került, kinyilatkoztatta a németeknek: “Ti magasabb fajú emberek vagytok és ezért minden nép köteles engedelmeskedni nektek.”
A német sietve gondoskodott családfájáról: milyen volt az ükapja és az ükanyja. Szív és fej a németet nem érdekli, csak a faj. Hitlernek vannak válogatott SS katonái. Ezek a legfajtisztább németek. Ezek Németország legjobb fajfenntartói. Az SS köteles ismerni õseit 1750-tõl kezdve. Ha az SS nõsülni szándékozik, menyasszonyát külön specialisták vizsgálják meg, ellenõrzik: eléggé fajtiszta-e? Az SS parancsnokság rendeletet adott ki az SS tagjainak eljegyzési és nõsülési rendjérõl, melyben többek között ez áll: “Az állattenyésztés tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a faj nemesítése céljából okvetlenül alkalmazni kell a következõ szabályokat: 1. Mintákul a leggondosabban kiválasztott példányokat kell felhasználni. 2. A legjobb példányokat csak<->is a legjobb példányokkal szabad párosítani. 3. Minden nemkívánatos leszármazott megsemmisítendõ.”
A németek nem titkolják, hogy állatok. Sõt, büszkék arra, hogy állatok.
Ha egy Fritzet a mieink nyakon csípnek, azonnal felkiált: “Hitler kaput”. Természetesen abban a percben nem Hitler kaput, hanem a Fritz, aki visít, mint egy malac, de az azért van, mert a Fritz – talpnyaló.
Ha a németre rákiáltanak, mindjárt megszelídül. Ha pedig engednek neki, rögtön megnõ a szarva.
A háború elsõ õszén láttam a brjanszki erdõben néhány fogoly németet. Volt közöttük egy hosszú Fritz, akinek szeme egy kitömött állat üvegszemére hasonlított. Valamit magyarázgatott sorstársainak. Közelebb mentem. Fritz a fajelméletet szemléltette az oroszok arcán. Elõször csak egy orosz harcossal foglalkozott: “Nézzétek csak meg, milyen füle van!” Olyan borzalommal ejtette ki a fül szót, hogy akaratlanul is ránéztem az elvtársra. Látom, hogy a füle olyan, mint a fül általában lenni szokott, de a Fritz számára ez a fül bizonyítékul szolgált arra, hogy az oreli termõföldek a németeket illetik meg. Azután a Fritz rámvetette magát. Nem is sejtette, hogy tudok németül. “Nézzétek csak az öreget, tipikus torzszülött: teljesen értelmetlen arca van.” Csodálkozva néztem a németre: micsoda arcátlanság! A német megérezte pillantásomat és nyugtalankodni kezdett. “Ön talán tud németül?” -Tudok – válaszoltam. A Fritz rémületében dadogni kezdett. “Én nem tudom a gondolataimat helyesen kifejezni. Már az iskolában mondta a tanítóm: Rudi, miért mondod azt, amit nem gondolsz?” Ezután a Fritz még elmesélte, hogy a nagypapája és a bácsikája munkások, hogy õ maga is munkás és végül szent borzalommal kinyögte: “Én marxista vagyok”…
…Átkozott fajta!
A német állam élén egy bandita áll, aki csak egy mesterséget ért jól – más országok kirablását. Nincs abban semmi különös, hogy minden német tolvaj lett. “Most nagyon hosszú a kezünk” – írta egy német újságíró.
Ezt a kezet le kell vágni!
Gyakran mondják, hogy a németek vadállatok. Kár az állatokat sértegetni. A vadállat széttépi az embert. A német pedig sokáig és ravaszul kínozza. A vadállat öl, hogy jóllakjon. A német azért gyilkol, hogy élvezzen.
A német mindig kegyetlen volt, de azelõtt nem engedhette meg magának azt a fényûzést, hogy lányokat gyilkoljon, és gyerekeket verjen agyon.
Békeidõben csak ábrándozott errõl. Németországban a mozikban borzalmas filmeket mutattak be: öreg emberek lányokat fojtogattak, szellemek kis gyermekeket üldöztek. A háború elõtt élt egy mészáros Düsseldorfban, aki nõket gyilkolt meg. Az újságok a “düsseldorfi vámpírnak” nevezték. Most minden németbõl vámpír lett.
A Fritz, aki most húszéves, megfelelõ nevelést kapott. Amikor a Fritz tízéves volt, látta, hogyan verik a zsidókat Berlin utcáin, hogyan tépik ki az aggastyánok szakállát, hogyan köpnek a nõk arcába. Amikor tizenöt éves lett, látta, hogyan verik a németek a cseheket. Most a Fritz beérkezett: õ maga is gyötörhet, gyújtogathat, szúrhat, akaszthat.
Egy Fritz beírta a noteszébe: “Ha kínzást látok, felvidulok, sõt felhevülök.” Egy másik bejegyezte a naplójába: “Ha elmondom Elzának, hogy én orosz bolseviknõt akasztottam, akkor Elza az enyém lesz.”
Németország a perverz szadisták hazája. A német lemond az evésrõl, az alvásról, csak adjanak neki valakit, akit megkínozhasson.
A német szeret orosz gyerekeket, öregeket, asszonyokat akasztani. Az elesett Fritzeknél gyakran találnak fényképeket, melyen akasztófa és akasztott emberek láthatók; egyik Fritz akaszt, a másik ott áll a géppel és fényképezi, hogy a felakasztott ember hogyan fullad meg. Az akasztásnál a németek technikai “vívmányokat” vezettek be. A gyorsaság kedvéért a teherautó az akasztófa alá viszi az áldozatot. Nyakába vetik a hurkot és a teherautó továbbmegy. Belopolje faluban a németek kétemeletes akasztófát állítottak fel…
Gyötrik a sebesült vöröskatonákat, megmérgezik sebeiket, víz helyett vizeletet adnak nekik inni. Kínozzák a foglyokat. Egy német gazdasági intézõ írja barátainak: “Tegnap könnyû testi fenyítésben részesítettem két orosz bestiát, akik titokban megzabálták a disznók moslékjának szánt lefölözött tejet.” Egy másik német ujjongva jelenti: “Orosz foglyok vannak itt nálunk. Ezek az alakok megzabálják a földi kukacokat a repülõtéren. Rávetik magukat a mosogatóvízzel telt vödörre. Láttam, hogy kigyomlált gazt ettek.”
Szemjonovsina faluban a németek kútba dobálták a csecsemõket. Az anyák sikoltoztak, de a németek nevetve csillapították õket: “Nekünk nem kell a kút, van elég vizünk.”
Mikor hagyja abba a német az emberek kínzását? Amikor megölik és eltemetik.
Egy német fogolytól kérdezték: “Hogy volt képes tizenhárom éves kislányon erõszakot elkövetni?” A német egykedvûen hunyorgatott, és így válaszolt: “Az asszony nekem csak árnyékszék.” Szõke göndör haja és kék szeme volt ennek a németnek.
Vannak ilyen szemérmetlen majmok – a páviánok. Nézegeted õket az állatkertben, és valahogy kényelmetlenül érzed magad. Goebbels pofonokat kapott “szerelmi csintalanságokért”. Amilyen Goebbels, olyan a Fritz is. A német bejárta Európa összes piszkos lebuját. Zsebében pornográf fényképeket hord. A német hadseregparancsnokság jegyrendszert vezetett be a bordélyházakban. Íme, egy ilyen utalvány: “Ellenõrzõ szám 23268”.
Hát emberek ezek?
Páviánok.
Fritz nemi beteg, és megfertõzi az egész világot. Gretchen Drezdából levélben értesíti férjét: “Tíz-tizenkét éves orosz kislányok érkeztek ide. Pajkos öregek vették õket magukhoz.” Ez az aljas német nõ “pajkosoknak” nevezi ezeket az undorító liliomtipró páviánokat.
A német nõ nem marad el a német férfi mögött. Most mindenkivel lefekszik: némettel, magyarral, olasszal. Ezek a fajtiszta nõstények kézrõl-kézre járnak. Mi tarthatná vissza õket? A Fritz Párizsban vagy Afrikában züllik, Gretchen otthon, a német barlangban züllik.
A német nõ mindennél jobban fél attól, hogy férje nem õt, hanem önmagát sajnálja. Gretchen ezt írja: “Tudom, hogy ott nálatok rossz, de itt nálunk még rosszabb. Tizenhat kilót fogytam és szívesen cserélnék veled helyet.” A nõstények méltók a hímekhez.
A német gonosz lény.
A német külsõleg civilizált emberhez hasonlít. Zsebében töltõtoll és notesz, amelybe beírja benyomásait. A noteszt valamilyen kereskedõ cég adta reklámul, a töltõtollat pedig lopta. A Fritz ezzel a tollal feljegyzi, hogy hány tyúkot organizált, és hogy hány lányt akasztott fel.
A Fritzeket az iskolában nem oktatták, hanem verekedésre szoktatták.
A német nem ember. Automata puskával felfegyverzett automata. Az automata puskát fel lehet használni, de a németet el kell temetni.
Amikor a németek automata fegyvereikbõl lövik a francia menekülõket, hallatlan bátraknak képzelik magukat. Akkoriban minden kényelemmel harcoltak. Csatázni nem kellett, bor sok volt, az ennivaló jó, a Fritzek szállodában aludtak és kiürítették a telt áruházakat. Motoros batyuzók voltak ezek, akik lelõtték a lányokat és megtömték tankjaikat selyemharisnyákkal.
Azóta sok minden megváltozott. Oroszország nem vált ínyükre a Fritzeknek. Vidám mosollyal lépték át a határt. Most nyöszörögnek és káromkodnak.
Hitvány és undorítóan gyáva a német.
Milyen hát a német, az állítólag mindenható, legyõzhetetlen német, aki bemászott Afrikába, aki eljutott a sarkkörig, aki a kaukázusi fürdõhelyeken pusztít? Jobban nem is lehetne ezt megmondani, mint ahogyan egy német, Gerhard Krein fõhadnagy mondta: “Néha úgy tûnik fel nekem, hogy rajtunk kívülrõl acélból készült páncél van. De mi van belülrõl? – Trágya.”
Szívünkben szent gyûlölet ég. Ki tud nyugodtan aludni, amikor a német földünket tapossa? Kievben páviánok, Harkovban hóhérok, Rosztovban akasztók. Odesszában tolvajok. Leningrád alatt gazemberek. Forr a vérünk. – Csak egy gondolatunk van: németet ölni. Falánk hasába szuronyt! Lecsukni kapzsi szemét! Szétütni buta, szögletes fejét! Pusztuljon ez a kígyó!
Zúg a vihar a Don-menti sztyeppék fölött. Megindult a feldühödött, felháborodott, kegyelmet nem adó Oroszország. Az ítélõ Oroszország. A bosszúálló Oroszország. Megindult és megy, egy gondolattal, egy érzéssel:
HALÁL A NÉMETEKRE!
„Szikra” Kiadása Budapest, 1945. (Ez a könyv magyarul eloször 1943-ban az „Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva” kiadásában jelent meg.)