Rövidre zárt és non-cikornya

ciklus a Búsképû Lovagról,

ki lóra ritkán, gyakrabban metrón ül vagy áll

(változatok egy négyes jambikus sorra)

szívembõl bús homály dalol
szívembe’ mélabú s homály honol
szívembe’ mély a bú s a mélabú
– ám sekély a kéj

szívemre tegnap mélabú omolt
szívembe’ mélabú ezért honolt
mindmáig
szívembe’ mély tehát a bú

szívemre omlik rá a mélabú
ez azt jelenti: mély a bú

szívemre mélán omlik rá a bú
szívemben – méltán mondható –
sekély a kéj és mély a bú
s magaslik hej! vérem nyomása fel!..
vitézek vértes(t)ek csatára fel!..

szívemben hervad már a kéj
nem képzõdik se kint se bent fekély
(fakón s kevélyen kél a kelevény)
mostanra hervad már a bú
mindez most már nem ejt rabúl:
se bú se kéj se hervadás (csak rothadás)
én szívem mint az égitest a Nap
nézd csak: szívem burkán akár az orkán és a hurrikán
seper nagy indulat (se-kéj fekély se bú egy szál se)
szívem nem hurka szép a burka és nem hurrikán
Szívembe tompa rémület sikolt.
A mélabú tanyát ütött:
a néma bánat ott üvölt.
Bús képem rémesen kidermed,
arcom megnyúlik és mered
– de hisz jól ismered…
– nyúlik egyre és merev.
Félek, ha rátekintek: ekkor rémület fog el
s erõs iszony – “a téboly ez, mi rám tekint?”
kérdem magamban én s magamtól.
S a szív, e zord, igazságos bíró megint:
“Csupán a mélabú ütött tanyát megint…”

Miből lesz mondd a szürkület

mivé lesz mondd a láng
mibõl lesz mondd a szír kelet
mivé lesz mondd a lány

hogy keletkezett, mibõl a szarka lett
kié a kincs amit lenyúl e kis kokett

hová lesz, mondd, a szürkület,
mi lép helyébe – mondd, mi lelt? –
hová lesz, mondd s miért oly méla õ
kinek szemére és szivére álma jõ

honnan s hová e szürkülõ homály?
honnan s hová kering s forog
s nyújtózik el szolgálatkész homár,
sügér meg mind kiket megszúrt horog

agyamba’ tompa, mély setét honol
szivembõl vér zubog s nem víz dobol
az, mi én vagyok s egykor valék,
örvénybe néz most s messze kóborol,
viharba vágyva õrlõdik s nem kotyvalék

Alkalmi vers a likviditás állásáról Kovács Gábornak

Jól jött most ez az átutalás: idejébe’ reáfolyt
cégszámlámra a lé: ezt nevezem, Gabikám,
likviditásnak! a pénzünk megfelelõen iramlott,
s landolt szépen a zsé! éljen a likviditás!
Hogyha Te rest léssz majd odamenni, hol én ugyanakkor
ott tartózkodom épp, gyûrve zsebembe zsetont:
akkor a cash flow elmarad, és nem lesz micsinálnunk,
mint hogy igyak, Gabikám, gyakran emelve kupám,
jól s értõn az egészségedre, a jó zsetonodból
bõséggel borokat (hála legyen Teneked).
Majd miután elvertem a zséd, zsetonod meg a lóvéd,
bánni fogom, hiszem én – bánni fogod, tudom én.
Mást mondok Teneked, Te pedig vesd jól a szivedbe:
El ne mulaszd a zsetont! Mert nehogy ám ne mulass!

Több most nem jut eszembe, ezért ide már nem is írok.
És ide sem, hiszen itt zárul a sor meg a vers.