FIJAK/JAK, 1981. március 11.

A Fiatal Írók József Attila Köre (FIJAK) 1973-ban a Magyar Írók Szövetsége szervezeti ketrecében alakult meg. Darvas József (az írószervezet akkori elnöke) hírhedtté vált elszólása szerint: „A FIJAK-ot azért hoztuk létre, hogy ne történjék semmi.” Az alvó éveket Dobozy Imre (a Magyar Írók Szövetségének elnöke volt 1973 és 1981 között) pozitívan értékelte:

A pályára állítás, az irodalmi, esztétikai gondozás, a kritikai fogadtatás volt a feladata. A fiatal magyar irodalomnak az egész magyar irodalomba való beintegrálását szolgálta. Hosszú éveken keresztül – Ördögh Szilveszter meg Rózsa Endre idejében – jól betöltötte ezt a funkcióját. (Jegyzõkönyv a Magyar Írók Szövetsége 1981. március 23-án megtartott választmányi ülésérõl, 2. old.; Magyar Írószövetség Irattára, 72. doboz.)

A kör történetében a fordulatot az 1979-es lakitelki, fõként pedig az 1980. október 30–31-én megtartott szentendrei tanácskozás hozta. Az új idõszak új vezetõsége (s részben kicserélõdött, felfrissült tagsága) reformokat akart. Reformokat, a szó eredeti értelmében; nem kívánta felrúgni a nem létezõ „közmegegyezést”. Nem robbantásra, nem a falak áttörésére készült, hanem a létezõ (de kevéssé mûködõ) szervezetbe akart életet lehelni. Szép csendesen szerette volna megszállni, birtokba venni a FIJAK-ot. A „fiatal író – fiatal irodalom” eltömegesítõ és nivelláló gettójából kitörve az „új magyar irodalom” élettel teli: érdemi vitákkal, valódi konfliktusokkal és összefogásokkal, a különbözõ értékek mentén megszervezõdõ csoportokkal tarkított terepére szeretett volna lépni.

Nomen est omen. József Attila Kör: a szervezet új neve. Ez jelezte az elõbb említett alaptörekvést: a generációs gettóból való kilépés, a felnõtté válás kísérletét, egy „korlátozott autonómiájú szervezet” életre hívásával. Az 1980. októberi programalkotó szentendrei tanácskozást követõen Aczél György (nem elõször és nem utoljára) megkeverte a kártyapaklit. Szorgalmazta, hogy a kör vezetõi (csak neki!) dolgozzanak ki valamiféle programvázlatot, hátha „lehet itt valamit csinálni, hátha lehet ezzel valamit kezdeni”. Csakhogy éppen (nem elõször és nem utoljára) rossz volt a lapjárás. Csupán néhány jellegzetes elemét említem: a lengyel válság sokkja, a magyar gazdasági reformok ingatag helyzete és a hazai gazdasági válság elsõ tünetei, a demokratikus ellenzék lábra kapása, a „régi” Mozgó Világ körül gerjesztett botrányok, a Tiszatáj és az Alföld szerkesztõségének helytelenkedései.

Dobozy Imre 1981-ben (a kör felfüggesztését követõen) így értékelte a szervezetben és körülötte tapasztalt változásokat:

Egy idõ óta – mintegy 2 éve – azt vettük észre, hogy a FIJAK új tagjai között csökkent az igazán originális tehetségek aránya (…) Itt is befelé fordulás, begombolkozás, elvonatkoztatás jelentkezett, és megjelent az a jó, egy-két évtizede divatos szó: önmegvalósítás. (…) Végtelen szabadságot úgy lehet csinálni, hogy valaki máséból elveszek, akkor az a valaki más elõbb-utóbb szembekerül velem. A szabadság nem végtelen. Ez is oka lehetett (…), hogy a FIJAK-nak nem elsõsorban irodalomszervezõ, nem elsõsorban esztétikai, irodalomgondozó tevékenysége erõsödött fel, hanem különbözõ politikai tanácskozások, politikai kezdeményezések, nem mindig a mûvek mellett, hanem gyakran a mûvek helyett. (Jegyzõkönyv a Magyar Írók Szövetsége 1981. március 23-án megtartott választmányi ülésérõl, 3. oldal. Magyar Írószövetség Irattára, 72. doboz.)

A program elkészült. A József Attila Kör programja és mûködésének módosított alapelvei címû dokumentumban kinyilvánították, hogy a JAK korlátozott autonómiájú szervezet, amely az új, a legújabb magyar irodalom különbözõ esztétikai felfogású, irányzatú csoportjait fogadja be; a Magyar Írók Szövetsége részének tekinti magát, de az írószervezet nem felügyeleti szerve, hiszen a titkárságot csak konzultációs jog illeti meg. A valóságos mûködés területén természetesen a közös jogi felelõsség fennáll. A korlátozott autonómia igényébõl logikusan következett a saját költségvetés igénye (a korábbiaknál nagyobb összeggel és az önálló gazdálkodás lehetõségével), ebbõl pedig egy (évente 12 alkalommal napvilágot látó) füzetsorozat és folyóiratok indításának a terve. Végül ösztöndíj alapítására és nívódíjak odaítélésére is gondoltak.

A program elkészült és hatott. Nem volt jó a lapjárás. Aczél képletes paklijából kihullott a József Attila Kör (s ekkor még úgy látszott, a Mozgó Világ) lapja. (A „régi” Mozgó Világ 1981. 3. számát éppen akkor vonták vissza, amikor a FIJAK/JAK mûködését felfüggesztették. Valamivel korábban pedig menesztették Veress Miklóst, a „régi” Mozgó elsõ fõszerkesztõjét.)

1981. január 26-án tartották meg a József Attila Kör vezetõségválasztó taggyûlését, ezen szinte a kör teljes tagsága (pontosan 133 tagot számlált a szervezet) megjelent. Nagy Ferenc (az MSZMP Budapesti Bizottságának munkatársa) beszámolója szerint a taggyûlésen többen

Szükségesnek mondták, hogy a gazdaságpolitikában beindított reformprogramot a kulturális életben is hasonló kövesse. Úgy látják, hogy az utóbbiban az irodalmi élet irányításának élen kellene járnia. Ismét felvetõdött (…) az irodalmi csoportok szervezõdésének, publikációs jelentkezésének szükségessége, amely szerintük – a vélekedésekkel ellentétben – éppen a mai politikai rendszer alapjait erõsítené.

A taggyûlésen megválasztott vezetõség (Csordás Gábor, Elek István, Kulcsár Szabó Ernõ, Lezsák Sándor, Reményi József Tamás, Szilágyi Ákos, Tóth Erzsébet, Zalán Tibor és Zelei Miklós) teljes mértékben élvezi a tagság bizalmát. Az új titkár, Szilágyi Ákos megválasztását a politikai munkatárs úgy értékelte, hogy bár a „hivatalosság” által támogatott Zelei Miklós helyett került erre a posztra, viszont: „Fennállt a veszélye annak, hogy Tóth Erzsébetet vagy Elek Istvánt jelölik ki.” Nagy Ferenc összegzõ értékelésében megállapítja:

A tagság hangadó és tekintélyes élvonala (…) bizalmat élvez. Egyetértés van a lényegi kérdésekben, a felvetés szándékában és módjában is. Változatlanul fennáll a Körön belül egy olyanfajta egység, amely a „sérelmi politikán” alapszik; lényegi eleme a fennálló irodalompolitikai gyakorlatunkkal szembeni élesen kritikus fenntartás, az irodalmi intézményekkel (és vezetõikkel) szembeni bizalmatlanság, továbbá az idõsebb írónemzedékektõl elválasztó generációs „szakadék” megideologizálása.

A jelentést fogalmazó politikai munkatárs felfigyelt egy veszélyes egységesülési folyamatra is:

(…) a fõbb kérdések megítélésében lényegi egység van a fiatal írók „urbánus”, „népies” szárnya között, beleértve ebbe néhány párttagot is.

Ezt nem szerették. Ettõl féltek, ettõl tartottak. Érthetetlen volt a számukra: hogyan lehetséges az, hogy az egymással egyébként „antagonisztikus ellentétben” álló népiek és urbánusok bármiben is képesek együttmûködni, valamiféle egységet alkotni? Ezt nem értették már a Bibó-emlékkönyv megjelenésekor sem, vagy éppen ekkor (és késõbb) a „régi” Mozgó Világ esetében sem.

A politikai munkatárs elõrejelzése szerint:

A mostaninál konstruktívabb összejövetelre nem lehet számítani, inkább az ellenkezõjére. Következetes és hosszú távú politikai munkától várhatjuk a feszültségek növekedésének megakadályozását (…) Ellenkezõ esetben reális annak a veszélye, hogy a fiatal írónemzedék és az irodalompolitikai irányítás között meglévõ bizalmi válság olyan fokúvá mélyül, amely már kockára teszi az eddig bevált irodalompolitika érvényesítését, emellett ez az írónemzedék és törekvései (…) az ellenzéki demagógia és a polgári tartalmú pluralizálási kísérletek kiszolgáltatottjaivá válhatnak. (Nagy Ferenc: Vezetõi tájékoztató a fiatal írók József Attila körének vezetõségválasztó taggyûlésérõl. MSZMP Budapesti Bizottsága mûvelõdési osztálya, 1981. február 4.; Magyar Országos levéltár MDP– MSZMP Iratok Osztálya M – Bp.- 1. fond/App. 1981. 67. õrzési egység.)

Egy teljes nap: 1981. március 11-e. A József Attila Kör mûködésének felfüggesztése. Egy teljes nap, mert a több mint két évtized távolából visszatekintõ úgy érzi: benne van minden, mint cseppben a tenger. A kor hangulatát idézi föl a hangütés, a hangnem és a stílus. Korjellemzõ a módszer és a konfliktus dramaturgiája, a kiosztott szerepek jól-rosszul történõ eljátszása. Az elõre eldöntött ügyek forgatókönyve, a határozatok minden áron való végrehajtásának követelménye. Korjellemzõ a hatalom logikájával való szembesülés. A „korlátozott autonómiát” kívánó, a „szabadság egy kis körét” megrajzolni, kijelölni szándékozó csoport szembesülése a hiábavalósággal.

A JAK mûködésének felfüggesztését követõen hónapokig tartó áldásos és áldatlan egyeztetések, megbeszélések, viták és álviták, kisebb-nagyobb konfliktusok sorjáztak, míg a Magyar Írók Szövetségének választmánya 1981. július 9-én határozatot hozott a felfüggesztés eltörlésérõl. (1981 júniusában látott napvilágot a Mozgó Világ összevont 3-as, 4-es száma. A folyóirat új fõszerkesztõje Kulin Ferenc lett.) Az újraélesztett József Attila Kör taggyûlése 1981. november 23-án fogadta el a szervezet mûködési szabályzatát, ugyanakkor – hogy ne legyenek illúzióink – a kultúrpolitika irányítóinak szemlélete, alapállása semmit sem változott. (Miért is változott volna?) Erre utal Tóth Dezsõ és Agárdi Péter közös levele, melyet a Magyar Írók Szövetsége elnökének írtak 1981 õszén:

(…) az új írónemzedéket tömörítõ – mindenkori – szervezetnek, stúdiónak csak is [sic!] irodalmi arculata és pályakezdést segítõ-ösztönzõ szerepe révén van, lehet jogosultsága. S ha a legtehetségesebb fiataloknak is sok mindenben nem tetszik az „idõsebbek” Írószövetségének mûködése (s ebben a kritikában lehetnek jogos elemek), akkor õk maguk is tegyenek többet aktivitásukkal, a Szövetségbe való belépéssel annak érdekében, hogy jobb, méltóbb legyen ez a szervezet a magyar irodalomhoz. (Tóth Dezsõ és Agárdi Péter levele Dobozy Imrének, Budapest, 1981. október 15.; Petõfi Irodalmi Múzeum Kézirattár V. 4722/74/2. Dobozy Imre-hagyaték.)

E tárgyban két korabeli, forrásértékû feldolgozás született, az egyik Zöld Péter [Elek István] munkája, A FIJAK legújabb válsága (Magyar Füzetek, 11. Párizs, 1982., 100–112. old.), a másik [Tamás Gáspár Miklós] munkája, „Eszmecsere és konzultáció a fiatal írók önállósodási törekvéseirõl.” (Beszélõ, 3. szám (1982. május); illetve Beszélõ Összkiadás. I. kötet (1981-1984) Sajtó alá rendezte: Havas Fanny. AB-Beszélõ Kiadó, Bp., 1992., 132–133. old.)

Az alábbiakban közölt Jegyzõkönyv szövegének teljes terjedelme 35 gépelt oldal, ennek mintegy kétharmada lát itt napvilágot. A szükséges helyeken magyarázó jegyzetekkel láttam el a dokumentumot, a nyilvánvaló gépelési hibákat, kisebb értelemzavaró elírásokat [ ] között javítottam. A korabeli, általánosan használt Optima márkájú NDK írógép klaviatúráján a hosszú mássalhangzók többsége hiányzott, a közléskor természetesen ezeket a magyar írásnak megfelelõen pótoltam.