Karim

Karim ezt az éjszakát Aminatánál töltötte. A lány csábereje most újólag hatott rá. Aminata izgatószereket kigõzölgõ “szumaré”-ja, “batá”-ja és “kétéran”-ja érzékeihez szólt. E kesernyés illatokon kívül felkeltette vágyát a lány erõs csípõje is, amelyet üveggyöngyök ékesítettek, s azok minden egyes mozdulatára kristályos hangon összeverõdtek.

Aminata aztán nem volt félénk! Tudta, hogyan kell simogatni, hogy milyen vonzó pózokban feküdjön, és milyen csábító hangot hallasson, amikor ott morajlott benne a vágy.

Karimnak pedig ezernyi mámorban volt része ezen a legelsõ szerelmes éjszakán!…

Aminata reggelit készített neki, rántottát és tejeskávét, Karim pedig a délelõtt hátralevõ részét kellemes félálomban töltötte.

Délután a Guendel-negyedbe ment, s ott megnézett egy “szabbit”-ot.

Aminata mûvészien táncolt, s igézõ szépsége, amely most még gazdagabbá tette édes éjszakájuk emlékeit, Karimot mély szerelemre gyújtotta.

Ismét barátnõjénél vacsorázott, aztán “flörtölt vele”.

Ugyanabban az ágyban feküdtek ketten, egy takaró alá bújtak, és eszeveszetten ölelkeztek. A “khalam” húrjai zengtek. A diali közönyösen játszott, teljesen lefoglalta, hogy megfelelõ akkordokat és ritmusokat találjon a saját maga beállította festményhez.

*

A dermedt, széles csendben a motorzúgás túl erõsre váltott, s egyre messzebb hatolt. A rézsútos holdsugarak megpihentek a mozdulatlan fák csúcsain. A messzeségben, a láthatárt lyuggatva ezernyi fényes pontocska remegett a vízparton. A sofõr Dakarba érkezvén utolérte õket.

Karim bágyadtan, az elmúlt negyvennyolc óra kemény fizikai erõfeszítéseitõl elcsigázottan vetkõzött le a szobában. Ám mikor elnyújtózott az ágyban, hirtelen nagyon kellemes érzés kerítette a hatalmába.

Emlékeibe merült: felrémlett benne az Aminátával töltött éjszaka, a vele váltott forró csókok emléke, amelynek a puszta felidézése is felkavarta. Majd a kényszerítõ vágy, hogy ismét karjaiba vehesse, hogy újból átölelhesse a fiatal nõt; aztán ez a képzeletbeli ölelés szép lassan átnyúlt álmába is!

(…)

Karim ugyan szerette Marie-t, de nem mert közeledni hozzá, mert tudta, hogy egy szenegáli tengerész a võlegénye, aki egy kereskedelmi hajó fedélzetén járja a világot.

Sokáig nagyon diszkrét kis “flört” volt csak közöttük…

Ám aztán eljött a június is, a trópusi tavasz.

A kék ég, melyet lángra gyújtott a világkezdet napsütése, a gyep, amely valami titokzatos erõ hatására egyszerre csak növekedni kezdett; a tüzes színû virágok: a lepényfák és a hibiszkuszok skarlát virágai; a bougainvillea lila virágai; a szúrós nopálkaktuszok sárga virágai.

A fekete, kék, skarlátszín madarak, énekük olyan lágyan szólt, akár a gyermeki gügyögés. Aztán pedig az érett és lédús gyümölcsök: a mangó, a guajava, a papaya, a a friss vérként vöröslõ gyümölcsû kaktusz.

A levegõben növényi illatok szálltak, s viharszag érzõdött, amely mindenkire felvillanyozólag hatott; az erekben duzzadt az életerõ, a ritmus felgyorsult. Az érzékek élesebbé váltak.

Marie gyakran felejtette Karimon vágyakozó tekintetét. Vonzónak találta atlétaalakját, hajlékonyságát, erõs karjait.

És aztán – szerelemmel teli, reszketõ alkonyat volt – Marie magához vonta a fiút, és egy csókkal zárta le ajkait, forrón, akár a homályos boszorkánypraktikákat ûzõ, mindkettejüket rabul ejtõ tavasz.

Õ megrökönyödve, bizonytalanul állt – merthogy a lány “menyasszony volt” –, nem tudta, hogy viselkedjék.

A lány gyakran, s mindig ugyanabban az órában eljött hozzá, hogy magához ölelje; hatalmába kerítette ez a hatalmas szerelem, amelyet fullasztó, bágyadt éjszakákon a trópusi természet áraszt magából.

Karim továbbra sem mert cselekedni, mert arra gondolt, hogy ez becstelen lenne a “võlegénnyel” szemben.

Ellenállása azonban egyre inkább megtört. Marie lángolása lassanként áthatolt az õ szívébe is, s aztán úgy elárasztotta, hogy már egyformának bizonyult mindkettejüknél! Simogatásoktól részegülten szép napokat töltöttek együtt…

Sylvain Bemba

Hordozható álmok

Hétszáz mellkas üvöltött. Marie is üvöltött a férfi erõs marka alatt, aki rövid ügetésre fogta lovát, s úgy irányította a szédítõ meredélyeken, a zárt völgyeket közrefogó lejtõkön, ahol a vágyfolyó adott idõpontokban a megsemmisülés torkolata felé rohan.

A film jó negyedórája kezdõdött. Az izgatott közönség hangosan olvasta a fõcímben szereplõ neveket. Közkívánatra egy véres és kegyetlen westernfilmet vetítettek, ahol a haldoklók gyorsabban lehelték ki a lelküket, mint ahogy az élõk ezt számon tarthatták volna. Marie, akire megrendítõ hatással voltak az akasztófáravaló banditák gonosztettei, hirtelen Édouard-hoz bújt, aki ezt ki is használta azonmód, s kutatólag csúsztatta be a kezét valahová.

– Figyelj, Marie – suttogta rekedten –, én már nem tudok uralkodni magamon. A vérem szódaként sistereg mindenütt. Szóval érted, segítened kéne, hogy kevesebb legyen benne a gáz.

– Te bandita, te! – kiáltott fel fojtott hangon Marie, de aztán kitört belõle a nevetés. – Gondolod, hogy ez itt lehetséges?

– Hogyne, drágám – jelentette ki Édouard. – Nem most próbálom elõször. Mindig direkt ezt a sort választom, mert itt senki nem ül az ember háta mögött.

– Megfelejtkezel a férjemrõl – mondta a kis furfangos –, a vetítõterem pont mögöttünk van.

– Ha mondom neked, hogy nem fog meglátni.

– Na és a többiek? A mellettünk ülõk?

– Senki nem figyel oda soha senkire. Gyere, ülj az ölembe.

Noha Marie-t mindez igen kevéssé nyugtatta meg, õrülten felizgult, belement tehát ebbe a furcsa “emeletes”-játékba. Senki nem foglalkozott velük. Marie, aki szemét résnyire hunyta, száját félig elnyitotta, csak elmosódott, fantomszerû körvonalakat látott maga körül, aztán mintha hirtelen nagy világosság lepte volna meg, tíz, sõt száz vágtató lovas termett elõtte, állataikat dühödten ostorozva közeledtek. Ez a szakadatlan ördögi vágta a fiatal nõnek ismeretlen örömöket szerzett. Lába alatt a kanyonok szinte elnyelték a vakmerõ lovasokat, ám nekik, noha csak sarkantyújukat használták, sikerült legyõzniük a legnehezebb akadályokat is.

Az egész terem állva galoppozott a banditák nyomában, néhányukat ügyes, arabeszkvonalú lasszófogással kivetették a nyeregbõl, vagy éppen keményen megsorozták a menekülõket. A hoszszan elõremerevedõ, tüzet lövellõ revolverek ünnepe volt ez. S különös álarcosbál is egyben, hiszen ha valaki meghalt a filmben, csak azért tette, hogy “következõ elõadásunk”-ban újraéledhessen: egy kis idõre haltak meg csupán, s aztán néhány perc múlva ismét magukhoz tértek ebbõl az alélt állapotból.

A fõhõs – aki szép volt, akár egy angyal, gyors, mint a gondolat, ellenállhatatlan, akár tubákolás után a tüsszentési inger – egyedülállónak bizonyult, ugyanakkor meg is hétszázszorozódott a közönség által. Ám eljött a pillanat, amikor vakmerõ döntései mégiscsak az egyetlen túlélõ, a bandafõnök csapdájába kergették, merthogy süketnek mutatkozott a sötét terembõl százával érkezõ, egymásnak mellesleg kissé ellentmondó tanácsokra.

Marie számára a lovaglás véget ért. Zihálva ült vissza eredeti helyére.

Williams Sassine

A szájhõs nem egy senki

– Eltévesztetted a házszámot – zihálta Albertine. A fejemet már egy örökkévalóság óta a két combja közé szorította, már épp fulladozni kezdtem.

– Nahát, Camara, csak tudod, mi az a klitorisz – tette hozzá, és elcsigázott arccal felemelte a fejem.

Tényleg hallottam már róla, hogy a kislányoknak van valami golyószerûségük, amit el kell távolítani, hogy igazi nõvé váljanak, mint ahogy a bilakoróknak1 is levágnak valamijüket, hogy aztán joguk legyen elsütni a szerszámjukat. Ám míg a körülmetélés ugyanúgy nyilvános örömünnepnek számít, mint a keresztelõ, a kimetszést – mint valamiféle szégyenletes dolgot – csöndes ceremóniával viszik végbe.

– A klitorisz nagyon fontos, kedvesem.

Én, aki azt hittem, hogy minden nõ hasonlít egymásra, és elég a lehetõ leggyorsabban beléjük hatolni, hogy aztán a leghamarabb kikerülhessünk ismeretlen és szokatlan világukból…

– …Nézd meg jól, milyen vagyok.

Két kézzel széthúzta a nemi szervét. Fölálltam. Egyébként is, már fájt a térdem. Levettem a David “szösszeneteinek” kedvenc nadrágjából még megmaradt foszlányokat. Albertine megmutatta a G pontját. Én aztán se G-t, se pontot nem láttam.

– Ez nagyon érzékeny pont a nõknél. Kezdd újra.

A kurva életbe, teljesen szétestem. Nem ágy ez itt elõttem, hanem iskolapad. Látva tétovázásomat, rám kiáltott:

– De hát a feleségeddel hogyan kezdesz neki? Pedig az a hír járja, hogy ti, feketék vagytok a dugás világbajnokai…

Letéptem az alsónadrágom. Afrika becsülete forgott kockán. Na, most majd meglátja, mit csinálok a G pontjával. Üvöltve vetettem rá magam, mint ahogy õsöm, Baba Gongodili is cselekedett, amikor ötvenhatos számú hitvese, Kankumba Nana harcba hívta.

– Lezuhanyozhatok? – kérdeztem, miután megbizonyosodtam róla, hogy még lélegzik.

FORDÍTOTTA FÖLDES GYÖRGYI

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.