aki a kevélység bûnébe esett, és cipõpucolóként végezte
Godolphin Horne, egy ifjú lord,
ki borzasztóan büszke volt,
akárcsak apja és a két
húga, a Berkeley Square-en élt.
De gõgös volt! De szörnyü büszke!
Sosem köszönt elõre juszt se,
csak biccentett, és egy grimaszt
is vágott még a kis pimasz.
Ó, jaj, rémes, hogy ily fölényes
legyen, ki még csupán hat éves!
(Hisz Godolphine mindössze hat volt.)
Történt, hogy kellett épp egy apród,
így õfelsége kamarása
(az égi jóság ama mása,
ki itt a földön jár miköztünk)
hatalmas könyvét fellapozta,
a Kik méltók oroszlánszívû
urunk szolgálatára címût,
végigböngészte ott a listát,
és közben azt dünnyögte: Nos hát,
Guy de Vere, õt most nátha gyötri,
Bill Higgs bizonyítványa gyatra,
William Coutts rágja a körmét,
DAlton apját kerékbe törték,
És Alexander Byng pedig !
Nos, alkalmatlan mindegyik,
de van itt egy kékvérû gyermek,
ki épp e munkakörre termett:
Godolphin Horne. A zöld szalonba
moraj támadt, ahogy kimondta.
Így szólt az ifjú perzsa sah:
Nem kérek most több sajtosat.
És a walesi nagyhercegasszony
azt mondta hûvös, síri hangon:
Túl arrogáns a kiskölök!
Bólintottak a püspökök,
s még maga Lady Mary Peave
(ó, csupa lélek, csupa szív!)
is így szólt: Nem! s fejével intett,
Félek, nagyon lenézne minket.
Hümm, hümm mondta a kamarás.
Akkor talán valaki más.
FORDÍTOTTA VARRÓ DÁNIEL