EGY KÖLTŐI KÉRDÉS

Mi keresnivalója itt a földön
ennek az elveszett alaknak?

EGY SZÓNOKI KÉRDÉS

Mi keresnivalója itt a földön
ennyi elveszett alaknak?

DAS LIED

Elvesztem a nyílt utcán a téli
pizsamámban, és nem indult senki
a keresésemre, egyedül
a hugom hangját hallom egyszer-egyszer,
mintha mondogatná a nevem,
az övét, aki több éve már, hogy elment
a többiek után, akik rég elmentek
valamennyien. Mindamellett
semmi vész, és a villamoshoz
sincs semmi kedvem, a pótlójához pedig
még annyi se, megvárom
a következő kapualjban, amíg
elvisz egy roham. Tra-la-la-lam.

PRÓBA

Próbáljunk meg harsányak lenni,
bujtogat a hugom hangja,
mivel ő maga már rég nincs,
illetve ami maradt még
a lakásban belőle, szét-
szórva, egy-egy levert hamuoszlop,
beletaposva a szőnyegbe.
Próbáljuk ki, rebegem,
próbáljuk meg, lopva.

VIHARBAN

Zárdaajtó, ez lesz az, hát benyitok,
és már repül felém egy hamutartó,
hálóingben a hugom, az ablakban,
dermedt hangon tombol. Ki vagyok,
ordítja, mit képzelek magamról,
hordjam el a rühes irhámat, de
haladéktalanul. És az asszony,
oldalt, egy kanapén, akiről jobbnak
láttam hallgatni eddig, odaint
magához, s ajkához illesztve ujját
mutatja, hogy nála megbújhatok itt
a vihar elől. Csak hát elmúltak azok
az idők, visszavonhatatlanul, hogy
egy őrületből kiderülhetne még
bármi. Hiszen az ablakon kívül,
ha nem vak az ember, nincs is semmi.

ÉN SEM

Lehajolok, hogyne hajolnék le, és
a kád a duplájára öblösödik,
vagy a triplájára, amiben
a százlábút tiportam el vagy tíz éve.
A hugom még élt, ott volt
a rémület a vízben a szemébe,
amiben én sem szűkölködtem persze,
csak rajtam mindig erőt vett közben
az undor, amit a szédüléshez
tudnék most hasonlítani, avval
az apró megszorítással, hogy a világ
nem körülötted forog, hanem benned
billegve csavarodik magába, mint
egy búgócsiga a hajópadlón,
kihajítva járókádból egy karnyújtásnyira.

KÉNEZÉS

A mélyfagyban a hó csakugyan
besárgul, mintha odahugyoztak volna,
vagy kénezték, még sosem láttam hordót
kénezni, nemhogy havat, világos
hát, hogy amikor kénezésről szólok,
az színtiszta köntörfalazás. Nem
beszélhetek minduntalan csak a pokolról.
A kén mint egy csepp abból, amit
egyesek szerint többen megúsznak,
többek szerint pedig egyesek
nem fognak megúszni, a kén,
amint kimondom, magáért beszél,
magam félrehúzódva bólogathatok.
Hanem ott van még az ipari só,
mélyfagyban az sem számít sokat,
viszont annál többet sárgít. Mintha
először járnék erre újra, mióta
elégették a hugomat, mert meghalt.