Ezt nem mondta el neki senki, nem is mondhatta:
Ketten voltak otthon, és késõbb nem beszéltek róla
Egymással, erre határozottan emlékszik, és mással sem,
Nem mondta el senkinek, szinte biztosra veszi tehát,
Hogy nem képzeli, hanem emlékezik rá.
A rácsos ágyban állt, de amióta csak emlékezik
Erre az esetre, és mindig emlékezett, kívülrõl,
Kissé felülnézetbõl látja magát, ahogy az ágy sarkában
Áll vagy ül. Ezt nem egészen érti, bár olvasott ezt-azt
Az emlékezés tudatmûködésérõl. De amikor ott állt,
Biztosan nem láthatta önmagát felülrõl, sõt, ugyanakkor
Emlékezni vél a szögre, amelybõl látta a nyitott ajtón át
A másik szoba, a konyhába vezetõ elõszoba szeletét.
Tehát két nézõpontja is van. elmondhatná tehát mindezt
Az egyik szemszögbõl is, vagy a másikból, a döntésnek
Egyebek mellett nyelvtani vonzatai is lennének.
A kezdet kezdetén kiválasztotta az egyiket:
Az ágy sarkában állt, ha állt, állva is alig volt magasabb,
Mint a rács, és látta a konyhába vezetõ elõszoba szeletét,
Sõt, a konyhába is kilátott, az öntöttvas mosogatóra
És a vízcsapra, bár ez megintcsak valószínûtlen, csak tudta,
Akkor vagy utólag, hogy abból a szögbõl mit látna.
Szomjas volt, inni kért. Valószínûleg többször is,
Elõbb halkan, aztán hangosabban, kissé nyüszítve.
Valószínûleg már az elsõ kérést is hallotta
Az a férfi, akivel egyedül volt, és akit nem látott,
Mert a harmadik szobában volt, és akit alig ismert még,
Hiszen két év alatt nem lehet megismerni valakit,
Fõleg olyan zárkózott embert nem, mint az a férfi.
Nem hozott neki inni, mert nem akart megmozdulni,
Valamivel el volt foglalva, és mindenekelõtt
Békében akart maradni, háborítatlan magányban.
Ezért kénytelen volt megismételni, hogy szomjas.
Csak annyit mondott, hogy szomjas vagyok, de érezte,
Hogy nem kellene, zavarja a férfit, akit nem ismert annyira,
Hogy kiszámíthassa, ha azt mondja, hogy szomjas,
Vajon hoz-e inni. Igaz, semmit sem tudott még
kiszámítani, csak szomjas volt. A férfi azt válaszolta,
Hogy nyeljél, az majd eloltja a szomjad. Rögtön tudta,
Tapasztalatból, hogy ez nem igaz, a szomjúság
Attól nem múlik el. De azért nyelt, és amikor valóban
Nem múlt el tõle a szomja, újból inni kért. A férfi ekkor
Kiment a konyhába, és egy vastagfalú üvegpohárban
Hozott neki vizet. Talán mondott valamit,
Talán kelletlen volt, hogy háborgatja, nem emlékezik.
Õ pedig megitta a vizet és elmúlt a szomjúsága.
Akkor sem tudta és azóta sem tudja, hogy mit érzett,
Az érzéseire alig tud visszaemlékezni. Könnyen lehet,
Hogy csak képzeli, hogy félt. Szégyen aligha lehetett benne,
Felháborodás semmiképp, legfeljebb bizonytalanság,
Az szinte biztosan. Hiszen végül is csak egy pohár vízrõl volt szó.
Pár lépésrõl. Olyasmit sem érzett, hogy fölösleges lenne,
Nyûg, teher, ilyesmit nem tudott volna még fogalmazni,
Így aztán megnevezetlenül nyelte le egy pohár vízzel.