Tóth Árpád-palimpszeszt
ad notam Kincs

Tóth Árpád: Kincs

Emléked már oly ódonan aranylik…
Ha este véle búsan bíbelõdöm,
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyûrûjét agg kéz, reszketõn, tünõdõn…

Forgatná még a bûvös gyûrût bágyadt
Lelkem, s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak,
De egy se jõ már, s nem röpítnek hozzád…

S egy este majd, míg úgy mered sötéten
Rám sok nyûtt emlék, mint hol búsan éltem,
Tört bútorok az olcsó, vak szobákban,

Lelankad lelkem karja bánatában,
A kincs kisiklik ájult ujja közzül,
S setét lomok közt lassan messzegördül…

Köszméte: borostyán boglár, kicsattant-
éretten, õsszel, langyosan a naptól;
villámzár, melyen szétkented a szappant;
egy marhajáráson talált kalaptoll;

bakancsvasakból összefûzve két új,
mit messzi kikötõben tengerész lelt;
a ponty szétpattant szemgolyója két ujj
között, szivárvány fátyol (meg ne ízleld);

darabka pléh, mely pár hete még mécs volt;
bagolyköpetbõl virító egércsont
ezüstös slájmmal, méla esti fényben;

ez gazdagságom, s ezt nem adnám, én nem,
nem adnám kamrám legfõbb éki közzül,
mig tûzre vetve testem összegörbül.

Petri György-palimpszeszt

Mondogatnivaló

Cipõmre nézek: fûzõ benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.

Kukámba nézek: cipõ benne.
Nem lehet, hogy ez nyomor lenne.

Kemény István-palimpszeszt

Kemény István: A bűnbeesés

Száz éve, mikor a nagy vashajók
áthordták a bûnt Amerikába
Európa meggyónt és megáldozott
és még nem derült ki, hogy hiába,
elvitte a százéves lázadót
emigrációjából a nátha,
a karácsony akkor havat hozott,
a kispolgár szép volt mint a kályha.

Akkor még a régi házban laktunk
arkangyal elõtti gyerekésszel,
Apu fiókjában mi matattunk,
nyitva felejtette, nem emlékszel?
Karácsony volt, még csak ki se kaptunk,
pedig a tűzből kapkodta kézzel.
Meggondolatlanul tûzre raktunk
valamit, ami most lassan ég el.

Száz éve gödrös lett a földgolyó,
itt-ott befelé ferdült a világ,
erre lejtettek vaspályák, folyók,
kiürültek a perifériák,
szerelvények és hajókonvojok
hozták-vitték a gazdatiszt fiát,
s õ szõlõt kötni bálaszám hozott
Nicaraguából hántott rafiát.

Egy dédizém meghalt Doberdo mellõl
hazajövet – egy villám ölte meg,
a képe egyszer leesett és eltört,
aztán a mennyezet is megrepedt,
két fakó nippet túrtam ki a földbõl,
nagyanyám lánykorában elveszett
vackokat; most meg eltûntek a földrõl
a gödrök, s megint minden messze lett.