Szeptember közepén Budapest újra szép lett
az õsz holnap elõtt a nyár egy napra visszatért
a buszon makulátlan fehérben szõke nõ
fedetlen mellei szagos nagy kecskeszõlõ
nemes gazella pont velem szemben ül le õ
a parki padon ülök már s épp olyan színfehér
gyönyörú másfél éves lányka tipeg elõ
most õ néz engem közelrõl és õ sem beszél
fiúk golyóznak srégen tõlem balra nagy fémgolyókkal
fejem fölött fehér felhõket fúj a déli szél
felismernek mind fehér sapkám a jel
kérdés vagyok a város a lányok az ég felel
a fák a fû a méh a villamos a sziréna
miénk ez a nap enyém és apollinaire-é ma
épp a legjobb idõben jöttünk mind a ketten
száz év köztünk mit számít csak a pillanat

csak a szem számít a város a park s ha a pilla vak
a hang számít majd s a fül a szag az ölelés
a város a vers a test közel enged magához
újra szólnak bennem az ifjúság kürtjei
szeptemberem szüretje mint vendémiaire-é
sárgalevelû fa lobog a kék ég elõtt
vértanúk piros virága vérmezõ
évek óta torkomból törsz elõ
vörösborszó legyél nem halál hanem élet
és többé csak téged választlak kezdetleg végleg