Nálunk a munka becsület és dicőség dolga” – veselkedett neki Furák úr. Jó háromórás tűzvédelmi előadást tartott a Múzeum érintett – mit érintett: újdonsült – polgári szolgálatosainak, s bizony mondom: egyedül engem sütöttek újonnan. A folytatás is ígéretes maradt; megtudtam, hogy a tűzvédelem 1945 előtt a munkáltatók érdekeit szolgálta, majd az 1949-es magyar alkotmány lehetővé tette a dolgozók érdekeit szolgáló tűzvédelem létrejöttét. Továbbá tisztába kerültem a tűzvédelem 1. természetes, 2. nem természetes, de nem is intencionált, 3. emberi szándék kiváltotta okaival, valamint nagy céljával, az Eljövendő Végső Poroltással is, különös tekintettel a Múzeum könyvtárára (két kávő platnira, s egy soha senki által nem látott jancsikályhára).

Hiába telt el egynehány esztendő, a tűzvédelem azóta is foglalkoztat, hol így, hol úgy. A minap már azt hittem, itt a várva várt alkalom – levelet hozott a posta, hogy sok derék egykori civildinsztler összeűlt a Teleki téren (naná, majd a Ritzben), és ezeregy karitatív dologgal bődnek. Ami jó, mert hajdan volt, reménybeli avagy örök polgári szolgálatosként hajlamos az ember úgy gondolni, hogy nagy-nagy tüzet kéne rakni, na de nem olyat: rossz az, ha mindenőrtüzek lobognak. Ilyesmik persze mindig lángolgatnak, s a helyi viszonyokhoz mesően alkalmazkodó, már-már emberarcú izmus föltétlenül garantál egy kis olajat a tűzre. Eriggy (már) 2000 leütés, légy polgári szolgálatos! Efféléket gondoltam az offenzív űzvédelem jegyében.

Most azonban sajnos a tűzvédelem legkevésbé hatékony, igencsak defenzív válfaja, az utólagos tűzoltás s a mundér folttisztítása nyújt feladatot. A szóban forgóűzesetnél a szándékosság kizárható – de ez az egyedüli enő, s annál szomorúbb körülmény. Maőségvédelmi kiképzését emígyen fejezte be az oktató: “Nagyon figyeljenek, mert ami most következik, azt csak egyszer mutatom meg!”

Czeglédi András