Napló egy gyermek fokozatos testi és szellemi fejlődéséről

Szül. 1794. ápr. 7-én

Campe módszere szerint

Az első három nap során semmiféle látható appercepció1, semmilyen érzékileg adott tárgy nem afficiálja2 észrevehetően, leszámítva az érzést. Semmi egyéb, csak az anyatej iránti ösztönös vágyakozás, fájdalom vagy kellemetlenség észlelésekor sírás, s közben sok alvás. – Ám úgy tűnt, hogy már kellemes érzést okoz neki, vagy a kellemetlent csökkenti, ha karba vesszük, s fel-alá járkálunk vele.

Néhány nap után észrevettük, hogy arcát az erős fény afficiálja, amennyiben is a szemével hunyorított – és hogy bizonyos jóérzéssel s tágra nyitott szemmel nézett fel a szürkülő égre, ha sötétedéskor az ablakhoz vittük, s ekképpen legszívesebben mindig a gyengén megvilágított helyekre tekintett. – De a hallott dolgok általi afficiálást még nem lehetett észrevenni. Nem hallotta meg az ajtók mégoly hangos csapkodását, sem a tárgyak leesését, sem a mennydörgést stb.

Először a harmadik héten lehetett észlelni, hogy észreveszi, ha erősen tapsolunk a tenyerünkkel, s tetszéssel látszott fogadni. – Ám még teljességgel önkényesnek tűnt az összes észlelése, miként az is, amikor szabadon fekve szinte folyamatosan mozgatta kezét-lábát. – Tehát semmi más, mint receptivitás, még sehol semmi nyoma a spontaneitásnak.

Ekkoriban esett túl a sárgaságon, mely csak kicsit viselte meg, s egy gyenge himlőn. A szájfekélynek vagy szájpenésznek viszont szerencsésen sikerült elejét venni a száj alapos mosdatásával.

A hatodik hétig nincs figyelemreméltó változás, azt leszámítva, hogy a látás és a hallás érzéke egyre feltűnőbben nyilvánult meg, és az érzékiség ösztöne élénk, gyakran heves kiabálásban jutott kifejeződésre, ha a mellt követelés nem járt azon nyomban eredménnyel. – Mindeközben jónéhány hascsikarás.

A hatodik héttel sok minden megváltozott. Megjelent az első bájos mosoly, ámbátor kezdetben halványan és ritkán. Az öntevékeny érzéki figyelem ébredezni kezdett, kedvtelve hallgatta az éneklést, fütyülést és a dobolást, különösen az utóbbit, s szemével-fejével állhatatosan abba az irányba fordult, ahonnan a hang vagy zörej származott. – Ettől a héttől a napi fürdetés mellett, melyet születésétől rendszeresítettünk, minden egyes nap kivittük a szabadba is, s e két dolog, párosulva azzal, hogy soha nem heverhetett teljesen sötét helyen, innentől kezdve számomra elevennek tűnő vidámságot idézett elő.

A nyolcadik héten nyilvánult meg a beszélőképesség, nekivágva az első, gyenge próbálkozásoknak, percegve, s a következőkben egyre gyakrabban.

A tizediken mutatkozott első ízben nyoma emlékezetnek és érzéki ítélőképességnek, mivelhogy megkülönböztetett egymástól személyeket. Ui. kezdte felismerni s másoktól megkülönböztetni édesanyját, amit az bizonyított, hogy ha anyja valami mással akarta megitatni, mint anyatejjel, akkor nem fogadta el tőle, hanem heves sírdogálással a mellt követelte, ezt ellenben nem tette, amint valaki más adott inni neki, s nem látta anyját.

Júl. 3-án először állt meg valamelyest szilárdan a lábán, s mindeközben az idegek és izmok olyan rugalmassága nyilvánult meg, hogy ha fekvő helyzetből felültettük, az ülést érezhető erőfeszítéssel azonnal elhagyni igyekezett, s arra törekedett, hogy egyenesen a lábára álljon.

Júl. 7-én figyelhettük meg először az ajkak akaratlagos mozgását, melynek mintha artikulált hangok kibocsátása lett volna a célja; ámde eredmény híján.

Júl. 18-tól 30-ig nem láttam őt, mert anyjával együtt a nagyszüleinél volt, s amikor ismét láthattam, a következő változásokat figyeltem meg rajta:

1. Testileg láthatóan növekedett.

2. Sokkal többet mosolygott, mint korábban, ha egyszerűen barátságosan néztünk rá.

3. A percegés, mely eddig csak grrri-ként hangzott, valami másba ment át, immáron sokkal tartósabb és hangosabb, minden magánhangzót és diftongust felölel, időnként a g, w, r, j, d mássalhangzók szintén kivehetővé váltak – és olykor énekel is már.

4. Hangosan nevetni is elkezdett, ha némelykor gyorsan megrázogattuk őt.

5. Figyelme egyre inkább növekedőfélben van. Kitartóan tekint bármilyen fényesre, s ugyanilyen figyelmesen hallgatja a dobolást, fütyülést, éneklést. Kitűnően meg is tudja különböztetni, hogy honnan származnak a zajok. Ha az ablakhoz állok vele, és az ujjaimmal az ablaktáblákon dobolok, akkor anélkül, hogy egyetlenegyszer is hibázna, ugyanabban a sorrendben ahogyan én váltok, mindig azon ablaktábla felé fordul a tekintetével, ahonnan a zaj éppen jön.

6. Kíváncsisága is gyarapodott. Mihelyst olyan szobába viszik, amelyhez még nem szokott hozzá (pl. a dolgozószobámba), egyre csak forgatja a fejecskéjét, s mindent tágra nyílt szemekkel bámul.

7. Élénksége és tevékenykedése szintén fokozódott. Amint meglát valamit, ami kellemes érzéki benyomást tesz rá, kezével és lábával remeg utána, odatörekedik hozzá. – De magától még semmit sem fog meg, ha nem teszik a kezecskéjébe a dolgot; ebben az esetben persze megragadja, viszont gyorsan el is ejti. – Kezének szándékos használatát még nem érti.

8. A szabad levegőn vagy akár csak a nyitott ablaknál tartózkodik a legszívesebben. Ha az utcára viszik, azonnal elhallgat, amennyiben előtte sírdogált. – Ha pedig az oehrában* vagyunk vele, azonnal a bejárati lépcsőhöz igyekszik. Azaz tudni tűnik, hogy hol az utcára vezető kijárat. – Ismét az emlékezet nyoma.

Aug. 15.

Elkezdett idegenkedni; amikor idegen érkezik a házba, vagy ő kerül idegenbe, figyelmesen és kitartóan szemléli az illetőt, tágra nyílt szemekkel, s ha az ilyen személy rögtön nem lágyan, a gyermeki nyelvhez hasonultan és barátságosan beszél vele, sírni kezd. Viszont anyjának arcát látva – vagy az enyémet – azonnal magára talál, és azonmód ránk mosolyog, ha barátságosak vagyunk vele szemben. Tehát megkülönböztet, és világos képzeteket alkot.

Aug. 18.

Egyre inkább szóba állhat vele az ember, ő meg egyre inkább kezdi észrevenni, méghozzá örömmel, ha szóba állunk vele. Amikor tegnap néhányszor csak úgy beszéltem neki, hangosan és gyorsan, mindegyik alkalommal nagy mosoly ült ki az arcára. Az is roppantmód tetszik neki, ha bújócskázunk.

Tegnap és már előtte is további különös megfigyelést tettem: gyakran és hosszasan nagyon alaposan figyeli a kezét és ujjacskáit. Vajon mit képzelhet közben? Talán ez a manőver az első módja annak, hogy megtanulja a kezét használni.

Aug. 23.

Újdonsült feltételezésem beigazolódott. A kislány elkezdte használni kezecskéit, ha elébe tartanak valamit, akkor utánanyúl, s mindent, ami csak a kezébe kerül, a szájába vesz.

A fürdést már nemigen szenvedheti; mihelyt a vízbe tesszük őt, gyorsan felegyenesedik, s talpacskáira áll. – Úgy tűnik, hogy a jelenlegi hidegebb időjárás a bűnös. Ha azonban az egész testet tüstént benedvesítjük – ezt azonnal meghagytam, amint észrevettem a dolgot –, akkor belenyugszik abba, hogy leüljön.

Aug. 25.

Néhány napja azt veszem észre, hogy a kislány figyelmesen néz rám, ha valamit felolvasok, s közben mosolyog. Ilyenkor mintha azt hinné, hogy vele beszélek, amit amúgy is szívesen vesz. – A társiasság első megnyilvánulása.

Immár nekikezdett kísérletezni, hogy az ágyban magától felegyenesedjék, kezecskéjével közben a takaróba kapaszkodik. Csakhogy a kísérletek egyelőre nem akaróznak sikeredni.

Szept. 1.

Most már a ruhadarabjait is elkezdte megismerni. Ma elvettem tőle a sálát, s én vettem föl, mire kézzel-lábbal kapálózott utána, bosszús hangot hallatott, és megpróbálta visszaszerezni tőlem a sált. – Felvettem a sajátomat, amit békésen tűrt, majd ismét az övét, s ugyanazt tette, mint először. – Vagyis mintha már lenne bizonyos képzete a tulajdonjogról.

Erősen fogzani tűnik; éjszakánként jóval nyugtalanabb, mint régen volt, mindig a szájába nyúl a kezével, szokatlanul sokat iszik, gyakran durván beleharap abba a kanálkába, melyet azért adunk neki, hogy egyen vele, minden mozdulatában izgékonyabb, mint korábban, s gyakorta előfordul, hogy hirtelen rettenetesen sírni kezd.

Szept. 7.

Ma rettenetes nyugtalan volt, este 6-tól 10-ig megállás nélkül sírt – valószínűleg hascsikarás okozhatta –, roppantmód hevesen. Mindez feltehetőleg édesanyja rosszullétének következménye, akinél is az előtte lévő napon hurutos láz lépett fel, s ezért lázcsillapító szereket használt.

Szept. 10.

Szinte teljességgel eltűnt az eddigi percegés, ellenben hébe-korba egyes érthetetlen hangokat ad ki a kislány – zárt ajkakkal, röviden és gyorsan –, s ezek mintha egy-egy kívánságot fejeznének ki, olykor némán a száját is mozgatja hozzá, akárha valamit mondani akarna. – Már a kezébe nyomott dolgokkal is kezdeni tud valamit egy időre, pl. egy darabka papírral, kendővel stb. Ide-oda forgatja, minden oldalról megfigyeli.

Ha idegen jön a szobába, akkor először alaposan megnézi, majd gyorsan elfordul, ha karunkba vesszük, hamarosan mégis ránéz az idegenre, elbújik ismét, s így folytatja sokáig. – Küzdelem kíváncsiság és félelem között.

A minap fekete ruhában siettem hozzá, nem ismert meg, s elbújt előlem. Ott maradtam, s barátságosan beszéltem hozzá. Egy idő után megismert és elmosolyodott. – Világos képzetek első nyoma. Elkezdett ismertetőjeleket megkülönböztetni.

Még mindig nagyon kellemes neki állni, s ha egyszer jól odaállítják, akkor már kezdi egyik lábát a másik elé rakosgatni. – A járás első elemei.

Szept. 16.

Egyre biztosabban nyúl utána mindannak, amit csak elébe tesznek, s ha már a kezében tudja, akkor játszik, hajigálódzik vele stb.

Nagy örömét leli a gerléimben. Ha elébük állítjuk, kézzel-lábbal kapálózik utánuk, s a fentebb említett, kívánságokat kifejező heves hangokat hallatja.

Szept. 18.

Noha szerencsésen megelőzni véltük, tegnap óta mégis szájpenésze van, amit a doktor tanácsára borban és mézben feloldott bórax keverékével kezelünk, a száj kimosásával. A kislány egyébként vidám.

Szept. 30.

A szájpenész négy nap után szerencsésen elmúlt. – Az elválasztás szintén sikeresen befejeződött, ami onnan is eredhet, hogy a szoptatás mellett immár hosszabb ideje vizet kap inni.

Kis játékszerekkel remekül tud már bánni, s ha bosszús vagy mogorva, gyakran csitítható velük, ám semminek sem örül hosszasan.

Utánzási ösztöne szintén ébredezik. Amikor gyerekek járkálnak a szobában, akkor erővel arra kényszeríti magát, hogy megálljon a talajon, s kis lábacskáival buzgóbban és igyekvőbben lép, mint máskor.

Okt. 2.

A múltkor picit megégette magát a kályhánál; gyorsan visszahúzza a kezecskéjét, ha a kályhához közeledünk vele. Azaz emlékszik az érzetre, és a helyre is, ahol szert tett rá.

Okt. 15.

Megint perceg, de azzal a különbséggel, hogy sokkal inkább próbál szándékosan artikulált hangokat formálni, mint korábban. Némelykor valóban kihallható egy ’da’ vagy ’ma’.

Néhány napja a karocskáját is kinyújtja, ha valakihez kéredzkedik, különösen ha az anyjáról vagy a cselédlányról van szó, ui. általában az utóbbi viszi ki az utcára; ill. elfordul, ha valaki az ő akarata ellenére veszi a kezébe. Vagyis nem csupán egyre tisztábban tesz különbséget, de világosan ki tud fejezni vonzalmat és visszatetszést. – Egyúttal a szenvedélyes vonzódás első megnyilvánulása.

A szagérzék, mely a legtöbb nevelő szerint a legutoljára jelentkezik, méghozzá állítólag közvetlenül az értelem ébredése előtt, szintén kifejlődőfélben. Nemrég valami erős szagú dolgot tettem az orra alá, elfintorította az arcát, s elfordult.

Okt. 25.

Kezdi érteni a szavakat, főleg az olyatén tárgyakat jelölőket, amelyekben örömét leli. Pl. ha megkérdezem tőle: hol vannak a gerlék? – akkor addig nézelődik a szobában, amíg meg nem leli őket. Vagy: hol a fodrász? – azonnal rátekint, vagy ha nem áll közvetlenül előtte, akkor megkeresi a szemével. Az előbbiek kiváltképp hatalmas örömet okoznak neki, utóbbi pedig nagyon barátságos vele, s ezért ő is a fodrásszal. A kislány már a saját nevét is ismeri, szintúgy a ’papa’ és ’mama’ szavakat.

Campe az ébredező értelem jeleként nevezi meg, ha a gyermek a háta mögül szóló hang felé fordul. Ezt a próbát már jó régen elvégeztem a kislánnyal, aki minden egyes alkalommal megfordult, ha éppen nem foglalatoskodott valamivel szorgosan (ld. júl. 18–30., 5.pont). Én azonban nem az oknak, hanem a származási helynek a megsejtéséként tekintek a dologra, éppen azért, mert olyan korán megfigyeltem.

Nov. 1.

Van egy kis asztala hozzávaló pici székkel, de nem akar beleülni, s ha valamilyen játék némi időre mégis ottragasztja, ez akkor sem tart sokáig. Egyáltalán: az ülést nem neki találták ki.

A minap megfigyeltem a makacsság első világos megnyilvánulását. Egy szelet kenyér volt a kezében, s el akartam távolítani a kenyérre tapadt piszkot, miközben az a földre esett. Erre föl éktelen sírásra fakadt, lehorgasztotta a fejét, általában véve engedetlenné vált, s az újólag kínált kenyeret sem akarta elfogadni.

Láthatóan növekszik az élénksége, s ezzel együtt az engedetlensége is, nem viseli el, ha zoknit, cipőt vagy sipkát kell felvennie. Többnyire engedem is, hogy fedetlen fővel legyen.

Nov. 3.

Nemrég és ma is újólag megnyilvánult az utánzási ösztöne. Bújócskát játszottam vele párszor: miközben még az ágyban hevertem, s őt anyja a karjában tartotta, hol az arcom elé húztam a függönyt, hol elengedtem. Nos ő is így tesz, amikor odahozzák nekem az ágyba, s mindig rám mosolyog, ha előbújik.

Nov. 7.

Ma teljesen véletlenül felfedeztük a két metszőfogat az alsó állkapocsban; olyannyira hirtelen bukkantak elő, hogy egy ideje már kételkedni kezdtünk minapi feltételezésünkben, miszerint a kislány fogzana (ld. szept. 1.).

Nov. 12.

A kislány elkezdett félni – nem a homályos helyektől, ahova jó sokat viszem, hanem egészen jelentéktelen tárgyaktól, így pl. ha a vasalószőnyeg közelébe cipelem, akkor visszafordul, és semmivel sem lehet rávenni, hogy megérintse azt. Ekkor megsimogatom a szőnyeget, s közben örömet mutatok ki, mire elmosolyodik, de nem érinti meg. Ma egyenesen néhány füstgyertyától ijedt meg. Hogy ez honnan eredhet? – Mégsem tölti el félelemmel senki. A félelem egy bizonyos fajtája mintha természetes lenne a gyerekeknél.

Ma azt is észrevettem, hogy amikor a karjával hadonászik, olykor a fejére teszi vagy a feje fölé nyújtja a kezét, amit eddig sosem észleltem.

Amióta kijött az első néhány foga, nyugtalanná, hevesen izgékonnyá vált. Hamarosan minden bizonnyal további fogak következnek.

Nov. 14.

Ha letakarjuk az arcát kendővel, nagyon is tudja hol kell nekilátnia ahhoz, hogy ügyesen megfogja s lehúzza magáról azt – noha nem lát –, s nem is nyugszik mindaddig, amíg meg nem szabadult tőle. – Szándékosan gyakorlom vele e manővert: hadd szokjon hozzá, hogy látóképesség híján hallgat az érzésére, s ezáltal utóbbi erősödjék.

Nov. 15.

Nagy örömöt talál abban, ha különböző állathangokat utánzunk neki, a tehénét, a bárányét, a kutyáét stb., s gyakran hosszú időre megnyugszik tőle. Bizonyíték arra, hogy az emberi hangokat elkezdte megkülönböztetni az állathangoktól, melyek persze még újak számára.

Minél inkább gyarapodik az elevensége, annál kevésbé tűri mindazt, ami korlátozza, pl. ha cipőt vagy zoknit húzunk fel rá, vagy sapkát adunk rá, vagy ha bepólyázzuk; utóbbira csak akkor kerül sor, amikor olymódon teendő ágyba, hogy a lábával ne tudja lerúgni magáról a paplant, mert így egyébként sosem alszik el. – Ezt az egészet nem viseli el többé, jóllehet mindent jókora ráhagyással, lazítással csinálunk.

Nov. 17.

Roppant szívesen pancsol a kezével a vízben, amit nemrég még akkor sem művelt, ha elébe tették a vizet. Bizonyíték arra, hogy időközben magával a vízzel és az általa kiváltott érzettel ismerősebb, meghittebb viszonyba került. – Amennyiben hideg a víz, úgy kezdetben visszahúzza a kezét, majd ismét megpróbálja beletenni, s végül hozzászokik ehhez az érzéshez.

Nov. 19.

Tegnap és ma egymás után többször teljesen érthetően kimondta: mama, mama – hogy szándékosan-é vagy sem, nehéz lenne megítélni.

Nov. 30.

Amióta fájó torkocskája (valószínűleg a fog okozhatta) gyógyulni kezdett, gyakran megvakarja viszkető bőrét a kezével, mialatt fejét magasra nyújtja. – Kezének ismét újabb használata.

Közben már nem olyan tisztán kivehető a “mama”, de időnként hallható egy pa, pap, papa. Eddig általában véve a beszédelemek következő rendjét figyeltem meg nála:

1. elsőként csak egy torokhang, gri.

2. Majd a magán- és mássalhangzók, tisztán,

3. ezt követően a w, m ajakhangzók a-val, c-vel, u-val, i-vel; wa, we, wi.

4. Ezután kísérlet a ’bé’ kimondására, eleinte magánhangzó nélkül, brrr,

5. végül a ’b’ a-val, ba. – A leggyakoribb azonban még mindig a wa, wa, wa.

1795. jan. 13.

Mostanáig semmi különösen újabbat nem fedeztem fel, ezért minden eddigi változást összefoglalok a következő megjegyzésekben:

1. Rengeteg kifejezést és beszédfordulatot megért, amennyiben elég érzékletesen fejezi ki számára az ember. Pl. ha megkérdezem: el akarjuk fogni a mamát? – elmosolyodik, izeg-mozogni kezd a kis lábával, mielőtt valóban nekikészülődnék, miként valószínűleg immár érti mindazokat a jeleket, melyeket régebben szemléletesen ábrázoltam.

2. Minden ösztöne (az utánzási hajlamot leszámítva) sokkal erősebben jelentkezik.

3. Bármennyire is igyekeztem gátolni, makacssága csak növekedett, mivel mindenki mindent megtesz, amit csak kér.

4. A kislány örömét leli abban, ha megoszthatja másokkal azt, amit eszik, amikor csak szólunk neki: nekem is adjál belőle.

5. Egyedül az utánzási hajlam nyilvánul meg ritkán és gyengén. – Talán nem jó jel.

Jan. 16.

Tegnap estefelé ismét heves tanújelét adta makacsságának. A cselédlánnyal együtt egy idegen házban volt, ahol mindig is jól érezte magát. Amikor hazahozták, s anyja elvette őt a cselédtől, akinek dolgoznia kellett, a kislány rettenetes sírásra fakadt, kapálódzott, s általában véve engedetlenül viselkedett. Akármit próbáltunk tenni a csitítására, az hiábavaló maradt, ezért nem maradt más hátra, mint engedni hadd sírja ki magát, s így végül aztán elaludt.

Ma az utánzási hajlam megnyilvánulása. A kezébe nyomtam egy simítócsontot, melyet erre föl a számba tett. Megfogtam a csontot, s a fogaim között mozgattam, mire elvette tőlem, s ő is megpróbálta a szájacskájába tenni, hogy a fogai között mozgassa.

A kalapok nagyon megörvendeztetik. Ha meglát egyet, kézzel-lábbal kapdos utána. Hogy ez honnan eredhet? Vajon eszmetársítás jelentkezik benne az a házzal, melyet annyira kedvel?

Jan. 17.

Mióta néhányszor almát sütöttünk neki a kályhában, gyakorta közeledik a kályha felé, s ha lát almát ott, örvendezik, ha viszont nem lát, akkor sírni kezd. Bizonyíték az emlékezet, eszmetársítás és következtetés meglétére, az észhez hasonló képesség alkalmazására.

Ma és már máskor is észrevettem, hogy ha hangosan nevetünk a jelenlétében, végül ő is elkezd nevetni, amit egyébként csak ritkán és visszafogottan tesz. Bizonyíték a szimpatetikus3 érzésre.

Jan. 24.

Néhány napja észrevehető az a törekvése, hogy gondolatait szavak segítségével fejezze ki, s mivel törekvése eredménytelen, végül teljességgel boszszússá válik. Talán okkal feltételezhetjük, hogy hamarosan valóban elkezd beszélni.

Jan. 28.

A szépérzéke is megnyilvánult immár. Ha valami fényes vagy festett tárgyat mutatunk neki, nyilvánvaló jelét adja tetszésének, s időnként hozzáteszi: ah! ah! – amit a többiektől hallott. Ha valamilyen szép ruhadarabot húzunk rá, szüntelenül magát nézegeti, kifejezi tetszését, és sehogy sem akarja visszaadni. Az első nyoma a gyermeki és női hiúságnak, melyet természetesen gyakran mások tapsa és tetszésnyilvánítása táplál, bármennyire is harcolok ellene, de hát kinek is van mindenütt szeme?

A fejbólintás hol a kérdésre adott igenlő választ, hol tetszést, hol pedig egy kívánság kifejeződését jelenti.

Febr. 2.

Tegnap óta több ízben megfigyeltem, hogy hoszszasan és folyamatosan csacsog – különösen ha egyedül marad -, minek során világosan kivehető: Ha, wa, dadada, dededi, daj, ej-daj.

Febr. 3.

Ha azt mondom neki: szeress! – homlokát az arcomhoz nyomja.

Febr. 9.

Tegnap ismét kijött két metszőfoga, a felső állkapocsban, miután több napon – és éjszakán – át fölöttébb nyugtalan és rosszkedvű volt, és sokat s hevesen sírt.

Ma egy makacs sírás miatt, miközben egyáltalán nem akart engedelmeskedni, néhányszor ráütöttem a tenyeremmel a hátsójára. Ennek következtében még hevesebben rázendített, de úgy tűnt nekem, mintha hamarabb abbahagyta volna. Meg akarom figyelni, hogy ezek az első taslik hatással lesznek-e a későbbi hasonló esetekre.

Azt hogy “mama”, most már akaratlagosan is mondja. Legalábbis ma reggel többször és hangosan azt kiabálta, amikor valamit kért, amit nem adtak oda neki rögtön: mama, mama!

Ma elrejtettem előle valamit, s miután úgy helyeztem magunkat, hogy az elrejtett tárgy ne szükségszerűen ötöljék a szemébe, de azért megtalálja, szóltam neki, hogy keresse meg. Sokáig bolyongott ide-oda a szemével, végül rátalált az elrejtett tárgyra, aminek nagyon megörült, s kézzel-lábbal kapálódzott utána. Aztán megint ugyanazon a helyen rejtettem el a tárgyat, s ő azonnal ugyanott kereste, aztán egy másik helyre tettem, s ő ismét csak az első helyen kutakodott (az észhez hasonló képesség következtetése), majd kis idő elteltével rálelt a másik helyen.

Febr. 23.

Tegnap és ma az öntevékenység két megnyilvánulása. Már többször mutattam neki, s mindig a legnagyobb megelégedésére, egy bájos kislányról készült festményt, s kértem, hogy szeresse őt. Erre – mint fentebb említettem (ld. febr. 3.) – mindig az arcomhoz nyomta a homlokát, s ha még egyszer kértem, akkor a kislány képéhez is. – Tegnap és ma néhányszor odavittem a képhez, s amint megkérdeztem: ’hol van a szép kislány?’, anélkül hogy arra kértem volna, szeresse, rögtön az arcomhoz nyomta a homlokát.

Továbbá: sokszor játszottam vele egy játékot, ahol felbukkan a “nézz ide, nézz oda!” kifejezés, s ő hol erre, hol arra az oldalra fordul. Ma észrevettem, hogy ha ezt a játékot űzöm vele, még mielőtt eljutnék az ominózus kifejezéshez, már a megelőző szavaknál előbb erre, aztán arra az oldalra fordítja a fejét. – Két bizonyíték a szukcesszív4 emlékezetre és eszmetársításra.

Ha el akar venni valamit, amit nem szabad, vagy le akar dobni valamit a földre, szigorúan ránézek, s ujjamat felemelve azt mondom: hagyd ott! Vagy: ne dobd el! Ért engem, figyelmesen rám néz, s nem azt teszi, amit akart.

Márc. 9.

Ma vettem rajta észre először évődési hajlamot. Pár pénzdarabbal játszott, s az egyiket többször odanyújtotta felém; amikor el akartam fogadni, gyorsan visszahúzta a kezét, s huncutul elnevette magát. – Ezután szaladgált, miközben a hóna alatt fogtuk. Odaálltam elé, s hívtam magamhoz: gyere ide hozzám! Ő viszont ahelyett, hogy odalépett volna hozzám, hirtelen megfordult, s megint úgy nevetett, ahogy az imént említettem. Megismételtem a játékot, ugyanazzal az eredménnyel.

Feltehetőleg az utánzási hajlam következménye; mivel tréfából gyakran ugratják, s ebben örömét leli, így annak vágyában is, hogy ő ugrasson.

Márc. 10.

Most már azt is mondja: nem! – s közben a fejét rázza. De még nem szokott hozzá ehhez a mozdulathoz, ezért az többnyire ügyetlennek és komikusnak hat.

Márc. 13.

Tegnap a kezébe adtunk egy pici zsebtükröt, melyben megpillantotta magát. Amikor aztán megkérdeztük, hogy hol van a Lottika, a tükör mögé nézett, s mivel ott nem találta, egészen az arcához emelte a tükröt, hogy közelebbről lássa a képet. Ez bizonyíték arra, hogy fogalmat alkotott magának közelségről és távolságról, de egyúttal arra is, hogy még nem képes megkülönböztetni egymástól tévedést és igazságot, látszatot és valóságot.

Ma az utánzási hajlam kétszeri megnyilvánulása. Reggel meglátott az ágyban, amint éppen fejemmel és karommal nyújtózkodtam, mire ő is így tett. Majd anyja többször megjegyezte: nézd, a papa nyújtózkodik.

Ha megkérdezzük tőle: hogyan kell nyújtózkodni? – a magasba emeli kis kezecskéjét. – S ha azt mondjuk neki, hogy mondjon adieu-t, akkor – miután édesanyja már néhányszor bemutatta neki – a szájához emeli a kezét, majd leengedi, még ha túl gyorsan is.

FORDÍTOTTA CZEGLÉDI ANDRÁS

  1. Appercepció: képzet tudatos észlelése.
  2. Afficiál: benyomást gyakorol, indít valamire.
  3. Szimpatetikus: együttérző, átélő.
  4. Szukcesszív: következtető.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.