NINCS VISSZAÚT
Szögeimnek nyomát õrzi a falu bõre
Árnyam kibomlik és szalagja fut vele
A tengerészcsomót ujjadon forgasd körbe
Kötélbe fogva már az ég minden jele
Az üres aratást nem lesz ki eldalolja
Arany lámpa alatt a tûz settenkedett
Míg áldozatodat volt ki kezébe fogja
Köszönöm mondtad és eltoltad a kezet
Nem õrzi már nyomod a homok az agyag
Nem éri szívedet többé a láng ha éled
Rozsda a lepedõn testedtõl nem marad
Nem a te illatod amit a parton érzek
Az asztalnál ülök hideg keresztvasa
Vágja a térdemet meleged kéne innom
Kialszik épp a tûz szánalmas éjszaka
Ereszti horgonyát feketén nem vagy itthon
Fölösleges sugár töröld el a barázdát
Az arcom elfedõ színt mosd le ha tudod
Láttam a rácson át Istenhez hogyan szállt át
A fénytõl pöttyözött átlyuggatott burok
Húzzák a csillagok a hosszú óceánon
Aranyló mellkasa lassan vízzel telik
Mosolyogva lebeg. Bõre vitorlavászon
Öröm dagasztja és záporok görgetik.
HALÁLJELEK
Ja csöndesen halál valaki meg ne hallja
Mutogasd kézzel el gyere hadd nézzem én
Ujjad a hamutest kötelét bontogatja
Torkomba könny tolul hangom ettõl kemény
Kívülrõl olvasom. Ugyanezen a nyelven
Mutogatott e kéz megállt apám fején
Ezért kellett a tág kékséget elfelejtsem
S nem szánthat a hajó a tenger felszínén
Karonfogva megyünk a hûvös õszi ködben
Késelni szoktak itt lámpa sehol sem ég
Van egy fekete tó nem járnak arra többen
Jaj lépjük ki halál sötétedik az ég
Kitárom mellkasom minden szeretett lénynek
Fújja rám melegét langyos áramlatot
Hogy a dombok tövén aztán aludni térjek
Ott járnak éjszaka inni az állatok
Lángnyelv ha még lobogsz fújlak aludj ki végre
Orcák égõ színe csak izzít szomjamon
Siklom már lassan át. Vége a kõ levéve
Tüdõmrõl és dagad hullámzik szabadon
ÉGALJ
Az út
S a nagy szelek
Mind akik jönnek nyitott szívvel
Az idõ az eljövendõ
A csészék alján maradék felhõ
A délutánban széna száll még
És egy sarokban lusta árnyék
Mindentõl messze
Két kéz lendül hangot se adva
Két kar az éjszakát szabdalja
Belõled
Ki formálja az éjszakát
Minden hang kívüle rekedt
Én ott vagyok
ÁLARC NÉLKÜL
Az összes út sötétre festve
A felhõk a körutakról gyûlnek egybe
Körbe-körbe jár valaki
A világ túlfelérõl harangszót hallani
Babért morzsoló ifjú-leány-kezet
Itt az asztal kitéve
És elfelejtve mind a többi
Mindennek saját arca van
A tûz kékes takarója elegendõ a tájon
Háttérben lámpafénnyel amely mint egy fehérnyár.
AZ ÉVSZAK VÉGE
Források melyeket szoborrá örökít a fagy
Koránjött kis csillag-rügyek
Szálfa-erdõk lángokból tajtékból kimetszve
Madarak
Miféle kocsonyás szembe ragadtatok
A föld színén minden lassan csúszva halad
Egy szigorú grimasz zárja az ajkakat
Orkán fagyasztja be a búza vihogását
Nem bõrödzik a víz elhagyta dalolását
Megyek az üres utcán ahol senki se válaszol
Vigyék az éjszakából ezt a harangot ami szól
Egy férfi még fiú éppen a rengeteg felé megy
És mindez értünk
Ez az élet
Semmit se felfogó karok
Kigyúlt fekete tûz
A nap sugártalan ragyog
Egy barát hamvai az enyhe szélben
A kéz egy könnyû kéz
Mozdul a szívem felitatni
FORDÍTOTTA TÓTH KRISZTINA