MOSZKVA ÉS A MOSZKVAIAK

Előhang 1

El kell ismernünk, hogy a Pétervár- (Leningrád-) témát az orosz költészet már kellő mélységben és adekvát módon kiaknázta a maga számára a 19. század poétikai normáit és történetfilozófiai fogalmait követve.
Jelen könyv az első kísérlet arra, hogy létrehozzuk azokat a módszertani alapokat, melyek lehetővé teszik a Moszkva-téma költői eszközökkel történő kiaknázását immár a mi korunk történetfilozófiai fogalmait alkalmazva rá.
Mint minden első kísérlet, meglehet, a miénk is szinte azonnal anakronizmussá válik.
Ez esetben legyen a mi nagy, közös emlékművünk a felvilágosodott Moszkva.

Mikor Moszkva még farkasként kóborolt
A Moszkva-menti erdők sűrűjében…
Mert csak aztán tért észre ő – hoppá! – csak aztán
Jámborult meg s lett príma főváros belőle
Aztán szült gyermeket egész rakásnyit
Újfajta rajt, hófehér-fogút – a moszkvait! –
Fajok között egyetlenegyet, mely égbe lát
Hol láthatatlan résből vad láng lövell ki
S terjedni kezd oszloppá sűrűsödve
És egyre nő, tornyosul, majd szétterülve megfagy
Az égbe rántva föl magához minden őslakót
Áll Moszkva, áll – és moszkvai sehol

* * *

S ez Moszkva itt, tűnt életem korából –
Lenin-mauzóleum, Lenin-sugárút
És persze Kreml, Vnúkovó, Kis-Színház s a Bolsoj!
S egy Rendőr is, posztján ki áll szoborként.
Tavasszal itt virágba szökken minden
A parkban alma, meggy, ákác és orgona
Meg georgina, mályva, jácint
S a fű, a rét, a gyep – erdők és hegyek
Az ég felhőkben csügg le – és lenn a föld piheg.
S ott messze, távol – ó sárgák, s négerek:
A jogfosztott világ! – távol, távol, és mégis szívközelben!
És közben Moszkva nő, lélegzik, egyre terjed
Varsóig ér már, Prágáig, Párizsig
És nő tovább, New York is Moszkva már,
És mindenütt csak ő van, ameddig szemhatár lát –
Mindenütt Moszkva, Moszkva népe van csak
Hol Moszkva nincs, ó, puszta űr csupán az

* * *

Mert mind, mert mind csak bántsa őt, csak bántsa
Rámászik német, francúz, ráront kínai,
S ragadná torkon már-már!
És akkor ő egyszer csak így fakad ki: “Igen, ez én vagyok!”
Azok meg ott kővé merednek rögtön
S hőkölve iszkolnak vissza: curük, curük!
S csak otthon, magukhoz térve aztán nyögnek fel szédelegve:
Hah! Moszkva! Moszkva! Ó drága Drang nach Osten!
S rohannak vissza rá megint mogorván – s megint kővé merednek
Így megy ez ki tudja már mióta –
Isten úgy látszik óvja Moszkvát

* * *

Ó hányféle népet láthatsz Moszkva-szerte
Itt őshonos polákot, ott grúzt és németet
És van mongol is, van kínai, örmény, asszír s van zsidó
Ó mert csak aztán – aztán szóródtak szerte innen
Mindenfelé a nagyvilágban s alkottak maguknak államot
A Sárga tenger partján, a Kaukázuson túl, és igen, Júdeában
S Európa-szerte s az Új Világban is, s az ördög tudja még hol
De szent őshazájuk földjét nem feledve
Vissza-visszakéredzkednek hozzá
S az ősi Moszkva gyengéd cirógatással fogadja vissza őket
Bár van, kit nem fogad
Mert nem jött el még idő
Mert úgysem értenék meg
Vagy nem szolgáltak még rá
Nem nőttek fel hozzá eléggé

* * *

Midőn e helyt a régi Róma állott
Alkotva törvényt s erős államot –
Tógában járt-kelt Moszkva népe
A szenátus felé loholva babérral homlokán
Most csak csöpp szoknyák villannak s kéklő farmerek
De most is irigykedésére a nagyvilágnak
S az öltözék alól mely furcsamód modern
Most is a szív dörömböl – a büszke moszkvai

* * *

Midőn megint letartóztatások söpörtek végig a világon
És ment a kuláktalanítás meg a genocídium
Nos akkor a vész elől menekvők – közöttük sok zsidó
Orosz meg német is és persze kínai temérdek
Lopva a Moszkva menti erdők rejtekébe szöktek
Megalapítva Moszkva városát
Ám hogy híre ment többé nem hallott róla senki
És élő moszkvait se láttak még sehol
Bár meglehet az emberek csak pofátlanul hazudnak
Meg aztán a név is különös – Moszkva Moszkva

* * *

Képzelj el irdatlan óriást ki alszik
S kinyújtott lába Északon ébred fel hirtelen
S mindenki fut rohan Északról Délre Délre
Vagy mondjuk Délen ébred lecsüggő jobbkeze
És újra fut rohan mindenki Délről Északra most már
De ha váratlanul mind egyszerre ébred:
Ész Becsület Lelkiismeret és Érdek
Mi lesz velünk? Hová futunk majd?

FORDÍTOTTA SZILÁGYI ÁKOS

  1. Prigov, Dmitrij Alekszandrovics (1940–2007) orosz konceptualista hangköltő, képzőművész, performer. Az 1970-es évek moszkvai konceptualista iskolájának, a “szoc-art”-nak a legeredetibb és legnagyobb hatású alkotója. A szovjet korszakban csak a disszidens szubkultúrában lehetett jelen szonorikus (hangzó) verseivel, grafikáival, montázsaival, festményeivel, perfor­man­szaival. 1991 után egészen haláláig felváltva Londonban és Moszkvában élt. 2011-ben az 54. Velencei Biennálé keretében a Hermitage Museum rendezte meg életmű-kiállítását. Verseivel és képeivel többször fellépett Magyarországon is. 1995-ben a Ludwig Múzeumban volt látható God is dead című nagyszabású installációja. Több versét Petri György fordította magyarra. Jelen válogatás a költő Szovjetszkije tyekszti című gyűjteményes kötetének Moszkva i moszkvicsi című, 1982-ben született ciklusából készült.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.