(2000 leütés)


“Az irodalom páriája vagyok” – mondja barátom. Páriám ritkítom. Senki nem születik persze páriának. Pária non nascitur. A pária lesz. Azáltal lesz, hogy a kasztokból kizárnak valakit. Egyetlen irodalmi kasztban sincs helye. Mondhatni kaszttalan. Az író, aki sem az államban – az állam kasztjaiban – nem találja helyét, sem a piacon – a piaci kasztok is kilökik magukból –, pária lesz. Szegény pária! Abból kell megélnie, hogy felmutatja pária-sorsának lehangoló képét. A pária-imázst. Felmutatja vagy a képetekbe vágja. Azazhogy vágná, ha lenne képetek. De nincsen. A helyzet képtelen. A pária-irodalom píárosa ô, aki saját pária-sorsát az irodalom sorsaként píárolja. Sors bona. Nihil aliud. A pária áriája ez. A pária mint irodalmi imázs? Miért ne? A börtöntöltelék,
a clown, a szent, a bohém, a flaneur után megérkeztek hát a páriák is! Egyenest az irodalmi imázsközpontból jöttek, hogy képekkel vigasztalják az olvasó páriákat. Pária leszel magad is. Az irodalom páriájának saját kitaszítottságából kell öntudatot kovácsolnia. Erre kell alapoznia méltóságát.

A büszke pária! S a pária-irodalomban – amivé a vallási, politikai és pénzvilág kasztjaiból kihullott-kizárt irodalom lett –, ez nem is olyan kevés. Az irodalmi pária az irodalom pária-sorsában magára ismer. Ez a párija nekije. Tükör, melyben elnézi magát: szép vagy, szép vagy, legalább nekem szép! A pária-irodalomban csak páriák maradhatnak meg: író-páriák és olvasó-páriák. Sehol egy kaszt.

Az írómaharadzsák helye az irodalmon kívül van – az állam kebelén avagy a piac ölében. Mellékes, hogy az irodalmat a hatalom vagy a pénz oltárán áldozzák-e fel éppen. Fô az áldozat, amit ki-ki magáért hoz. Az irodalom kasztosodása puszta látszat. Ahol beindul a kasztosodás, véget ér az irodalom. Az irodalom története sohasem kasztok, hanem páriák története. Páratlan páriáké. Persze az író, miként olvasója is, könnyen elveszítheti a pária-sors méltóságát. Elkasztosodhat. Bekasztlizhatja a piac, bekasztlizhatja a hatalom. Mûvei – e páriák – esetleg az irodalomban maradnak, neki azonban mennie kell: nincs helye páriák között. Kasztjába zárul, akárha borostyánba ganajtúróbogár. Nem túrhatja többé az irodalom talaját. Az örök televényt. Csak a márványt túrhatja, meg a pénzt. Kasztokon kívülinek lenni – nincs ennél nagyobb méltóság az irodalomban.

A pária-sors egykor azt jelentette, hogy a személy – társadalmon kívüli. A pária a kitaszítottság, a jogfosztottság jelképe volt. S ebbôl következôleg a tisztátalanságé is. Ezért volt érinthetetlen. Ma éppen fordítva van: a kasztok tisztátalanok és érinthetetlenek. A pária e mind jobban újrakasztosodó világban a megvesztegethetetlen tisztaság maga! Az irodalom méltóságán páriák ôrködnek.

Azt mondod, “az irodalom páriája” vagy? Nos, talán nem is vagy az. Talán csak azért beszélsz így, mert be akarsz kerülni valamelyik kasztba. Mert ki akarsz kerülni az irodalomból. Az igazi pária nem hivalkodik azzal, hogy ô pária. Egyszer¦en csak van és húzza az igát.

 
Szilágyi Ákos
Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.