2000 leütés (Szüts Miklós)

 

Nyár van. Fõszezon: ássák a Várost. Bontják, építik. Egyik napról a másikra eltûnõ háztömbök, helyükön hatalmas gödrök, s mikor újra arra jársz, már szép (vagy ronda) tükörpaloták tornyosulnak.

Valami ilyesmit olvastam egyszer Kertész Imrénél: „érdemes olykor visszajárni életünk régi színtereire, hogy megtudjuk: semmi közünk korábbi önmagunkhoz.”

A Város. Alig nõttek a fák. Ugyanolyan a kapu. A ház sem sokat változott. Huszonhat évet éltem ott. Minden ismerõs, mert idegen. Akár a többi utca. Egy utca Szófiában. A mûstoppoló helyén szerény antikvárium. A Kiskakukk most is étterem. A hiány az új. Már nem jár a tizenötös villamos. Eltûnt a csúszós, sárga keramitburkolat.

A Város. Leomló-omlasztott falak. Tûnõ álmaink. Hiánycikk már az igazi Globus mustár a fröcsögõ-kolbász mellé. Lángos még van a kispiacon: még mindig ellenállhatatlan: ugyanolyan rosszul leszek tõle, mint sok évtizede. Megbízható minõség.

A Város. Tûzfalak. Életek fonákja. Az okkerrel hengerelt konyhafal még megfejthetõ. Itt lóghatott a háziáldás: „Kínálva nem lesz senki, de jóllakhat mindenki.” Vagy talán: „Sorg, aber sorge nicht zu viel: es kommt so, wie Gott es haben will!”

A gáztûzhely helye. Rajta repedezett vörös gumicsõ-farkával a két szemén kék lángot lövellõ vasaló. Elõtte konyhaasztal. Egykoron szürke eternit-borítás. Ma csak a hely. Az asztalon sok-sok befõttesüveg, még forró baracklekvárral. Rájuk szalicil kerül, s vízbe mártott celofánpapír. Homorú üvegdob lett a tél közepén. A húsdarálóból kinyomott linzertészta helye, melybõl villanygyújtásra szanaszét menekültek a svábbogarak.

Ismerõs falak. Átellenben a tömbmegbízott konyhaablaka. Oda kellett vinni lepecsételtetni a papírgyûjtésnél kapott számlát. Pecsét nélkül az osztály gyûjtéseredményébe nem számították volna be nagyapám régi jogi könyveit. A tömbmegbízott két kövérkés lánya. Mindig õk nyitottak ajtót. Soha nem köszöntünk. Csodaszép asszonyokként láttam õket viszont a rendszerváltás forgatagában.

A Város. Tûzfalak. Ásatási leletek. Mellmagasságig világoszöld olajfestés. Felsõ határán okkerrel húzott csík. A vizesblokk helye. Amott az öntöttvas falikút, fehér zománcán átdomborodik az öntudatos gyártó emblémája: Bates-féle szabadalom. A fregoli csigája: a húsleves gõzében száradó ruhák helye.

Fotó Nádas Péter kötetébõl. Otthon Áruház. Bukléhuzatos kagylófotel. Macskaszemes Orion rádió: Rücskös váza trapéz-ernyõvel. A hatvanas évek fülledt tornaterem-szagú helye. Otthonos.

A Város. Tûzfalak. Az életünk. A tizennyolcas ugyanarra jár tán majd megint: János-kórház – Moszkva tér – Attila út – Gellért tér – Bartók Béla út – és tovább a Fehérvári úton egészen a titokzatos Albertfalva Kitérõig. Végállomás.

Szüts Miklós

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.