Nem fontos, hogyan. Egyedül csak az,
Hogy egyszerre a földön és a
Földben.

*

Nem a test és nem a lélek pereg szét.
A vízcseppek mint üveggyöngygolyók,
Vagy mint higany.

*

Ez lenne Isten? Ez a szörnyûséges
Megbomlott gondolat, végig az életen,
A lét felfoghatatlan létezése?

*

Hol vagy? Fekszel a lapos téglasírban.
Ugyanakkor az árnyak végtelen
Terében, mint pille, lebegve táncolsz.

*

Nem szólhatunk a dolgokról. Csak így
Élhetnek, lélegezhetnek mibennünk:
Némán.

*

Pillanatonként végtelen sok élet
Szikrázik fel, tûnik a semmibe
Pupillák alagútján.

*

Ha úgy lehetne, hogy testembõl akkor
Fa nõne, levelein a fönt-lent
Egymásba mélyedése.

*

Mint a dolgok, sajátmagukba zártan
Állok már túl a magányon, a lét
Határkövénél.

*

„Hervad már ligetünk”, a mibennünk
Susogó fák, madarak, reggel és alkony.
Bennünk hal meg az Isten.

*

Végül sajátmagunkba süppedünk.
Homorú edény alján esõvíz és
Üresség.

*

A szépnél csak az szebb, amit szem
Sohasem látott. Az igazi szépség
Megláthatatlan.