A kétpilléres eljárás

FOCIRÓL, SZERELEMRŐL

Úgy kezdődött az egész, hogy Robi bejött Orsi életébe. A híres focista. Ekkor Orsi pontosan úgy lepődött meg, ahogy a kapusok szoktak, akik csak szedik kifelé a hálóból a labdát, ha Robi lő. Hiába van ott nekik a koncentráció, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent: a gólt. Az mindenképpen bemegy.

* * *

Orsinak korábban Laci volt minden. Úgy meg akarta őrizni, mint egy drága ékszert.

– Az összeset együtt nem adnám érte, pedig van sok: gyűrűk, nyakláncok, fülbevalók, brossok, órák, satöbbi – mondta barátnőjének, Giginek. Mindegyiket az apjától és Lacitól kapta, meg a keresztapjától.

– Persze, lehet, hogy nem mind a legszebb, van náluk divatosabb darab is, de értékesek, egyik sem bizsu – bizonygatta még aztán hosszan.

Laci eleinte óvatos volt, de aztán, amikor látta, hogy Orsi szereti őt, nem sajnálta a pénzt.

– Szegény…! Adjam vissza neki őket? Mikor nekem vette? Mikor megszolgáltam érte, együtt voltam vele, szerettem?! Már az eljegyzésünk is megvolt, ekkor robbant be az életembe Robi.

– Neeem, semmiképpen sem, jól döntöttél, hisz kitöltötted az időt Laci oldalán… A jeggyűrűt azért visszaadhatnád, hátha hasznát veszi még – erősítette meg véleményét Gigi.

Robi levette a lábáról – ezt annak idején meg is mondta Lacinak. Barátságban váltak el egymástól, jegygyűrű is vissza, ma is kedvelik egymást, nincs harag. Orsi élete az utóbbi hét hónapban már nem Laci körül forog.

* * *

Orsi egy rendezvényen ismerkedett meg a focistával, ahol a hostesseket vezette. Egyébként elég profi volt már, Lacija miatt pedig folyton lenézte azokat a lányokat, akik arra használták a munkát, hogy a kereset mellett, a még több pénz miatt, még gazdag pasikat is fogjanak. Neki a munka volt a lényeg és a biztonság, amit minden szempontból, például anyagi és egészségi szempontból, még manapság is csak a hosszú távú kapcsolat adhat meg egy nőnek.

Az Országházban volt egy fogadás. Ezzel zárták le ünnepélyesen a parlamenti vizsgálóbizottság munkáját. Politikusok, focisták és edzők voltak ott, meg persze rengeteg újságíró. A bizottság a magyar foci sikereit vizsgálta. Azt, hogy mitől olyan jók a mieink, a világ legjobbjai, és hogy ezt az élet más területein hogyan lehetne kamatoztatni. Eléggé elhúzódott a vizsgálat, pedig állítólag már évekkel ezelőtt rájöttek a magyar tudósok, hogy a nyelvünk miatt sokkal jobb a térlátásunk, és ezért ügyesebben játszunk. De azért elvoltak az üggyel jó ideig.

Egy fifikás edző már korábban kidolgozta a módszert, hogy akkor a gyerekeknek jobban kell tanítani az irodalmat: minden nap egy vers kívülről, meg kemény edzés. A kétpilléres eljárás. Így növelik meg a térlátást, ettől sokkal jobbak leszünk mindenkinél. Mint az izomnövelő szerek a testépítőknél – egy adag vers, egy fokkal jobb térlátás. Csakhogy a térlátás javítása nem megy olyan gyorsan, mint az izomnövelés. Ez a módszer természetes, nem okoz betegséget, és nagyon sok fok van, szinte végtelen.

Ez a titok. A magyar nyelv! Erre jöttek rá a tudósok. Hogy amikor ragozunk és beszélünk meg írunk, akkor előre- és hátralépünk, pakolgatunk, csomagolunk, elrejtünk, előhozunk, cselezünk, megcélzunk, szabadrúgást, szögletet és gólt rúgunk, sőt: előre- és hátranézünk, föl, le, a fénysebességgel kacérkodunk, miegymás. Mert néha helyben járunk. Az is fontos, az a miegymás.

A lényeg ezen felül abban van, hogy térben kell elképzelni a szöveget. A focistáknak úgy, hogy a pályán rögzítik a felfestést, a játékosokat, a verset, s a nehezebb szöveget, például prózát meg ráhúzzák ezekre. Ekkor kezd el mozogni minden. A versszakokat, a sorokat, a szavakat, sőt a szótagokat is átpakolják, a végén már csak ők tudják, mit is mondanak. Csak a legjobbak tudják követni a szótagok látszólag véletlen egymáshoz csapódását, a lényeg elsikkadását, és csak nekik látszik az alagút végén a napfény: az igazi, a jó új szöveg.

A gyerekek még csak kisebb mondókákat tanulnak, amiért nem nagyon vannak oda. Egyébként is csak úgy tízévesen kezd el nagyon fejlődni a térlátás. Különösen a fiúknál, akikből ezért a focisták zöme lesz. Aztán a serdülők kezdik gyakorolni a bonyolultabb eljárásokat: ők már tisztában vannak a céljaikkal és a hozzájuk vezető úttal. Robi esetében a dicsőséges karrier az Ómagyar Mária-siralommal kezdődött. Aztán, nagy vonalakban, jött a Balassi-, a Vörösmarty-, a viharos Petőfi-, a megfontolt Arany, ésatöbbikorszaka. Legújabban pedig, szigorúan az ábécé miatt, Jorgosz Baia, Deák Botond, G. István László, Géczi János, Harcos Bálint, Havasi Attila, Háy János, Horváth Ádám, Keresztesi József, Képes Gábor Leó, Kukorelli Endre, Máté Adél, Mócsai Gergely, Orbán János Dénes, Simon Balázs, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Térey János, Váradi Péter, Varró Dániel, Vaskó Péter és Zsávolya Zoltán verseit építi be játékába, de különös fordulatot remél a Répaköltészet hiteles elemzésen alapuló alkalmazásától is.

Állítólag, a kanonizált edzési tervek szerint a kiöregedés első jele a próza használata – ezt egyes eretnek tanok azonban tagadják, s a kifinomult, bonyolult gondolkodásra képes játék zálogának tekintik. No persze ez utóbbiak, mivel új jelenség ez a térlátásos elmélet, például a dr. Kovács István-i prózára gondolnak, vagy a Mikszáthéra, Szentkuthyéra, Esterházyéra. Kézenfekvő, hogy a szövegek megtanulása, gyakorlati használata mellett a képzőművészet is téma az edzőtáborokban, és a játékosok ugyanúgy gyakorolnak mindent, mint mások, mert a rúgótechnikán és az erőn a térlátás nem sokat segít. Mégis, ezért olyan jók és műveltek a magyar focisták, ezért tudnak például mindenre idézetben is válaszolni. Ez nem semmi, ezt sokan irigylik is tőlük, és egyre többen tanulnak meg, civilek is, kívülről verseket.

Mindenesetre a bizottsági döntés szerint az összes sportban alkalmazni fogják a módszert, még az üzleti életben is, például a számítástechnikában. Pénzzel fogják az ilyen típusú programokat támogatni, hiszen a nemzetgazdasági haszon felbecsülhetetlen. A csapatok már most rengeteg magyartanárnak adnak munkát. Szükség is van rájuk, hiszen külföldről is jönnek gyerekek. Szüleik egy csomó pénzt fizetnek azért, hogy alaposan megtanuljanak magyarul. Még a végén világnyelv lesz. A magyar. Ha nem vigyázunk. Ám a külföldiek esetében a végkimenetel kétséges, mert nem anyanyelvük, ezért általában sajnálkoznak, de mégis próbálkoznak. És ravaszak. Kezdenek vegyes házasságokat kötni; népszerűek a magyar nők és a férfiak a világban, többek közt párnaszótárszerepük miatt, hiszen mindenki szeretné, ha tehetséges lenne, mondjuk fociban, a gyereke. Az irodalomtanárok pedig már most talicskával tolják haza a pénzt – ezért rengeteg irigyük kezd lenni.

Mivel az új módszer a magyar focisták stílusát tökéletesre csiszolta, életük végén nem lesz gond a memoárjuk megírásával sem. Erre sok kiadó rájött, persze már Robival is nagyban tárgyalnak. Na nem, mintha öreg lenne. Csak lekötik. De mivel még nem kínálnak eleget, egyelőre kivár. Külföldön is biztos nagy siker lesz, bár nehezen fordítják majd le, az idézetek miatt. Egyébként valószínű, hogy a fordítás addigra már nem jelent problémát, mivel mindenki tudni fog magyarul. Robi mindenesetre elhatározta, hogy aktív pályafutása lezárulása után mindenképp megírja a visszaemlékezéseit, és nem edző lesz, mint ahogy manapság szokás. Végül is nem minden focistából lesz jó edző, de mindegyikből lehet jó tollú író.

A vizsgálóbizottság munkáját Robi azzal segítette, hogy ő volt az egyik koronatanú és bizonyíték, mivel ő a legjobb játékos a világon. Aznap este is minden újságíró, tévés vele szeretett volna beszélni, interjút készíteni. Hízelegtek neki, pénzt kínáltak, és ő be is vállalta. Sajtóslánya szépen jegyzetelt. Robi nem teheti meg, hogy nem osztja meg a magyar nép tagjaival a tudást, ami van neki: idén Spanyolországban, előtte meg Németországban volt gólkirály (priméra divizión, bundeszliga), az itthoni évekről nem is beszélve. Tehát nagy volt a nyüzsgés a fogadáson, főleg Robi körül. Ám Orsi látta, hogy Robi tulajdonképpen egyre többet járkál arrafelé, amerre ő posztol, és nézi, amikor csak teheti. Ez olyan volt, hogy Orsi majdnem elájult. Csak természetes profisága tartotta vissza, no meg a szakmában eltöltött évek.

* * *

Ahogy a fogadás egyre inkább elhúzódott, Robi egyszer csak nem bírta tovább, és megszólalt:

– Merre van a mosdó? – pedig nem is ivott sok üdítőt, szénsavasat meg pláne nem. Még Orsi is olvasta róla, holott ő nem szereti a focit, hogy ha már szórakozásképp iszik, akkor százszázalékos üdítőt. Olyat, amelyikben van rendesen gyümölcshús, és leginkább ő facsarja. Mindenesetre Orsi elvezette a mosdóig. A vezetésre pedig azért volt szükség, mert a Parlamentben zegzugosak a folyosók. Ezt Robi is tudta, ezért is kért segítséget, holott egyedül ugyanúgy eltalált volna a helyre, hiszen már rengetegszer meg kellett fordulnia ebben az épületben: ez a bizottság, a kitüntetések stb., mindaz, ami az ilyesfajta sztársággal jár. De Orsi annyira ellenállhatatlan volt számára, hogy tennie kellett valamit.

A hostessek számára minden rendezvény helyszínéről készül egy kicsi térkép, ugyanúgy, mint a testőröknek. Orsi egyszer megnézi, szinte lefotózza, és nem felejti el, mi merre van. Nem gond, a bonyolultabbakat egyszer végigjárja a többiekkel, és nem kérdeznek tőle olyat, amire ne tudna válaszolni. Ugyanígy jól eligazodik mindenhol térkép alapján is, ami miatt Lacija annó sokszor csodálattal adózott neki.

– Mindig ezzel keresed a kenyered? – kérdezte Robi, miután megbeszélték, hogy tegeződnek. Orsi elmondott neki mindent az eddigi életéről, nem is ment be Robi a mosdóba rögtön, és amikor kijött, Orsi akkor is folytatta, majd kérdezte, hogy az olaszokhoz vagy az angolokhoz megy-e ősszel, mert a tévé még nem tudja. Erre Robi megkérdezte, hogyő hova menne.

– Olaszországba.

* * *

Tulajdonképpen meglepődtem, hogy nem is olyan magas. Ez csak így, élőben rázza meg az embert. Ilyen kis törékeny alkat. Persze az öltöny – még a legjobb márka is – eltakarja az izmokat, úgyhogy emiatt tűnik törékenynek. Mezben nem, mert ott mindent látni. A gazdagok, na ők pont azért hordanak sokszor öltönyt, hogy ne lássák az emberek, mennyire nincs izmuk, milyen gyengék. Mi tagadás, sokszor azért jól néznek ki benne a férfiak – ecsetelte egyszer Giginek.

* * *

Robi ekkor megmutatta a lábizmát, mert Orsi felvetette neki ezt a problémát az öltönnyel. Úgy hívják, hogy lábikra, a vádlit. Minden szót ismer egyébként még angolul, németül és spanyolul is, főleg azokat, amiket a lábra mondanak, hogy az orvosnak meg tudja mondani, mi fáj. Tehát nem azért, hogy elrontsa a létszükségletet jelentő magyarját, csak funkcionálisan, a cél szentesíti az eszközt alapon. Mert a hátvéd a csatár legnagyobb ellensége, és ez következményekkel jár. Egyébként viszont nem gondolja, hogy a több nyelv ismerete rontja az anyanyelvtudást, sőt. De most nem erről esik szó.

Orsi homlokára csapott, hogy dolgozni is kellene, ezért visszamentek, de közben névjegykártyát cseréltek.

* * *

Megkérdezték másnap reggel Robitól a tévében, mert egyébként is mindenhol őt lehetett látni-hallani a bizottsági eredménnyel kapcsolatban, hogy hová szerződik: Olaszországba-e, avagy Angliába.

– Olaszországba.

– Miért? – kérdezte megszokott tömörséggel a riporter.

– Tanácsadóm javaslatára…

– Ekkor az én nevemet mondta ki!!! – sikkantott Orsi Giginek. Olyan volt, mint aki extasysban van. Mikor mesélte. A jambikus sor miatt, mondják az irodalmárok. Úgy érezhette, eljutott a csúcsra.

Többet Robi a műsorban nem indokolta ezt a lépését. Egyrészt azért, mert nem szokott magyarázkodni, másrészt pedig azért, mert a riporter is meglepődött, hiszen profi volt – mégsem ismerte a tanácsadót, és azért nem merte forszírozni a kérdést, nehogy lelepleződjön a tudatlansága.

Orsi mindezt persze szerelmi vallomásként fogta fel, főleg azért, mert Robi később mindenhol elmondta, hogy ő a tanácsadója, minden újságnak, tévének, rádiónak, mindenhol, de többet nem árult el. Forgott vele a világ. Hirtelen médiasztár lett, forgott a neve is, és ezt Robinak köszönhette. Az extasys-szerű állapotot Robi jó ideig minden nap szinten tartotta valami meglepetéssel. Orsi álmodni sem merte volna, hogy egy ilyen híres embernek komoly szándékai lehetnek vele. Robi felhívta, randit kért, találkoztak, és azóta végig a felhőkben jár. Bár ez nem volt egyszerű, mivel fizikailag Robinak szinte lehetetlen volt a médiás felkéréseknek eleget tenni, szinte szétszedték: műsorok, interjúk, fotózások. Ám mégis tudtak együtt lenni.

* * *

Olaszországba már együtt mentek.

„Rutinosan hagyta el sóhajként az elköszönés a reptéren a sajtó irányába Róbert száját, de tkp. az egész országnak szólt: Isten, áldd meg a magyart! Kölcsey-idézet, a Himnuszból” – írta anyjának a tengerpartról a szerelmes lány. „Víg esztendőt kívánt volt csapattársainak, akik kikísértek bennünket, és az egész stáb beszállt a repülőgépbe.”

„Itt nagyon szép az idő, nemhiába javasoltam Robinak, hogy ide jöjjünk. Vidám a természet, ahová kirándulni szoktunk menni. Most én facsarom neki a gyümölcsöt, főleg reggelente és este, nappal edzés. Egyre jobban beszélek olaszul. Gigim, az izmait nagyon élvezem, ezt neked is ki kellene próbálni! Persze valaki mással. Bár másnak úgy sincs ilyen, úgyhogy hagyjuk! Robi, mint nyelvzseni, már olaszul adja az interjúkat. A sajtóslány rengeteget szervez neki, lehet, hogy le is kell kicsit állítani, úgy egyébként is. Imádom nézni a tévében. Sok műsorba engem is meghívnak, és minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy nem vallok szégyent. A múltkor az itteni magyar nagykövet feleségével voltunk egy reggeli műsorban, ahol a hazai konyháról beszélgettek velünk, az is nagyon jó volt. Tudod, hostessként elég sokat tudok a magyar konyháról. Azt hiszem, egyenrangúként kezeltek minket. Az olaszok egyébként is majd meghalnak értünk, úgy örülnek, hogy náluk vagyunk, hogy egy kis magyar fiú győzelemre viszi, a tabella élére állítja a csapatot. Műholdról nézd meg az olasz tévéket, egyszer biztosan látsz bennünket, és nem fogsz hinni a szemednek!” – szól a levél Giginek.

Hét hónap ismeretség után ugyan nem biztos, de lehet, hogy összeházasodnak. Azért is ír barátnőjének levelet, hogy ne lepődjön meg, ha kap egy meghívót. Meg, hogy írja meg, vele milyen csodás dolgok történtek, mert nagyon kíváncsi. És vigyázzon a filmsztárokkal, hiszen épp Amerikában él!

Egyébként minden rendben van náluk, Orsi néha viccelődik, hogy Robival azért jó, mert jó a térlátása, amit az irodalomnak köszönhet. Megvan náluk minden édesség, ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség, ékes beszéd, tréfálás, nevetség, Robi Orsi tüzére gerjed és fordítva, valaminteg sokszor eljutnak odáig, hogy Robi azt mondja Orsinak: „Hozzád férek, drága fészek!”, aztán meg: „Vagy segélj meg immár, vagy végezz ki hamar!”

* * *

Robi naplóját ellopva egyszer Orsi rájött, hogy még akkor is így beszél, amikor egyedül van, s csak magának fogalmaz. Szerelmi folyamatuk leírására a következőt írja: „Szerelmével belűl / Veszen akkor körűl, / Engemet felgerjesztvén”.

Kedvenc játékuk mostanában az alábbi felelgetős versike lett, épp prelúdiumos célból:

Robi: Vagyon-e, szívem, szándékodban

   Hogy béfogadsz engem?

Orsi: „Igen is vagyon szívem lelkem –

   Csak legyen jó kedved!”

Robi: Add kezemben jobb kezedet –

   Okosan forgassad édes violám!

Orsi: „Lám megholdult, lám megholdult

   Én buta fejem néked!”

Ezenfelül dombokról, csörgedező patakokról, tengermélyi gyöngyszemekről szokott neki Robi szavalni, és ízes kapribogyójának nevezi az izéjét. Filozófiáját is ki szokta fejezni, ilyeténképpen: „Kezedben vagyok, szabad légy velem, / Te se kíméljed magad éntülem”. Amikor siet, mert csak két edzés közt érkezik haza, már az ajtónál hergel: „Nem sokat tészen, egy fertály óra, / Nem sokat tészen, egy fertály óra. Most jőj el velem, arra feküdjünk, / Ketten szerelmeskedjünk, / Szép játékokkal megelégedjünk, / Szép játékokkal megelégedjünk.” Ezeket Orsi nem tudja, honnan veszi, lehet, hogy ő találta ki, és csak neki szól. Régies, de mégis vicces és megható. Orsi biztos benne: akkor lesz vége mindennek, ha már nem mond ilyeneket. Most fél ettől, picit, de nagyon szeretik egymást, ezért elhessegeti a zordon felhőket a homloka körül.

* * *

A felhők hessegetésén kívül azonban mással is foglalkozik. Arra készül, hogy tévés lesz. No nem egyszerű újságíró, vagy politikai. Azoknak nincs nyugtuk, nem gondolhatnak át semmit alaposan, mivel mindenhol ott kell lenniük, hogy első kézből szerezhessék az információt. Hanem kulturális és életmód. Leginkább beszélgetős műsorokat szeretne, ahol mélyebben is meg lehet ismerni a partnert, de azért viccelődni is kell, könnyedén. Ahol mindazt kamatoztathatná, amit Robitól ellesett, az irodalmi részt társa képzettségéből.

Egy olyan kis céget is szeretne, ami gyártaná ezeket a műsorokat. Ezért nem csak Robi partnereként, hanem leendő üzletasszonyként is viselkedik a fényes fogadásokon, ahol mindenki ott van, aki számít. Nem beszél akárkivel, bizonyos témákat kerül, nem túl harsány, általában érdeklődő, de ezt sem túlozza el.

Rájött, hogy a sztárság mindennél fontosabb számára, és tehetsége miatt ezt csak a média világában érheti el. Emellett ott jól is érzi, kiismeri magát, mindenki kedves, rokonszenves, mosolyog. Erre az eddigi munkája is előkészítette, hosstesként ugyanúgy kellett tudnia, hogy ő mit akar, és mit akarnak az emberek, mint a média világában. Elég sok pszichológia kell ezekhez a munkákhoz, akárki nem alkalmas rá – mi is lenne akkor?! Még ennél is több tévé, rádió, újság? Az emberek úgyis a tehetségeset szeretik, csak az él meg! De leginkább imádja érezni, hogy fontos, és, hogy miatta fontos a műsor alanya, tárgya is. Végül is ő válogat, szemléltet, mutat be. Bizonyára nagy jövő előtt áll, és ez ad neki reményt. Lehet, hogy Robi segíti, átadja tudását, de az is előfordulhat, hogy altatja ezt a dolgot, és csak hitegeti…

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.