NI ZAN A RIZSFÖLDEKRŐL

mint a selyem. és csak másnap reggel. akkor kell odamenni. mindjárt másnap. miután a vizet a rizsföldekről. — éjszaka még szikkad kicsit. reggelre aztán a szürke iszap mint a legfinomabb selyem. — a levegő pedig éppen úgy, ezzel is. feszül a szélben. meggyűrődik. vagy szinte. — és odamenni mindig csak másnap reggel. amikor a szél már lassan. s ha már megszikkadt. mindig is. kell egy éjszaka, hogy a sárból az a szürke. és mindjárt reggel. hogy lássuk még. másnap. a puszta selyemtestet. — odamenni mindig is. csak akkor kell.

NI ZAN ÚTJA A FOLYÓN

az imbolygó csónakban. újra csak elölről, ami még hátra van. elkezdeni megint. mint az evezést is. ahogy lehet, sehova se. mindig lehet. most kezdeni el mégis. — határozott mozdulatokkal, hogy időben. hogy talán estére. talán sehova. de lassú mozdulatokkal újra csak elölről. mert ki tudja, ami még hátra van. — ahogy felcsap a víz hirtelen. ahogy egy figyelmetlen mozdulattól az arcodba is. mert a sodrás ott az imbolygó csónakot. közben egy pillanatra. megmerül kezed a folyóban. mert újra csak elölről. hogy időben, hogy reggelre. és sehova. — de az éjszaka ott szinte mindig. álomtalan. és most nyugodt is. mert körös-körül ugyanaz a hűvös víz. folyik. halk morajjal. az evezőben a sodrás. ismerős pedig. feszülnek az izmok. végigrándul a kar. ahogy recseg a csónak. mintha még mindig a vízen. imbolyog. ami még hátra van.

NI ZAN A TŰZBEN JÁR

ma éjjel mocsárszag és hideg. csillagtalan és nincs hová. ma éjjel sötétből a víz. ereje legfeljebb ellened. az ártéri fákról lakatlan pára csak. ahogy ereszkedik. — de még mielőtt a folyó. talán csakugyan ellened. az üres parton egyszerre váratlan. ott, az üres parton mégiscsak. a lobogó tűz körül. váratlan. és nyers, idegen beszéd is. fekete semmiből. — de nem az. nem a szavak. vagy az éhség. nem is a sűrű mocsárszag. még csak a nyirkos hideg sem. hanem a tűz. — odáig menni el, hogy a tűz. és a tüzet nézni ott. nedves fából a gőz. sokáig pattog még. — és ülni ott. várni csak álmosan. hogy izzó parázsból egy táj. lüktetve jön elő. egy táj. és nézni azt. figyelni hajnalig. figyelni álmosan. szinte benne menni már. pedig úttalan. menni csak. tovább. egy nappal. ott is.

NI ZAN A FECSKÉKRŐL

a nehéz mozdulat. amikor félelemből. mert elpattanhat. gondolod. amit látsz. vagy rád támad. s vége lesz. — most itt a réten. az idegen csendben. már tudhatod. csak egyenesen oda nem. lehet, nem szabad. a dús zöldben lépni is. mintha mindig éppen ott. s a talpad alatt lennének darazsak. az esti fényben. — körbe így, körbe csak. a szélén. hogy hátha út. vagy lehet jel. és körbe még. talán újra kell. de egyenesen soha nem. — az ellenfényben. sietni vagy várni még. ott nézni csak. a csendben. hogy a ház a rétben süllyed el. — se út, se jel. — át a zöldön nem lehet. most mégsem úgy. mert mindenütt a darazsak. és a ház. még elhagyott. ma este is. fehér falához fény simul. — tudhatod mégis. valamit vár. az idegen csendben. ha néma is. — és akkor még mélyebbről a nap. és minden fűszál hatalmas. akár a fém. — a rét közepén a ház. meszelt fala hogy kiszakad. üres fala mert megmozdul. réseket szaggat hirtelen. suhintva tárja. néma még. harántfény bomlik, de mégsem úgy. fehér közönyből robbanás. szemvillanásnyi. mindenütt. — s csak száll a zajos fecskepor. a fröccsenő tinta.

NI ZAN ÁLMA

molnár péternek

álmodban újra csak ez. hajnalban az erdő. szürke hamu. és apadó sötétben a fák. mintha víz alatt. — álmodban ott indulsz újra el. az ismeretlen madárhang után. —bokrok között. hajnali hamu még. — a hang ahogy mozog. helyét keresi. — de a madarat most sem. mindig csak a homályból felcsattanó hangot. apadó sötétben. várakozva némán is. a süppedő, ázott hamuban. mert az ágak mintha nem. — de az öröm ott újra. álmodban semmi más. csak ez hang. a végtelen bolyongás.

NI ZAN ÚSZIK REGGEL A FOLYÓBAN

majdnem lehetetlen. nem tudsz eléggé korán. mire fölébredsz. az erős fénytől. már minden mozog és hangot ad. s ha elveszít is. a folyó legtöbbet ilyenkor árul el. teste fénylik, mire fölébredsz. már nyugodt és nyugtalan. — te meg most is csak. hunyorogva. a sok színtől. mert mindig úgy. hunyorogva és álmosan. a vízig el. s ott vetkőzni lassan. ruhát a fűbe le. — itt hideg. kavicsos források a parton. meg borzongó lépteid. a sekélyben. cikázó kishalak. távolabb, belógó száraz ágon szürkegém. kíváncsi s gyanakszik. mindig így. de odébb száll, amikor. a vízbe veted magad. — merülés. lassú siklás a víz alatt. bőrödhöz alga ér. néhány gyors karcsapás. — meztelen tested itt. újra nyugodt és nyugtalan.

NI ZAN A KÚTNÁL

gyerekkorodban itt-ott még igen. ilyen furcsa lapos kő. de ma már szinte sehol. csak az öreg kút falán. ahol a vödör föl-le. a kikövezett kútfalban. a hosszú nekirugaszkodásokban, ahol szüntelen. föl-le. — és éles volt. palásan hasadt. kezed még emlékszik. de ma már szinte sehol. ilyen furcsa kő. talán fehér. fehéres. akkor is. gyerekkorodban. csak itt-ott. szinte véletlen. nincs hozzá. se történet. csak emlék. — és azóta is a vödör. föl-le. ritkábban. ugyanúgy. nincs hozzá történet. de azóta. mégis az emlék. s hogy jószántadból. kezeddel. azóta.