KÍSÉRLET EGY E-POÉZIS ANTOLÓGIÁBA SZEDÉSÉRE
Tudom, hogy szertelen vagyok,
hogy ennyi bájt meg ennyi percegést
lopok-csenek, sőt elrabolni is merek
TeTőled, ó ki régi-régi egykoron,
a hajdan hősi nagyszelű-szép tavaszon,
mikor pazar gyönyörrel és kacajjal
hülyére vettünk egy-s-két gondnokot.
Kedves JoHanna, most csak ennyit írok,
amennyit itt találsz alant heverni jól
meg- és elrendezett pergő verses sorokban,
értelem szerint nem is többet, se nem
kevesbet ó! pont annyi hangból és betűből,
mint amennyi éppen ott kivántatik.
Ha gondolod, ne zárd ki sanszát annak is,
hogy egykoron befogd e verseket
az érettséginek mindig felimbolyogva
és gomolygva büszke gőggel duzzadó
tételsorának bőszen elhordandó nagy hegyébe,
sőt e bérctetőn megálló Ciprusfának
zápor emlékit megőrző fényes csucsáról
csöppnyi brilliáns gyanánt legördülő
vizcseppenként, melyek szívest iramlanak
kövér rügyekről most e télutón-tavasszal.
Elgurulnak mind e cseppek, mint megannyi
jól csiszolgatott (de nem gagyizva megcsinált),
brinzás borúra jóború derűt csobogva
és csevegve jó csobolyba és csokorba
szedve és terelve táncba szökve, hogyha kell,
de végül is TeTégedet, ki kompromisszumot talán
egy ízbe hogyha életed során csomózva
megkötöttél, ó Barátnejem: Kissnével és becses
Furcsás urával Lenyin s Mezősinek nyomán?
(Pedzed-é, JoHanna, én célzásimat?
Ha nem: lapozd fel Uljanoff körülbelül
harmadtucatszor egy tucat kötetnyi
életmüvéből antipátiás terápiás javallatit,
mit ő a komcsiság gyermekbetegségére jól
javall, jogászi-forradalmi elme létire.)
No hát, felszedvén jól s értőn poétai
fonál-kötegből azt, mi kell nekünk,
TeRád ha táncra perditő hatással nincsenek
e sorba rendezett szavak meg mondatok,
rekeszbe jól rekesztett izmaid pöckölve meg,
ezekre nézve megremegtetőleg és
tüdőd fuvalmát és hangszálaid zengő kacajba
(remélem én) torlaszolva messze jól üzik
esetleg Rád lesanditő-görbén tekintő
méla búsongásnak barna barmait.
A pompa ez, de nem részvéttelen;
derült, de most magába még nem forduló
tökéletesség maszkja az, mit itt találsz.
Ámde túl a fák csak intsenek: beintek én
vagyis behintek én egy-két virágbibét,
hátha táncba szökken egy-két erdőben virág
meg még mi kell. Aranykezük helyett arányos
ágakat kell értened, no persze jó aranyból
és nem is nagyon gagyizva, kedvesem.
(Kelt Rákosszentmihályon, 2001. március 16-án
péntek este 10 perccel 8 óra előtt Beöthy Hannának.)
EGY EXHIBICIONISTA FŰZFAPOÉTA
MÁSODRENDŰ FRISSESSÉGŰ FRAKTÁLJAI
Jó Kati-linkata-tinka, milyen szárnyas szavakat szólsz?
Installálsz-e vajon szavaidra Te szépivü szárnyat,
Vagy takarékra helyezted elektronikus csacsogásod?
(És tán épp ezen okból nem hallik suhogásuk.)
Mást mondok Teneked, Te pedig vesd jól a szivedbe:
Volt nekem egy haverom, bizonyos papi káder a réten;
Ő, miután hülye hígvelejű és szarfaszu gádzsó
Jól s értőn lelkébe-szivébe bemart (az ebadta!)
durva szemérmetlenség-öltönyü kapzsi szivével,
Jól s értőn, sőt szakszerüen (papi elme!) imádott
Nagy magas égbe lakó istenségéhez esengett,
Hogy vegyen az bosszút, amiért haverembe taposván,
Jól s értőn abuzust követett el a durva király úr.
Ám ő még ezelőtt bizony így járt el szomorúan:
Hallgatagon ment háborgó tenger vize mellett
Jó Kata-Lin, Te-Katinka, vajon Teveled megesett már,
Hogy mentél csak hallgatagon háborgó út pora mentén,
(tenger híján pengeti lantom eképpen a nótát),
Jól s értőn, figyelőn zabolázva a lelked, a szíved?
Mert ki nagy indulatát nem jól s értőn zabolázza,
Azt a Magasságos [mi-az-]isten sem preferálja*
Sőt, Katikám, a gyanúm pedig az, hogy ilyen szivarokra
Jól s értőn le-lesújt az az Úr, akinek minapában
Jól (s értőn!) traktált vendége valék nem is egyszer.
(Hidd el, mert bizony így volt ám, igy esett meg az estély;
ám ha esetleg mégsem vágysz hitelezni szavamnak,
így szólván: hitel: alma , no ekkor jól megigérem
Néked: gondolkozni fogok hihetőbb fabulákon.)
Mást mondok Teneked, Te pedig vesd jól a szüvedbe:
Jó Kata, nem keveset töprengve-tünődtem azóta,
Hogy digitálisan én a szatíriko-hatlövetűim
Jól s értőn (de nem ám sértőn, ugye?) komputeredre
Rátelepítém, s így azok ellepték monitorkád.
Átkulcsolva a térdedet, én Hozzád igy esengek:
Választ adj nekem és ne habozz, ne! igaz szavaiddal:
Jól feltört-e a számítógépednek egére
Mesterien kalapált s klopfolt ütemekkel is ékes
Villany-versem? amely remekül dübörögve ledürrög,
Majd fölcammog, mintha a Sün-meg-a-Tapsi mesében
Szélsebesen sündörgő sünkoca dörgve-susogna.
(Így nyerek én is fődíjat, ha klapancia-versenyt
Rendez a Rockenbaueri tárca: a sünkanok úgyis
Jobban s értőbben dübörögnek, meg sebesebben,
Mint rátarti s ezért igen ostoba tapsiagyúak.)
Nos, ha tehát nem vétett el Téged, mit a múltkor
E-inasom révén voltam szíves megküldeni Néked,
Kérlek az összes olümposzi és nem-olümposzi lényre,
És mindarra, mi él s mozog és nem is él s mocorászik,
Már sose rejtsd el előlem válaszaid koszorúját!
Ám ha esetleg mellédobta Emilke (az E-nas[h]t
hívom eképpen), ugy ám, Kata, Kat-tintsál szaporásan,
S Í-mél boxod, meglátod majd, íme kitárul.
Mást mondok Teneked, Te pedig vesd jól a szivedbe:
Hexameterben tör fel az égnek a karcsu szökőkút
(ez bizony így van egészen: nagy kár lenne tagadni),
S pentameterben hull dallamos íve alá
(ez se kevésbé tetszik igaznak: nem hazug ez sem).
Éltem dallamos íve talán nem hullik alá még,
Éppen ezért egyelőre (momentán) pentameterben
Én nem utaznék (rossz néven, kérlek, ne nagyon vedd!).
Most pedig elbucsuzom Tőled, s digitális Ebemnek
Szájában jól és értőn meredő agyarára
Tűzöm e Néked rótt sorokat, hogy elérjenek otthon.
Félre a tréfát, mert nem akármilyen év ez a mostan
Végsőket hörgő, páráját ontva lehelvén,
Mit ma lehelni lehet no de félre a sok hülyeséggel,
Újra legyünk nagymértékben komolyak, hiszen eddig
Sok hülyeséget ereszténk át a fogunk keritésin,
Meg sem várva a toll-szárnyas szavaiddal erősen
Megtűzdelt és jól betapasztott válaszod immár.
Márpedig úgy szólalsz fel mindig, ahogy bizony illik.
Éppen ezért én most lepecsételem ezt a levélkét
(Átvitt sense-ben képzeld, ó, Kati, persze, pecsétem,
Mert digitális már minden szar e Földön azóta,
Hogy Hülye Bill-gates szétterpeszkedik erre meg arra.
Ám eljő majd egyszer az Úr és szertepofozza
New-old-és-mindenkori rémdigitális izéket,
bálványkasznijukat s a hülyéket mind a web-ükkel.
Ám, Kata, kérlek, senkinek én nemigen javasolnám,
Hogy mondottakat uccu, no öltse magára sietvén,
Csak ha nagyon hülye és bumburnyák már az az ember.
[A digitális autográf itt megszakad, amit a szemfüles filológus
számára a jobboldali zárójel [ ) ] hiánya is nyilván egyértelműsít.]