AZ ÉJSZAKA VERSE
1
Arrébb mozdítom kezemet
Lejtők, zuhatagok, rögök látványa,
Alig érinthető szempillák,
Könnyedén nyíló ajkak
Megdöbbent közelségük
A csontok érdektelen mosolya.
Kicsit tompított, alig burkolt,
Járomcsont, felső állkapocs, kagylócsont.
2
Arcod vonalához
Helyezem kezem,
Kicsit tenyerembe
Billented fejed és már
Tudom, kerti pele vagy
Téli álom, magányos,
kábult súly gombolyít.
3
Egy arccsont,
A szemöldök egy ívelő darabja,
Sápadt szemhéj
Lebeg a sötétben,
És most látom
Egy szem, sötét,
Távoli, számolhatatlan fényekkel türekszik.
4
Alig érintve, fogom azt
Amire éppen gondolok
A legmélyebb emlékre kezemben,
Nem az enyém, de mintha bensőmben az élet
Lassan rájönne, mi az.
Testiségedben fekszel itt,
A valóság gyönyörű foka.
5
És most, széttörő rengeteg, a nappal érkezik.
Gondolok egy kevéske csontra
Éjszaka himbál a folyón
A csillagfény jó helyen borzolja a vizet,
A folyó hullámként dől az üresség felé.
1964
WILLIAM CARLOS WILLIAMNEK
Amikor megérkeztél és beszéltél és olvastál
Magán buzgóságoddal a pódium visszeres márványán,
Az irodalom szerelmesei majdnem teljes
Figyelmetlenségükkel hódoltak neked
Bár amikor a disznóról szóltál valaki fészkelődött
És megemlítendő, hogy egy másik felkuncogott.
De téged ez nem érdekelt. Felette álltál annak,
Hogy kikérd magadnak, nem voltunk a barátaid.
Elhelyezkedtél kerek keretes vastag üvegű
Szemüveged mögött és mosolyogtál
Így telt el egy magányos este.
Egy órányi őszinteséggel építettél tornyot.
Amikor befejeződött leültél az elnök felállt
És mosolygott és gratulált és kezet fogtatok
Én egy professzort figyeltem, aki rendezett csokornyakkendőben
Túlméretezett gyapjú öltönyben jelezte
A megérdemelten elátkozottak bágyadt dicséretét.
Pipájából kicsöpögtette a nyálat és elinalt.
1960
PIRKADAT
Az apály sarában, napnyugta előtt,
tucatnyi tengeri csillag
mászkált. Mintha
a sár lenne az ég,
és egy hatalmas, tökéletlen csillag
lassan haladt rajta keresztül
ahogy az igazi csillagok keresztezik az eget.
Hirtelen mind megállt,
és mintha egyszerűen súlytalanságig
növelték volna térfogatukat,
elsüllyedtek a sárban, felszívódtak benne
és nyugodtan feküdtek, és mire
a napnyugta rózsaszíne áttört felettük,
ők már láthatatlanná váltak,
mint az igazi csillagok pirkadatkor.
1980
CSÓK A VARANGYNAK
Valahol ez a homály
egy lány húzza össze a száját
csókot fontolgat
a varanggyal, amit egy fiú
hozott a kukoricaföldről
és két kézzel nyújtja át neki,
durva és sömörös
viszont a roppant elefántagyar pocak,
mint azok a vén kövér macskák,
mediterrán strandokon terpeszkedik,
dülledt szemmel,
nézi a lányt, aki megcsókolja talán,
pisál, remeg, szélesebb
mosolyt próbálgat:
gyerünk szeress, oh igen, szeress.
1980
fordította Gyukics Gábor