Versek

(CATULLUSHOZ, ILLYRIÁBÓL)

Büszke Verona virága, barátom, drága Catullus,

            vedd üdvözletemet, Calvusod újra köszönt!

Már haragudhatsz rám: alig írtam a messzi honokból,

            szórhatod átkaidat, mint a szakácsod a sót,

mert Epidamnustól Amathusia földi lakáig

            szerte bolyongtam el, ám eddigelé fia sort

sem róttam neked én, feledékeny, fránya kalandor,

            Attica s Asia rongy kóbora, kit ragyogó

Cypria tett rabbá Rhoduson, s nem a bölcs tudományok

            fénye vakított el, csak delejes szerelem

vonzott női szemek sugarával a távoli révek

            révületébe, mesés városok és szigetek

szirtjei közt csavarogva az enyhe propontisi partig –

            Cos, Samos, ős Ephesos, Smyrna, Chios, Colophon,

majd Clazomenae, lágy Mytilenae s Pergamum is várt,

            Trója alól meg a szűk Lampsacusig loholón

keltem a gyors vizen át a kopárabb Bistoniába,

            mint ama szűzi üsző, agosi Inachusé,

s Amphipolist hagyván, a kanyargós Gnatia útján

            visszadöcögtem a dög Dyrrhachiumba… Minap

érkeztem kifacsartan a hosszas kéjutazástól –

            úgy belefáradtam, hogy belefájdul a szív!

Kár haragudnod: már alig élek, a sok zötyögéstől

            seggem zsibbadtabb, mint a közélet idült

római vértolulása a hősi, vad agyvelejekben,

            trombitaünnepeken, hogyha a banda tömeg

bogba verődve hujogtat a néppárt fórumi estjén,

            s fáklyazenés tribünön gyűlnek a néptribunok,

gémberedetten, akár a popóm, mivel ő populáris,

            hisz, ha dühöng, demagóg búba törődve dörög.

Kár haragudnod hát: ha te jól vagy, jól vagyok én is.

            Ládd, hazagondolok épp, s őszire tán hazahajt,

mint legelőről barmot, a honvágy… És ahogy én most,

            végre szeressenek úgy téged az istenek is.

(TÖREDÉK A HERMAPHRODITUSBÓL)

Fölragyogó Venus és a ravasz, gyors hírnök, az isten,

nászi gyümölcse világ-gyönyörűség volt, csodagyermek:

friss siheder lett, s férfi is immár. Teste a fényben

szinte elolvad, ahogy csupasz izmait átsimogatja

sodró vággyal a víz ölelése: a hús beleborzong.

FORDÍTOTTA KOVÁCS ANDRÁS FERENC

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.