Charles Mopsik és a kabbalakutatás

Charles Mopsik (1956–2003) a kortárs vallástörténet-kutatás, közelebbről a zsidó misztika kutatásának kimagasló egyénisége volt. Halála után nem sokkal közzétett bibliográfiája1 közel 70 önálló egységet számlál, melyek közül nem egy önmagában is monumentális munka. Ilyen például a kabbala egyik legfontosabb művének számító misztikus kommentár – a Zóhár – jelentős részének francia fordítása és kommentárja.

Ha a bibliográfiában megjelenített életműre tekintünk, szembeötlik a fordítások tekintélyes száma: a teljes lista csaknem egyharmadát teszik ki. A művelt hazai olvasó talán furcsálhatja ezt, mondván, mi szükség egy olyan obskurus témában szövegeket a szélesebb közönség számára közzétenni, mint a zsidó misztika. Ilyen és ehhez hasonló kérdések joggal fogalmazódhatnak meg a magyar olvasóban, tükrözve az itthoni könyvkiadás több mint félévszázados adósságait. Tudniillik a három alapmű közül, melyekből az érdeklődő olvasó legalább egy átfogó képet kaphatna a zsidó misztika mibenlétéről, illetve a tudományos kutatás lehetséges irányairól, tudtommal még egy sem jelent meg magyar nyelven.

Az első ezek közül a Zsidó misztika fő irányai2 című történeti munka Gershom G. Scholem tollából. A szerző szisztematikusan végighalad a zsidó misztika történetén, kiemelve az általa fontosnak tartott gondolatokat. Rendet vágva a sokszor kusza és ellentmondó hagyomány-rengetegben narratívát teremt. Gershom Scholem a zsidó misztika modern kutatásának szülőatyja volt. Bár téziseit és megközelítését többszörösen is érte kritika, a szerző kompetenciájához és gondolatai aktualitásához ma sem férhet kétség.3 A kortárs Moshe Idel által írt Kabbala – új nézőpontok4 az a második munka, melyet egy rövid tudománytörténeti reflexióban mindenképp meg kell említenünk. Ha Scholem könyvét a fentiek alapján klasszikus, narratíva teremtő műnek nevezzük, akkor ez a könyv a formabontó, “avant-garde” jelzőket kell hogy magára vegye. A szerző nem történeti sorrendben halad, hanem tematikusan válogat az anyagban. A Scholem által teremtett narratívát megbontja, az egyes témák elemzésébe folyamatosan belekeveredik a tudománytörténeti, kritikai reflexió.

Meglátásom szerint a harmadik könyv, mely szépen kiegészíthetné, új nézőponttal gazdagíthatná az előző kettőben olvashatóakat, éppenséggel Charles Mopsik munkája, a A kabbala fő szövegei – rítusok, melyek Istent teremtenek.5 Mint arra a cím is utal, a mű legfőbb jellegzetessége az, hogy elsősorban – nem a hagyományt vagy az értelmezés lehetséges módjait, hanem – közvetlenül magukat a szövegeket próbálja meg közel hozni. Ugyanazt a törekvést érjük itt tetten, ami Mopsik nagyszabású fordítói munkásságában is megnyilvánul: Elérhetővé tenni a kabbala szövegeit a modern ember számára, hatóerővé tenni a bennük foglaltakat egy sok szempontból különböző nyelvi-kulturális mátrixban. Úgy tűnik, hogy ebben az értelemben maga a szerző is kabbalista volt: hitt a nyelv teremtő erejében.

Ha Mopsik munkásságának jelentőségéről beszélünk, akkor még egy szempontot szóba kell itt hoznunk nevezetesen, a zsidó misztika hatását a frankofon szellemi életre. Mint azt maga Mopsik elemzi egy még nem teljesen befejezett, interneten közzétett cikkében,6 a francia szellemi élet – hűen saját prioritásaihoz – a kabbalát, mint egyfajta filozófiai-metafizikai rendszert törekszik asszimilálni a 18. századtól kezdve. Ez az egyelőre még nem teljesen feltárt jelenség több szempontból is figyelemre méltónak tűnik. Egyrészt azért, mert ellentmond annak a tudománytörténeti álláspontnak, hogy a zsidó misztika, mint megtermékenyítő forrás pusztán a keresztény kabbalán keresztül fejtette ki hatását Európa szellemi életére. Másrészt egyfajta folytonosságot – és ezáltal a jelenlegi viszonyok között egy alternatív olvasatot – jelent, amennyiben hangsúlyozza a kabbala által megjelenített gondolatok létjogosultságát és életképességét az európai kultúrában. Végül a humán tudományok versus vallási-metafizikai diskurzus tárgykörben is új szempontokkal szolgálhat.

Az alábbiakban közlésre kerülő tanulmány (A késői judeo-arámi, a teozofikus kabbala nyelve7) szépen példázza az említett szempontokat. A nívósan megírt tudományos ismeretterjesztő cikk vezérfonalául egy figyelemre méltó nyelvi jelenség szolgál nevezetesen, az ókori Közel-Keleten használt arámi nyelv megújítása a középkori Európában. A szerző árnyaltan mutat rá arra, hogyan függ össze a régi nyelv újjászületése egy új szellemi horizont – a középkori kabbala – megteremtésével, továbbá arra is, hogy hogyan illeszkedik mindez a kortárs Európa szellemi klímájába. A nyelvújító mozzanat elválaszthatatlan attól a közegtől, ami életre hívta, valamint attól a produktumtól, melyért létre jött. Általánosan fogalmazva, a médium, a háttér és a produktum dinamikus hármas egysége, állandó egymásra hatása érhető tetten az arámi nyelv középkori megújításában. Ez kerül bemutatásra Mopsik szakértői biztonsággal és közérthető módon megírt tanulmányában.

A cikk megjelentetésének fájdalmas aktualitása a szerző életrajzi dátumaira tekintve nyilvánvaló. Semmilyen szempontból sem számít stílustörésnek, ha bevezetőnek szánt reflexiónkat azzal a bibliai verssel fejezzük be, amelyre való utalásként a kabbala már korábban említett fontos műve is elneveztetett:

És az értők fényesedjenek, mint az égbolt fénye (zóhár), a sokakat igazzá tevők pedig, mint a csillagok, örökkön örökké! (Dániel 12, 3)

  1. Ld. http://www.lyber-eclat.net/lyber/mopsik1/biblio. html.
  2. Gershom G. Scholem, Major Trends in Jewish Mysticism (Jerusalem: Schocken Publishing House, 1941), több kiadással és utánnyomással.
  3. Ld. pl. Eliezer Schweid Judaism and Mysticism According to Gershom Scholem: A Critical Analysis and Programmatic Discussion (héberből ford. David Avraham Weiner, Atlanta, Georgia: Scholars Press, 1985).
  4. Moshe Idel, Kabbalah: New Perspectives (New Haven and London: Yale University Press, 1988). Idel talán a legismertebb, legtöbbet utazó és publikáló kortárs kabbala kutató. Hazánkban is járt már – tudtommal kétszer –, és nagysikerű előadásokat tartott a Közép-Európai Egyetemen (CEU).
  5. Charles Mopsik, Les grands textes de la cabale: les rites qui font Dieu (Verdier, Lagrasse, 1993)
  6. Charles Mopsik, Les formes multiples de la cabale en France au vingtième siècle, (http://ww.chez.com/ jec2/artmop.htm).
  7. Charles Mopsik: Le judéo-araméen tardif, langue de la Cabale théosophique. In Les cahiers du judaisme 6 (1999–2000/tél), 4–15.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.