Egy túszdráma anatómiája (1)

2002. november 6-án ülést tartott Moszkvában a moszkvai lakóházrobbantások és a rjazanyi hadgyakorlat (mindkettõ 1999 szeptemberében történt) körülményeinek kivizsgálására létrehozott társadalmi bizottság. Az Andrej Szaharov Központban megrendezett találkozón jelen volt a bizottság elnöke, Szergej Kovaljov Duma-képviselõ, a bizottság alelnöke, Szergej Jusenkov Duma-képviselõ (2003. április 17-én merényletet követtek el ellene), Borisz Zolotuhin ügyvéd, Alekszandr Tkacsenko író, Otto Lacisz újságíró és Valerij Borscsev emberjogi aktivista. Az ülés végén a bizottság tagjai hivatalos döntést hoztak, hogy “mandátumukat kiszélesítve” további témaként a 2002. október 23–26. közötti moszkvai túszdrámát – és különösen az orosz különleges erõk ezen idõszak alatt végrehajtott akcióit – is vizsgálni fogják.1

Különös közös vállalkozás? A következőkben megkísérlem kiszűrni a lényeget abból az információtengerből, amely a 2002 októberében a moszkvai Dubrovka Színházban történt események körül keletkezett. Véleményem szerint a Dubrovka színházbeli terrorakció eredeti terve figyelemreméltó hasonlóságot mutat az 1999 szeptemberében Moszkvában és más orosz városokban (Bujnakszk, Volgodonszk) végrehajtott bombamerényletekkel. Mindegyik esetben komoly bizonyítékok támasztják alá, hogy a kulcsakciók formálásában így vagy úgy a biztonsági szolgálatok is részt vettek, s így önként vetődik fel a kérdés, vajon nem Vlagyimir Putyin valamiféle jóváhagyásával került-e rájuk sor. Jóllehet további bizonyítékok is léteznek Putyin esetleges szerepéről, ennek az írásnak a szerzője ebben a kérdésben agnosztikus álláspontra helyezkedik, és azt nem is áll szándékában felülvizsgálni.

Világosnak tűnik, hogy a közel ezer főt befogadó színházban végrehajtott 2002 októberi túszejtő akciót, legalábbis a túszejtők eredeti elképzelése szerint, több száz moszkvai életét követelő terrorista robbantások kísérték, illetve előzték volna meg. Ezeknek rémületet és haragot kellett volna kiváltaniuk az egész ország lakosságából. Tekintettel az incidens elkövetőinek gyanús kapcsolataira és motivációira, valamint a hatóságok akcióinak ellentmondásos jellegére, helyénvalónak tűnik a műveletre egyfajta “közös vállalkozásként” tekinteni, némiképp az 1999. augusztusi dagesztáni betörés mintájára, amelyben egyaránt szerepük volt az orosz különleges szolgálatok embereinek és olyan radikális csecsen vezetőknek, mint Samil Baszajev és Movladi Udugov.

A különleges szolgálatok és a csecsen szélsőséges vezetők körében valószínűleg csak kevesen voltak beavatva a hallgatólagos megállapodásokba. Mindkét “félnek” erős érdeke fűződött hozzá, hogy meghiúsítsa azt a Nyugat által is támogatott oroszországi törekvést, amely a csecsen konfliktust tárgyalásos úton rendezte volna. Emellett mindkét fél le akarta járatni a mérsékelt csecsen szakadárok vezetőjét, Aszlan Maszhadovot, egyben pedig a csecsen szélsőségesek az akciót egyértelműen egyfajta adakozási felhívásnak is szánták: ekképpen akartak anyagi támogatást szerezni az öbölállamok és a muzulmán világ tehetős adományozóitól (ezért az arab jelek, ezért a terroristanők [csecsen szempontból] szokatlan viselete stb.). Az orosz hatóságok számára mindenestre kiváló alkalom kínálkozott, hogy csecsenföldi katonai akcióikat az al-Kaida-jellegű csecsen terrorizmus elleni háborúként állítsák be – ami megértésre számíthatott volna külföldön, különösen az Egyesült Államokban.

Az 1999-es terrorista robbantásokhoz hasonlóan ezt a terrorakciót is alapos tervezés – így közvetítők és hamis dokumentumok felhasználása, fegyverek és robbanószerek titkos úton történő Moszkvába szállítása – előzte meg. Ezúttal azonban az elkövetőknek “vahabita” orientációjú csecseneknek kellett látszaniuk, a hírhedt al-Kaidáét és a tálibokét idéző módszerekkel.

Amikor azonban a művelet aktív szakaszába érkezett, különös és máig nem teljesen megmagyarázott események vették kezdetüket. Október 19-én robbanás történt egy délnyugat-moszkvai McDonald’s étteremben, amely azonnal felkeltette a Moszkvai Bűnügyi Nyomozó Hatóság (MUR) – a hagyományos rendőrség elit egysége – figyelmét. A MUR innen kezdve gyors lépéseket tett, hogy blokkolja a terroristák tevékenységét. Két nagy bomba, amelynek a Dubrovka elleni támadás megindítása előtt kellett volna felrobbannia, nem robbant fel. Nem valósult meg az a bombatámadás sem, amelyet egy nagy étterem ellen terveztek Moszkva belvárosában a Puskin téren.

Véleményem szerint ezekre a “technikai” hibákra a legvalószínűbb magyarázatot egyes terroristák szabotázsa jelenti. Az persze továbbra sem világos, miért döntöttek úgy némely terroristák, hogy működésképtelenné teszik a robbanóeszközöket. Egy lényeges dolog azonban biztos: a szélsőséges csecsen vezetők nem érezték égetően szükségesnek, hogy levegőbe repítsék vagy lelőjék orosz állampolgárok százait. Tudatában voltak, hogy ez olyan felháborodást váltanának ki az orosz lakosságból, ami után kész lenne bármilyen katonai akciót támogatna, akár a csecsenek teljes kiirtását is. Úgy tűnik tehát, hogy Samil Baszajev, Aszlambek Haszhanov és fegyvertársaik bizonyos értelemben túljártak a különleges szolgálatok eszén. Mint kiderült, a legtöbb bomba hamisítvány volt, a terroristanők azon kevés öve, amely valóban tartalmazott robbanóanyagot, elsősorban őrájuk magukra jelentett veszélyt. Pavel Felgengauer orosz biztonságpolitikai szakíró helyes meglátása szerint a szélsőséges vezetők célja az volt, hogy nagyszámú oroszt gyilkoltassanak meg az orosz különleges szolgálatokkal, és pontosan ez is történt.2 Csak az orosz hatóságok ügyes nyomeltüntetése akadályozta meg, hogy kiderüljön: mekkora is volt valójában a fiaskó (valószínűsíthetően több mint 200 halálos áldozat).

A központi kérdés, amelyre a jövő kutatóinak választ kell találniuk, az, hogy a dubrovkai színházépület elleni támadást tervező orosz különleges erők tudták-e, hogy ténylegesen egyetlen ott elhelyezett bomba sem volt hatóképes, beleértve az “élő bombákat” is. Ha a különleges erők tisztában voltak ezzel, akkor nyilván semmi értelme nem volt potenciálisan tömeges halált okozó ideggázt bevetniük, amely – mint ismeretes – nagyszámú túsz halálához vezetett. A különleges erők ez esetben viszonylag könnyen és gyorsan felülkerekedhettek volna a gyengén felfegyverezett terroristákon. Továbbá ha igazából tudták, hogy a bombák “álbombák”, akkor a különleges erőknek nyilvánvalóan nem kellett volna megölniük az összes terroristát, különösen azokat, akiket elkábított a gáz, hanem – vélhetnénk – logikusabb lett volna élve elfogni néhányukat. Egyre többen sürgetik a tárgyalásos megegyezést a csecsen szakadárokkal A Nord-Oszt című népszerű musicalt bemutató Dubrovka Színházban történt terrorakciót megelőző hónapokban a Kreml vezetésére egyre nagyobb nyomás nehezedett mind Oroszországon belül, mind Nyugaton, hogy kezdjen magas szintű tárgyalásokat a csecsen szakadárok Aszlan Maszhadov vezette mérsékelt szárnyával, akit 1997-ben választottak csecsen elnökké. Az oroszországi közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy az elhúzódó csecsenföldi konfliktus kezdi erodálni Putyin általában igen magas népszerűségi mutatóit. Alig több mint egy évvel a parlamenti választások előtt (2003. december) mindez aggodalommal töltötte el a Kremlt. Az Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) felmérésében, amelynek eredményeit október 8-án tették közzé, a válaszadóktól azt kérdezték, “hogyan változott a csecsenföldi helyzet Vlagyimir Putyin elnökké választása óta.3 A megkérdezettek 30 százaléka úgy vélte, hogy a helyzet “javult”, de 43 százalékuk azon a véleményen volt, hogy “nem változott”, míg 21 százalék úgy gondolta, hogy “rosszabb lett”. Ezek az eredmények jelentősen gyengébbek voltak, mint Putyin értékelése a többi kategóriában. Hasonlóképpen a VCIOM 2002. szeptemberi összoroszországi közvélemény-kutatásában a válaszadók 56 százaléka a béketárgyalásokat részesítette előnyben a csecsen konfliktus megoldására, míg csak 34 százalék támogatta a katonai akciók folytatását.4

2002. augusztus 16–19-én kulcsfontosságú tárgyalások zajlottak a Liechtensteini Hercegségben, amelyeken részt vett az orosz parlament két korábbi elnöke, Ivan Ribkin és Ruszlan Haszbulatov, valamint az orosz Állami Duma két képviselője: Jurij Scsekocsikin újságíró és vezető “demokrata” (2003. július 3-án – valószínűleg mérgezés következtében – elhunyt) és Aszlambek Aszlahanov, nyugalmazott belügyminisztériumi tábornok, akit Csecsenföld képviseletére választottak meg a Dumában. A megbeszéléseken Maszhadov szakadár vezetőt Ahmed Zakajev csecsen miniszterelnök-helyettes képviselte. A liechtensteini találkozót az Amerikai Bizottság a Csecsenföldi Békéért (American Committee for Peace in Chechnya) szervezte (ügyvezető igazgató: Glen Howard), amelynek egyik vezető alakja Zbigniew Brzezinski, az USA egykori nemzetbiztonsági tanácsadója. A liechtensteini tárgyalások célja azt volt, hogy visszaadják azt a lendületet, amelyet a Moszkva mellett a Seremetyevo-2 repülőtéren 2001. november 18-án tartott, Zakajev és a déli szövetségi körzet teljhatalmú elnöki megbízottja, Viktor Kazancev nyugalmazott katonai tábornok közötti korábbi megbeszélések teremtettek.5 Az orosz oldal erőteljes ellenállása miatt a tárgyalások megújítására tett erőfeszítések nem jártak sikerrel.

A halva született 2001. novemberi kezdeményezést követően a Kreml levette a napirendről az ötletet, hogy bárminemű tárgyalásokat folytasson a mérsékelt szakadárokkal, és inkább hatalmat adott saját kezűleg kiválasztott csecsen vezetőjelöltjének, Ahmad Kadirov egykori muftinak. Ez a taktika, amelyet állítólag Alekszandr Volosin, az akkori elnöki vezérkari főnök is támogatott, “csecsenizációként” vált ismertté. Mások az elnöki adminisztráció legfelsőbb vezetői közül, így két vezérkarifőnök-helyettes, Vikor Ivanov – az FSZB egykori igazgatóhelyettese – és Igor Szecsin, valamint egyes vezetők az úgynevezett erőminisztériumokban, például a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Nyikolaj Patrusev, állítólag hevesen ellenezték a csecsenizációt és még annál is jobban a tárgyalásokat a mérsékelt szakadárokkal – ők a háború győzedelmes befejezését szorgalmazták agresszíven6, még akkor is, ha az éveket vesz igénybe.

A liechtensteini tárgyalásokról szóló úttörő beszámolójában Szanobar Sermatova vezető újságírónő, aki gyakran publikál a Moszkovszkije Novosztyi című hetilapban, azt írta, hogy a résztvevők két béketervet vitattak meg: az úgynevezett “Haszbulatov-tervet” és az úgynevezett “Brzezinski-tervet.7 Mint beszámolt róla, a résztvevők végül úgy döntöttek, hogy a két tervet a “liechtensteini tervbe” olvasztják össze, amely mindkét tervből tartalmazott elemeket. Haszbulatov terve azon az elképzelésen alapult, hogy Csecsenföld “különleges státust” kapna az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint az Európa Tanács nemzetközi garanciáival. Haszbulatov terve szerint Csecsenföld saját bel- és külpolitikát folytatna, kivéve azokat a funkciókat, amelyeket önként átad az Orosz Föderációnak. A köztársaság az orosz határok között maradna, és megőrizné az orosz állampolgárságot és pénznemet.

A “Brzezinski-terv” szerint a “csecsenek tiszteletben tartanák az Orosz Föderáció területi sérthetetlenségét”, Oroszország viszont “elismerné a csecsenek politikai – de nem nemzeti – önrendelkezési jogát”. Népszavazást tartanának, amely “lehetőséget kínálna a csecseneknek, hogy elfogadják a széles körű önkormányzat alkotmányos alapját” (a minta a Tatár Köztársaság által élvezett önkormányzatiság volna). Csecsenföld déli határain továbbra is orosz csapatok állomásoznának. A terv hangsúlyozta, hogy “nemzetközi támogatást kell biztosítani egy mélyreható gazdasági rekonstrukciós programhoz, és a társadalom újjáépülését és stabilizációját közvetlen nemzetközi jelenléttel is segíteni kell.” A terv szerzői kiemelték, hogy “a csecsen társadalomban élvezett jelentős támogatottsága miatt elengedhetetlen lenne, hogy Maszhadov is elfogadja ezeket az elképzeléseket.”

2002. október 17-én – mindössze hat nappal a Dubrovka színházi terrortámadás előtt – a grani.ru weboldal a Kommerszant újságban megjelent információkra hivatkozva azt írta, hogy tervek szerint két héten belül ismét találkozik a liechtensteini csoport.8 Aszlahanov Duma-képviselő és Zakajev szakadár miniszterelnök-helyettes négyszemközti találkozót tervezett Svájcban, hogy “komolyan megvitassák a feltételeket, amelyek elvezethetnek a tárgyalásokhoz”. A weboldal hozzátette, hogy Ribkin és Haszbulatov egykori házelnökök szintén részt vennének a tárgyalásokban. Október közepén Aszlahanov egy közleményben hangsúlyozta: Putyin elnök több alkalommal is a Maszhadovval való tárgyalások ellen foglalt állást. Egy velem folytatott beszélgetésben kételyének adott hangot, van-e tényleges erő Maszhadov mögött. Követnék az emberek? Mint a Kommerszant Vlasztújságírója, Olga Allenova megjegyezte, Putyin Aszlahanovhoz intézett kérdését “a szakadárok úgy tekintették, mint [Putyin] a tárgyalásokba való kimondatlan beleegyezését.”9

2002. szeptember 10-én Jevgenyij Primakov volt orosz miniszterelnök Hat pont Csecsenföldről címmel írást jelentetett meg a Rosszijszkaja Gazeta hivatalos orosz kormányzati lapban. Írásában hangsúlyozta, hogy mielőbb “tárgyalásokat kell folytatni a [szakadár] hadurakkal vagy legalább egy részükkel.10 “Ennek a harcnak – érvelt Primakov – csak tárgyalásos úton lehet véget vetni. A csecsenföldi választások tehát nem jelenthetnek alternatívát a tárgyalásokkal szemben.” Primakov azon meggyőződésnek is hangot adott, hogy “az [orosz] hadseregnek nem szabad domináns szerepet játszania a megállapodásban.” A Nyezaviszimaja Gazeta 2002. október 4-i számában megjelent interjúban Szalambek Majgov, a Csecsenföldi Háborúellenes Bizottság társelnöke dicsérően szólt Primakov Hat pontjáról, megjegyezve, hogy “Putyin és Maszhadov kompromisszumos döntésekre juthat. A probléma csak az, hogy a Kremlben egyes csoportok hátráltatják ezt a folyamatot.”

2002 szeptembere folyamán a grani.hu arról számolt be, hogy mind Majgov, mind Ivan Ribkin, a Duma egykori házelnöke támogatja Primakov felvetését, hogy “Csecsenföldnek olyan státust kellene kapnia, mint amilyennel Finnország rendelkezett a [cári] Orosz Birodalomban.”11 Mint Ribkin rámutatott, a másik lehetőség az volna, ha Csecsenföld “vitatott terület státusát” kapná, “mint annak idején a [finn] Aland-szigetek, amelyre korábban Svédország és Finnország egyaránt igényt tartott.” Ribkin szerint orosz politikai vezetők széles spektruma mutatott érdeklődést ilyen modellek iránt, kezdve az olyan demokratáktól, mint Grigorij Javlinszkij, Borisz Nyemcov és Szergej Kovaljov, egészen az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának vezetőjéig, Gennagyij Zjuganovig.

Egy hosszú interjúban – amelynek angol fordítása október 23-án (a moszkvai túszejtés napján) megjelent a chechenpress.com szakadár weboldalon – Maszhadov elnök melegen üdvözölte a csecsen konfliktus tárgyalásos rendezésére irányuló intenzív erőfeszítéseket. Dr. Brzezinski tervében befolyásos egyesült államokbeli erők aggódó törődését látjuk… Kedvező tapasztalataink vannak az Ivan Petrovics Ribkinnel való együttműködésről [utalás 1997-re, amikor Ribkin volt az Orosz Biztonsági Tanács titkára]… Ha Jevgenyij Primakov a békés rendezés lehetőségéről beszél, az jó jel… A csecsen fél kész együttműködni az akadémikussal [Primakovval]. Végül ami pedig Ruszlan Haszbulatov tervét illeti, … üdvözöljük Haszbulatov lépéseit… Ez a terv tárgyalási alap lehet – mondta Maszhadov. A jelek szerint ebben az időben Maszhadov is titkos tárgyalásokat folytatott Putyin elnök egy magas rangú megbízottjával Icskéria [a Csecsen Köztársaság] elnökével olyan magas rangú [orosz] tisztviselő lépett kapcsolatba, hogy nem kellett a rendvédelmi szervek kellemetlenkedéseitől tartania, amiért a csecsen vezetővel kommunikál.12 

Az FSZB elnyomja az ígéretes béketörekvéseket

Ekkoriban kiderült, hogy Putyin engedélyezte különleges csecsenföldi emberjogi megbízottjának, a csecsen nemzetiségű Abdul-Hakim Szultigovnak, hogy találkozzon a szakadár parlament 1997-ben megválasztott csecsen képviselőivel. Október 13-án, tíz nappal a dubrovkai túszszedő akció előtt Szultigov az észak-csecsenföldi Nadterecsnij körzet központjában, Znamenszkojéban találkozott tizennégy ilyen képviselővel. A találkozó előkészítésében állítólag részt vettek a znamenszkojei EBESZ-misszió megfigyelői is. A találkozón Szultigov és a csecsen képviselők megvitatták a válság politikai rendezésének lehetőségeit, valamint az emberi jogok betartásának fontosságát Csecsenföldön.

A Memorial nevű vezető orosz emberjogi szervezethez közel álló weboldal (http://www.hro. org) szerint a Szergej Babkin tábornok vezette csecsenföldi FSZB (amely az oroszországi FSZB- nek szigorúan alárendelt szervezet) agresszívan lépett fel, hogy gátat szabjon a kibontakozó béketörekvéseknek.13 A hro.org beszámolója szerint alig 100 méterre Szultigov znamenszkojei irodájától a szakadár képviselőket felfegyverzett álarcos férfiak vették őrizetbe és kísérték az FSZB nadterecsnojei központi irodájába. Ott az összes szakadár képviselőt kihallgatta az FSZB osztályvezetője, Majrbek Huszujev, aki többek között “sértő megjegyzésekkel” illette őket. Szultigov – állapította meg a Memorial – “ráébredt [FSZB-s] ellenlábasai elszántságára, akiket a nemzetközi [EBESZ-] megfigyelők jelenléte sem tartott vissza. A tárgyalások félbeszakadása… nyilván az erőszakos megoldás elkötelezettjeinek kedvez.”

Mint ez az incidens is mutatja, a “szilovikok” és az erőminisztériumok kulcsfigurái hevesen ellenezték a szakadárokkal való béketárgyalásokat és a háború befejezését, hiszen a háború előléptetéseket és busás anyagi hasznot hozott. Valószínűnek tűnik, hogy Putyin elnök – jórészt afféle szemfényvesztésként az európaiak számára – olyan látszatot akart kelteni, mintha hajlandó volna áldását adni Aszlahanov, Szultigov és mások béketörekvéseire. Október 21-én, két nappal a dubrovkai események előtt az elnök hivatalos szóvivője, Szergej Jasztrzsembszkij közölte, hogy a lázadók által támasztott feltételek szerint nem lehetnek tárgyalások, és hogy “csak Oroszország hivatalos megbízottja, Viktor Kazancev tárgyalhat a szakadárokkal, így a többi kezdeményezés [mint például Aszlahanové és Szultigové] magánakciónak minősül.14

Az EBESZ részvétele a znamenszkojei eseményekben jelezte, hogy egyes nyugat-európai kormányok (valamint az Egyesült Államok) is bekapcsolódtak a látszólag kezelhetetlen konfliktus megoldásának keresésébe. A dubrovkai incidens idején Dániában kétnapos konferenciát rendeztek Csecsenföldről, amelyen hozzávetőleg száz szakadár, emberjogi aktivista és képviselő vett részt. A rendezvényen felszólalt Maszhadov szóvivője, Zakajev is.15

Ekkortájt máshonnan is nyomás nehezedett a Kremlre, hogy kezdjen béketárgyalásokat. Egy példa: október 18-án, öt nappal a dubrovkai incidens előtt “Csecsen zsákutca. Hol keresendő a béke?” címmel konferenciát tartottak a Moszkva központjában fekvő Rosszija Szállóban.16 A konferenciát az Oroszországi Katonaanyák Bizottsága szervezte. A kongresszus felszólalói között volt a Duma frakcióvezetője, Nyemcov, a Duma egykori házelnöke, Ribkin, Majgov és Ahmed-Hadzsi Samajev, a Csecsen Köztársaság (Moszkva-párti) muftija.

Hangsúlyozni kell, hogy a csecseneknél is létezett egy jelentős csoport, amely az FSZB befolyásos és retrográd elemeihez, illetve az orosz fél más hatalmi struktúráihoz hasonlóan hevesen ellenezte a békekötést Maszhadovval. A csoportot a szakadárok közötti szélsőséges vagy “vahabita” elemek alkották. A társaság központi alakja Csecsenföldön természetesen a legendás hadúr, Samil Baszajev volt, külföldön pedig Baszajev állítólag az öbölállamokban élő társai, a volt csecsen miniszterelnök-helyettes és tájékoztatási miniszter, Movladi Udugov és a volt ügyvezető elnök, Zelimhan Jandarbijev. Október 4-én a csoporthoz közel álló weboldal, a Kavkaz Center (http://www.kavkaz.org) élesen bírálta Ruszlan Haszbulatov és Aszlambek Aszlahanov részvételét a békefolyamatban. Haszbulatov – jegyezte meg metsző gúnnyal a weboldal – “szeretne a Kreml egyedüli ’embere’ lenni Csecsenföldön, és teljes felhatalmazást akar az Aszlan Maszhadov lázadó elnökkel való tárgyalásokhoz”, míg Aszlahanov – vélekedett a weboldal – Haszbulatov “hatalomgyakorló” segédjeként szolgál, aki megpróbál irányítást szerezni az összes csecsenföldi orosz erő felett.17

A dubrovkai eseményeket vizsgálók számára az egyik alapkérdés továbbra is az, hogyan tudott enynyi gyanús egyén összegyűlni és hónapokon át rejtett tevékenységet folytatni Moszkvában és Moszkva körül. Egyes résztvevők származása – valamint az arról szóló jelentések, hogy a túszejtők közül többen álltak már az orosz hatóságok őrizete alatt – csak még indokoltabbá teszi ezt a kérdést.

A terrorakció alakot ölt

A túszejtésben kulmináló tevékenységek több mint fél éven át zajlottak. 2002 februárjában, nyolc hónappal a túszejtés előtt két csecsen terrorista, “Zaurbek” (valódi neve: Aszlambek Haszhanov) és a “Jaszirként” is ismert “Abubakar” (valódi neve: Ruszlan Elmurzajev) indította el útján a dubrovkai terrorista akciót, amikor Ingusföldön felkerestek egy harmadik csecsent, Ahjad Mezsijevet, aki rendszeresen látogatta a köztársaságban élő unokatestvérét.18 Mezsijev Mahketi faluban született, Csecsenföld Vedeno körzetében, de még az első csecsen háború előtt sikerült törvényes moszkvai lakhatást szereznie. “Ultimátumot adtak Mezsijevnek, és azzal fenyegetőztek, hogy ha nem segít nekik, bosszút állnak Csecsenföldön élő rokonain.” Mezsijev hamis belföldi útlevelet kapott, és testvérét, Alihant is bevonták az összeesküvésbe. Később Haszhanov 2500 dollárt kellett hogy adjon Alihannak, hogy a pénzből két járművet vegyen, amelyet autóbombaként akartak használni. (Ezeket a járműveket állítólag 2002. augusztus–szeptemberben vásárolták.)

Moszkva város akkori főügyésze, Mihail Avgyukov 2003 júniusában azt írta, hogy Aszlambek Haszhanov közelről ismerte Samil Baszajev terrorista vezetőt.

[Haszhanov] még 2001-ben Sztarije Atagi faluban egy bizonyos Edajev útján megbízást kapott Baszajevtől, hogy terrorakciók sorozatát kövesse el Moszkvában. Később, amikor Edajevet meggyilkolták…, Samil Baszajev személyesen erősítette meg Haszhanovnak a megbízatást. A terrorcselekményeknek egy sor ’megfélemlítő akcióból’ kellett állniuk19 – számolt be róla Avgyukov.

[Haszhanovot] utasították, hogy álljon egy csoport élére, és robbanószerek használatával hajtson végre négy nagy terrorakciót Moszkva zsúfolt pontjain. Rajta kívül a csoportot Aszlan Murdalov, a Mezsijev testvérek, Alihan és Ahjad, Hampasa Szobralijev és Arman Menkejev alkotta. Jelenleg mindannyian letartóztatásban vannak – folytatódik Avgyukov írása.

2002 áprilisában a csecsen terrorista csoport egy másik tagja, a már említett Hampas Szobralijev nagy telket vásárolt Moszkva oblaszty Balasihinszkij körzetének Csernoje falujában a Noszovihinszkij út 100. szám alatt. A telek irányára állítólag 20 000 dollár volt. Ezután egy csecsen család költözött ide: “Pavel [azaz Hampas] és két fiatal nő.” A két nő Szobralijev felesége és húga lehetett. A család magas kerítést húzott a telek köré, és látogatók kezdtek érkezni hozzájuk drága külföldi autókban és nagy terepjárókban. Egy egykori katonai hírszerzési tiszt (GRU) érkezésével Szobralijev otthona lett a művelet főhadiszállása. Arman Menkejev, a GRU (1999 decemberében) nyugalmazott őrnagya és egyebek mellett robbantási szakértője vendégként költözött be a telken álló nyaralóba. (Hampas és a nők a nagy házban laktak.) A szomszédok Menkejevet “Romaként”, Szobralijevet pedig “Pasaként” ismerték.20

Menkejev háttere és a tulajdonképpeni lojalitását illető kérdések számos problémára rávilágítanak a dubrovkai események elemzésével kapcsolatosan. Az agentura.ru weboldalon 2003 júniusában megjelent cikk szerint Arman Menkejev “orosz tiszt, őrnagy és a [GRU] különleges erői különítményének parancsnokhelyettese”. Menkejev, aki 1963-ban kazah apa és csecsen anya gyermekeként jött világra, korábban “a GRU különleges erőinek híres Csucskovszkaja brigádjában” szolgált. A GRU-nál töltött 18 év alatt Menkejev külföldön is szolgált, és állítólag beszélt fársziul. Az első csecsen háborúban (1994–96) is az orosz seregben harcolt, bátorságáért katonai kitüntetést kapott, megsebesült, és “rokkantnak nyilvánították”. Az agentura.ru arról is beszámol, hogy Menkejev készítette a “mártírnők övét”, a házi készítésű gránátokat és a többi robbanóeszközt, amelyet a dubrovkai túszejtők használtak 2002. októberben.21 Az októberben használt fegyvereket és robbanóeszközöket közvetlenül Csecsenföldről, almásrekeszekkel megrakott kamionokban szállították ebbe a [Csernoje falujában álló] házba.”22 (Más források azt állítják, hogy nem Csecsenföldről, hanem Ingusföldről érkezett járművön a szállítmány.)

Az agentura.ru cikke közvetlenül feltette a kérdést, orosz hazaáruló-e Menkejev, aki a “vér szavára” (csecsen anyja vérének szavára) hallgatott, vagy épp ellenkezőleg: Oroszország hű szolgája. A cikk szerzője megjegyezte, hogy miután Menkejevet 2002. november 22-én Csernojéban letartóztatta az orosz rendőrség, az FSZB tisztjei, akik a moszkvai Lefortovo börtönben kihallgatták, úgy döntöttek, hogy “az [orosz] kormányhoz hű” besorolást adják neki, titokzatosan megállapítva, hogy “Menkejev tudja, hogyan kell katonai és államtitkot tartani.”

2002 nyarára a terrorista összeesküvés magasabb fordulatszámra kapcsolt.

A lázadók egy ideig tesztelték [Ahjad] Mezsijevet. Aztán 2002 nyarán bemutatták kapcsolati személyének, Aszlambek [Haszhanovnak] és Jaszir robbantási szakértőnek…, aki kimondottan azért utazott Csecsenföldről Ingusföldre, hogy megismerkedjen vele. Jaszirt Abubakar néven mutatták be az újoncnak.

(Ma már tudjuk, hogy Ruszlan Elmurzajev, aki akkoriban Moszkvában lakott, nem Csecsenföldön, mindkét nevet álnévként használta.) 2002 augusztusában Haszhanov és Elmurzajev is meglátogatta Mezsijevet Moszkvában. Az újságban olvasott hirdetésekre válaszolva Mezsijev szerzett két nem feltűnő külsejű autót, amelyek kulcsait – azokkal a mobiltelefonokkal együtt, amelyek megvásárlására szintén utasítást kapott – átadta Aszlambeknek, aki kimondottan az átvételük miatt érkezett Nazranból [Ingusföldről].23

Mint kiderült, a csecsen terroristák moszkvai szervezkedése nem maradt észrevétlen. Mihail Trepaskin ügyvéd szerint valójában nemcsak figyelték ezeknek a tevékenységeknek bizonyos részét, de tájékoztatták is róluk a hatóságokat. A hatóságok akkor azonban úgy döntöttek, nem intézkednek. Trepaskin, az FSZB egykori alezredeséből lett disszidens ügyvéd saját jogán is ellentmondásos személyiség volt. Amikor 1998-ban elbocsátották a szolgálatból, beperelte az FSZB akkori igazgatóját, Nyikolaj Kovaljovot, és 1998 novemberében egy másik FSZB-tiszttel, Alekszandr Litvinyenkóval közösen részt vett azon a sajtótájékoztatón, amely az FSZB-n belüli bűncselekményekkel foglalkozott. 1999-től Trepaskin segíteni kezdte Szergej Kovaljov bizottságát az 1999-es moszkvai és volgodonszki terrorista robbantások kivizsgálásában.

Trepaskin visszaemlékezése szerint Elmurzajev (“Abubakar”) és társai egyfajta szürke zónában tevékenykedtek, ahol a bűnözés és az orosz hivatalosság elemei rendszeresen egybeértek. 2003. március 23-i Közleményében (Szpravka) Trepaskin ekként emlékezik: “2002. május elején ’alvilági’ elemektől csecsenek olyan arányú moszkvai tömörülésről érkezett információ, amilyen az azt megelőző két évben nem volt tapasztalható.”24 Egy nyugalmazott titkosrendőrségi tiszttől, aki több csecsen cég ügyvédjeként dolgozott, Trepaskin megtudta, hogy “Abdul” (Szalman Radujev csecsen terrorista vezető és Dzsohar Dudajev elhunyt szakadár elnök korábbi hadura) a fővárosban járt. “’Abubakarról’ is kaptam információkat – folytatta Trepaskin –, aki hosszabb ideje Moszkvában élt, és a délnyugat-moszkvai Hotel Szaljutban működő cégekből szerzett nyereséget, amelyekhez senki sem nyúlt hozzá. Már korábban is jött információ, hogy a Hotel Szaljut a bevételek egy részét a csecsen lázadók támogatására fordítja. Azonban senki nem hajtott végre semmiféle ellenőrzést, mivel a kétes eredetű pénzekből az [orosz] hatalmi struktúrák több vezetőjének is jutott. A Hotel Szaljutot két csecsen vezette,… de helyettesük a SZSZSZK KGB-jének [nyugalmazott] altábornagya, Bogancsev volt. Így [a hatóságok közül] senki sem nyúlt ’Abubakarhoz’ a szállodában.” A dubrovkai incidenst követően Trepaskin önkéntesen átadta az FSZB-nek az “Abubakarról” összegyűjtött információit, de az FSZB válasza erre a gesztusra az volt, hogy “bűnvádi eljárást próbált indítani ellenem.”

Egy későbbi, 2003. július 20-i keltezésű írásában Trepaskin hozzátette:

2002. július–augusztus végén… tudomást szereztem róla, hogy fegyveres csecsen szélsőségesek tömörülnek Moszkva városában… Különösen Moszkva délnyugati és központi kerületeiben.

Trepaskin felidézte, hogy 1995-ben Csecsenföldön őrizetbe vette “Abdult”, ám egy magas rangú titkosrendőrségi tiszt, Nyikolaj Patrusev [ma az FSZB vezetője] és az FSZK akkori igazgatója, Mihail Barszukov “utasított, hogy hagyjam békén”.25

V. V. Sebalin nyugalmazott FSZB-ezredessel folytatott beszélgetésében Trepaskin elmondta, hogy [Trepaskin forrásai] látták Moszkvában a hadurat Radujev brigádjából, ’Abdult’… Megismertettem az ’Abubakarral’ kapcsolatos anyagokkal is, aki ’fedőként’ szolgált számos helyszínhez a ’Jugo-Zapadnaja’ metró területén.” “Hogy előreszaladjak – tette hozzá Trepaskin –, jelenleg, 2002. július végén–augusztus elején azzal vádolnak, hogy információkat adtam át Sebalinnak az Orosz Föderáció FSZB-ügynökeiről.” Trepaskin végkövetkeztetése így hangzik: “A szélsőségesek tömörülése vagy az orosz FSZB ellenőrzésével zajlott, ami miatt úgy döntöttek, hogy úgy állítják be, mintha az információk felfedésével orosz államtitkokat sértettem volna, vagy Sebalin nem közvetítette ezeket az információkat az orosz FSZB-nek.” Sebalin azonban, mint kiderült, az információkat igenis továbbította. Trepaskin ugyanazon júliusi írása szerint “[Sebalin] azt mondta, hogy az orosz FSZB ismerte az információkat, de hogy miért nem tettek semmiféle intézkedést, ellenem viszont miért indítottak büntető eljárást és foglalták le az évek során összegyűjtött adatbázisomat, így a terroristákról szóló adatokat is, azt nem tudta.”

Miután Trepaskin megtudta, hogy “Abubakar” a dubrovkai túszejtők között volt, “ismét javasoltam Sebalinnak, hogy használják a lefoglalt számítógépemen található adatokat.” De “az orosz FSZB szakértői a Nord-Oszt előadásán történt eseményekről a birtokomban levő információkat orosz államtitoknak minősítették, és vádat emeltek ellenem államtitok felfedéséért.”

2003. október 22-én Trepaskint letartóztatta a belügyminisztérium egy Moszkva oblasztybeli országúton, és vádat emeltek ellene, hogy engedély nélküli pisztolyt rejtegetett és szállított az autójában. Trepaskinnak sikerült kiderítenie, hogy a (feltehetőleg Csecsenföldön lopott) pisztolyt becsempészték az autójába, a rendőrök pedig bevallották neki, hogy az FSZB utasítására jártak el. Szergej Kovaljov Duma-képviselő az esetet a következőképpen kommentálta: “Nem hiszem, hogy Mihail Ivanovics [Trepashkinnál] pisztoly lett volna. Tapasztalt ember, a KGB egykori tisztje. Nem bandita, és nem is bolond.”26 Érdemes megjegyezni, hogy a letartóztatását megelőző napon Trepaskin hosszú interjút adott aMoszkovszkije Novosztyi újságírójának.27

A terroristák névleges vezetője

A moszkvai színházat megszálló terrorista csoport névleges vezetője egy magát Movszar Barajevnek nevező fiatalember volt. Movszar Barajev – aki a Manszur Szalamov és Movszar Szulejmenov28 nevet is használta – egyvalami miatt tarthatott igényt hírnévre: a néhai csecsen vahabita emberrabló és gyilkos, Arbi Barajev unokaöccse volt. AKrasznaja Zvezda katonai újságban megjelent beszámoló szerint Arbi Barajev “170 ember meggyilkolásában vett részt személyesen.”29 Ennek ellenére Barajev, Movszar nagybátyja “szabadon mozgott a [csecsen] köztársaságban, és a szövetségi ellenőrzőpontokon az orosz MVD [belügyminisztérium] tisztjének iratait mutatta fel.”30 “[Arbi] Barajev autójának szélvédőjén – jegyezte meg Anna Politkovszkaja újságírónő – egy rendszeresen megújított engedély volt, amellyel a vezető szabadon ’mehetett bárhovᒠ– ez a legféltettebb és legnagyobb megbecsülésnek örvendő engedély az [orosz] erők egyesített csoportjánál.”31 Arbi Barajev gyanús kapcsolatokról tájékoztatta a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) és az Orosz Katonai Hírszerzést (GRU).32

2003 januárjában az ismert francia újságírónő, Anne Nivat, a Chienne de Guerre: Riporternő a csecsenföldi háború frontvonala mögött című könyv (2001) szerzője, aki inkognitóban több látogatást is tett Csecsenföldre, azt írta:

Két hónappal a túszejtés előtt a GRU, az orosz hadsereg titkosszolgálata bejelentette [Movszar] Barajev letartóztatását. Mindez azt sugallja, hogy “letartóztatása” addig szólt, amíg végrehajtja a túszejtést a Dubrovka Színházban.33

Jó okunk van kétségbe vonni, hogy Movszar volt a csoport tényleges vezetője. “[Movszar Barajev] ellenőrzése alá – állapította meg Szanobar Sermatova – [csak] öt-hat lázadó tartozott, és soha nem tett tanúbizonyságot egy parancsnok számára szükséges katonai és szervezői rátermettségről. A csecsenek [a Moszkovszkije Novosztyi informátorai] azt mondják, hogy magát Barejevet nem is avatták be teljesen a [színház megszállásának] tervébe. Csak azt várták tőle, hogy eljátssza a szerepét, aztán kiégjen, mint egy segédindító rakéta.” A csecsen belügyminisztérium korábbi Moszkva-barát vezetője, egykori FSZB-tiszt, Szaid-Szelim Peshojev “javasolta, hogy ezt a terrorista csoportot ne Movszar Barajev, hanem valaki más vezesse.34

Samil Baszajev szavai szintén arról tanúskodnak, hogy nem Movszar volt az igazi vezető. 2003. április végén Baszajev így emlékezett vissza: “[Movszar] Barajevet csak 35 szeptember végén helyeztem ebbe a csoportba. Csak két órám volt, hogy beszéljek vele és ellássam utasításokkal.”36 Ha Movszar Barajev ekkor a GRU őrizete alatt állt (mint Nivat forrásai állítják), akkor Baszajev csakis az elit szervezet szívességéből találkozhatott Barajevvel. Nem elképzelhetetlen ez a forgatókönyv. Köztudott, hogy Baszajev szorosan együttműködött egy Anton Szurikov nevű fontos GRU-tiszttel, amikor Baszajev 1992– 1993-ban a (Grúziától elszakadt) szakadár Abház Köztársaság védelmiminiszter-helyettese volt. Egy 2001-es interjúban Szurikov “rendkívül pozitívan” értékelte Baszajev szerepét abban a konfliktusban.37 “Az 1990-es évek elején – erősítette meg Szurikov – anyagilag is támogattuk [Baszajevet].”

Számos orosz újságíró és politikai elemző adott hangot azon meggyőződésének, hogy Baszajev és Szurikov néhány évvel később ismét találkozott. A találkozón, amelyre az orosz elnöki adminisztráció vezetője, Alekszandr Volosin részvételével 1999 júliusában egy szaúdi nemzetközi fegyverkereskedő dél-franciaországi birtokán került sor, megállapodást kötöttek, amely után a következő hónapban Baszajev megszállta Dagesztánt.38 2000 nyarán, amikor a Verszija cikket jelentetett meg az állítólagos találkozóról egy Volosint, Baszajevet és Szurikivot ábrázoló csoportképpel, a lap megkereste Szurikovot, aki “meglehetős zordsággal” elhajtotta az újságírókat. Szurikov mindazonáltal nem tagadta, hogy a találkozóra sor került. Sőt, amikor úgy egy évvel később a biztonsági erők esetleges szerepéről kérdezték a dagesztáni invázió megszervezésében, Szurikov kissé titokzatosan azt felelte:

A kérdésére adott megerősítő válasz bizonyítatlannak tűnhetne, ugyanakkor úgy vélem, részben jogos ebből a nézőpontból tekinteni az eseményekre, de csak részben.

Az ezt a nézőpontot választó prominensebb személyek között találjuk az Orosz Biztonsági Tanács volt titkárát, Alekszandr Lebegy nyugalmazott tábornokot. 1999 októberében Lebegy megerősítette, hogy meggyőződése szerint “Baszajev és a Kreml egyezséget kötött”, és ez vezetett Dagesztán 1999. augusztusi megszállásához.39

Nivat arról is beszámolt, hogy a moszkvai színház öngyilkos merénylői között volt két nő, akik – Movszar Barajevhez hasonlóan – korábban a szövetségi hatóságok letartóztatása alatt álltak: “Asszinovszkajában, az ingusföldi határhoz közeli faluban, ahonnan a [Barajev-] egység két női tagja származott, mindkettejük anyja azt állítja, hogy 35 szeptember végén [az orosz hatóságok] letartóztatták és ismeretlen helyre szállították őket. Mivel idegenségem lakatot tett a szájukra, és mivel még mindig nem tudták teljesen kiheverni a megrázkódtatást, többet nem árultak el.”

2003. januárban az azóta elhunyt Duma-képviselő és újságíró, Jurij Scsekocsihin hasonló szellemben írt a Novaja Gazeta újságban:

Múlt héten váratlanul arról értesültem, hogy az egyik terroristanő a Nord-Oszt épületben nem akárki volt – hosszú ideig raboskodott az egyik orosz [büntető-] telepen. Anyja, a csecsenföldi Selkovszkij kerület lakója felismerte a tévében. Nem érti, hogyan kerülhetett a lánya egy börtöncellából Moszkvába terroristaként.41

A jó kapcsolatokkal rendelkező oknyomozó újságíró, Alekszandr Hinstejn továbbá arról számol be, hogy az öngyilkos merénylőnők közül nyolcnak sikerült lakást szereznie az egykori “katonai városban [gorodok]” a moszkvai Ilovajszkaja utcában, nem messze a dubrovkai színháztól. Ez a komplexum, amelyben nagy számban voltak a hatóságok lefizetésére kész jogcím nélküli lakók, a jelek szerint a moszkvai rendőrség korrupt tagjainak védelme alatt állt.42

FORDÍTOTTA KOLOSZÁR PÉTER

  1. grani.ru, 2002. november 6. A szerző köszönetet szeretne mondani Robert Ottónak kivételesen nagylelkű bibliográfiai segítségéért és jelen írás első változatához fűzött megjegyzéseiért. Peter Reddawaynek szintén számos rendkívül fontos mejegyzése volt a kézirathoz, és Lawrence Uzzell is sokat segített építő bírálatával. Az írás végső változatáért természetesen kizárólag a szerző felel.
  2. In sovsekretno.ru, 2002. november
  3. Megjelent a polit.ru-n, 2002. október 8., szerző: a VCIOM közvélemény-kutatási szakértője, L. A. Szedov.
  4. Jurij Levada: Rejtying vojni, Novoje Vremja, 2002. november 5.
  5. Lásd Jevgenyija Boriszova: Kazantsev’s Ball Now in Rebels’ Court, The Moscow Times, 2001. november 20. Scsekocsihin informatív beszámolójához Zakajevvel folytatott hosszú liechtensteini beszélgetéséről lásd Jurij Scsekocsihin: Zabitaja Csecsnija (San Francisco, Olimp, 2003), 248–259. o. Zakajev egyebek mellett a békemegállapodás részleteiről mesél, amelyre nagyrészt Kazancev nyugalmazott tábornokkal jutott.
  6. Erről a csoportról lásd Csekiszti vo vlaszti, Novaja Gazeta, 2003. július 14.
  7. Szanobar Sermatova: Chechen Plan Hammered Out, Institute for War and Peace Reporting, 2002. augusztus 30. A Haszbulatov-terv a Plan mira dlja Csecsenszkoj reszpubliki címen jelent meg, in: Ruszlan Haszbulatov: Vzorvannaja zsizny (Moszkva, Graal, 2002). Az úgynevezett Brzezinski-terv a következő formában jelent meg: Zbigniew Brzezinski, Alexander Haig és Max Kampelman: The Way to Chechen Peace, The Washington Post, 2002. június 21.
  8. In grani.ru, 2002. október 17.
  9. Olga Allenova: Terrorizm i zahvat poszle antrakta, Kommerszant Vlaszt, 2002. október 28.
  10. Jevgenyij Primakov: Seszt punktov po Csecsnye, Rosszijszkaja Gazeta, 2002. szeptember 10.
  11. In grani.ru, 2002. szeptember 17.
  12. Szanobar Sermatova: Mirotvorci pod kovrom, Moszkovszkije Novosztyi, no. 6, 2003. február 18. Később Sermatova azt írta, hogy a magas szintű megbeszélésekre az “egyik észak-kaukázusi köztársaságban került sor.” (Sesztero iz barajevszkih, Moszkovszkije Novosztyi, 2003. április 29.). A Moszkovszkije Novosztyi 2003. augusztusi 5-i számában megjelent Po-amerikanski no polucsajetszja című írásában Sermatova hozzátette: “Abban az időpontban, amikor Moszkva a dubrovkai terrorakció szervezésével vádolta, értesüléseink szerint Maszhadov egy biztonságos helyen tartózkodott az egyik észak-kaukázusi köztársaságban.”
  13. hro.org, 2002. október 19.
  14. Olga Allenova: Terrorizm i zahvat poszle antrakta, Kommerszant Vlaszt, 2002. október 28.
  15. In The Moscow Times, 2002. október 31.
  16. In grani.ru, október 18.
  17. Kavkaz-Centr, fordította: BBC Monitoring, 2002. október 4.
  18. Alekszandr Hinstejn: Glavnij terroriszt Nord-Oszta, Moszkovskij Komszomolec, 2003. május 23.; és Zinajda Lobanova: Tolko on otvjetyit za Nord-Oszt?, Komszomolszkaja Pravda, 2003. április 22.
  19. V Moszkve gotovilosz csetire Nord-Oszta, Rosszijszkaja Gazeta, 2003. június 20. Avgyukovot 2003 júliusában menesztették posztjáról: Prokuror Moszkvi podal v otsztavku, grani.ru, 2003. július 31.
  20. Lásd Hinstejn: Glavnij terroriszt…; Andrej Szkrobot: Vzrivi v Moszkve gotovjat v Podmoszkovje, Nyezaviszimaja Gazeta, 2003. június 6.; és Zinajda Lobanova, Andrej Redkin: Ne vinovni mi! Barajev szam prisjol, Komszomolszkaja Pravda, 2003. június 23.
  21. Alekszandr Zseglov: Pravitelsztvu veren, agentura.ru, 2003. június 30. Az agentura.ru szerint ez a cikk először a Gyeny című lapban jelent meg 2002. december 3-án.
  22. Zinajda Lobanova et al.: Najgyen ment, pusztyivsij terrorisztov v Nord-Oszt, Komszomolszkaja Pravda, 2003. június 9. Egy korábbi cikkben, amely ugyanebben a lapban jelent meg 2003. április 22-én, Lobanova azt írta, hogy a fegyvereket és a robbanószereket egy görögdinnyével megrakott teherautón Ingusföldről szállították a fővárosba, majd két bérelt moszkvai garázsban tartották őket, a Lenin sugárúton és az Ogorodnij projezden. Úgy tűnik, a robbanószereket eredetileg a Csernoje falubeli bázison őrizték.
  23. Zinajda Lobanova: Tolko on otvjetyit za Nord-Oszt?, Komszomolszkaja Pravda, 2003. április 22.
  24. Trepaskin Szpravkájának szövegéhez lásd Tajnsztvennij “Abubakar”, chechenpress.com, 2003. július 31.
  25. In Eho Nord-Oszta i vzrivov domov v Rossziji, Kavkazkij Vjesztnyik (editor@kvestnik.org), 2003. július 22. A szöveg továbbá megjelent in: Nord-Oszt: provokacija FSZB, chechenpress.com, 2003. július 21.
  26. In Polina Sersnyeva: On pojgyot do konca, newizv.ru, 2003. október 24.
  27. Igor Korolkov: Fotorobot na pervoj szvezsesztyi, Moszkovszkije Novosztyi, 2003. november 11. A Novaja Gazeta 2003. december 4-i számában Anna Politkovszkaja újságírónő azt írta, hogy Trepaskin perét zárt tárgyaláson folytatta a Moszkvai Kerületi Hadbíróság, és az Amnesty International politikai fogoly státust készült megítélni a számára.
  28. Vadim Recskalov: Vdovij bunt, izvestia.ru, 2002. október 25.; és Zinajda Lobanova: Tolko on otvjetyit za Nord-Oszt?, Komszomolszkaja Pravda, 2003. április 22. Lásd még Paszport terroriszta, izvestia.ru, 2003. október 24.
  29. In Krasznaja Zvezda, 2001. június 26.
  30. Szanobar Sermatova: Glavnij rabototorgovec, Moszkovszkije Novosztyi, 2002. október 29.
  31. In Novaja Gazeta, 2001. június 28.
  32. Szanobar Sermatova: Tajnaja vojna szpecszluzsb, Moszkovszkije Novosztyi, 2000. augusztus 8.
  33. Anne Nivat: Chechnya: Brutality and Indifference, crimesofwar.org, 2003. január 6.
  34. Szanobar Sermatova: Glavnij rabototorgovec, Moszkovszkije Novosztyi, 2002. október 29.
  35. Kavkaz-Centr hírügynökség, 2003. április 26.
  36. Tajnij szovjetnyik VPK, Zavtra, 2001. június 1. Az interjú idején Szurikov az Állami Duma Ipari Bizottságának vezetője volt. Szurikovról lásd még Makszim Kalasnyikov: Cselovek, kotorij verboval Baszajeva, stringer-news.ru, 2002. július 10.
  37. Lásd Petr Prjansnyikov: Volosin i Baszajev na lazurnom beregu: foto na pamjaty, Verszija, 2000. július 4. A cikk megtalálható: http:www.compromat.ru/main/ voloshin/basaev.htm. Lásd még Andrej Batyumszkij: Szgovor, Verszija, 1999. augusztus 3.
  38. Doszlovno, Novaja Gazeta, No. 37, 1999. október 4–10., 3. o. Lebegy nyilatkozata eredetileg a Le Figaro francia lapban jelent meg 1999. szeptember 29-én.
  39. Jurij Scsekocsihin: Nyezamecsennije novosztyi nyegyeli, kotorie menyja ugyivili, Novaja Gazeta, No. 4, 2003. január 20.
  40. Alekszandr Hinstejn: Csornije vdovi pod “krisej” Petrovki, Moszkovszkij Komszomolec, 2003. július 23.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.