Epifánia
A recsegő barna sarokban
még lebeg a fenyő illata,
poros nyomok a falakon,
piszok gyűlt meg a rések
között, és minden ajtónyitásra
gyönge, télszagú huzat seper
végig a szobán, meglibbenti
Assisi Ferenc falra szögezett
imáját, melynek szavai
koromsötét, nedves estéken
is bizakodó álomba ringatják
a ház véletlen vendégeit.
Hát még ma, hótól tündöklő
Epifánia napján!
Burbank a villamoson
A világ tömörsége
Feloldódik a szempontok váltakozásában.
Táskámat térdemen tartom,
Orrom tövéből szemüvegem átizzadt keretét
Feljebb tolom, hunyorgok kifelé.
Fényes úton lámpák húnynak ki egycsapásra,
Gyíkbőrszárnyú Lucifer csapkod a vaksi
Utcalámpák körül.
Oszlik már a világ súlya,
A fémek mogorva neutronjai ellebegnek.
2.
Olvasói levelet fogalmazok az újságoknak,
Megfenyegetem az olvasókat:
Az üresség ugyanolyan valós
Mint a sűrű anyag!
Jelszavakat firkálok éjszakánként
A város fáradt falaira.
Ha ilyenkor hazasiető, zokogó nőbe botlok,
sántikálva futok át a túloldalra,
hogy mihamarabb eggyé váljak a köddel.
Így lebegek a terek felett,
Számon tartom a sérelmeket, beköltözök
A városlakók tüdejébe és fojtogatom őket,
Minden egyes mondatuk, mintha sírássá változna.
3.
Sárga fényekben tűnök fel újra,
Szemüvegemre pára rakódik.
Rázkódok némán villamosok mélyén.
Orrom tövében szemüvegem átizzadt keretét
Feljebb tolom, hunyorgok kifelé.
Oszlik már a világ súlya,
A fémek mogorva neutronjai ellebegnek.
A vidra szeme változó közegben
A világból kilógó fonál szabadon lebegett,
Amikor Sils-Maria tavánál felötlött az örök visszatérés.
Nagy csörömpöléssel ürültek ki ott a mennyek,
A vizek alatt a zöld fény felderengett.
Azóta beleléptem 5 db kutyaszarba a Köröndön,
Elöntött az epe egy kiadói munkás levele olvastán,
Ágyamban az este megint találtam két politikust,
Egy férfi sírt a televízióban, a riporter igen megsajnálta.
Agyamban ezer csiga van, ezer csiga vagyok agyamban,
Ezerfelé indulok, ezerfelé elveszek magamban.
A vidra szeme változó közegben, hol levegő, hol víz csillan,
Hol siklik a sodrás fölött, hol úszik a kövek között.
A világból kilógó fonál szabadon lebegett,
Amikor Sils-Maria tavánál felötlött az örök visszatérés.
Nagy csörömpöléssel ürültek ki ott a mennyek,
S a vizek alatt a zöld fény felderengett.
2004
Elba szigete bédekerből
Napóleon Monte Capennén
naponta kétszer megtekinti
távoli szülőhelyét, a párába
vesző Korzikát.
Minden reggel, és minden este
összecsukható tábori székét
felállítja a hegy tetején.
Kora reggel még friss a levegő,
a kabócák pihennek, csend
van és szellők borzolják
a hegytető fűszálait.
Aztán esténként, mikor lemegy a nap,
hosszú árnyékokat vetnek
a sziklacsonkok, és a szél
a hegytetőn ismét végigszalad.
Napóleon hunyorgó szemeiben
vibráló fények tükröződnek.
Olykor, ha a száműzött
ott feledkezik a hegyen,
a déli nap hevétől verejték
csorog szempilláira,
és a finoman rezgő izzadtságcseppekben,
mint csiszolt optikában, összegyűlik
a sziget képe,
a kéklő tenger, és a távoli
párába vesző szülőföld körvonala.
2004