Versek

Epifánia

A recsegő barna sarokban

még lebeg a fenyő illata,

poros nyomok a falakon,

piszok gyűlt meg a rések

között, és minden ajtónyitásra

gyönge, télszagú huzat seper

végig a szobán, meglibbenti

Assisi Ferenc falra szögezett

imáját, melynek szavai

koromsötét, nedves estéken

is bizakodó álomba ringatják

a ház véletlen vendégeit.

Hát még ma, hótól tündöklő

Epifánia napján!

Burbank a villamoson

A világ tömörsége

Feloldódik a szempontok váltakozásában.

Táskámat térdemen tartom,

Orrom tövéből szemüvegem átizzadt keretét

Feljebb tolom, hunyorgok kifelé.

Fényes úton lámpák húnynak ki egycsapásra,

Gyíkbőrszárnyú Lucifer csapkod a vaksi

Utcalámpák körül.

Oszlik már a világ súlya,

A fémek mogorva neutronjai ellebegnek.

2.

Olvasói levelet fogalmazok az újságoknak,

Megfenyegetem az olvasókat:

“Az üresség ugyanolyan valós

Mint a sűrű anyag!”

Jelszavakat firkálok éjszakánként

A város fáradt falaira.

Ha ilyenkor hazasiető, zokogó nőbe botlok,

sántikálva futok át a túloldalra,

hogy mihamarabb eggyé váljak a köddel.

Így lebegek a terek felett,

Számon tartom a sérelmeket, beköltözök

A városlakók tüdejébe és fojtogatom őket,

Minden egyes mondatuk, mintha sírássá változna.

3.

Sárga fényekben tűnök fel újra,

Szemüvegemre pára rakódik.

Rázkódok némán villamosok mélyén.

Orrom tövében szemüvegem átizzadt keretét

Feljebb tolom, hunyorgok kifelé.

Oszlik már a világ súlya,

A fémek mogorva neutronjai ellebegnek.

A vidra szeme változó közegben

A világból kilógó fonál szabadon lebegett,

Amikor Sils-Maria tavánál felötlött az örök visszatérés.

Nagy csörömpöléssel ürültek ki ott a mennyek,

A vizek alatt a zöld fény felderengett.

Azóta beleléptem 5 db kutyaszarba a Köröndön,

Elöntött az epe egy kiadói munkás levele olvastán,

Ágyamban az este megint találtam két politikust,

Egy férfi sírt a televízióban, a riporter igen megsajnálta.

Agyamban ezer csiga van, ezer csiga vagyok agyamban,

Ezerfelé indulok, ezerfelé elveszek magamban.

A vidra szeme változó közegben, hol levegő, hol víz csillan,

Hol siklik a sodrás fölött, hol úszik a kövek között.

A világból kilógó fonál szabadon lebegett,

Amikor Sils-Maria tavánál felötlött az örök visszatérés.

Nagy csörömpöléssel ürültek ki ott a mennyek,

S a vizek alatt a zöld fény felderengett.

2004

 

Elba szigete bédekerből

Napóleon Monte Capennén

naponta kétszer megtekinti

távoli szülőhelyét, a párába

vesző Korzikát.

Minden reggel, és minden este

összecsukható tábori székét

felállítja a hegy tetején.

Kora reggel még friss a levegő,

a kabócák pihennek, csend

van és szellők borzolják

a hegytető fűszálait.

Aztán esténként, mikor lemegy a nap,

hosszú árnyékokat vetnek

a sziklacsonkok, és a szél

a hegytetőn ismét végigszalad.

Napóleon hunyorgó szemeiben

vibráló fények tükröződnek.

Olykor, ha a száműzött

ott feledkezik a hegyen,

a déli nap hevétől verejték

csorog szempilláira,

és a finoman rezgő izzadtságcseppekben,

mint csiszolt optikában, összegyűlik

a sziget képe,

a kéklő tenger, és a távoli

párába vesző szülőföld körvonala.

2004

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.