Egy jelentés Zsdanov asztalán

Hidas Antal és Kun Ágnes “élménybeszámolója” a háború utáni magyar sajtóról

A alábbi dokumentum 1947 januárjában keletkezett. Szerzői, Hidas Antal és Kun Ágnes (akkori nevén Anna Krasznova), mielőtt 1959-ben hazatértek Magyarországra, hosszú évtizedeket töltöttek a Szovjetunióban. Hidas komoly karriert futott be apósa, Kun Béla letartóztatása előtt, országszerte ismerték verseit, ő volt a magyar proletárköltő, és a Ficzek úr című, 1936-ban oroszul megjelent regényére is felfigyeltek; azután, 1938-ban a lelkes kommunista költő – a “szovjetellenes Kun-féle banda” több tucat tagjával együtt megismerkedett a Lubjanka emberdaráló gépezetével, de szerencséjére 1944 tavaszán sikerült szabadulnia egy távoli munkatáborból.

A háború után új fejezet kezdődött a házaspár életében. Hazájuk hirtelen a Szovjetunió érdekszférájába került, s megindult – más szomszédos országokkal együtt – a sztálini birodalomba való fokozatos betagolása. A politikai rendőrség és az egypártrendszer kiépítése mellett a totális ideológiai kontroll, a működőképes propagandagépezet is elengedhetetlen eleme volt a “sztálini modell” létrehozásának. Az előbbi két területtel szemben itt állt a legkevesebb tapasztalt káder a hatalmat átvevő MKP rendelkezésére. Szovjet szempontból még a magukat kommunistáknak valló magyar írók, szerkesztők, művészek, kritikusok között is nagyon sok volt a renitens, megbízhatatlan, elhajló, ingadozó vagy egyszerűen hasznavehetetlen ember, függetlenül attól, hogy azok a “hazai” vagy a moszkvai emigrációból visszatért párttagok voltak-e (Lukács Györgytől Révai Józsefig, Balázs Bélától Illés Béláig sok mindenkit részesítettek kemény bírálatban az akkori szovjet külügyi anyagok.)

Kétségtelen, hogy az itt közölt dokumentum is szovjet szempontból készült, szerzői lényegében szovjet emberekként, szovjet szakértőkként, Moszkvában tartózkodó szovjet tanácsadókként léptek fel. Hidas Antal akkor a Szovjet Írószövetség tekintélyes munkatársa, Kun Ágnes pedig a VOKSZ (a Kulturális Kapcsolatok Össz-szövetségi Társasága) magyar referense volt.

A dokumentumból kihagytunk néhány kevésbé érdekes részletet, ezeket a kihagyásokat zárójelekkel (…) jelöltük.

Vjacseszlav Szereda

Benyomások a Magyarországon az ország felszabadítása óta folyó szovjet propaganda-tevékenységről1

Magyarországon huszonöt éven át uralkodott különböző formákban és módokon a fasizmus. E 25 év alatt Magyarországot áthatolhatatlan fal választotta el a Szovjetuniótól – e falon a fasiszta propaganda hazug, rágalmazó kitalációin kívül szinte semmi más nem juthatott át. Magyarországon ezért mindent elölről kellett kezdeni és a propaganda új útjait kellett lefektetni.

Milyenek ezek az utak? A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság, a mozi, a színház és a Szovjetunióból érkező emberekkel történő személyes találkozások.

(…)

A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság

A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság a legátfogóbb és legsokoldalúbb szervezet, amelyen keresztül a Szovjetunió propagandáját ki lehet fejteni.

A Társaság közvetlenül Magyarország felszabadítása után alakult. Kezdetben zárt fővárosi szervezet volt. Legfőképpen Háy Gyula, a Moszkvából hazatért magyar drámaíró dolgozott ott, de részt vett benne Zilahy Lajos, a nagy magyar prózaíró (őt választották meg a Társaság elnökévé) és a világszerte ismert magyar tudós, Szent-Györgyi Albert is.

A Társaság azonnal nekilátott, hogy kiadja a Jövendő2 című képes hetilapot, majd egy kis idő múltán megjelentette az Irodalom – Tudomány3 című “vastag” folyóiratot.

Kezdetben a Társaság munkája ki is merült e két lap kiadásában, a tömegeket megcélzó munka (vidéki csoportok létrehozása, előadások, koncertek, kiállítások szervezése) nem alakult ki azonnal. A Társaság tevékenysége kezdetben szűk fővárosi és irodalmi jelleget öltött.

 

A Jövendő című folyóirat

A lap felelős szerkesztője a kommunista Aranyossi Pál4 párizsi emigrációból tért vissza Magyarországra. A fő munkatársak: Gábor Andor, kommunista író, a Szovjetunióból tért haza Magyarországra, valamint Bölöni György, radikális baloldali értelmiségi, aki Ady Endrének, a legnagyobb 20. századi magyar demokratikus költőnek volt a barátja, párizsi emigrációban élt és aktívan részt vett az ellenállásban.

A Magyarországon megjelenő képes folyóiratok közül a Jövendő, sajnos, a legkevésbé érdekes mind anyaga jellegét és sokszínűségét, mind a nyomdatechnikai kivitelezését illetően. Törődés és hozzáértés nélkül készül, és semmiképpen sem tud megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyek egy olyan folyóirattal szemben támaszthatók, amelynek fő feladata a Szovjetunió életének megvilágítása, a széles magyar olvasóközönséggel való megismertetése.

Mindenekelőtt nagyon kevés anyag szerepel benne a Szovjetunióról, s ez az anyag is gyakran esetleges, sablonos, olyan, amelyet Magyarországon lekezelően a “propaganda” szóval illetnek. Egyébként erről a szóról külön is írnunk kell. Magyarországon, láthatóan, a fasizmus több éves, tolakodó, hamis propagandáját követően kialakult valamiféle idioszinkrázia e szóval kapcsolatban. Ha például dicsérni akarnak egy szovjet művet, akkor azt írják, hogy ez nem “propaganda, hanem igazság”.

(…)

De az elmúlt évben és ez év elején a szovjet propaganda többi anyagának túlnyomó többsége sem volt kifogástalan, vagyis ostoba és édeskés volt, és szakadatlanul, de egyáltalán nem meggyőzően azt a bizonyításra egyáltalán nem szoruló igazságot bizonygatta, hogy a Szovjetunióban esznek, isznak és felöltözve járnak az emberek. Ráadásul az ilyen anyagot gyakran felnagyított, a valóságnak nyilvánvalóan nem megfelelő formában tálalták. Megjelenik például egy cikk a Szovjetunióból visszatérő magyar hadifoglyokról. Leírják benne a hadifogoly napi fejadagját, amely állítólag vajból, tejfölből, cukorból, tojásból, húsból stb. stb. állt. Az ilyesfajta hazugságot azonnal megcáfolják a hazatérő hadifoglyok, a lap iránti bizalom pedig azonnal megszakad.

Ráadásul ezt a hiteltelen, édeskés masszát, amit a valós életünkről szóló jó, konkrét cikkek helyett tálalnak, együtt adták egy olyan tárgyilagos, meglepően konkrét és meggyőző anyaggal, mint az amerikai hadsereg egyik ezredesével, a magyar származású Himlerrel5 készült interjú, amelyet nem egészen világos, milyen meggondolásból helyeztek el a Jövendő hasábjain.

(…)

Nem hagyhatjuk észrevétlenül az olyan típusú, kellemetlen lapszusokat sem, mint amilyen például a lap egyik 1945-ös címoldala volt. 6 Nagybetűkkel volt felírva rá a cím, Jövendő, alatta egy börtönrács mögé zárt ember. Aprócska betűkkel aztán ott a magyarázat, hogy ez az ember Szálasi. A lapot az utcán árusítják, és az emberek szemébe egyetlen dolog ötlik, hogy a “jövendő” nem más, mint a börtönrács mögé zárt ember. Az ilyesfajta lapszusok különösen kellemetlenek abban az országban, ahol a reakció másról sem beszél, mint totalitarizmusról, rendőrállamról és hasonlókról. (…)

Azt, hogy más magyar folyóiratok lapjain megmagyarázhatatlan következetességgel a legnagyobb szovjet írók közé sorolták Pilnyakot, Babelt, Tretyakovot, vagy hogy Mejerholdról egész cikkek születtek, hajlandók voltunk a tájékozatlanságnak tulajdonítani, esetleg annak, hogy a szerzők elavult forrásokat használtak és végül annak, hogy az új anyagokat a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság rosszul terjesztette. Mindez feltételezhető, de a Jövendővel kapcsolatban az effajta dolgokat már semmivel sem tudjuk megmagyarázni.

Még egy apró tény. A Jövendő dicséretes dologba, az orosz nyelv oktatásába kezdett, de ebben is a legteljesebb elővigyázatlanságot követte el: minden leckében 5–10, sőt 15 durva hibát vétettek.

Ilyen volt a helyzet körülbelül az 1946-os év elejéig, azután pedig, miután nyilvánvalóan kritikai észrevételeket kapott, a Jövendő úgy döntött, hogy a kisebb ellenállás irányába indul. A Szovjetunióról egyre kevesebb és kevesebb anyagot kezdett közölni, a nyelvleckéket teljesen beszüntette, aztán az utolsó számokban újrakezdte, de nagyjából a korábbi színvonalon. Igaz, az utóbbi időben – és ezt nem lehet észrevétel nélkül hagyni – a folyóirat lapjain megjelentek Radó Györgynek7, a moszkvai Magyar Nagykövetség volt sajtóattaséjának igen jól, életszerűen és irodalmi igénnyel megírt cikkei az orosz és szovjet kultúra különféle jelenségeiről.

(…)

A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság kiadott egy másik folyóiratot is, amelyik azonban már rég nem jelenik meg: az Irodalom – Tudomány című “vastag” folyóiratot.

Ez a folyóirat még elkeserítőbb benyomást kelt. Zilah (sic!) Lajos magyar írónak egy nagyon jó regényén kívül a magyar irodalom egyetlen érdekes művét sem publikálta a folyóirat. Ezzel szemben helyet adott egy egész sor félpornografikus dolognak és műnek, amelyek olyan alacsony művészi fokon állnak, hogy feltétlenül komolytalan jelleget adtak a folyóiratnak.

A folyóiratnak nincs kritikai rovata, a magyar kulturális élet égető kérdéseire még csak nem is reagált. Mondjuk, a múlt évben Magyarországon az egész sajtóban felkapták a reakció által felmelegített vitát arról, hogy miért hallgatnak a magyar írók. A hallgatás okait a totalitarizmusra, a párt iránti elkötelezettségre és hasonlókra igyekeztek visszavezetni. A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság folyóiratában (csakúgy, mint a kommunista sajtóban) mindezek a kijelentések semmiféle cáfolatot nem kaptak, noha például Lukács György már Magyarországon volt.

Ami pedig az orosz és szovjet irodalmat illeti, azzal szinte nem is foglalkozott a folyóirat, bár ez lett volna a legfőbb feladata. Az a kevés, ami benne helyet kapott, egyáltalán nem alkotott képet a szovjet irodalomról.

(…)

 

A Szovjetunió propagandája a magyar sajtó többi lapján

(…)

A Magyar Rádió című folyóiratba, amelyet akkor Ortutay Gyula szerkesztett, de más folyóiratokba is rendszeresen cikkeket írt egy bizonyos Tiszay Andor, aki láthatóan régóta érdeklődött a Szovjetunió, Oroszország és annak kultúrája stb. iránt. Cikkei nagyrészt ostobák voltak, elavult anyagok alapján íródtak. Solohov portréi mellett közölte Pilnyak portréját, a lelkes hangon előadott és borzasztóan eltúlzott könyvpéldányszámainkra, a színházaink számára és egyebekre vonatkozó adatok mellett azt állította, hogy a szovjet színház alapítója Mejerhold volt stb. Tiszay írt mindenről, és úgy tetszik, cikkeinek minden ostobasága leginkább tájékozatlanságából fakadt, az Oroszországból érkező írók pedig láthatóan túlságosan el voltak foglalva a saját dolgaikkal és nem jutott idejük arra, hogy a megfelelő helyreigazításokat e cikkekben megtegyék. De mindezen hibák ellenére azt kell mondjuk, hogy kialakult egy széleskörű demokratikus sajtó, amelyen keresztül bőséges anyag áramlott a Szovjetunióról és ez az anyag kétségtelenül túlerőben volt. Igaz, már akkor sem használtak ki távolról sem minden lehetőséget. Már akkor sem érződött valamely irányító kéz hatása. Szovjet irodalmi műveket csak kis számban fordítottak, jórészt azok sem voltak szerencsés művek, mint már említettük, Zoscsenko elbeszélései, Vera Inber régi elbeszélései, ezek ma már szintén furcsán hangzanak, az orosz irodalmat pedig Avercsenko, Oszip Dimov és mások elbeszélései képviselték.

De a legrosszabb az volt, hogy a szovjet propaganda a kezdetektől fogva főként a Budapesten megjelent könyveknek, a levetített szovjet filmeknek, valamint a magyar színházakban bemutatott színdaraboknak recenzálására korlátozódott. A Szovjetunió dolgozóinak életéről, a szovjet valóság sokszínűségéről, a szovjet művészet problémáiról szóló valódi, jó cikkek kezdettől fogva alig voltak, mint ahogyan most sincsenek.

(…)

 

Képes hetilapok

A legjobb magyar képes hetilap a Képes Figyelő – ez a lap megszületésétől kezdve éles és kíméletlen harcot folytat a fasizmus maradványaival, részletesen megvilágítja mind a magyar, mind a nemzetközi fasiszták minden perét. Hozzáértéssel és érdekesen szerkesztik. A Szovjetunióról kezdettől fogva szinte semmit sem közöl. Fokozatosan, a többi folyóirathoz hasonlóan, a felszínes, burzsoá, “magazin” típusú lapok jellegét ölti magára. Hitlernek, feleségének és cinkosaiknak életéről szóló szenzációhajhász közlemények váltakoznak a hollywoodi filmcsillagok életéről szóló szenzációs közleményekkel. A meztelen és félmeztelen filmszínésznők fokozatosan szintén a folyóirat fő témájává válnak.

A Dolgozók Világlapja a szociáldemokrata párt balszárnyának lapja. Ez a lap másfél év alatt komoly fejlődésen esett át. Kezdetben, a múlt évben, a lapra rányomódott annak bélyege, hogy a dolgozók pártjának lapja, helyet kaptak benne Magyarország, Anglia, Franciaország, Amerika és a Szovjetunió dolgozóinak életéből vett cikkek és illusztrációk. A Szovjetunióról szóló anyagok éppen ebben a lapban jelentek meg a leginkább rendszeresen és igazul. Igaz, egész idő alatt megfigyelhető volt benne az egyensúly elve. A “Hírek a Szovjetunióból”-lal párhuzamosan feltétlenül megjelentek a “Hírek Amerikából” is.

A lap irodalmi anyagot, a legkülönfélébb dolgokról szóló recenziókat, valamint a tudományos és technikai életből vett érdekes híreket is közölt.

A lap arculata fokozatosan megváltozott, teljesen megtöltötték a hollywoodi filmszínésznők, a Szovjetunióról szóló anyag kiszorult belőle. Az egyensúly ilyen módon felborult. A szovjet anyag helyét divatrovat és a nyugati hatalmak fényűző életéről szóló fotók foglalták el.

Szivárvány. A szociáldemokrata párt lapja. Kéthly Anna szerkeszti. Ez év elején kezdett megjelenni, 8 és kezdettől fogva a divat, a film, a színház és a bulvárnovella útját járja. Eltérő mértékig levetkőztetett színésznők, szerelmi kalandok, fényűző utazások, lélegzetelállító honoráriumok – ez a lap tartalma. Néha, helyenként lehet találni egy-egy kisebb közleményt valamilyen szovjet filmről vagy orosz zeneszerzők műveinek koncertjéről.

Színház. Kezdetben ez a lap, specifikus színházi jellege ellenére, egészen más, komolyabb arculattal, igaz, nyilvánvalóan reakciós arculattal rendelkezett. Itt kezdődött a vita arról, miért hallgatnak a magyar írók. E témáról itt mondta el Török Sándor író és esszéista azon elképzeléseit, hogy az írók azért hallgatnak, mert beszélni kényszerítik őket, és ebben a lapban védte meg Zsolt Béla az író tiszta, pártsemleges művészetre való jogát. A lap most megváltoztatta arculatát, már nem közöl reakciós, antidemokratikus tartalmú cikkeket, de sajnos nem közöl már komoly cikkeket sem. Budapesti színésznők, toalettjük, erkölcseik, hollywoodi színésznők. Felszínes színházi kritikák. A Szovjetunióról semmiféle anyag sincs.

Láttunk egész sor ifjúsági lapot, továbbá a Nők és a Budapest című lapot, amelyet két nyelven adnak ki, de ezekről ebben a vonatkozásban nincs mit mondani; a Szovjetunió kezdettől fogva nem került be a látókörükbe.

(…)

És talán nem lehetne ezzel szemben valamit felmutatni? Természetesen lehetne. Lehetne, ráadásul bizonyos mértékig hasonló módon, csak természetesen bulvárjelleg és pornográf árnyalat nélkül. Vagy talán kevés szép és tehetséges színésznőnk van, talán kevés fényűző színházi előadás van nálunk, talán kevés elragadó életrajzzal rendelkező híres ember van nálunk? Mindez megvan és mindezt le is lehetett volna adni. (…) De hogy is áll a helyzet náluk a szovjet propagandával kapcsolatban? Vegyünk például egy olyan érdekes és jó folyóiratot, mint a Társadalmi Szemlét, a kommunista párt elméleti lapját. Ha olvassuk, meglehetősen teljes képet kaphatunk Magyarország gazdasági és politikai életéről, a növekvő antiszemitizmus kérdéseiről, a testvérpártok életéről, a nemzetközi politika kérdéseiről. Tudomást lehet szerezni néhány megjelenő könyvről is. De semmit sem lehet megtudni a Szovjetunióról. Jobb esetben elhelyeznek egy-egy cikket a Szovjetunió magatartásáról a világszínpadon, úgy tetszik, volt egy cikk a nemzetiségi politikáról és esetleg még valami. Ez a tény számunkra meglehetősen érthetetlen, de azért nem tudjuk nem rögzíteni.

(…)

Most indult el egy új irodalmi folyóirat, a Fórum. Ezt a magyar írók klubja adja ki. Szerkesztője egy kommunista, a magánhivatalnokok szakszervezetének titkára, Vértes György. A szerkesztőbizottság tagjai: a kommunista Lukács György, Darvas József, a Nemzeti Parasztpárt tagja és a párt lapjának, a Szabad Szónak szerkesztője, a “népi írók” mozgalmának egyik teoretikusa, tehetséges, haladó író, aki a megszállás idején is jól viselte magát, és Ortutay Gyula, a Magyar Rádió elnöke, a Kisgazdapárt tagja, esszéista, kritikus, folklorista, egyetemi professzor.

Eddig csupán a lap első számát láttuk – abban nincs egyetlen szó sem a szovjet irodalomról és kultúráról. Megjelent viszont benne Lukács György terjedelmes és ideológiailag meglehetősen zavaros tanulmánya a magyar irodalom egységének létrehozásáról, azután Darvas rendkívül érdekes cikke, amelyben ez idáig először kaphatunk alapos és okos elemzést a népi írók mozgalmáról, azután különféle cikkek Magyarországról, néhány recenzió, végül egy nyíltan antiszovjet elbeszélés (mint később kiderült, nem is elbeszélés, hanem részlet egy kisregényből) egy magyar írótól, Déry Tibortól, akit erőnek erejével propagál a Magyar Kommunista Párt. Ilyen a folyóirat tartalma, ilyen, láthatólag az iránya is.

(…)

Déry Tibor meglehetősen tehetséges író, aki az elmúlt éveket bécsi, majd francia emigrációban töltötte. Ez az író, mint sok más magyar prózaíró, túlságos elhajlást mutat a szexuális problémák, a kellemetlen naturalizmus irányába, és mint Magyarország prózaíróinak többsége, erősen Freud hatása alatt áll. Ő írta az Alvilági játékok című kisregényt. A kisregény egy budapesti óvóhely életéről szól a Vörös Hadsereg támadása idején. A mű tehetségesen, helyenként igen erőteljesen van megírva. Központi fejezete a Félelem címet viseli – e fejezet kapott helyet a Fórum című folyóiratban. 9

(…)

Nem is azon csodálkozunk, hogy Déry megírt egy ilyen rosszindulatú gúnyiratot, hanem inkább azon, hogy a könyvet hihetetlenül dicsérő előszóval10 a Kommunista Párt jelentette meg, hogy egy részletét átvette egy olyan folyóirat, amelynek egyik szerkesztőségi tagja kommunista, az irodalmi teoretikus és kritikus Lukács György, aki abszolút vezető helyet foglal el a magyar kulturális életben, és aki a marxizmus legfőbb teoretikusa Magyarországon.

(…)

A könyvkiadás területén minden sokkal kedvezőbb helyzetben van. E másfél év alatt a Kommunista Párt kiadója megjelentette Sztálin elvtárs és Lenin munkáit, valamint a szovjet irodalom kiváló alkotásainak egész sorát. (…)

Kiadtak egy sor könyvet, amelyek megismertetnek a Szovjetunió életével. (…) A Szovjetunióról megjelentek magyar szerzők könyvei is.

(…)

Szólunk még néhány szót azokról a szovjet filmekről is, amelyeket Magyarországon bemutattak. A sajtóban a legnagyobb visszhangot talán éppen ezek kapták. Az esetek többségében a fogadtatásuk jó volt, különösen sikeres volt a Cirkusz11 és A balti képviselő12, de ismét csak találkoztunk egy egész sor olyan recenzióval és cikkel, amelyekben arról esik szó, hogy az orosz filmek tulajdonképpen nem tudnak sikeresek lenni igen erőteljes propaganda jellegük miatt.

Recenziók egész sorában említik meg azt, hogy a filmekhez készült szövegek nem művészi színvonalúak, időnként érthetetlenek. Véleményünk szerint erre is komoly figyelmet kellett volna fordítani. Kár lenne ilyen hanyagság miatt elértékteleníteni a propagandának e leginkább tömegméretű fegyverét.

A szovjet szerzők színdarabjainak színpadra állításáról a recenziókból kiindulva azt tudjuk mondani, hogy jelentős sikereket értek el. De most, ebben a szezonban, akármilyen furcsa is, nem tűztek ki egyetlen szovjet dráma-bemutatót sem.

A magyar rádió szintén nagyon jelentéktelen figyelmet fordít a Szovjetunióra, rendszeresen csupán a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság előadásait adják, heti egy alkalommal.

(…)

A nagy demokratikus sajtó kibontakozásának és a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság szélesen szerteágazó szervezetének ténye kétségtelenül örvendetes tény, sajnos azonban el kell mondani, hogy a folyóiratok és az újságok, amelyek azzá a szellőzőnyílássá válhattak volna, amelyen keresztül Magyarországra beáramolhatott volna a szovjet ország egészséges, friss levegője, nem birkóztak meg ezzel a feladattal, és egyre kevéssé tudnak megbirkózni vele.

Anatol Hidas

Anna Krasznova

A Társadalompolitikai Történet Oroszországi Állami Archívuma [Rosszijszkij Goszudarsztvennij Arhiv Szocialno-Polityicseszkoj Isztorii – RGASZPI]. Fond. 17. Opisz 125. Gyelo 509. P. 165. (gépírásos eredeti); 166–195. (hitelesített gépiratmásolat). A 165. oldalon kézírással: “Irattárba. 48/VII.14.”

Közzéteszi: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin.

FORDÍTOTTA GORETITY JÓZSEF

  1. Tartalmából ítélve a feljegyzés 1947. január 1. és 20. között keletkezett.
  2. Jövendő a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság képes hetilapja volt. Felelős szerkesztője Aranyossi Pál, főmunkatársa Gábor Andor volt. 1945-ben 19, 1946-ban 50, 1947-ben pedig 43 száma jelent meg.
  3. Az Irodalom – Tudomány a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság folyóirata volt. Az Irodalom főszerkesztője Zilahy Lajos, szerkesztője Illés Endre, a Tudomány főszerkesztője pedig Szent-Györgyi Albert volt. Első száma még 1945-ben jelent meg, amelyet 1946-ban még öt további szám (január, február, május, július, augusztus) követett.
  4. Aranyossi Pál (1887–1962), a magyar kommunista mozgalom aktív résztvevője, újságíró, műfordító, 1919-ben emigrált. Párizsban szoros kapcsolatban állt Károlyi Mihállyal. Bölöni Györggyel közösen megalapították a Monde kiadó magyar részlegét. 1941-ben hazatért, 1945–1947-ben a Jövendő felelős szerkesztője, utána 1950-ig a MUOSZ főtitkára lett.
  5. Himler Márton (Martin), az USA ezredese, az amerikai katonai kormányzat magyar tagozatának vezetője volt.
  6. Jövendő, 8. szám (1945. október 13.)
  7. Radó György (1912–1994) – műfordító, irodalomtörténész, bibliográfus, Lermontov, Gorkij, Majakovszkij, Tinyanov és más ismert orosz írók fordítója; 1945–1946-ban követségi attaséként dolgozott Moszkvában.
  8. Szivárvány című hetilap fél évvel korábban indult, 1946. jún. 1. és 1948. aug. 14. között jelent meg.
  9. Déry Tibor: Félelem. Fórum, 1946, 9. szám, 24–49. old. A szerzők tévesen kisregénynek nevezik az Alvilági játékok című elbeszélés-ciklust.
  10. Előszót nem tartalmazott a kötet, csak a fent idézett fülszöveget.
  11. Cirkusz (1936). Rendezte: G. Alekszandrov.
  12. A balti képviselő (1937). Rendezte: A. Zarhi és I. Hejfic. A film 1937-ben, Párizsban elnyerte a Nemzetközi kiállítás fődíját.
Kategória: Archívum  |  Rovat:  |  Típus: 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.